41. legjobb klasszikus könyv a molyok értékelése alapján

Az ​ötödik pecsét 591 csillagozás

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

A regény cselekménye 1944-ben, a nyilas terror napjaiban játszódik. Négy kisember beszélget estéről estére egy kocsmában az élet nagy kérdéseiről, erkölcsről, lelkiismeretről. A könyv megfordítja a mindennapi históriát: ezek az emberek, amikor komolyan, őszintén végiggondolják a sors kínálta lehetőséget – embertelenség árán menekülni az embertelen pokolból –, elbuknak, de amikor maga az élet állítja eléjük a nagy kérdést, egytől egyig az emberi tisztaság és bátorság hőseivé magasodnak.

Eredeti megjelenés éve: 1963

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Talentum diákkönyvtár Akkord · Szépirodalmi Zsebkönyvtár Szépirodalmi · Nemzeti Színház Színműtár Nemzeti Színház · POKET zsebkönyvek POKET Publishing, Sztalker Csoport · Trubadúr Zsebkönyvek Trubadúr · Sánta Ferenc művei Magvető

>!
Trubadúr, 2023
286 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156490438
>!
Lazi, Szeged, 2022
222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632675855
>!
Sztalker Csoport, Budapest, 2019
250 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155822209

10 további kiadás


Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Kovács (asztalos)

Helyszínek népszerűség szerint

Kőszeg


Kedvencelte 214

Most olvassa 27

Várólistára tette 474

Kívánságlistára tette 273

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Ha már etikai irányregény, akkor úgy tisztességes, hogy elismerjem: csaltam. Kicsit ugyan, nem nagyon, de akkor is… Merthogy bakancslistás kötetként olvastam off Sánta Ferenc katartikus művét, ráadásul részletekben újra néztem mellé a Fábri-féle zseniális adaptációt is off, színészkirályokkal persze.
A kisember és a hatalom viszonyáról, a nagyvilágba zárt kisvilágunk sebezhetőségéről, erkölcsi létfilozófiáinkról, a fanatizmus ordenáré csapdáiról, megítéltetésünk viszonylagosságáról kevés hasonlóan tökéletes, kompakt zártságában is szerteágazó mondanivalót rejtő irodalmat olvastam eddig (talán egyet sem…)
Úgy hiszem, nem kockáztatok nagyot, azzal sem, ha kijelentem, hogy Az ötödik pecsét zseniális alkotás, aki még nem tette meg, ne féljen azt feltörni és mögé nézni. Nem muszáj az erkölcsi sorskérdésre feltétlenül választ adni, de elárulom, hogy úgysem hagy nyugodni.

Az etikai irányregényt, mint kifejezést pedig innen link vettem, ezt is érdemes elolvasni.

6 hozzászólás
dontpanic IP>!
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Vannak jó könyvek, amikről oldalak lehet írni, hosszan elemezni, boncolgatni őket. És vannak olyan könyvek, amik után inkább csendben marad az ember.

7 hozzászólás
Kalmár_Melinda P>!
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Mondhatnám, hogy unalmas. Végül is négy férfi egy kocsma zárt terében borjúszegyről, annak elkészítési módjairól, borról, könyvekről fecsegnek. Ugratják, húzzák egymást, piszkálódnak, miközben borozgatnak, dohányoznak. Összeszokott társaság. Így telik minden estéjük. Négy férfi: egy asztalos, egy könyvügynök, egy órás és a kocsmáros. Kisemberek. Semmi különös. Unalmas.

Sánta Ferenc messziről indítja a történetet, és alaposan próbára teszi az olvasói türelmét. Talán csak a cinikus órásmester visz valami színt ebbe a hétköznapi társaságba. A langyos állóvíz akkor kavarodik fel, amikor felbukkan egy idegen. A háborús sérült, féllábú fényképész jelenléte olyan kérdések felé tereli a barátokat, melyeket ha egyszer feltesz magának az ember, nem teheti meg, hogy ne gondolkodjon rajtuk, a válaszadás pedig megkerülhetetlen. Ám ez a hosszas értekezés Tomoceuszkakatiti spoiler és Gyugyu spoiler életéről és erkölcséről a filozofálgatást nem kedvelő olvasó számára még mindig unalmas.

