Törzskávéházamból ​zenés kávéházba 95% 19 csillagozás

Kávéillatú mesék a régi Budapestről, kalandos időutazás tele irodalommal, zenével, történelemmel, néhol kacagtató, vidám anekdotákkal, másutt szívfájdító nosztalgiával.
Saly Noémi tökéletes munkát végzett a fővárosi kávéházak virágzásának és hanyatlásának gazdagon illusztrált, csodálatos kötetbe foglalásával, hihetetlen mennyiségű tényanyagra támaszkodva mégsem száraz, hanem rendkívül szórakoztató, változatos útikalauzt adott az olvasó kezébe. A kávéházlátogatás a századfordulón, és utána még sokáig szinte életforma, az irodalmi alkotás és az újságírás színhelye, politikai pártok és futballcsapatok alakulnak itt, a sakkör megszállott tagjai és az orfeumok üdvöskéi színesítik a vendégkört. Leghíresebb költőink, íróink, tudósaink, operettszerzőink mellett a régi világ legendás vendéglátós, kávés dinasztiái is feltűnnek a könyv lapjain.
Békebeli hangulat, a kultúrtörténeti csemegék, érdekességek finom bája, és a frissen pörkölt kávé aromája lengi be ezt a kiváló kötetet, amit csak ajánlani tudok a korszak szerelmeseinek.

Csuda ez a könyv, tele békebeli mesével, ténnyel, víg és elgondolkodtató barangolással. Szeretem.

Kötelező olvasmány mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel a régi Budapest a 19. században és a 20. század első felében. Saly Noémi egyrészt elképesztő adatmennyiséget hordott össze ebben a könyvben, de ráadásul mindezt annyira élvezetesen tálalja – mit tálalja, meséli –, hogy ember legyen a talpán, aki félre bírja tenni. Főurak, kasszírnők, újságírók, színésznőcskék, krakéleker, kofák, egymást ugrató műegyetemi hallgatók, költők, tisztes polgárasszonyok, kifutófiúk, akadémikusok, kávésgörlök, fuvarosok, szóval mindenki, mindenki ott volt a budapesti kávéházakban, éjjel-nappal, csak egy gyors feketére vagy egész napra, mert minden ott történt, oda értek el leggyorsabban a hírek, otthonabb volt, mint az otthon. Csodás.

Olvasmányos stílusban van tálalva, ez tény, és nagyon élvezetes is, de annyira informatív, annyira minden egyes bekezdésben van valami hű-hú, hogy nem lehet egyszerűen ledarálni. Meg így sokkoló is… ez az adathalmaz, amit tálal, és mind érdekes.
Én a Bradbury kihívás napi egy esszés szigorúságának köszönhetem, hogy nem csak bele-beleolvastam, hanem haladtam vele. És egyszer csak vége lett! El se hittem, lapoztam és nem volt tovább, csak névjegyzék meg satöbbi.
Olvasás közben többször kimentem terepre és megnéztem az említett emléktáblát vagy csak a házat (legutóbb a Kálvinon az Oroszlánost, igen, ott van). Tényleg én egy komoly olvasó vagyok. Még egy van hátra, az Astoria falán az „itt írta Petőfi a János vitézt” tábla, azt majd még megnézem.
Máskülönben tényleg nagyon tömény, szerencsésebb darabokban olvasni (ahogy meg is jelent, apránként).

