Orkaváros 72 csillagozás

Sam J. Miller: Orkaváros

A ​klímaháborúk után egy úszó várost építenek az Északi-sarkkörön, geotermikus fűtéssel és fenntartható energiával: a hely valóságos építészi és társadalommérnöki csoda, egyúttal túlzsúfolt tér, ahol kíméletlen küzdelem folyik az életben maradásért. A város egy idő után a bűn és korrupció melegágya lesz, a vagyonosok és nincstelenek közötti szakadék egyre jobban mélyül, és egy „omlás” néven ismert járvány tizedeli a népességet.

Miután rejtélyes látogató érkezik a városba – egy nő, akinek a csónakját egy gyilkos bálna vontatja és egy jegesmedve kíséri –, gyorsan elterjed a híre. Az „orkabűvölő” néven emlegetett idegen szép lassan összehoz négy embert, hogy korábban nem látott ellenállást valósítson meg. Miközben ezek a peremre szorult alakok összeállnak, hogy megmentsék városukat a biztos pusztulástól, sokkoló igazságokat tudnak meg magukról.

Sam J. Miller izgalmas új hang a sci-fiben: a novelláival hamar befutott szerző Orkaváros című regénye nagyon aktuális… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
GABO, Budapest, 2019
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634067849 · Fordította: Kemenes Iván
>!
GABO, Budapest, 2019
360 oldal · ISBN: 9789634068266 · Fordította: Kemenes Iván

Enciklopédia 3


Kedvencelte 2

Most olvassa 5

Várólistára tette 89

Kívánságlistára tette 85

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

csartak P>!
Sam J. Miller: Orkaváros

Ebben a történetben nagyon sok a jó ötlet, hiszen már ott van a helyszín, az emberiség egyik utolsó mentsvára, Qaanaaq, az Északi-sark körüli lebegő város. Érdekes elképzelésű, (rajzra kívánkozik) nyolcágú küllős csillag, központjában a Kerékagy, ami egy mélytengeri geotermikus nyílás fölé épült. Igazi kis társadalom, különböző társadalmi helyzetű embercsoportok lakják, így van, ahol égbe törnek az épületek, máshol viszont konténerekben húzódnak meg a menekültek.
Ide érkezik meg gyilkos orkájával egy titokzatos asszony, az utolsó nanokapcsosok egyike, aki gondolat útján tudja irányítani a hozzá kapcsolódó állatot. Ennek az asszonynak régi története van, nagy súlyt cipel magával, ami érinti a regényben szereplő többi szereplőt is.
A karakterek változatosak, így különböző szemszögekből ismerkedünk meg a várossal, ahogy a küllők között kalandozunk, ragyogás és nyomor váltakozik. Remény és lemondás, feltörekvés és becsvágy, elveszett emlékek kutatása, miértek keresése. Hidegbe bekúszó sötétség, nyomorúságos fekhelyek, ugyanakkor technológia csúcsát képviselő mesterséges intelligenciák, programok amik a várost irányítják.
Viszont ebben az erőteljes hangulatteremtésben mintha elveszne a történet, az erős nyitány után úgy érzem, toporognánk, minden szereplőnek a kis világában, fájdalmában, életében. Valamiért egyik szereplő sem kerül közel hozzám, talán mert mindenki erős, öntörvényű, nem igényel szimpátiát. Szóval nem kapott el az áramlat, mert igazából az nincs is. Csak külső szemlélőként egyik emberről a másikra haladunk.
Így amikor a szálak összeérnek, a hirtelen összeállt kötelékek olyan törékenyek, megfoghatatlanok lesznek. A befejezés rengeteg kérdőjelet vet fel, nem érzek katarzist vagy ilyesmit, szerintem gyengére sikerült.
A négy csillag a világépítésre és a fantáziára mindenképpen jár, emiatt emlékezetes olvasmány marad.

