Az ​este jobb, mint a reggel 0 csillagozás

Novellák I. – 1960–1996
Sánta György: Az este jobb, mint a reggel

"Húszévesek voltunk, egyetemisták, amikor 1957-ben megismerkedtünk. Gyuri jogász volt, én pedig bölcsész. Mégis így mutatott be mindenütt: Élő költő. Én meg őt: Íróbarátom. Szövetség volt ez már akkor is, nem csupán barátság. Terveztük a jövőt, szurkoltunk egymásnak.
Első novelláskötetét (Farkasrajz a kabáton, Magvető Kiadó, 1974) így dedikálta nekem: „Baranyi Ferkónak, kedves, jó barátomnak ajánlom szeretettel ezt a munkámat. Remélem folytatása is lesz, ha meg nem halunk”.
Nos lett, hálistennek. Regények, novelláskötetek, riportkönyvek.
Én pedig most írói „summájának” ezt az első kötetét ajánlom szeretettel az olvasóknak. Sánta György „az emberi sorsok alázatos krónikusa” most is tanúságot tesz arról, hogy kezdettől fogva az igazat mondja, nemcsak a valódit."

>!
Papirusz Book, Budapest, 2013
274 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639263734

Hasonló könyvek címkék alapján

Száz Pál: Fűje sarjad mezőknek
Sirokai Ferenc: Hazatérés
Horváth János: Búcsúlevél nélkül
Szélesi Sándor (szerk.): Születés
Novák Éva: Játékok
Dobai Péter: Párbaj, tükörben
Berezvay Lászlóné: Magyar rapszódia három hangszerre
Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
Doncsev Toso: A kun hercegnő
Beck János – Szépfalusi József – Turi József: Susog a nád