Tökéletes a mottó – végigvezet Budapest (illetve Buda és Pest) kávéházain olyan láttatóan, olyan kedvcsinálóan, hogy legszívesebben beülnék magam is és kérnék egy félbarna Tapit, szűrve, habbal. Látom a belső tereket és megtudom, ki tervezte, kivitelezte, Már ismerem a tulajdonosokat, a főurakat, a pincéreket, a kávésfiúkat. A frissen – tulajdonos kérésére összeállított – pörkölt kávét., és ami mellé jár, a süteményt, újságot. És ismerem (hírből, műből) a törzsvendégeket – írókat, költőket, színészeket, újságírókat, politikusokat, egyetemi tanárokat, vagy éppen a nyugdíjasokat, a kereskedőket, a kofákat. Szerencsés kézzel válogatott idézetek is segítenek benne, Krúdy, Babits, Nagy Lajos, Szép Ernő, Márai vagy Móricz tollából. Kétségtelen, bármennyire érdekes, nem könnyű olvasmány – célszerű időnként abbahagyni. (Közben esetleg kinézni a villamos ablakán, és megnézni, mi van most az egykori kávéházak helyén. Megsúgom, nem kávéház… Bár egy olyanról is tudok, amelyik megint majdnem az.) És pihenésképpen érdemes a képeket nézegetni.

Egy újabb tökéletes olvasmány időutazók számára! Elképesztően sok csodálatos apró részlet van összeszedve és élvezetes stílusban elénk tárva, ha el akar szökni az ember a világból, itt menedéket talál a lelke. Ezer hála és köszönet ezért a csodáért!
Egyetlen bajom vele, hogy nagyon nehéz kiadvány, ágyban olvasva fejbe tud kólintani és kegyetlenül felébreszt az álmodozásból.

Annyira élvezem a századfordulós Budapest hangulatát, hogy ebből a könyvből szereznem kell saját példányt. Örülök, hogy rábukkantam a könyvtárban. A novemberi |Merítés Kávé témában irt rovatom miatt olvastam el, és nagyon hálás is vagyok, hogy rátaláltam. A kávérajongásom egy szintet lépett előre, annyi gasztro- és irodalmi információt kortyoltam magamba, hogy ha elmegyek egy-egy kávéház mellett, beugranak ezek a történetek.

Apránként tudtam elolvasni, mert ahogy egy jó kávézáshoz, nos egy kávéházi kiránduláshoz is hangulat, idő kell. Eszméletlen mennyiségű adat, még több munkaóra, hivatástudat, szeretet lapul meg e kötetben. Egy ilyen könyv elolvasása után mindig kilométerhiányos „turistává” züllök, fejben már végig is gondolom, merre szeretném elindítani felfedező körutamat, hogy körbejárhassam e régi helyeket, nyomokat keressek, elmélázzak, megízleljek belőle valamit, valami emléknyomot, amit a kor, a társadalom, a szellem hagyott itt. Úgyhogy ha nagyon elkap a hangulat, azt hiszem egy kávéval a kezemben nyakamba veszem a várost és sétálok egy nagyot, keresve a történelem ezirányú, „kávéködös” lenyomatait.

Néha kicsit túlzsúfoltnak érzem. De így vagy úgy, tényleg vérbeli városmesekönyv. Igazából nem is tudod, hogy mit csinálj olvasás közben. Menj sétálni, vagy kezdd elölről! Mert nagyon nehéz egyszerre befogadni.

Fantasztikus könyv! Akkor határoztam el, hogy ezt a kötetet el kell olvasnom, amikor Böszörményi Gyula az Ambrózy báró estei zónába, az alábbit karcolta:
„Akit valóban érdekel a kor, amelyben a mi bárónk és Milink nyomozott, annak kötelező olvasmány – ráadásul nagyon szórakoztató. Ajánlom figyelmetekbe!”
Szóval „szófogadóan” elolvastam és most igen előkelő helyet foglal el a kedvenceim között. Valóban egy „kávéillatú városmesekönyv”.
Mielőtt nekifogtam az olvasásnak attól tartottam, hogy mivel nem vagyok járatos a „székesfővárosban” nem lesz olyan nagy élmény. Igaz, hogy nem sétálok nap mint nap az említett körutakon, de ettől függetlenül csodálatos! De ha egyszer felkerülök Budapestre, akkor biztosan felkeresem az említett kávéházak (sajnos sok esetben hűlt) helyét.
Mindenkinek ajánlom, aki kedvet érez egy kis múltbéli sétához! Ugyanis Saly Noémi érti a dolgát, olyan hangulatot teremt, hogy csoda!