>!
GABO, Budapest, 2019
360 oldal · ISBN: 9789634068266 · Fordította: Kemenes Iván
2 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Sam J. Miller: Orkaváros

Jövök Itt már megint az idióta sporthasonlatommal… Márpedig Miller Orkavárosában sajnos kettészakadt a pálya. De nem ám úgy, mint amikor ad absurdum a minden hájjal megkent, gonosz andorrai futball-zsonglőrök legázolják szegény, jobb sorsra érdemes, alulfizetett aranylábú fiainkat. Nem bizony. Sokkal inkább a regény egységes konzisztenciája szakad meg valahol félidő tájt és a gyanútlan olvasó úgy érezheti, hogy (a történet addig követett vonalvezetéséhez képest) a sztori egyszer csak valami új dimenzióba helyezkedik, a mondanivaló egy másik sínpárra vált, ami egyáltalán nem biztos, hogy otthonos a befogadni próbáló olvasó számára. Pedig Miller valószínűleg csupán így akarja összefuttatni a képzeletében megalkotott szálakat és a zárásban mintegy delta-torkolatként bevezetni azt az olvasói képzelet óceánjába.
Szerintem azonban így túlzottan töredezetté válik a regény szerkezete, a darabok nem illeszkednek szépen egymáshoz. Nem túl elegáns, ahogyan a csúfságos társadalmi ős-gonosz, a pénz, a hatalom szürke eminenciása elleni robin-hood-i küzdelem összeér egy szappanoperára hajazó családi egymásra találással, a bolygó környezeti katasztrófákkal tarkított végromlásának napjaiban, melyet egyébként szépségesen hagymázas, Hieronymus Boscht idéző képekkel illusztrál a szerző.

Pedig a posztap-disztópikus város felépítése, sokszínű lakóinak plasztikus bemutatása, a vezérlő MI-k és a mögöttük meghúzódó részvényesek kapcsolatrendszerének sejtetése, mind-mind sokkal többre hivatottként vezette be a történetet. A tényleges állami funkciók nélküli, nem is annyira fikciós látomásként működő pszeudo-állam, mint háttér, valamint a nano-kapcsolt ember-állat szereplők felbukkanása, ugyancsak rendkívül izgalmas, csillámló morzsákkal szolgáltak.
Úgy gondolom, hogy a törés valahol a sakkjátszma bábuinak felállítását követően következett be. Mintha a szerző nem tudott, vagy nem akart volna mit kezdeni a társadalmi/szociológiai/öko mondanivaló és a karakterek személyes/családi szálai jelentős érzelmi/morális tartalmat hordozó vonulatának összefuttatásával. Talán több sikerrel járt volna az összképet, az egyébként rendkívül ígéretesen induló, gyönyörű, telt hangulatfestést illetően, ha technikailag inkább fluenciaként, folyadék jelleggel ereszti egymásba a különálló tartalmakat és nem szilárd, quasi önálló jelentésként, vagy akár üzenetként.

Összességében határozottan ígéretes debütáló regény az Orkaváros. Miller tele van magvas gondolatokkal, a fantáziája csodásan szárnyal, de úgy gondolom, hogy az elbeszélés, mint az epikus műfaj egyik meghatározó formája, még testhez állóbb a számára, mint a nagyobb lélegzetű, tágabb határokat és lehetőségeket kínáló regény formátum.

Oriente>!
Sam J. Miller: Orkaváros

Amikor a minap fennhangon méltatlankodtam, mennyire nem működik ez a könyv, asztaltársaságunk egy tagja, @vicomte feltette a kérdést, amivel rögvest fején is találta a szöget: „Miller tehát jó novellista, de nem tud regényt írni?” Hát lényegében erről van szó, hogy még nem igazán.
Amitől szerethető a történet, azt már a Strahan-antológiában található novella is tudta. De még mennyire hogy tudta, nagyon jó írás volt az emlékeim szerint. Ennek a sziporkának a felduzzasztása valami komplexebbé viszont kiforratlan kísérletnek tűnik, néhol kifejezetten ügyetlen megoldásokkal. Az van, hogy a jól megírt jelenetek összefűzéséből még nem lesz regény, csak egy sor jól megírt jelenet összefűzve.

Témáját tekintve amúgy az Orkaváros egy trendekbe illeszkedő clifi (spoiler hah, ezt a szót nemrég tanultam!), ami új jelenségnek éppen nem mondható, de ahhoz kellőképpen fontos kérdéseket feszeget, hogy érdemes legyen mindig egy új oldalról körbejárni. A geotermikus platformon lebegő sarktengeri rácsváros története szerencsére nem fulladt holmi természeti károkon búsongó posztapokaliptikus vízióba, inkább úgy éreztem, hogy a szerzőt egy alternatív szociokulturális városmodell foglalkoztatta, és ehhez talált ki szereplőket – több-kevesebb sikerrel –, hogy valakit mozgathasson is ebben az aprólékosan kidolgozott, amúgy nagyon impozánsan összetett világban.
Én azt se bánnám, ha a második vagy rákövetkező regényeiben Miller nem lépne ki ebből a közegből, de az mindenképpen jó lenne, ha megvárná, míg egy igazi történetet talál a gigantikus küllők közé. Az sem kizárt, hogy ez a történet tulajdonképpen már megvan a fejében és a szívében, csak valamiért nem tudta/akarta szabadon engedni – ilyen távolságtartással viszont a legjobb szöveg is súlytalan és steril marad.

15 hozzászólás
pat P>!
Sam J. Miller: Orkaváros

Sam J. Miller iszonyatosan jó novellista, legalábbis én az összes eddig olvasott novelláját (miszerint teljes három darabot!) nagyon szerettem.
Nem mondom, hogy regényírónak máris tökéletes, de még két kötet, és kedvenc szerzőm lesz, meglássátok! spoiler

Az Orkaváros nem tökéletes regény (főleg az információ-adagolás és a szálak összeszövésének helyenkénti sutasága miatt), de van benne kraft. És ötlet, és szenvedély, és valódi odaadás az írás iránt is, a (jelenlegi és a regénybeli) világ iránt is, a szereplői iránt is. Meg van benne kardszárnyú delfin is, az annyira menő!
A hangulatát nagyon szerettem, nekem a karakterek is bejöttek, és hát a város, a város! Mit ki lehetne ebből a világból hozni!

Sam, olvass még egy kis Mieville-t, kérlek. És mindenféle nanobotosat meg MI-set is, jó? És írjál, írjál, sokat! spoiler

7 hozzászólás
Morpheus >!
Sam J. Miller: Orkaváros

Persze, persze, igaz, hogy nem érdemli meg a maximális csillagot, mert maga a történet elég kaotikus. De mivel a hangulata teljesen magával ragadott, mintha magam is ott lettem volna, ezért nem érdekelnek sem a gyengeségei, sem a hiányosságai. Az ilyen könyveket szeretem olvasni, amelyekre még rá tudok csodálkozni ennyi idő után is – bár mintha egyre kevesebbszer történne meg, ám minden rácsodálkozás éppen ezért egyre értékesebb számomra -.

1 hozzászólás
Noro >!
Sam J. Miller: Orkaváros

Néhány fantasztikus regény emberek helyett helyszíneket tesz meg főszereplőjéül. Lehet Gormenghast, Új Crobuzon, New York 2140 vagy Isztambul, ezek a várak/városok ilyenkor élő entitásokká válnak, de úgy, hogy közben lakóik jelentősége is megmarad. Az Orkaváros is egy ilyen könyv, amely egymást erősítő ellentétek sorozatára építkezik.

Qaanaaq mesterséges szigetvárosában mindenki idegen, mindenki bevándorló, mégis lépten-nyomon felbukkan valami hibrid, ezer forrásból fakadó közös kultúra. Ez lehet a Feltérképezetlen Város rejtélyes, városi legendákat mesélő podcastja, vagy a nyomornegyedekben kialakuló kevert népzene. Még a városi infrastruktúra is ellenmondásos: a politikusok helyett MI-k vezérlik, a geotermikus energia pedig szinte korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, ugyanakkor a lakók meggebednek a munkában, hogy egy alvóhelynyi méretű ingatlan bérleti jogához hozzájussanak. A sajátos szabályok – vagy éppen azon hiánya – sajátos hangulatot kölcsönöznek az egész regénynek, ez pedig bőven elfeledteti a történet esetleges hiányosságait.

A történetét, ami sokáig nincs is: csak néhány ember életét követjük nyomon, akik között semmiféle összefüggés nem látható, és egy betegséget, amely valójában nem is betegség. (Akinek van némi jártassága a kiberpunk zsánerében, az a tünetekből valószínűleg ki tudja következtetni, hogy valójában micsoda, és mihez lehet köze.) Az orkalovasnak is jó ideig csak a hírét halljuk, illetve halványan érezzük, hogy jelenléte a háttérben katalizátorként játszik közre, bármi is történik éppen. Megtudunk egyet-mást a nanotechnológiáról, amely lehetővé teszi a gondolatok átadását ember és állat között, de ez is alig több, mint legenda, elhibázott emberkísérletek terméke abból az időből, amikor a régi világ széthullott. Majd a cselekmény akkor kezd formát ölteni, amikor már úgyszólván nem is számítunk rá. És valószínűleg egyetértünk Soq kifakadásával, hogy „az élet nem így működik, egy ekkora városban nem lenne szabad ennyi bizarr és különálló szálnak összeérnie”. De itt jönnek elő ismét az ellentétek, amelyekben én tudatos alkotómunkát vélek felfedezni. A leírások naturalizmusát ugyanis izgalmasan ellensúlyozza a történet már-már abszurdba hajló jellege. Az úszó városban mindennek és minden ellenkezőjének is helye van, ennélfogva semmilyen furcsaságon nem szabad csodálkozni. Épp ettől lesz kerek a regény.

8 hozzászólás
Bori_L P>!
Sam J. Miller: Orkaváros

Vártam nagyon ezt a könyvet, mint mindent, ami egy kicsit is reagál a klímaváltozásra, és annak társadalmi következményeire. Aki egy kicsit is ismer engem, az tudja, hogy engem ezzel kilóra meg lehet venni, már ha valaki okosan csinálja. Az Orkaváros háttérvilága iszonyú sok mindenre rezonál, amik mostanában foglalkoztatnak, de első sorban is egy elképzelt összeomlás utáni új társadalmi rendet mutat be.

Képzelj el egy világot, ahol a mai tengerpartok már nem léteznek, mert több métert emelkedett a vízszint. Egy világot, ahol a szélsőséges időjárási jelenségeknek köszönhetően destabilizálódtak a nemzetállamok, a kormányok nagy része összeomlott, és helyettük káosz és erőszak uralkodik. Képzelj el egy világot, ahol a gyógyszercégek a fejlesztési szabályozások nélkül, szabadon garázdálkodhatnak, a legnagyobb hatalom pedig nem a katonaság, hanem az ingatlantulajdonosok kezében van.

Azokat a részeket szerettem legjobban, amik egy kicsit a háttérről meséltek. Emlékeztettek rá, hogy mennyi mindenhez hozzá tud szokni az emberi faj. Azt hinnéd, hogy van, amit már nem lehet megszokni, hogy van, ami túlmegy minden határon… de ezek a határok sokkal kijjebb vannak, mint azt a mindennapokban gondolnánk. Az ember elképesztően adaptív faj, foggal-körömmel ragaszkodik az élethez. Magáról az összeomlásról nem volt itt szó, ami talán azért is jó pont, mert jó eséllyel nem lesz egy naaagy összeomlás, hanem fokozatos káoszba süllyedés, néhány kiemelt eseménnyel, ha így folytatjuk. Kivéve persze ha nukleáris háború lesz. Na mindegy, haladjunk.

Képzeld el, hogy már nem létezik a megszokott társadalmi rend, amibe belenőttél. Farkastörvények uralkodnak, és az is kénytelen megtapasztalni a nyomorúságot, aki azelőtt csak az interneten olvasott róla. Képzeld el, hogy nincs már internet. Hogy szó szerint meg kell küzdened a napi betevőért, miközben tíz másik emberrel igyekszel fizetni a lakbért. Képzeld el, hogy nincsenek már országok, kormányok; a legnagyobb egybefüggő entitások az újonnan alapult városállamok és a közigazgatási feladatok nagy részét MIk látják el.

Szerettem volna egy kicsit jobban elmerülni a világban, de hát istenem, sztori is kell, különben az emberek frusztráltak lesznek. Miller nem Kim Stanly Robinsonon szocializálódott, az is biztos. Négy nézőpont karakterünk van, akiknek a sorsa egy idő után összekapcsolódik, de valahogy ez is egy kicsit felemásra sikeredett: tudunk is róluk meg nem is, érezzük is őket meg nem is. A világ és a szereplők közötti egyensúly egyértelműen az utóbbiak javára dől el: négy magányos, céltalan, valamit hiányoló fiatal, akiknek a sorsa előbb-utóbb szorosan összefonódik.

Képzelj el egy olyan világot, ahol nyugatinak lenni nem kiváltság, hanem szitokszó.

Talán a legjobban a hátborzongató szóval tudnám összefoglalni az egészet. Felderítetlen múltak, népirtások, titokzatos új járványok, pletykák… milyen lehet az élet egy posztapokaliptikus városállamban? Miller szívfájdítóan mutatja be a menekült-lét magányosságát, és a fájdalmat, ha valaki semmit nem tud a múltjáról. Szóval szerintem jobban tette volna, ha marad ezeknél az eddig felsorolt dolgoknál. A végére határozottan az az érzésem lett, hogy Miller elfáradt, és csak le akarta rendezni valahogy, a lehető legegyszerűbben az egészet. A történet legvégét spoiler borzasztó összecsapottnak érzem, szerintem ráfért volna még egy pár kör csiszolgatás. Eléggé sajnálom, mert az indulás alapján lehetett volna sokkal jobb is. Ennek ellenére azért tetszett, adott bőven gondolkodnivalót.

4 hozzászólás
Amadea>!
Sam J. Miller: Orkaváros

Egy nap idegen érkezik a városba.

Az idegent egy kardszárnyú delfin és egy 500 kilós, száj-és mancskosaras jegesmedve kíséri. A város az óceánra épült Izlandtól északra, geotermikus hő tartja életben és szoftverek irányítják. Qaanaaqnak nevezik, hivatalos nyelve nincs, a legelterjedtebb a svéd (37%). A lakók fele elpusztítani akarja, a másik fele az uralma alá hajtani. Hullámsírba lökni és porig égetni. Igazi olvasztótégely, ahol mindenki menekült, mindenki hozza magával a kultúrája maradványait, a tragédiáját, a kísérteteit. A szerettei szellemét, akiket nem tudott megmenteni és a fájdalomtól tébolyultan próbál valami új életet kialakítani a rácsvárosban, ami bárkit felzabál és maga alá temet, ha egy pillanatra nem figyel. Qaanaaqban az emberiség minden reménye és minden mocska szintetizálódik.

Régi és új, unalomig ismert toposzok és friss ötletek építik fel Sam J. Miller első regényét, amelyet már nagyon vártam; Jonathan Strahannek annyira tetszettek a novellái, hogy az egyik kötetébe kettőt is beválogatott és az abban szereplő Jégtömbök az Orkaváros világába enged betekintést. Nem minden író tud jó novellát írni (tudom, mondjak már még pár egyértelmű dolgot), de Sam J. Miller igen; pontosak, lekerekítettek a történetei és képes elmesélni, amit akar.

Jelentem, regényt is tud írni, bár hozzá kell tennem, hogy a többségnél kompatibilisebb vagyok az íróval, mert az általános moly-értékítélettel szemben nekem nem 71%-os volt, hanem, öö, olyan 90.

Az írók többsége a mai napig egy dolgot szeretne: elmesélni egy történetet (nyilvánvaló dolgok 2.) Qaanaaq szabályozatlan adathálózatán számtalan történet áramlik át, ez az egyik:
Egy nap idegen érkezik a városba. Az idegent egy kardszárnyú delfin és egy 500 kilós, száj-és mancskosaras jegesmedve kíséri. A nyughatatlan városban ő a szikra, ami belobbantja a káoszt; egy maffiafőnök nekilát végrehajtani a több éve építgetett tervét; egy kishivatalnok úgy dönt, kilép a saját árnyékából és azt teszi, amit végre szeretne; egy gerendaharcos talál egy pontot a városban, ahol elönti a nyugalom; egy siklófutár nagy volumenű megbízást kap; egy életunt fiatal felfedezi magán az omlás nevű titokzatos betegség jeleit; a hálózaton keresztül egy testetlen hang útmutatással vegyes vigasztalást sugároz a védtelen újonnan érkezőknek.

