A ​madárevő 147 csillagozás

Samanta Schweblin: A madárevő

A Madárevő hipnotikus meséi rémisztő kegyetlenséggel bontják le a valóság falait. A nyers és idegenszerű szokatlanba különös módon keveredik bele a hétköznapi: egy felborult ásó, a konyha padlóján fekvő halott feleség, az út, a zajok, egy vadászat a pusztán, a pestis dühe, a feszültség, a kétségbeesés. Nevezhetnénk ezt a világot abszurdnak, ha a valóság nem bizonyította volna be már annyiszor, hogy semmi sem lehetetlen. A gördülékeny és precíz stílusban megírt elbeszélések Franz Kafkára vagy éppen David Lynchre emlékeztethetnek. A kötet, mely 2008 legkiemelkedőbb latin-amerikai kulturális alkotásáért a Casa de las Americas díját is elnyerte, Samanta Schweblint az új generációs argentin elbeszélők legfontosabb és legeredetibb alakjai közé emelte.

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tartalomjegyzék

>!
Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2010
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633100295 · Fordította: Kertes Gábor

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Mikulás


Kedvencelte 19

Most olvassa 3

Várólistára tette 100

Kívánságlistára tette 87

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Maminti9 P>!
Samanta Schweblin: A madárevő

Samanta Schweblin az az írónő, aki miatt komolyan fontolóra vettem, hogy megtanulok spanyolul, hogy eredetiben olvashassam a le nem fordított írásait. Novelláiban teljesen hétköznapi helyzetekbe hoz be sokkolóan abszurd elemeket, melyekkel egy-egy élethelyzetre, problémára világít rá. A legtöbből üvölt a magány és a társtalanság. Stílusa egyedi, felkavaró, mely határtalan fantáziával keveredik, az írásokat gyakran rideg misztikum övezi. Az írásmód feszes, túlságosan távolságtartó, a történetek jó része gyomorforgatóan bizarr. Egyúttal olyan erővel húzza be a sztorikba az olvasót, hogy ha még szemet eltakarva is, de irracionális élvezettel követi az ember.
Nem hétköznapi keretek közé helyezve állít fókuszba teljesen mindennapos szituációkat, melyek egyúttal súlyos problémákat is boncolgatnak. Egy-egy novellát olvasva bizonyos pontig azt gondolja az ember, hogy egészen átlagos dologról szól, aztán hirtelen megjelenik benne valami, ami a valóságból kitaszítja az egész történetet, és egy sajátságos világba repíti.
A korai gyerekvállalással kapcsolatos kétségek, a szülők válása okán felmerülő kamaszkori problémák, furcsa depresszió, a szülői háztól való el nem szakadásban rejlő veszélyek, de még a különböző etnikumokhoz tartozó személyek barátsága is a középpontba kerül egy olyan megközelítésben, mellyel nem gyakran találkozunk.
Megjelennek ugyanis aszfalthoz csapódó fejek, egy kikötőben lézengő sellőférfi, föld alatt dübörgő gyerekek, vagy egy rozsdás ásóhoz ragaszkodó kubikos. Nehezen elképzelhető, hogy egy negyvenes férfi beköltözik egy játékboltba, és ott gyerek módjára issza meg a reggeli kakaóját, ahogy számomra az is elgondolhatatlan volt, hogy a címadó novellát majd szó szerint kell értenem. És egyébként meg mit keres egy széthulló házasságban a Télapó?
Sok esetben a való életünk is produkál megdöbbentően abszurd helyzeteket, melyeket az írónő szélsőségesen kifordít, mindazonáltal rendkívül fontos kérdéseket feszeget, melyekre egyedi eszközökkel hívja fel a figyelmet.

4 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Samanta Schweblin: A madárevő

Az a fajta novelláskötet, amelyet direkt a novellás kihívások teljesítésére találtak ki. Legalábbis nekem. Mert hogy egynél többet nem tudtam volna egy nap elolvasni. Pedig azaz éppen azért, mert igen jól meg vannak írva. És kevés keservesebb dolog létezik, mint az igen jól megírt lidércnyomás. Főleg akkor, ha nem kitalált világokban játszódik, hanem a sajátunkban.
A fülszöveg nem hazudik: ezek a novellák valami eszementül ügyes módon tudják keverni a hétköznapit és a szokatlant, a szokatlan pedig mindig nyers, kegyetlen, vagy legalábbis melankolikus – abszurdnak abszurd, de képtelennek sajnos nem képtelen. És kétségkívül eredeti. Kafka hatását itt-ott nagyon lehet érezni, biztos érzékelném a David Lynch-hatást is, ha életemben egyetlen Lynch-filmet is meg mertem volna nézni (én csak olvasónak vagyok bátor, filmnézőnek gyáva kukac), de a hatás éppen csak annyi, amennyitől az egész kötet, úgy, ahogy van, „schweblines” marad.

