Emese 0 csillagozás

Sándor Zoltán: Emese

„Mi ​(ki) Emese? Ihletgyár, posztipari múzsagépezet, maga a Tökély megtestesítője, a Végtelen tárgyiasítása – tudjuk meg a regényből. Emese valóban ideál, aki csupán azért nőnemű, mert az ember is valamikor androgün, vagyis pároséltű volt. Az örökös keresés tárgya tehát egyfelől a hímnemű elbeszélő önkiteljesedése, önmagával való harmóniába kerülése. Emese ezen túlmenően világmetafora is: hiánya a világ értelmezhetőségének hiánya is, megközelítésének kísérletei pedig egyben a világ felfoghatóságának kutatására is irányulnak, a megfogalmazására, leírásásra tett próbálkozások pedig végső soron az irodalmi műalkotás létrehozására tett akciók, vagy éppenséggel álmok, hisze az álom és valóság nem két egymástól elkülönülő tapasztalati sík Sándor Zoltán prózájában, hanem a realitássá szervesülő tapasztalás egymáshoz vonzódó, ehymáshoz egyre inkább közelebb kerülő pólusa. A trilógiában „a valós élet irodalommá, az irodalom életté próbál válni”, és a szöveg felteszi a világ megismerése… (tovább)

>!
Magyar Szó, Újvidék, 2006
210 oldal · ISBN: 8685459044

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Gion Nándor: Ez a nap a miénk
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya
Wass Albert: Jönnek! / Adjátok vissza a hegyeimet!
Máté Angi: Mamó
Wass Albert: Ember az országút szélén
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
Tompa Andrea: Fejtől s lábtól
Karácsony Benő: A megnyugvás ösvényein
Dragomán György: Máglya