Természetesen ezek az emberek összetalálkoznak és így vagy úgy, de alaposan megváltoztatják egymás és a város sorsát. Iszonyatos múltbeli tettek kerülnek felszínre, találkozásokra bűnösök és áldozataik között, és mindenki tudja, hogy a kör nem zárul be, hanem újra kezdődik. Hihetetlen, hogy az emberiség azután sem tanul a hibáiból, hogy tényleg elpusztította a világot.

A végét kicsit elkapkodottnak éreztem, de azt is inkább utólag belegondolva. A szereplők… nos, egyik sem nebáncsvirág vagy érző lelkű humanista, de az a város, ahol az egyetlen szépséget egy digitális mese képviseli, nem tűri a gyengédségét. Qaanaaq kegyetlen hely, a lakói tették azzá; mind elkövettek különféle bűnöket, hogy életben maradhassanak, és minden ballépés egy-egy darabot követelt a lelkükből – Qaanaaq pedig további áldozatokat kíván azoktól, akik életben akarnak rajta maradni.

Ui1.:Ennek a könyvnek a végén olvastam a legszebb és legfrappánsabb szerelmi vallomást.

Ui2.: Beszélgetés a könyv kapcsán:
V.: És te milyen állathoz kapcsolódnál? Kismacskához?
Én: Szívem, a kiscicák egész nap a saját farkukat kergetik.

Odett>!
Sam J. Miller: Orkaváros

Azon kaptam magam olvasás közben, hogy a történet emeli az amúgy sem alacsony stresszszintem ezekben a járványos időkben, mert valahol számomra teljesen reális jövőképnek tűnik az Északi-sarkkörön, jégtáblák között, örök szürkeségben lebegő város.
Úgy éreztem, hogy Sam J. Miller szerelmes az általa kitalált városba, lett légyen az bármilyen csúf, élhetetlen, a végtelen jégtáblák ridegségében mégiscsak parányi otthont nyújt megannyi embernek. Olybá tűnt, olyan szenvedéllyel ír róla, hogyha rákérdeznék, ezen is ezen a küllőn milyen lakóházak kaptak helyet, ő tudna nekem mutatni egy Word-fájlt erről, illetve ha megtudakolnám, hogyan működik a geotermikus fűtésrendszer, akkor arról is bármikor prezentálna egy kisebb bemutatót. Mindezt úgy, hogy nem terheli túl az olvasót az infódömpinggel, a sok nézőpontkarakter amúgy is megteszi ezt kissé. Nem könnyű regény, a nyomasztó atmoszféra és a különböző nézőpontkarakterek miatt sem. Egy minimum 70 oldalas türelmi időt kell adni a regénynek. Én azt javaslom, hogy ezt érdemes együltőhelyben lenyomni, mert ennyi idő körülbelül, míg az ember képbe kerül, és felveszi a fonalat, utána viszont én folyamatosan visszavágytam a regényvilágba, sokat gondoltam rá.
A regény nyitánya szinte mítoszteremtő erejű, megérkezik egy idegen nő, egy orkával és egy jegesmedvével, csodás jelenségek kísérik a feltűnését, és valahogy rögtön a remény szimbólumává válik az elnyomottak számára ebben a klausztrofóbiás, fullasztó világban, amely sokan különbözik, mégis nagyon sokban hasonlít a mi társadalmukra. A társadalmi előrejutás illúziója (örökké annak a küllőnek a fogja maradsz, ahová születtél) korrupció, bürokrácia, marketingmanipuláció, bűnözés, és egy halálos járvány alkotta feszültség hevül robbanáspontra ebben a soknemzetiségű, sokvallású melting potban. De Miller megoldást is kínál a regényvilágban kibontakozó problémákra. Mintha az emberek közötti sokfajta kapcsolat, összetartozás-érzése és empátia lehetne a kiút mindebből. Egyrészt szerintem a vírus ezért lesz áldás átok helyett, mivel szimbolikus tünetei áthidalhatják a két szubjektum közötti távolságot, kaput nyitnak lékektől lélekig. spoiler