A regény középső részében az öt férfi privát szférájába nyerünk betekintést.
A jámbor asztalos körül minden tiszta és rendes. Ez a külső rend és harmónia ellentétben áll a belsejét feszítő gondolatokkal. Nem tud szabadulni a kocsmában felvetődött választás kényszerétől, egész este ekörül forognak a gondolatai.
A józan gondolkodású kocsmáros korrupt, és maga is korrumpál, hogy jól éljen.
A fensőbbséges könyvügynök az érzékiség rabja, megcsalja és meglopja nemcsak a feleségét, de önmagát is – képtelen uralkodni testi vágyain.
Az órásról viszont, akiről rebesgetik, hogy liliomtipró, meglepő dolog derül ki: zsidó gyerekeket bújtat otthonában. Gondoskodik róluk, neveli és tanítja őket bölcsen, szépen, szeretettel.
És még ez is lehetne unalmas! Hétköznapi, egyszerű, akár még jellemző is az adott történelmi. Ám a fényképész ábrázolása ismét fordulatot hoz.
Mindaz, amiről eddig csak elmélkedtek a szereplők egyszeriben véresen komollyá válik, és a négy embernek valóban választania kell. A hatalom betör az életükbe, és a választás most már nem lehetőség, hanem kényszer, ráadásul óriási a tétje. Nem bűn és bűntelenség között kell választani, az önbecsülés a tét. Borzongató, amit Sánta Ferenc itt művel. Az erkölcsileg nem túl magasan állók felmagasztosulnak, és amit ők képtelenek megtenni, azt megteszi az, akit a legtisztább embernek gondolunk. Csakhogy neki oka van az árulásra: rá szükség van. Muszáj tovább élnie, bármilyen áron.

Soha nem tudtam szabadulni Fábri Zoltán filmjének záró képsoraitól, amint az Őze Lajos által megformált szereplő kezeit magától messzire tartva botorkál a körülötte épp széthulló világban, át romokon, füstön… Mert haza kell érnie. Bármi, minden áron!

2 hozzászólás
Piintyő>!
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Az ember nem is gondolná, mit ki lehet hozni egy hétköznapi kocsmai beszélgetésből… Bevallom, az elejét nagyon fanyalogva olvastam: né' már! ezek minden este találkoznak, s hogy magázzák, urazzák meg kollégázzák egymást. Keresztneve egynek sincs? Meg az egész induló beszélgetést valahogy olyan színpadiasnak éreztem. (Tényleg, vajon színdarab nem készült belőle?, azt tudom, hogy film igen) Aztán ráhagytam: jól van, ezek nem parasztok, városi népek, aszt annyi. Szóval elégedetlen voltam vele, pláne még mérges is, hogy olyan sokan kedvencelték az olvasást, na, mondom, most megint szembe megyek a széllel, duzzogtam egy sort, s olvastam tovább… Hát értem mostmár. És megadom magam. És fejet hajtok Az ötödik pecsét előtt. Sánta nagyon fontos erkölcsi kérdéseket fejteget. S ezek az urak és kollégák bebizonyították, hogy válságos helyzetben is emberek tudnak maradni, hiába mind a maga boldogulását kívánta, mégsem sikerült őket megtörni. Pedig a másik oldal a fizikai bántalmazás mellett valóságos filozófiát gyártott az önbecsülésük megtépázására. Hát ugye volt akinek feladata volt, meg kellett tennie… de milyen áron?! Az utolsó oldalak nagyon fájó nyomot hagytak bennem, hogy ez mind megtörtént… szüleink, nagyszüleink -kinek ki- mind ki voltak téve ennek a rettenetes dilemmának. Eszembe is jutott Radnóti verse, mely ezzel a történettel teljesen egybecseng:

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra –
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

8 hozzászólás
gyuszi64 >!
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

2020/11. otthoni polc

Természetesen remekmű, egy remekmű az erőszakról. Örkény csak megállapít, Lengyel József már magyarázatot keres a megmagyarázhatatlanra, Sánta azonban továbbmegy, és értelmezni próbálja – természetesen a siker lehetősége nélkül – a hatalmi önkényt, az „erőszak pedagógiáját”. Nincs bőr a képemen ahhoz, hogy laikusként levonjak fél csillagot, de nagy kár, hogy Sánta nem tud tömörebb lenni, mert ezt a regényt túlírta.

