A nő szótlanul feküdt a kórház vaságyán, napok óta nem beszélt.
– Diplomatafeleség volt, Elenának hívják. Rémes állapotban hozták be – súgta meg a nővér. – Azelőtt bőségben élt, partikra járt, és tessék, ez lett belőle – sóhajtott. – Senki nem tudhatja, mi vár rá…
Pár nappal később a számítógépem előtt ültem, amikor váratlanul Elena arca jelent meg a monitoromon. Elállt a lélegzetem. Egy profilkép volt, fényes szőrmebundában mosolygott rajta. Fényűző partikon készült mosolyalbum, újabb és újabb, múzeumokban és születésnapi torta mögül lőtt szelfik, külföldi utazások során elkapott pillanatfelvételek. Egy teljesen másféle világ vette körül, mint amilyenben én találkoztam vele. Lénának nevezte magát, és nem látszott semmivel fiatalabbnak, mint amilyen pár napja volt, a hajléktalankórházban.
Mi ez az egész?
Valami Hamupipőke-sztoriba csöppentem, és a hősöm időnként elszökik a bálba, bolondot csinálva mindenkiből? Átveri a világot, és titokban nagyestélyis… (tovább)
Magányügy 54 csillagozás
Kedvencelte 4
Most olvassa 2
Várólistára tette 30
Kívánságlistára tette 21
Kiemelt értékelések
Szeretem az olyan könyveket, amelyeknek a témája felkelti a figyelmemet, a történet szövése érdekes, olvasmányos. Maga a sztori filmszerűen pereg a szemem előtt. Sándor Anikó könyve ilyen.
A narrátor egy újságírónő, aki témát keresve egy hajléktalanokat ellátó kórházba megy. Ott találkozik Elenával, akinek múltja és családja után kezd el nyomozni.Így derül fény az iker lányok nyomasztó történetére.
Nem tudtam meg a könyv végére, hogy a történetnek mennyi az igazság alapja és mennyi a fikció benne, de igazából ez a kérdés el is hanyagolható. A tény, hogy ez a könyv több olyan témát feszeget, amelyeken külön – külön is érdemes elgondolkodni. Csak hogy néhányat megemlítsek: a szülő-gyerek kapcsolat, a mellőzöttség és a szeretethiány érzése, az alkoholizmus hatása az egyénre és a családra, az örökbefogadás, az ikertestvérek közötti kapcsolat, a géneinkben örökölt tulajdonságok és hajlamok szerepe életünkre és még folytathatnám a felsorolást.
Tetszik a könyv külső megjelenése, a borítója.Tetszik a szereplők jellemfejlődése, a történet felépítése.Tetszik, hogy a rövid fejezetekben felváltva ismerkedünk Elena és Léna életútjával. Tetszik a történet gördülékenysége és könnyen olvashatósága. Azonban a végén valahogy mégis maradt bennem egy kis űr. Én úgy érzem – annak ellenére, hogy kiszámítható volt a vége – valahogy olyan fura hiányérzet maradt bennem.
Mindennek dacára és a rövidsége ellenére, mindenképpen egy tartalmas, elgondolkodtató könyvet olvashattam.
A könyvet @Kirani ajánlotta nekem, és milyen jól tette! Mintha nekem írták volna… és pont jókor talált meg. Azok a fránya „véletlenek”… :-)
„Vele van a baj, ő nem találja a helyét a világban, amelyben még akkor is egyedül van, ha tömeg veszi körül. A nyüzsgés soha nem tudta kitölteni az űrt a lelkében, de senki és semmi más sem.”