Sose olvastam még semmit a szerzőtől, de most már, azt hiszem, bárhol felismerném a „schweblines”-t. Kell hozzá 1 db (esetleg 2 db) lelki defekttel rendelkező szereplő (elfuserált szülő-gyerek viszony, elfuserált házasság, esetleg éppen a kamaszkor), aki lehetőleg nem tudja, hogy őneki defektje van, aztán kell hozzá még 1 db másik (harmadik), akinek sokkal nagyobb defektje van, akkora, hogy azt már az egyik is észreveszi, mert a másik emberben persze sokkal könnyebb – aztán kell háttérnek 1 db hétköznapi világ, ami lehet a mai Argentína, de ugyanúgy lehetne a mai Kelet-Alsó-Mandzsúria is, lényeg, hogy legyenek benne boltok meg házak meg autók, város jöhet, de nem kötelező – és végül kell 1 db abszurd fordulat, lehetőleg olyan, hogy az olvasó gyomra forogjon bele, de a szereplők (esetleg némi kezdeti idegeskedés után) a legnagyobb lelki nyugalommal fogadják, mintha mindennap találkozhatnánk infantilis negyvenévesekkel, akik átrendezik a játékboltot, és elmosogatják a műanyag bögréjüket, avagy esetleg a semmiből feltűnő kubikosokkal, akik kötelességszerűen sehová nem vezető lyukat ásnak a nyaraló elé, és szakszerűen elegyengetik a falát. Lehet, de nem kötelező még bele 1 db balladai homály – mert itt aztán nem sűrűn kedveskednek az olvasónak azzal, hogy megmondják neki, mi történik; találja ki, ha annyira érdekli –, viszont kötelező jelleggel kell 1 db minimalista stílus, gondosan megválogatott, kevés szóval.

Tud írni ez a nő, na. Minden díjat megérdemel. Ezzel is besöpört egyet.

12 hozzászólás
Annamarie P>!
Samanta Schweblin: A madárevő

Az eddig olvasott könyveim közül talán ez volt eddig a leginkább zavarba ejtő kötet. A zavarodottságom oka pedig az, hogy nem tudom bekategorizálni ezeket a novellákat. Nem, mintha feltétlenül fel kellene mindent címkézni, de címke nélkül is forgolódnak bennem az érzelmek. A tetszés és az iszonyodás között libikókázva, leginkább hátat fordítva bólogatok, és őszinte tisztelettel gondolok Samanta Schweblin -re.
A 2009-ben megjelent, úgy nevezett abszurd novellákat tartalmazó kötetet az olvasóközönség általában szereti, de van néhány szélsőséges vélemény is. Mindenképp a latin-amerikai irodalom lidérces-misztikus szegmenséhez sorolnám. A rövid, tömör írások a leghétköznapibb szituációból öltenek alakot, megkezdik a szokásos működésüket, majd valahol megcsúsznak, s átsiklanak egy másik dimenzióba. Olvasás közben folyamatosan fogy el a levegő, egyre kényelmetlenebbek a helyzetek. Vagyis úgy tud abszurd lenni a megteremtett szituáció, hogy az olvasóban ott lüktet a gondolat, ez nem is olyan lehetetlen, akár megtörténhet. A szereplők magukon viselnek egyfajta közös vonást, amit úgy neveznék, hogy a magány jelét a homlokukon. Még azok a figurák is, akik nincsenek egyedül, még azoknál is érezni az elszigetelődés tragikus lehetőségét. Teljesen alkalmassá válnak ezáltal, hogy az elszabadult jelenségek áldozatai legyenek. Mesterien felépített, hátborzongató történeteket rejt a kötet, ami csak akkor tud igazán működni, ha egyszerre csak egy novellába engedjük bele magunkat.
Az írások legerősebbike mindenképp a címadó, „A madárevő” története. A szerző nem cizellálja mondandóját, a végtelenül egyszerű leírások pontos menetrendet követnek, apró adagokban fecskendezik olvasójukba az elkerülhetetlen végzetet. A tehetetlenség feszítése adja az alapfeszültséget ebben az írásban is. Olyan az egész, mint egy álom, ahol a felébredés csak az olvasó számára lehetséges. Nagyon mélyen belém ültek ezek a történetek, egyszerre szerettem és irtóztam tőlük. Nekem inkább kellemetlenséget okozott az olvasás, és bár elismerem a szerző zsenialitását, mostanság inkább elkerülöm a másik magyarul megjelent könyvét. Én nagyon szorongtam és féltem olvasás közben, egyértelműen nem nekem való most, túlságosan is hatása alá kerültem.
Samanta Schweblin egyedi hangneme, gondolatainak meghökkentő tekeredése mindenképp megér egy próbát. Nem bánom, hogy elolvastam a könyvet. Le is tehettem volna, de nem tettem, mert bármily erős hatást is gyakorolt rám, mégis vonzott magához. Irodalmi csemege ez, éppen csak a wasabis változatból.

