Az ​áruló / Éjszaka 8 csillagozás

Sánta Ferenc: Az áruló / Éjszaka

Ki az áruló? Václáv Jásek, a huszita harcos, Jan Zsitomir, az egykori diák, később császári zsoldos, Eusebius püspök, vagy aTábor-hegyi szegény paraszt?
Az író őket idézi éjszakai órákon, velük beszélget, vitatkozásukat hallgatja.
Ki az áruló? Vagy kik az árulók? Az olvasónak kell eldönteni. Segít hozzá az író? Igen. Pedig nem mond ítéletet az árulók felett, de félreérthetetlenül kimondja, kinek van igaza. Nem lehet másé az igazság, csak azé, aki nem is kevés hibával és tévelygéssel, mégis őszintén a népet kívánja szolgálni. Minden más álláspont és magatartás objektíve árulás; legyen az elfordulás a haladás ügyétől, önzés, hedonizmus a szeretet nevében, vagy értetlen belenyugvó passzivitás.
Sánta Ferenc a Húsz óra c. nagysikerű regénye után nem történelmi művet alkotott. Írása nagyon is a máról szól, mai életünkről, gondjainkról beszél.

Eredeti megjelenés éve: 1987

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sánta Ferenc művei Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1987
316 oldal · ISBN: 9631410668

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

atyamadár>!
Sánta Ferenc: Az áruló / Éjszaka

A szerző ebben a könyvében is keresi az igazságot, amelyért a múltba nyúl vissza. Tapasztalatait róla kommunista szellemben, de érdekesen, röviden és velősen fogalmazza meg.


Népszerű idézetek

Sárhelyi_Erika I>!

Ne feledd: semmit sem bocsájt meg nehezebben az ember, legyen barátod akár […], mintha megtudja, hogy ismered őt! Hogy többet látsz belőle, mint amennyi maga mutatna a világnak! Hogy ismered őt lelke legrejtettebb zugáig! Gondold csak meg: mennyi mocsok lakozhat az emberekben, ha törvénnyé tették a szót: diszkréció!

1 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!

Ember vagyok, tehát az értelmen kívül nem méltó hozzám fegyver!

atyamadár>!

– A kard és az ész édestestvérek! Egyik sem megy semmire a másik nélkül! Vedd el az embertől a kardot, és megölted az észt…

13. oldal, Az áruló, 1.fejezet(Magvető, 1987)

atyamadár>!

Az öröm[…] figyelmetlenné teszi az embert…

8. oldal, Az áruló, 1.fejezet(Magvető, 1987)

atyamadár>!

– Nem az a fontos, hogy mi lesz velünk, ha meghalunk[…], hanem az, hogy hogyan éljünk, ameddig élünk!

14. oldal, Az áruló, 1.fejezet(Magvető, 1987)

atyamadár>!

Semmi ne vezéreljen bennünket, mint szüntelen készen állni a változásra, ha jobbat és igazabbat foghat fel az elménk. Ne tétovázzunk odahagyni, mit igazságnak véltünk eddig, ha az igazabbról győzetünk meg elménk és lelkiismeretünk által! (Husz János)

30. oldal, Az áruló, 1.fejezet(Magvető, 1987)

atyamadár>!

– […] Hogy miből történik jó és miből rossz, arról senki emberfia nem tudhat semmit, de különösen nem a szegényember… Mert úgy van véle, hogy érje bármi, még jó is talán, akkor is csak azt mondja: hát, uramisten, ebből vajon mi lesz a rossz, mi baj származik majd belőle rám! Mert a szegényemberrel, a földönfutó nincstelennel jó, az nemigen szokott történni, baj éri mindig, és baj lesz mindenből, legyen bármi is, ami véle megesik!

41.-42. oldal, Az áruló, 2.fejezet(Magvető, 1987)

atyamadár>!

– […] más dolog, ha valaki egyszer ott állt már az Igazság fényében, és megcsalva azt, pártol a bűnhöz, mint hogy ha a bűnt vetkezi le önmagáról, és úgy lép az igazság fényességébe!

29. oldal, Az áruló, 1.fejezet(Magvető, 1987)

atyamadár>!

– […] tűz és víz nem békélhet meg egymással, és nincs nyugodalmuk, amíg egyik el nem pusztítja a másikat. Nem férhetnek meg együtt a földön, és nem lehetnek békén soha!

58. oldal, Az áruló, 2.fejezet(Magvető, 1987)

atyamadár>!

Inkább a szemem, mint az üvegből egy csepp…

20. oldal, Az áruló, 1.fejezet(Magvető, 1987)


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part / A három testőr Afrikában
Konrád György: Elutazás és hazatérés
Gergely Ágnes: Őrizetlenek
Gion Nándor: Latroknak is játszott
Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes
Gárdonyi Géza: Mai csodák
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Tandori Dezső: Nagy gombfocikönyv
Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya