Nyelvrokonság ​és hunhagyomány 10 csillagozás

Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet
Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány

„Sán­dor ​Klára jól ír. Stí­lu­sa könnyed és szel­le­mes, szö­ve­ge ol­vas­tat­ja magát. Bi­zo­nyít­ja, hogy ál­mo­do­zás­men­te­sen is hi­he­tet­le­nül iz­gal­mas az a tör­té­ne­ti tabló, amely az ol­va­só elé tárul.”
(Dr. Kin­cses-Nagy Éva, a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem ad­junk­tu­sa)

Sokan nem szí­ve­sen mon­da­nak le az „At­ti­la-örök­ség­ről”, bár el­fo­gad­ják a finn­ugor nyel­vé­sze­ti ér­ve­ket. Iga­zuk van: a nyel­vé­szet és a mű­ve­lő­dés­tör­té­net té­nyei nem­hogy ki­zár­ják, sőt, ki­egé­szí­tik egy­mást.
Egy nyelv tör­té­ne­te nem azo­nos a nép tör­té­ne­té­vel, s a nyelv csu­pán az egyik, de nem fel­tét­len a leg­fon­to­sabb is­mér­ve az et­ni­kum­nak.
„Sán­dor Klára jól ír.” – va­ló­ban. Tu­da­to­san ke­rü­li a tu­do­má­nyos pró­zá­ra jel­lem­ző ne­héz­kes­sé­get. Hoz­zá­ér­tés­sel és el­fo­gu­lat­lan­ság­gal vá­la­szol­ja meg a ké­nyes­sé vált kér­dé­se­ket és ebben bi­zo­nyo­san egye­dül­ál­ló.

"Ezt a köny­vet azért írtam, hogy… (tovább)

>!
Typotex, Budapest, 2011
472 oldal · ISBN: 9789632795737
>!
Typotex, Budapest, 2011
472 oldal · ISBN: 9789632798737

Enciklopédia 9


Most olvassa 1

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

Turms>!
Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

A magyar őstörténet egy sokszázmillió darabos puzzle. Történészek, régészek, nyelvészek hada azért tanul és kutat egész életén át, hogy egy-egy újabb darabot beilleszthessen a megfelelő helyre. Van, ami rossz helyre kerül, azt a többiek kiveszik onnan, de a munka így is halad szépen lassan, és egyre jobban körvonalazódik a kép, amit teljesen kirakni – tudja mindenki – valószínűleg soha nem lehet.

Sajnos sokan vannak olyanok, akiknek egyáltalán nem tetszik a lassan formálódó látvány – hogy miért, az számomra rejtély, mert szerintem csodaszép, lenyűgözően érdekes és mindenekfelett annyira igaz, amennyire mai tudásunk alapján lehetséges. Ők azonban telhetetlenek, semmilyen múlt nem lehet elég dicső nekik, nagyravágyásukban arra sem veszik a fáradtságot, hogy közelebbről megnézzék az eddig összeállt képet. Nekik is megvannak a maguk önjelölt tudósai, akik ugyan nem bajlódnak hosszas tanulással, felkészüléssel, inkább úgy gondolják, a rejtély megoldása gordiuszi módra a legcélravezetőbb. Ők tudják előre, mit akarnak a képen látni, és ha nem passzolnak a darabok, hát bevetik az ollót is, és a végén még a biztonság kedvéért helyenként át is festik a képet. Hogy az így kapott mozaikról bármelyik épeszű ember első pillantásra látja, köze nincs a valósághoz, hogy a kivágott darabok helyén tele van lyukakkal, az őket a legkevésbé sem zavarja, mert azt ábrázolja, amit látni szeretnének, és ennyi pont elég.

Vannak aztán olyanok is, akik vagy az előző csoport harsogó önámításától megundorodva, vagy eredendő közönyükből adódóan unottan söprik félre mindkét kirakót, és a tudósok által nagy munkával felépítettet ugyanolyan felesleges bohóckodásnak tartják, mint a toldott-foldott összemozaikoltat.