3 hozzászólás
Lynn>!
Samanta Schweblin: A madárevő

Azt hiszem, könnyen fel fogm ismerni Schweblin írásait, ha összefutok még vele valahol. Onnan, hogy majdnem normális világról ír. Aztán odatesz egyetlenegy valamit, amire csak tátogni vagy hápogni lehet. Meg néha elgondolkodni, hogy jól értem-e, amit értek. Velem legalábbis ez volt.

Frank_Spielmann I>!
Samanta Schweblin: A madárevő

Schweblin egyértelműen dél-amerikai író. Van benne valami Borgesből, Cortázárból és Márquezből. De leginkább abban hasonlít rájuk, hogy nem hasonlít rájuk, és egyedi. Nem nevezhető realistának, a mágikus realizmus közhelye is csak épphogy fedi, amit művel ezekben az írásokban. Legfőbb módszere a titkolózás, és leghatásosabb módszere az, hogy a titkokat ritkán fedi föl a novella végéig. Gondolkozz, olvasó! Talán a legjobb a Mint a dühögő pestis volt, zseniálisan teremt egy rettenetesen félelmetes légkört – az ember el szeretne futni gyáván, de mégse bír. Szóval érdemes olvasni.

Nagyon-nagyon jó, kíváncsi vagyok a többi, későbbi novelláira is.

9 hozzászólás
Szimirza P>!
Samanta Schweblin: A madárevő

Ez a kötet egy valódi se veled- se nélküled kapcsolathoz hasonlítható, olyan szempontból, hogy vagy szereted és megérted a mondanivalót, vagy egyszerűen nem a te világod és nem tudsz azonosulni, nem tudod magadba fogadni azt, amit adnak akar.

Boglárka_Madar P>!
Samanta Schweblin: A madárevő

Hű. Ez a könyv úgy rendesen odacsap a falhoz.Mi ez? Valóság vagy álom? Hol az eleje és van-e vége? A könyv 15 novellát tartalmazz, tömör, alig pár oldalas történeteket, amelyekbe hirtelen belecseppen az ember aztán huss! Már vége is. Jön a következő történet és maradnak a kérdőjelek.
Személyes kedvencem a Mint a dühöngő pestis. Lehetne elemezgetni hogy mi tetszik ebben és a többiben is, de nem lehet róluk úgy beszélni hogy ne mondjam el miről szól, de nem akarom leleplezni sem a történeteket, olvassa csak el mindenki magának.
Egy biztos, a feszültség végig ott van a lapok között. Minden történet egy önálló kis univerzum, amibe egy picurkát belepillanthatunk. Olyan mintha kitennének elém egy asztalra mindenféle ismeretlen ételt, de éppen csak bele-bele kóstolok mindegyikbe, csipegetek itt is ott is.
Jó volt, örülök hogy véletlen a kezembe akadt.
(az elmúlt heti olvasmányaimból jól látszik melyik betűnél táboroztam le a könyvtárban. :D)

3 hozzászólás
Lulu88 I>!
Samanta Schweblin: A madárevő

A csodás, művészien abszurd képzelet világa, ami nem fél az árnyékban. Megláttam a borítóját, és csak azt éreztem, hogy szeretném, akarom, meg kell tudnom, mit rejt a belseje!
Hasonlítják Kafkához és Lynchhez, és ez alapján hozzávetőleg tényleg el lehet képzelni az írónő stílusát, de ennél azért egyedibb a hangja. Eleve kiérződik a történeteiből a női érzésvilág, a sötétben is megbújik valami finomság, és azért argentinként megvan benne is az a melankolikus érzékenység, amitől szebb lesz az összhatás. Ennek ellenére nem kevésbé szurkál be a körmünk alá, de azt nagyon ügyesen, teljes természetességgel teszi.
Hogyan lehet egy terhességet visszafordítani, és addig eltenni visszafejlődött kis embriónkat egy befőttesüvegbe, amíg el nem jön a megfelelő idő a boldogsághoz? Kiderül a Minőségét megőrzi című novellából. Vagy egyáltalán feltűnne-e, ha pillangó képében látnánk meg gyermekünket, mielőtt még kárt teszünk benne? A Pillangók is egy emlékezetes novellaélmény.
Szívesen olvasnék még Schweblintől, ezt a kötetet is újra fellapoznám. Nagyon tehetséges az írónő, ebben a kategóriában abszolút felveszi a versenyt!