5 hozzászólás
marschlako P>!
Sam J. Miller: Orkaváros

Először négy és fél csillagot kapott, de aztán úgy döntöttem, legyen inkább öt. Bár a novella szerintem is ütősebb volt, a regény is teljesen magával tudott ragadni. A befejezés hirtelensége azért hagyott bennem némi hiányérzetet, de maga a befejezés, miként maga a regény is, nagyon a helyén volt szerintem. Az Orkaváros komoly problémákat boncolgat, s bár Qaanaaqban azt hiszem senki sem szeretne élni*, történetszövésével, karaktereivel Miller egy letehetetlen regényt tett le az asztalra. A klímaváltozás egyre égetőbb probléma, amit csak azok nem vesznek észre hajlandók észrevenni, akik érdemben tenni is tudnának ellene, így félő, hogy Orkaváros, ha nagyon nem is szeretnénk, egyszer valóban eljő. S nem is a távoli jövőben, hanem sokkal hamarabb.

*Bár élni nagyon nem szeretnék itt, az elvitathatatlan, hogy ezt a világot nagyon jól összerakta a szerző.


Népszerű idézetek

gesztenye63 P>!

A történetek ott születnek, ahol megtaláljuk önmagunkat, ahol megtaláljuk a hozzánk hasonlókat. Ha sikerül elegendő történetet összegyűjtened, többé nem vagy egyedül: akkor már hadsereged van.

245. oldal

csartak P>!

– Sokat segít, ha az ember kibeszélheti magából. Amikor diagnosztizáltak, senkivel nem tudtam beszélni. Mit szólna egy caffé alghéhoz meg egy kis beszélgetéshez?
– Akkor már igyunk valódi kávét – mondta Fill. – Rühellem a pörkölt algát, és az sem baj, ha nekem kell fizetnem.

Kapcsolódó szócikkek: kávé
gesztenye63 P>!

A pénz önálló tudattal rendelkező entitás, a legrégebbi mesterséges intelligencia. Elsődleges irányelvei egyszerűek, kódja azonban végtelenül kreatív. Az emberek fenntartások nélkül, boldogan engedelmeskednek neki. A vírusokhoz hasonlóan egyáltalán nem zavarja, ha esetleg elpusztít egy gazdatestet. Egyszerűen keres egy másikat, és ugyanúgy az irányítása alá vonja.

244. oldal

csartak P>!

Ankit gyűlölte őket. Gyűlölte a vakságukat, vastag szőrmebundájukat, hamisságukat. Állpoloskája beazonosította a beszédüket – ez alapján felső osztálybeli poszt-budapestiek voltak.

Bori_L P>!

Az élet lényegesen stresszmentesebbé válik, ha az ember elfogadja, hogy a tudása mindig is el fog törpülni a tudatlansága mellett.

80. oldal

2 hozzászólás
ViraMors P>!

Hogy tűnhet el bárki egy ennyire túlzsúfolt városban, kivált, ha egy jegesmedve és egy kardszárnyú kíséri?

2 hozzászólás
shadowhunter1975 P>!

Azt hiszem, olyasmikre emlékszem, amik másokkal történtek meg.

61. oldal, Fill (GABO, 2019)

csartak P>!

Azt beszélték, a nő szkiffen érkezett Qaanaaqba, amelyet ló módjára igába fogott gyilkos bálna vontatott.

(első mondat)

shadowhunter1975 P>!

Ismered ezeket a történeteket. Talán magad is mesélted már őket. Errefelé a történetek értékesek. Amikor idejöttünk, nem hozhattunk magunkkal mást, csak ezeket. Mindenünk elkobozható, kivéve a meséinket.

7. oldal, Azt beszélték (GABO, 2019)

Kapcsolódó szócikkek: mese
shadowhunter1975 P>!

Az otthon egyet jelentett a tésztával. Az étellel és a meleggel.

54. oldal, Soq (GABO, 2019)


Hasonló könyvek címkék alapján

Marie Lu: Legend – Legenda
Pierce Brown: Vörös lázadás
Charlie Jane Anders: Minden madár az égen
Bakti Viktor: Integrálva
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Philip K. Dick: Szárnyas fejvadász
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója
Dan Simmons: Hyperion bukása
Andy Weir: Artemis
Patrick Ness: Válasz és Kérdés