Most, a harmadik könyvét olvasva kezdek rájönni, miért volt nekem Sándor Klára a legelejétől kezdve annyira szimpatikus: mert pont olyan objektív módon tekint a történelemre, ahogyan én is próbálok. Csak a politikai felhangoktól mentes igazság érdekli – illetve még ebben is a lehető legobjektívebbre állítja a saját mércéjét, mert nem álltatja magát azzal, hogy bármilyen igazság teljes egészében megismerhető, ezért ”csak” a lehető legpontosabban felderíthető történelmi igazságot hajszolja. Eközben sokszor keményen odamond polarizált hazai közéletünk mindkét felének: a délibábkergető jobbnak, és a nemzeti történelem koncait nyugodt szívvel odahajító, vagy elvből elzárkózó, közömbös balnak is. Kimondottan kényes témákkal foglalkozik, például a székely írás (a ”rovásírás”) történetével, vagy éppen – mint ebben a könyvben is – a magyarság hunhagyományával. Természetesen a legkevésbé sem mitizálja, hanem a lehető legtárgyilagosabban vizsgálja őket, komolyan véve a megismerés kötelességét.

A magyarság történetének kutatásában – ahogy az ma már tudományos körökben alapvető – élesen különválasztja a genetikai őstörténetet, valamint a magyar kultúra és a magyar nyelv történetét. Genetikai értelemben (nem meglepő módon) leginkább a környező népekkel mutat rokonságot a mai magyar populáció. A magyar nyelv és kultúra történetében mélyed el aztán igazán, és azt próbálja levezetni, hogy a nyelvtörténet finnugoroktól eredeztető igazsága és a magyar kultúra sokszáz éves huntörténeti hagyománya nem feltétlen kell, hogy kibékíthetetlen ellentétet okozzon a fejekben. A magyar identitás történetének szerves része ugyanis a hunhagyomány, népi és magasirodalmunkba egyaránt alapjaiban beépült (hunmondák, sok költőnk, köztük Arany János versei, vagy Jókai és Gárdonyi regényei, stb). Kidobni ezt a tudást értelmetlen és felesleges volna, egyszerűen tudni kell helyén kezelni: nem történeti valóságként, de olyan hagyományként, ami a magyarság utóbbi ezer évében meghatározó képként élt a fejekben.

Sándor Klára nagyon alaposan járja körül mindazokat a kérdéseket, amik a nyelvrokonság és a hunhagyomány kapcsán felmerülhetnek. Sokadszorra is leszögezi, hogy nyelvészi körökben a leghalványabb kétely sem merül fel a magyar nyelv finnugor eredetével kapcsolatban. Azt is leírja azonban, amit szintén régóta szajkóznak a nyelvészek, hogy ezen kár a nemzeti érzelműeknek ”megsértődni”, mert – túl azon, hogy a finnugor népek rokonságában nincs semmi szégyellnivaló – a nyelvrokonság pont annyi, amennyit a neve mutat: nyelvünk rokonsága, nem pedig a kultúránké, sem a ma itt élő embereké biológiai értelemben. Azonban nyelv és nemzet egységének reformkori eszméje szinte kiirthatatlanul befészkelte magát itthon a fejekbe, nehéz változtatni a berögzült gondolkodási sémákon.

A hunhagyományt körüljárva bemutatja Eurázsia sztyeppéinek nomádságát a szkítáktól kezdve egészen a mongolokig, elmagyarázza, hogy a nomád életforma miért volt olyan sikeres évezredeken át, és hogy a különböző nomád népek miért tűntek annyira hasonlónak a külső szemlélő számára. Ezután végigveszi, hogy alakult ki a hun és magyar népek azonosságának gondolata előbb a korabeli Európában, majd Magyarországon: bemutatja a folyamatot, amelyben itthon először még szégyellték a pogány nomád rokonságot, később elfogadták, majd büszkén felvállalták, végül pedig már ereszteni sem akarták, amikor a tudomány ”el akarta venni”.

Sándor Klára könyveinek az a legnagyobb erénye, hogy érdekes témákat feszeget lebilincselő stílusban. Ha minden tudományágra jutna két-három Sándor Klára, semmi gond nem volna Magyarországon a tudományos ismeretterjesztéssel. Pechjére ő pont olyan területen működik, ahol az érdeklődők többsége ideológiai okokból eleve süket fülekkel áll a tudományhoz, pedig maximálisan megérdemelné, hogy igazán olvasottak legyenek a könyvei.

36 hozzászólás
kaporszakall>!
Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

Sándor Klára könyvét – nem sokkal megjelenése után – egyszer már olvastam, s jó emlékeim maradtak róla. Most újra elővettem, s jó véleményem – némi fenntartásokkal – változatlan.

