A ​birodalom hajnala (Eskkar Saga 1.) 28 csillagozás

Sam Barone: A birodalom hajnala

Ötezer évvel ezelőtt, a Tigris keleti partján az emberiség történelme új szakaszba lépett… Két életforma, két jelentőssé vált népcsoport: a „sártúrók” és a nomád harcos „barbárok” csapnak össze az emberiség történelmének hajnalán. A „sártúró” falusiaknak hatékonyabb fegyverük van, mint az íj és a kard: a táplálékot adó föld, mely lehetővé teszi számukra a jólétet és számbeli gyarapodást. Orak faluja mar túl nagyra nőtt ahhoz, hogy Thutmose-sin, a barbár harcosok vezére figyelmen kívül hagyhatná az erejét. Hatalmas seregével megsemmisítő csatára készül ellenük. A falu sorsa Eskkaron, a számkivetett barbáron és szerelmén, a „tudással áldott” rabszolgalányon, Trellan áll vagy bukik, illetve azon, hogy védelmi tervük meg tudja-e állítani a gyilkos hordát. A barbárok könyörtelenül nyomulnak előre, támadás támadást követ, miközben a történelem menete nem fordul vissza, sőt meg kérlelhetetlenebbül halad előre a maga útján.

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
I.P.C., Budapest, 2010
616 oldal · ISBN: 9789636353759 · Fordította: Fügedi Tímea

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

jehuka P>!
Sam Barone: A birodalom hajnala

Ez a könyv elsősorban a témaválasztása miatt ragadta meg a figyelmemet. Izgalmas, ennek ellenére elhanyagolt hely és kor, már ami a történelmi regényeket illeti. Magyar nyelven talán ez (és a kötet folytatása) az egyetlen fikción alapuló történet (és nem szakirodalom) a világ egyik legrégebbi civilizációjáról, az ókori Mezopotámiáról. Éppen ezért meglepő, milyen kevesen ismerik. Pedig érdemes olvasni.
A birodalom (a későbbi Akkád Birodalom) hajnala egy ízig-vérig kalandregény, melyet Barone egy valós, ötezer évvel ezelőtti gazdasági- társadalmi környezetbe helyez. Az alapkonfliktust két világ, két életmód, két szemléletmód ütköztetése jelenti, mert mindkettő csak a másik kárára tud teret nyerni, fennmaradni (…)
Ahhoz, hogy Orak meg tudja védeni magát és fennmaradjon, a szervezettség egy következő szintjére kell eljutnia. Ebben lesz a falusiak segítségére Eskkar, az iszákos katona, a kívülálló, aki maga is az alur merikik törzséből származik, így jól ismeri az ellenséget. Ráadásul a családja kiirtása miatt bosszúra szomjas. De vajon sikerülhet-e véghezvinnie egy ekkora feladatot? (…)
És persze nincs kalandregény izgalmas csaták nélkül. A kötet második felében már a harcoké a főszerep, melyek során érdekes színt hoz a történetbe egy másik barbár törzs, az ur nammuk felbukkanása. Több mellékszereplőt megkedveltem annyira, hogy volt kinek az életéért izgulnom. (…)
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a történelmi kalandregényeket és/vagy érdeklődik az ókori civilizációk iránt. Ugyan túl sok fordulatot nem sorakoztat fel a cselekmény, de végig olvasmányos, eseménydús. A regény további értéke, hogy a védelemre való felkészülés kapcsán betekintést nyerhetünk a korabeli települések mindennapi életébe, gazdálkodásába, hatalmi berendezkedésébe, a mesteremberek munkájába, a használt eszközök és fegyverek arzenáljába.
Bővített rendezői változat:
https://konyvesmas.blogspot.hu/2018/02/hisztorik-sam-ba…

Roszka>!
Sam Barone: A birodalom hajnala

Izgalommal teli történet egy faluról, ahol elegük lett az embereknek abból, hogy a portyázó barbárok időnként visszatérnek a sártúrónak nevezett falusiakhoz, és legyilkolnak mindenkit, aki ott maradt, a termény, jószágot elviszik, lerombolnak mindent, a földet felégetik.
Szerencséjükre ott él egy barbár közöttük, akit a törzse véletlenül életben hagy, amikor az egész családját kivégzik.
Női szemmel is egy borzasztóan érdekes történet, hiába van tele csatákkal, vérrel.
Ókori történet, az akkori élettel, kétségekkel, kiszolgáltatottsággal. Végig izgultam, hogy sikerül e megvédeni a falut, a történelem első olyan csatájában, amit a sártúrok vívtak a barbárokkal.
Ez a falu lett utána város, Akkád névvel. Szerintem így már sokunknak sokkal behatárolhatóbb a kor, amiben játszódik a történet.
Igazi letehetetlen olvasmány. Csodálkozom, hogy igen kevesen olvastuk.

4 hozzászólás
Vackor6 P>!
Sam Barone: A birodalom hajnala

Igen olvasmányos és könnyen fogyasztható, izgalmas történetet nyújt át Barone az ókori Mezopotámiából. Az események középpontja egy mezőgazdaságilag igen fejlett falu a termékeny félhold területén, amelyet az akkori egyik legerősebb barbár horda igyekszik kifosztani. Ezt a csatát – főként a védők oldaláról-, az előzményét és személyes sorsokat kapunk cserébe, hogy kézbevettük ezt a kevesek által olvasott nagyszerű kötetet.
Érdemes elmerülni benne…

A bölcsesség nem attól függ, amit tud az ember, hanem inkább annak beismerése, hogy még mennyi mindent nem tud.

Bur3sz>!
Sam Barone: A birodalom hajnala

Igaz, voltak benne hibák, legalább is szerintem, de összességében nézve egy izgalmas történelmi regény. Méghozzá egy olyan kórból, amit eddig még nem ismertem. Az ókor rajongóinak feltétlen kihagyhatatlan mű.

Csordas_Sandor>!
Sam Barone: A birodalom hajnala

A könyv legértékesebb mondata, amely a többit nem szoríthatja háttérbe: A bölcsesség, nem attól függ, amit tud az ember, hanem inkább annak beismerése, hogy még mennyi mindent nem tud.

Fesskavics>!
Sam Barone: A birodalom hajnala

Szerelmes vagyok a robinzonádokba, és ez ennek nagyszerű példája! Mindenkinek szeretettel ajánlom!


Népszerű idézetek

Bur3sz>!

A bölcsesség, […] nem attól függ, amit tud az ember, hanem inkább annak beismerése, hogy még mennyi mindent nem tud.

550. oldal

2 hozzászólás
Bur3sz>!

Ne hagyd, hogy büszkeséged elzárja tőled mindazt, amit mások segítségével elérhetnél!

54. oldal

Vackor6 P>!

Így kell megalapozni a hűséget, […] hogy az ember tiszteletet mutat a sajátjai iránt mások társaságában.

189. oldal, 8. fejezet

Vackor6 P>!

Úgy feküdt előtte a falu, mint bárány a farkasok csapdájában.

(első mondat)


A sorozat következő kötete

Eskkar Saga sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Abraham Merritt: Istár hajója
John Williams: Augustus
Francine Rivers: Hang a szélben
Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek…”
Steven Pressfield: A tűz kapui
Francine Rivers: A próféta – Ámósz
Kodolányi János: Új ég, új föld
Christian Cameron: Nyilak vihara
Alice Hoffman: Galambok őrizői
Madeline Miller: Kirké