>!
Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2010
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633100295 · Fordította: Kertes Gábor
2 hozzászólás
modus_operandi>!
Samanta Schweblin: A madárevő

Hipnotikus mesékkel teli novellás gyűjtemény ez. Kegyetlenül lemészárolja a valóságot. Amikor azt hiszed minden normális, hétköznapi..akkor hirtelen betoppan a nyers és idegenszerű szokatlanság. És minden más jelentést kap. Teljesen abszurddá válnak az élethelyzetek, de Kafka óta tudjuk, hogy a fura nem mindig rossz. Semmi sem lehetetlen és itt megmutatkozik a hihetetlen.


Népszerű idézetek

Maminti9 P>!

Jártam néhány lánnyal, de sosem működött a dolog. Előbb vagy utóbb azt követelik, hogy töltsek velük több időt, vagy hogy olyan dolgokat mondjak nekik, amiket valójában nem érzek. Egyszer kimondtam, amit gondoltam, de az még rosszabb volt.

Maminti9 P>!

Nem értem, hogy ha a mai világban annyi minden lehetséges, köztük egészen csodálatos dolgok – például kocsit lehet bérelni az egyik országban, és leadni egy másikban, föl lehet olvasztani a fagyasztóból kivett halat, ami már harminc napja halott, vagy például rendezni lehet a számlákat anélkül, hogy közben kimozdulnánk otthonról –, akkor miért nem lehet egy egészen egyszerű kis változtatást eszközölni az események sorrendjében.

Maminti9 P>!

Az járt a fejemben, hogy ha hallottam már olyan emberekről, akik embereket esznek, akkor élő madarakat enni nem is olyan szörnyű dolog.

Droci>!

… a világ valódi baja az, hogy komoly szeretetválság van, és hogy tulajdonképpen rossz idők járnak az igazán érzékeny emberekre.

176. oldal (Aszfalthoz csapódó fejek)

Maminti9 P>!

Aníbal szerzett egy jó ügyvédet, aki őrültnek akar nyilváníttatni, mert ha őrült vagy, az jobban veszi ki magát a törvény előtt.

Kurta I>!

Ha sokszor odaütöd valakinek a fejét az aszfalthoz – még akkor is, ha csak azért, hogy észhez térítsd –, valószínű, hogy a végén sérülést okozol neki. Ezt a dolgot anyám már kezdettől fogva megpróbálta velem megértetni, attól a naptól, amikor az iskola udvarán belevertem Fredo fejét a földbe. Nem voltam erőszakos típus, ezt rögtön szeretném tisztázni.

(első mondat)

1 hozzászólás
Droci>!

Egyszerre nem tudom, mit tegyek, és amikor nem tudom, mit tegyek, akkor úgy érzem, hogy a világ szörnyű hely a hozzám hasonlóknak, és nagyon elszomorodom.

107. oldal (A sellőférfi)

Frank_Spielmann I>!

– Az a benyomásom – mondta a szerencsétlen –, hogy meghalt.
Abban a pillanatban elengedtük a bálnát, és csak bámultuk egy ideig.
– Hogyhogy meghalt? Miért nem mondta, hogy meghalt?
– Nem vagyok benne biztos. De olyan benyomást kelt.
– Azt mondta, hogy „az a benyomása” – mondta Oliver –, nem azt, hogy „olyan benyomást kelt”.
– Az a benyomásom, hogy olyan benyomást kelt.

Irman

Droci>!

Nem értem, hogy ha a mai világban annyi minden lehetséges, köztük egészen csodálatos dolgok – például kocsit lehet bérelni az egyik országban, és leadni egy másikban, föl lehet olvasztani a fagyasztóból kivett halat, ami már harminc napja halott, vagy például rendezni lehet a számlákat anélkül, hogy közben kimozdulnánk otthonról –, akkor miért nem lehet egy egészen egyszerű kis változtatást eszközölni az események sorrendjén. Egyszerűen képtelen vagyok belenyugodni.

32. oldal

Droci>!

Ha valamit nem értek, az az egyik legrosszabb, a másik a várakozás.

172. oldal (Aszfalthoz csapódó fejek)

Kapcsolódó szócikkek: várakozás

Hasonló könyvek címkék alapján

Benyhe János (szerk.): Latin-amerikai elbeszélők
Adolfo Bioy Casares: Aludj a napon
Diego Trelles Paz (szerk.): A jövő nem a miénk
Junot Díaz: Fulladás
Gabriel García Márquez: A bölömbikák éjszakája
Junot Díaz: Így veszíted el
Gabriel García Márquez: Macondóban hull az eső
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella
Bogdán Krisztina – Simor András (szerk.): 12 spanyol és latin-amerikai író / 12 escritores españoles y latinoamericanos
Várady László (szerk.): Ördögszakadék