A szerző nem árul zsákbamacskát: az alcím pontosan megmondja, mire számíthatunk: Nyelvtörténet és művelődéstörténet. Tehát nem átfogó magyar őstörténet, annak minden aspektusával, hanem főleg az őstörténet nyelvészeti oldala, illetve a magyar őstörténet-kutatás története.

A könyv – szerencsére – többet ad. Ha nem is tárgyalja egyforma súllyal a magyar őstörténeti kutatás mindhárom nagy területét (1. régészet, mely a tárgyi leletekkel foglalkozik, de egyre inkább igénybe veszi a genetika segítségét is; 2. történészi munka, mely főleg az írott forrásokra támaszkodik; 3. nyelvészet, mely a nyelv rokonsági viszonyait, illetve más nyelvekből átvett jövevényszavakat s esetleges nyelvi konstrukciókat tanulmányozva próbál a nyelvet használó/hordozó népcsoport történetéről következtetéseket levonni), de mindegyikre kitér, legalább említés szintjén. Legrészletesebb és legalaposabb természetesen a nyelvészeti elemzés – lévén a szerző maga is nyelvész. Szerencsére ez a tárgyalás már nem a régi, csőlátású, a nyelvészet dominanciáján alapuló, a többi diszciplínára saját következtetéseit ráerőszakoló őstörténet, hanem csupán a szakterület eredményeinek logikus bemutatása. Legszűkszavúbb a régészeti szekció: csak szórványban kerülnek említésre régészeti feltárások, leletek. Viszont jelentős részt kap a könyvben a történészi munka, és a történelmi folyamatok elbeszélése, amely a könyv megírásakor up to date állapotokat ismerteti. Így a könyv magyar őstörténet gyanánt is jó szolgálatot tehet.

Ugyanakkor a legjelentős terjedelmet a tudomány- és kultúrtörténet kapta; s ez, – másodjára olvasva – kissé zavart is engem. Egyrészt nem voltam kíváncsi az összes 'délibábos' ősmagyarelmélet részletes cáfolatára (a tudományoskodó dilettánsok egy része még hagyján, de az Arvisúrákhoz, Atlantisz- és Szíriusz-lakókhoz kötődő, Istókhalmás, Matyópityus ökörségek már igencsak fárasztottak), továbbá túl hosszúnak éreztem az Attila-legenda epizódjainak aprólékos elbeszélését s utána az Attila-kultusz történeti-krónikás illetve irodalmi továbbélésének (magyar és nemzetközi) számtalan személyt, munkát felsoroló leltározását. Ráadásul a finnugor kutatás előfutárainak (Sajnovics, Reguly) életútját, viszontagságait, nézeteik fogadtatását többször is olvashatjuk; a bevezető részben, majd a kötet vége felé ismét – ezt a redundanciát valószínűleg az okozza, hogy a kötet anyaga eredetileg cikksorozatban jelent meg.

S vannak olyan apróbb részletek, ahol a kötet tartalma avult is: fiatal kutatók* felfigyeltek arra, hogy egyes – rég berögzült – források olvasata téves, pl. Dzsajhání tudósítása a magyarok állítólagos kettős fejedelemségéről az arab eredetiben úgy hangzott, hogy van egy Gyula nevű, kende rangú vezető a magyarok közt – szó sincs kétféle (gyula és kende) funkcióról. Persze Sándor Klára ebben nem hibás, ő csupán elfogadta a több mint száz év óta konszenzusos fordítást. De ha ez a könyv – remélhetőleg – új kiadásban, frissítve, ismét megjelenik, ezt a részt majd korrigálni kell.

Ami az egész kötetet, mint alapkoncepció, átfogja, az a nemzeti tudat kérdése: kik vagyunk, honnét jöttünk, mi a nyelvünk, kik az őseink? S erre a válasz, a régi vagy-vagy (vagy finnugor vagy török) helyett az is-is: nyelvi gerincében finnugor, de erős török nyelvi hatással. Népünk genetikailag (főleg manapság) keverék (közép-európai mix), de már a honfoglaló törzsszövetség is keverék volt, genetikailag mindenképpen, de nyelvileg is legalább bilingvis. És az a fajta nemzettudat (pláne nacionalizmus), mely a XVIII-XIX. században kristályosodott ki, egyáltalán nem volt meg a honfoglalókban. Sándor Klára többször utal Szűcs Jenő alapvető munkájára**, melyet az osztályharcos marxisták nem kedveltek, de nem kedvelnek manapság a hunhagyományos neo-kipcsákok sem.