Ez látható az első fejezetnél, amikor az amúgy is nehéz olvasmány ötven oldalnyi bevezetéssel kezdődik (amelynek a végén ki is szólt az író az olvasóhoz); ez pedig sajnálatosan hosszú, ha csak az alaphelyzet azonosítása a célja. Vagy a nagyon erős tartalmi-filozófiai részek is a túlírtságot jelzik: bármelyik fejezet önmagában is megállna, olyan erőteljesek. Így viszont együtt a sok ütős rész egymást szinte gyengíti. Az utolsó példám a Tomo és Gyugyu problémakör, amellyel gyakran az egész regényre hivatkoznak, a fő gondolatnak tekintik – pedig nem. A kérdésfeltevés tulajdonképpen zsákutca (szakszavakkal a két halmaz nem diszjunkt, nem kizáró és nem is teljes), és ezt az író maga is jelzi később. Én inkább magát a fogva tartást és verést tekintem a regény csúcspontjának ( :( ), az erőszak és a pedagógiai módszerek kapcsolatát, a témát alaposan körüljárta és kidolgozta Sánta. (Mennyire jellemző például, hogy a négy vádlott „bűnét” nem is vizsgálják, fel sem vetődik a feljelentés ellenőrzése vagy igazságtartalma – itt a kihallgatás másról szól.)

Szóval a regény minden sorában érződik a tudatosság (de csakazértis túlírt…), és örülök, hogy a film előtt olvastam a könyvet. Van egy olyan érzésem, hogy fordítva nem működne a dolog (ha a film csak fele olyan jó, mint hírlik…) És feltétlenül felkutatok valamilyen regényelemzést, a mű nagyon összetett.

18 hozzászólás
ppeva P>!
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Huszonéves voltam, mikor láttam a filmet, akkor mutatták be. Képek, arcok, töredékek maradtak meg bennem, meg az, mennyire jó film volt, mennyire kimagaslott a hasonló témájú filmek közül.
Ezek a képek villantak be most, az olvasás során, ezek az arcok vezettek végig a történeten. És bár tudtam, mi lesz a vége, mégis egyre elszorulóbb torokkal olvastam tovább és tovább…
Végül pedig elővettem a Bibliát. Mert újra akartam olvasni, hogyan is van ez a rész a Jelenések könyvéből.

"Jel 6.9
Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg.
Jel 6.10
Nagy szóval kiáltották, mondván: „Urunk, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel? Mikor állsz bosszút a vérünkért a föld lakóin?”
Jel 6.11
Mindannyian fehér ruhát kaptak, azzal, hogy egy kis ideig legyenek még türelemmel, míg teljessé nem lesz szolgatársaik és testvéreik száma, akiket szintén megölnek, akárcsak őket.

Jel 22.9
De így szólt: „Vigyázz, ne tedd! Csak neked és testvéreidnek vagyok szolgatársa, a prófétáké és azoké, akik megtartják ennek a könyvnek a szavait. Az Istent imádd!”
Jel 22.10
Majd folytatta: „Ne pecsételd le ennek a könyvnek prófétai szavait, mert az idő közel van.
Jel 22.11
Aki igazságtalan, legyen továbbra is igazságtalan. Aki tisztátalan, legyen továbbra is tisztátalan. De aki igaz, járjon továbbra is az igazság útján, és aki szent, legyen továbbra is szent.
Jel 22.12
Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalmam, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint.”

1 hozzászólás
Nyájas_Olvasó P>!
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Az egyik legjobb regény, amit valaha olvastam a diktatúrák és az emberi természet közötti kapcsolatokról, ennek erkölcsi kérdéseiről. A nyilas diktatúra napjai adják a cselekmény keretét, de ez szabadon behelyettesíthető bármi mással: kommunizmussal, nácizmussal, bármilyen olyan rendszerrel, amely zsarnokságra épít. A regény első jelentésrétegét tekintve négy kisember története ez, akikben közös, hogy csak „meg akarják magukat húzni”, ki ilyen, ki olyan módon, egyszerűen túl akarnak élni. Nem akarnak ők beleszólni a politikába, egyszerűen csak át akarják vészelni a nyilas diktatúrát csakúgy, mint a történelem más viharait. Na persze ez lehetetlen. Hangsúlyosan az átlagember megtestesítői ők, de nem kezelhetők teljesen homogén csoportként. A cselekményből kiderül, miért.

A regény egyben azt is megmutatja, hogy mennyire nem érvényesek azok az erkölcsi kategóriák, amelyekkel egyesek annyira szeretnek dobálózni. Ilyen például a „hazafi” és a „hazaáruló”, a „gyáva” és a „bátor”, vagy a „jó” és „rossz” ember fogalma.