A Magányügy – a cím szerintem zseniális – egy nagyon olvasmányos, könnyed és rövid könyv, miközben a lelkünk mélyére hatol, felborzolja az idegrendszerünket, néha a tűrőképességünket is, érezzük, hogy mennyire a valóságról szól, és közben olyan kérdéseket vet fel, amelyeken nem sokszor gondolkodunk csak úgy el. Hogy jut el valaki a jómódból odáig, hogy nincs fedél a feje felett? Mit tesz önmagával és családjával az, aki bármilyen függőség rabja? Mi történhet az agyban akkor, ha az első pár évünkben olyan traumák érnek, amelyeknek sosem lenne szabad? Hogyan viszonyul az ember környezete egy mentálisan/lelkileg sérült emberhez? Meddig tart ki a szeretet? Meddig vagyunk hajlandóak feláldozni saját magunkat valakiért, akit szeretünk? Mennyire számít a genetika, és mennyire a környezeti tényezők? Megannyi súlyos kérdés, amiket mind-mind érint a könyv. Közben rövidsége ellenére felölel 40 évet, és még sincs bennem hiányérzet, a történetek kerek egészek voltak, a környezeti és történelmi események figyelembe vétele pedig plusz pont.
Számomra ez a könyv terápiás jelleggel is bírt. Mélyen megérintett Elena története, akivel több párhuzamot tudok vonni a saját múltammal kapcsolatosan, mint amennyit szeretnék. off
Nagyon fontosnak tartom a könyv mondanivalóját – legalábbis amit számomra mondott –, hogy minden ok és okozat, és a múltunk megismerése nélkül nincs jövőnk sem. Ma már bizonyított tény, hogy az első két-három évünkben fejlődik ki az agyunk 80-85 százaléka, és ha ekkor történik a gyermekkel trauma (vagy rossz esetben traumák sorozata), ha ekkor nem kapja meg azt, amire szüksége van (nem csak fizikailag, de lelkileg is, gondolok például az anyai kötődésre), akkor egyszerűen máshogy alakulnak ki a szinapszisok az agyban, máshogy épül fel az idegrendszer, így teljesen máshogy fog működni az egyén a kapcsolatokban, az életben, a személyisége torzul, a magatartása és viselkedése más lesz a megszokottól. Mégsem vagyunk megértőek, mégsem vagyunk empatikusak, egyszerűen elvárjuk a másiktól, hogy „viselkedj normálisan”. Miért más egy ilyen változás a szervezetben, mint egy hibás sejtmutáció, ami daganatot okoz? Egyikről sem az egyén tehet, így alakult. Mégis az egyiket elfogadjuk betegségként, és megértőek vagyunk vele szemben, míg a másik esetben elutasítunk minden magyarázatot, és csak azért is elvárjuk a megfelelő viselkedést. Mintha egy cukorbetegnek mondanánk, hogy termelj már elég inzulint! Szerintem nagy szükség volna ezen sürgősen változtatni. Sok életet menthetnénk meg. spoiler
„Nem akart gyereket, mert úgy gondolta, nincs értelme világra hozni még egy lényt, aki utána felesleges emberként vergődi végig az életét.”
Hát ez érdekes volt. Jópofa volt abban a korban sétálgatni, ahol felnőttem, a 70-es években. Még itt voltak az oroszok és érdekes volt az élet, nagyon jó volt kicsit nosztalgiázni. Na a történet fura volt, elég életszerű volt, de valahogy mégsem. Ikerlányok, egyik itt, a másik Oroszországban, az egyik kiutálja a másikat, aztán meg belebetegszik a hiányába. Nem igazán tudtam azonosulni a történettel. A vége is olyan fura volt, nem erre számítottam és nem is tetszett. Egyszer olvasósnak elment.
A felütés erős, mert ugye miért is kezdődik ott – ahova valljuk be, soha nem lenne jó bekerülni –, amire maga az író sem tud értelmes magyarázatot adni. És hiába erős, ha a továbbiakban enyhén kiszámítható és a végét is sejteni véled, de addig együtt nyomozol a történet mesélőjével, bár néha elmélázol, ugyan már miért pont így, jaj, hát ez végképp nem életszerű mini epizód volt amivel tovább lendítette az ügyet, de mindegy is már, lássuk mi sül ki belőle.