Ha sokat dohogok, még azt a benyomást keltem, hogy nem tetszik a könyv. Pedig erről szó sincs: őszinte nagyrabecsülésem Sándor Klárának, amiért ezt a logikusan felépített, közérthető, józanul érvelő könyvet összeállította! Ha a magyar őstörténetről korszerű ismeretterejesztő szintézist kéne ajánlanom, ma is ezt ajánlanám. Az már az én egyéni szoc-problémám, hogy ha én lennék az újabb kiadás szerkesztője, javasolnám a redundanciák megszűrését, illetve a kutatástörténeti és irodalomtörténeti rész megkurtítását.

Mindemellett a magyar őstörténet iránt érdeklődőknek – úgy is, mint ugor-török háború helyetti értelmes ugor-török történeti szintézist – jó szívvel ajánlom.

* Sudár Balázs, B. Szabó János
** Szűcs Jenő: A magyar nemzeti tudat kialakulása

2 hozzászólás
odivne P>!
Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

Mindig szerettem nyelvtörténeti könyveket olvasni. Azt is tudom, mi a hivatalos álláspont nyelvünk eredetével kapcsolatban. A finnugor rokonságot erősíti ez a könyv is. Támaszkodva a nomád életmód jellemzőire, a népek vagy törzsek találkozásaira, ezen belül a nyelvek közötti hasonlóságra vagy eltérésre.
A mű legelején Sándor Klára felsorol jónéhány laikus nyelvészt, akik nem a finnugor elmélet hívei. Közülük nem egy név ismerős volt, hiszen olvastam munkáikat a szkíta, sumer, etruszk, japán, ujgur rokonságról, a szógyökökről, szóbokrokról.
A finnugor eredet megdönthetetlennek tűnik.

arednuk>!
Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

Az összes csillagokat a szerző és a tartalom kapta, a forma sajnos nagyon fapadosra sikeredett. Pedig ez egy igazán izgalmas könyv, válaszol egy sereg kérdésre, ami mostanság ilyen-olyan kontextusban felmerül. Bevilágít egy csomó zsákutcába is, és kapaszkodókat ad, ha nyelvrokonságunk (?), etnikai hovatartozásunk vagy kulturális szimbólumaink agyonpolitizált, kétpólusúra hegyezett világában ésszel szeretnénk tájékozódni. Igazságkeresőknek és mesekedvelőknek egyaránt hasznos olvasmány. (Csak az a Typotex, csak azt tudnám feledni…)


Népszerű idézetek

Turms>!

[…] ma a társadalom egyik része hároméves, és készpénznek veszi a meséket, másik része cinikus hétéves, aki azzal froclizza kárörvendően hároméves testvérét, hogy Mikulás nincs is. A vége garantáltan verekedés és bőgés, miközben a legtöbben meg ötévesek szeretnének lenni, akik vágynak a mesére, de már képesek fölfogni, hogy az nem a valóság.

18. oldal, Elzárkózás a nemzeti hagyománytól (Typotex, 2011)

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

Kapcsolódó szócikkek: társadalom
Turms>!

[…] a magyar nyelv sumer, etruszk, hun, szkíta, japán, ujgur, stb. származásában hívő elméletek testvéri közösséget alkotva többnyire jól megférnek egymással, akár ugyanannak a szerzőnek a munkáiban is. Az egy akolba tartozás feltétele ugyanis már régen nem az, hogy ki mit állít, hanem hogy mit tagad: a lényeg nem az, hogy sumerek, hunok vagy egyiptomiak-e a magyarok, hanem hogy „finnugorok” biztos nem.

61. oldal, Kis csodabogár-határozó (Typotex, 2011)

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

Kapcsolódó szócikkek: etruszk · magyar nyelv
5 hozzászólás
Turms>!

Az Egyesült Államokba sokszoros áttétellel érkezett Attila története, és az amerikaiak nem is haboztak a maguk kulturális mintáihoz idomítani a fejedelem alakját. […] Attila az amerikaiak nagy része számára démoni figura, maga a megtestesült Gonosz. Bram Stoker (1847-1912) világhírű kreálmányát, Drakula bárót az amerikaiak egyébként is magyarnak tartják, nemcsak erdélyi fészke miatt, hanem azért is, mert filmbeli megformálója, Lugosi Béla olyan erős magyar kiejtéssel játszotta szerepét, hogy még domesztikált utóda, az óvodásoknak készült Sesame Street Counter nevű denevérbábja is magyar akcentussal tanítja számolni az amerikai gyerekek generációit. Ráadásul Stoker Drakulája azzal dicsekszik, hogy neki nem holmi ördög vagy boszorkány az őse, hanem maga Attila, akihez semmi földi gonosz nem fogható.