Aki egyébként kicsit is gondolkodó embernek tartja magát, annak életében legalább egyszer megfordul a fejében, hogy ezek azért sosem ennyire egyértelmű és könnyedén alkalmazható fogalmi kategóriák. Akinek ez sosem jut eszébe, annak pedig talán mindegy is.

A kocsmabeli párbeszédben kifejtett belső magtörténet Tomoceuszkakatitiről és Gyugyuról lényegében a regény fő cselekményének allegóriája. Érdekes megvizsgálni a rá adott reakciókat is: a négy szereplő mintha elbukna ezen az erkölcsi megmérettetésen (teszik ezt egyébként a lehető legőszintébb lélekkel), azonban a végső, igazi próbán mindannyian emberként vizsgáznak. Különösen az egyikük, az ő áldozata csak akkor válik igazán, teljes mélységében érthetővé, ha képesek vagyunk beleképzelni magunkat az ő helyzetébe. Ha kizárólag az ő figuráját vizsgáljuk, akkor jó példát kapunk arra is, hogy sokszor nem (csak) azok az igazi hősök, akiknél ez első ránézésre is teljesen egyértelmű, és nem ismerhetjük mások tetteinek mozgatórugóit, még akkor sem, ha közelről ismerjük őket. Gondoljunk csak arra, mit terjesztenek erről a szereplőről közvetlen környezetének tagjai is, és hogy ő miért is nem igyekszik cáfolni ő ezeket a rágalmakat.

Ezt a tételt egyébként – ironikus módon – pont a fényképész fogalmazza meg saját, hamisan értelmezett hősiességének, emberiességének lázas víziója közepette:

„És így szóltok: mennyi szenvedést vállalt vak szemeink előtt, anélkül, hogy értettük volna…”

Magára érti, de mi tudjuk, ez a mondat valójában a történet leghumánusabb, legnagyobb áldozatot és szenvedést vállaló karakterét jellemzi, azt, aki saját lelki épségét, saját erkölcsi tisztaságát, és – hosszú távon valószínűleg – saját elmeállapotának épségét áldozza fel másokért. A fényképész ezt a tételt természetesen saját gyávaságának álcázására, valamint saját cselekvésképtelenségének és tehetetlenségének palástolására használja fel. Ezt persze ő maga sem tudja.

A fentiek mellett az ellentétek regénye is ez: ellentét áll fenn a nyilasok képében megjelenő brutális hatalom és az ember közt, ellentét áll a naivan elképzelt hősök és a sokszor ismeretlen igaziak között, továbbá a fényképész és a többiek között, és még sorolhatnám.

A regény humánumábrázolását és az emberi értékek melletti határozott kiállását tekintve az irodalom legnagyobbjai közé tartozik, a hősiesség bemutatását tekintve pedig azon kevesek közé, akik egyáltalán képesek ezt a fogalmat valódi jelentéssel megtölteni. Elég kevés ilyet olvastam életemben, talán ha összesen tízet. Ez köztük van.

A történet, a benne megjelenő kérdések, az olvasóból kiváltott önkéntelen reakciók egyrészt roppant intenzívek, másrészt különösen aktuálisak ma, egy olyan korban, amely bizonyos tekintetben pont egy olyan végkifejlet felé halad, amely a regény világában már beteljesedett.

11 hozzászólás
cseri>!
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Olvastam már nagyon rég, talán középiskolás koromban, de hát mit ért ebből egy tizenéves? Ami nem jelenti azt, hogy nem volt érdemes elolvasni, csak muszáj később is elővenni.Tegnap délután kezdtem el, és le se tettem, míg végig nem olvastam. És azt mondom, hogy hű, és aki olvasta, az úgyis tudja, hogy miért. Az ízlésőrségem tagjai közt száz százalékot ért el a könyv, én meg örülök, hogy még év végére ez is van, hogy kedvenc lett.

6 hozzászólás
csillagka>!
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Vészkorszak, Nyilasterror, Kitartás Testvéreim, nem tartott sokáig de a sűrűje rendesen felülre került.
Félelem és rettegés végül is mindegy honnan nézzük ezek az emberek valamiféle elkötelezettség okán úgy érezték kötelességtudatból kell embertársaikat üldözni, verni és internálni.
Mint tudjuk csak rendészeti intézkedés volt, és tényleg! legalábbis az akkor hatalom így kezelte, nem tudom milyen érzéketlenség és hatalmi gőg vezetett ide, de megoldották nagyon szervezetten, tökéletes logisztikai összehangolással.
Ja hogy pár százezer ember belepusztult, hát ez van, tetszettek volna jó, germán, keresztény családba születni, bár nekik is megvolt a gondjuk pár évvel később.
Tudjátok az a 70 másodperc ami két sortűz között a töltésre elég, az talán csendes volt, se előtte se utána nem volt megalkuvás.
Ez a könyv is hangosan robban, pedig nem sül el benne egy pisztoly se.