Sosem hallottam az alkotóról, maga a borító sokadjára esett a látószögembe az interneten és anyukám kisvárosában karácsony előtt belépve az ajándékboltba (ahol két fal tele van könyvekkel) azonnal megláttam. Elhoztam. Lehet nem kellett volna megvenni, mert érzem, hogy sosem fogom újra olvasni, a birtoklás varázsa is elillant, na nem azért mert rossz, de nem is annyira kiemelkedő, igaz, nagyon olvastatja magát, filmszerűen pörög, jól vannak elválasztva a fejezetek, érthető, értelmezhető, na és persze fájón sajgó bizonyos pontokon, ami nagyon is kell dramaturgiailag, szép a külleme. Az erényei felsorolása után mégis itt motoszkál bennem valami, hogy nem, nem, valami nem oké, de adom a csillagot, mert amit gyorsan tudok olvasni, nem nyammogom végig, azt nagyon is értékelem.
Családban marad, adom tovább. Kézről kézre jár majd.
Nem tudtam letenni. Két szuszra kivégeztem. Szomorú történet, élet szagú. Minden szavát el tudtam hinni. Az (örökölt)sorsunk elől nem menekülhetünk. Amire még kiváncsi lettem volna, hogy mi lett Irénnel idôsebb koràra.
Véletlenül láttam meg ezt a könyvet a boltban, a borítója tett nagyon kíváncsivá és a cím: Magányügy.
Magával ragadó történet a magányról, és az életünkben átélt traunákról. Elena és Léna története magával ragadott és nem fog ereszteni egy darabig.
Tetszett az írónő stílusa. Lényegretörő fejezetek, 40 év 200 oldalban elmesélve. Tetszett. Megszorongatta a szívemet.
Nagyon jó volt végigolvasni ezt a szomorú és szívszorító történetet, ugyanis rengeteg új gondolatot ébresztet bennem. Főleg a könyv utolsó oldala volt az, ami nagyon jól és szépen lekerekítette az egész történetet. A nagybetűs ÉLETről szól ez a könyv is, azokról a traumákról és tragédiákról, amiket nap mint nap magunkban hordunk és amelyek akár egész életünket is meghatározhatják.
Bővebben a blogomon: https://konyvmoly.com/sandor-aniko-maganyugy/
Sándor Anikó: Magányügy
Véletlenül találtam az írónőre egy google-s keresés kapcsán és kíváncsi lettem rá. Ez az első könyv, amit olvastam tőle. Az elején nehéz volt megszokni a lényegre törő mondatait, de a történet vitt magával. 40 év 200 oldalban besűrítve, elméleti bölcselkedés nélkül, azt meghagyja az olvasónak. Csak úgy sorjáznak a fejemben a gondolatok…
„hinni akarom, hogy az utolsó pillanatban minden kisimul, amit az élet kíméletlenül összegyűrt.”
Érdekes és elgondolkoztató írás.Tetszett a történet, bár már a legelején sejteni lehetett a végkifejletet. Mondanivalója számomra: A felmenőink és a környezetünk meghatározzák személyiségünk alakulását.
Népszerű idézetek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Nina Collins: Örökre szól 95% ·
Összehasonlítás - Bauer Barbara: Porlik, mint a szikla 92% ·
Összehasonlítás - Tóth Olga: Csupasz nyulak 91% ·
Összehasonlítás - Lontai Léna: Sebzett pillangó 91% ·
Összehasonlítás - Ittzés Laura: Nyolc perc 91% ·
Összehasonlítás - Szaniszló Judit: Leli élete 90% ·
Összehasonlítás - Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek 85% ·
Összehasonlítás - Egressy Zoltán: Jolka harangja 85% ·
Összehasonlítás - Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai 83% ·
Összehasonlítás - Rédl Zora: Melyik kontinens? ·
Összehasonlítás