318. oldal, Isten kardja Isten ostoránál (Typotex, 2011)

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

5 hozzászólás
Turms>!

Attila és a hunok rossz hírének kidolgozása már saját korukban elkezdődött: kétségtelenül maguk is sokat tettek érte, de sötét színekkel való lefestésükben szerepet játszott az is, hogy időnként más barbár törzsek pusztításait is rájuk fogták. A vezér hármas koporsóba temetése és a szolgák leölése Alarik gót vezérhez kapcsolódott, szintén ő volt az, aki Rómát földúlta 410-ben, s akit Szent Ágoston először az Isten ostorának nevezett. Rómánál Leó pápa nem Attilával, hanem a vandálok vezérével, Geiserikkel találkozott, a vandálok, s nem a hunok tépték le a római templomok aranyozott díszítésű tetejét, és számos itáliai kegyetlenkedést nem Attila, hanem Totila osztrogót király követett el.

303. oldal, Isten kardja Isten ostoránál (Typotex, 2011)

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

17 hozzászólás
Turms>!

[…] a laikus elméletekben nem ritka a nincs › pénz típusú karinthyánus etimologizálás: „filologice tárgyalva az esetet, kiderül, hogy a magyar »pénz« szó a régi »nincs«, »néncs«, »néndz«, »véndz«, »féndz«, »pénz«.” Csak éppen Karinthy viccelt ezzel, a laikus irodalomban pedig komolyan gondolják az ilyesfajta „levezetéseket”.

61. oldal, Kis csodabogár-határozó (Typotex, 2011)

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

Kapcsolódó szócikkek: Karinthy Frigyes
3 hozzászólás
balagesh I>!

csakis az a vélemény vehető komolyan, amely nem tulajdonít magának kizárólagosságot, pláne fölkentséget.

217. oldal

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

Turms>!

A magyar egyike azoknak a nyelveknek, amelyeket a legtöbb különféle nyelvvel próbáltak már rokonságba hozni: a kétszázat jóval meghaladja a rokonnak jelölt nyelvek száma, köztük indoeurópai, török, mongol, de akár indián és dravida nyelvekkel, természetesen különös kedvencek a titokzatos hátterű, rokontalan nyelvek, a sumer, etruszk, baszk. […] Nyelvünk pedig egyszerűen más, mint a többieké – nincs meg az az élményünk, ami az olaszoknak, spanyoloknak, portugáloknak, dánoknak, norvégoknak, svédeknek, németeknek, hollandoknak, oroszoknak, ukránoknak, szerbeknek, cseheknek, de akár törököknek, azeriknek, kazakoknak: hogy vannak nyelvek, amelyeket majdnem teljesen értünk akkor is, ha nem beszélünk anyanyelvünkön kívül más nyelvet.
Ez az érzület megsokszorozza annak esélyét, hogy famíliát, ha lehet, fényeset, vagy legalább érdekeset keressünk. Így aztán a magyar nyelv eredetével, rokonságával foglalkozó ún. „alternatív” elméletek tömege mára teljesen áttekinthetetlenné vált.
[…]
Van köztük kósza ötlet, folytatásos álmodozás, nagy hagyomány igen mélyre süllyedt torzója, van sok megkövült zárvány, van kitartó erőfeszítéssel felépített kártyavárelmélet, s mi tagadás, van olyan is, amelyről azt hinnénk, Rejtő Jenő adta valamelyik bolondokházából szabadult karaktere szájába.

45-46. oldal, Fatum Morganum (Typotex, 2011)

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

Kapcsolódó szócikkek: Rejtő Jenő
2 hozzászólás
Turms>!

Kutatási témáim – kezdetben a magyar nyelv honfoglalás előtti török kapcsolatai, aztán a székely írás – velejárója, hogy sok élénk fantáziájú tudóskodóval találkoztam már életemben. (Személyesen is – ellentétben azokkal, akik épp a találkozások hiánya miatt könnyedén sztereotipizálják az ábrándos nézeteket vallókat nacionalistáknak.) Kétségtelen, vannak közöttük másokat rágalmazó, fröcsögő politikai bérencek, vannak köztük megélhetési nacionalisták (tudjuk, az ősmagyarbiznisz jól fizet), vannak ordas eszméket vallók, vannak köztük a fafejűségig elszánt hagyományápolók, és vannak, méghozzá sokan, kedves, lelkes emberek, teljesen ártalmatlan érdeklődők, akiket megszédít annak a lehetősége, hogy végre feltárul előttük a „titok”, s régi dicsőségünk fényárral töri át az éji homályt.
A nemzeti romantika iránti vonzódás tehát nem politikai hovatartozás, de nem is szellemei képességek vagy jellem kérdése. Jó néhány felvilágosult, magas képzettségű, igen értelmes orvos, mérnök, matematikus – de akár nem nyelvész bölcsész – ismerősöm van, akik nem hadakoznak ugyan a „finnugor-elmélet” ellen, csak annyira szeretnék, ha nem lenne igaz. Nem az alapján szavaznak egyik vagy másik politikai pártra, hogy melyik szolgáltat nekik csábosabb magyar krónikát, de enyhén elszomorodnak, ha azt mondom, hát bizony, nincs nyelvész, sem itthon, sem a világon máshol, aki a magyart ne a finnugor nyelvek közé sorolná. Ez van. Elfogadják, de azért melengeti a szívüket, ha hozzáteszem, hogy persze a honfoglaló magyarok kultúrája meg echte török volt, és hogy a nyelvek rokonságának a világon semmi köze nincs a népek rokonságához.

15. oldal, Elzárkózás a nemzeti hagyománytól (Typotex, 2011)

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

2 hozzászólás
Turms>!

Személynévként aztán fölbukkan az Athila a 13-14. században, egyértelműen nyugati divat átvételeként: ebben az időben a Trója-regény megismerésével úgy szaporodtak az országban az Echellős (Achilles), Dédalus, Hector, Paris, Peremus (Priamus) névre keresztelt kisfiúk, mint nemrégiben a Bobbyk, Jockey-k, Martinok és Brendonok.

336. oldal, A csodaszarvas nyomában (Typotex, 2011)

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet

1 hozzászólás
Turms>!

A tankönyvek nem hallgatták éppen el a honfoglalás előtti vándorlást – volt Levédia, Etelköz, párducos Árpád és vérszerződés, hátrafelé nyilazás és cselből menekülés –, de a korszak és a nomád kultúra sokkal kevesebb figyelmet kapott, mint amennyi a magyar történelemben játszott szerepe alapján megillette volna. Arról meg pláne szó sem esett, hogy a felsorolt „ősmagyar” jellegzetességeket finoman szólva nem mi találtuk ki, akkor már csaknem két évezredes hagyományba illeszkedtünk be hadi tudományunkkal. Sajnos a jelenleg használatos tankönyvek túlnyomó része a bevett sablont követi. […] Ennek a közoktatásbeli elsumákolásnak is a következménye, hogy ma sokan szájtátva ámuldoznak, amikor „az elhallgatott titkokat” közlik velük, miszerint már a szkíták, hunok és törökök is „ugyanolyanok” voltak, mint a magyarok. Ezért lehet bombasztikusan tálalni alapismereteket (ráadásul tévedésekkel tele) egyébként tudományos ismeretterjesztő oldalakon, s ezért védtelenek olyan sokan a ránk zúduló blődliáradattal szemben.

92-93. oldal, Az ismeretlen Belső-Ázsia (Typotex, 2011)

Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány Rénszarvas vagy csodaszarvas? – Nyelvtörténet és művelődéstörténet


Hasonló könyvek címkék alapján

Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása
Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet
Fodor István: A magyarság születése
Györffy György: A magyarság keleti elemei
Bolyki Tamás: Őstörténetünk titkai: A magyarok rejtélyes eredete
László Gyula: „Emlékezzünk régiekről …”
Sudár Balázs – Szentpéteri József – Petkes Zsolt – Lezsák Gabriella – Zsidai Zsuzsanna (szerk.): Magyar őstörténet
Zsirai Miklós: Finnugor rokonságunk
Sudár Balázs (szerk.): A honfoglalók műveltsége
Hölbling Tamás: A honfoglalás forráskritikája I-II.