>!
Magvető, Budapest, 1988
372 oldal · ISBN: 9631412148
13 hozzászólás
giller>!
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Ülnek a kocsmában négyen, iszogatnak, beszélgetnek, jól összeszokott társaság. Mindnek megvan a maga kis svindlije, kis titka, van amelyik ártatlan, van amelyik a hatalom szerint főbenjáró bűn, próbálnak megélni valahogy a viszontagságok között.
Betéved egy féllábú ismeretlen, akit aztán az asztalukhoz invitálnak. A beszélgetés, iszogatás mármár idilli is lehetne, de belép a hatalom két szájkosár nélküli kutyája, és mindenki ledermed. Feszültség, majd oldódás, miután távozik a karhatalom.
Ekkor, egy banális, ám rettentően fontos erkölcsi kérdés miatt, szinte elszabadulnak az indulatok, és a gépezet beindul.
A kocsmáros, az órás, az asztalos és a könyvügynök. Feljelentették őket.
Az életüket megismertük, és az órás lesz az egyetlen, aki megbukik a vizsgán.
De neki muszáj élni.
Muszáj…

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

eme>!

– Mindannyian oda vagyunk kötözve más emberek életéhez, és nem dönthetünk szívünk szerint! Néha miattuk vagyunk képesek erősek lenni, s máskor miattuk vagyunk gyengék!

144. oldal

Maya>!

Az olvasás, az olyan dolog egyeseknél, mint a cigaretta vagy a vakarózás.

210. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
4 hozzászólás
Ydna>!

Ember, ugyebár, nincs hiba nélkül. Minden azon múlik, hogy van-e annyi jó tulajdonság benne, hogy a hibáival szemben ne maradjon alul.

206. oldal

eme>!

Micsoda világ ez, ahol az ember azért nem lehet jó, mert élni akar!

138. oldal

robertjordan>!

Tele vagyunk mindannyian jó tulajdonságokkal, és nem élhetünk szerintük, mert az élet lehetetlen rendje arra kényszerít, hogy nap mint nap, óráról órára feledkezzünk meg a jó tulajdonságainkról, vagyis arról, hogy milyenek is tudnánk lenni valójában, és milyenek is szeretnénk lenni valójában…

1 hozzászólás
encsy_eszter>!

Amikor este kezembe veszem valamelyik illusztris és másoktól igen nagyrabecsült szerző művét, akkor úgy érzem magam, mintha fürdőt vennék, mintha kellemes zuhany alá állanék, ahol a szavak helyettesítik a víz cseppjeit, melyek sűrű sorokban követik egymást, valósággal ráömölve az ember lelkére, és tisztára mossák a rárakódott szennytől.

17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
encsy_eszter>!

Nem lehetek jó, mert akkor felkopik az állam, nem lesz kenyerem, nem lesz semmim. Hát hogyan legyen akkor? Micsoda világ ez, ahol az ember azért nem lehet jó, mert élni akar! […] Tele vagyunk mindannyian jó tulajdonságokkal, és nem élhetünk szerintük, mert az élet lehetetlen rendje arra kényszerít, hogy nap mint nap, óráról órára feledkezzünk meg a jó tulajdonságainkról, vagyis arról, hogy milyenek is tudnánk lenni valójában, és milyenek is szeretnénk lenni valójában…

129. oldal

encsy_eszter>!

Ha valaki azt állítja, hogy van több, amit elérhet az ember az életben, mint azt, hogy néhány ember becsülje és jól érezze magát a társaságában, akkor az vagy dilis, vagy hazudik!

136

encsy_eszter>!

– Azt mondom – nézte végig a társaság tagjait –, azt mondom: nem vagyunk méltók önmagunkhoz, mert nincs erő bennünk vállalni önmagunkat olyannak, amilyenek valójában lennénk!

118. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Merle: Mesterségem a halál
Thomas Keneally: Schindler bárkája
Thomas Keneally: Schindler listája
Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Markovits Rodion: Szibériai garnizon
Szabó Magda: A Danaida
Móricz Zsigmond: Erdély I-III.
Kodolányi János: Julianus barát
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna