Egy ​zseni naplója 77% 71 csillagozás

Van az a mondás ,hogy a zsenialitást egy hajszál választja el az őrülettől.
Tökéletes példa erre a kötet, mely Dalí naplójából közöl részleteket. Tényleg úgy tűnt, hogy ami csak megfodult a festő fejében, rögtön papírra vetette; sokszor cikázó, zavaros, egymáshoz látszólag nem illő gondolatok ,események követik egymást és sokszor bizony később valamilyen formában ezek visszatértek. Ez tehát nem önéletrajz, csupán bizonyos időszakokban a festő által fontosnak vélt gondolatok és események gyűjteménye.
Gala, mint állandó és vitathatatlan múzsa, társ, szerető, barát, mecénás természetesen jelen van és fel-felvillan, valamennyire látni engedi kettejük egészen furcsa és hétköznapinak nem mondható kapcsolatát.
Mivel Dalí a kedvencem a modern kori festőművészek közül, szerettem volna jobban belelátni az életébe, alkotásának folyamatába. Bár erre a kötet sajnos alkalmatlan ,azért nem bántam meg ,hogy a művész eme oldalát is kicsit megismertem.

szerintem soha máskor nem nézegettem itthon a rajzos (nem tudom pontosan, hogy éppen minek hívták akkor a tantárgyat) könyvet, mint amikor Dalíhoz értünk felsőben. fogalmam sincs, miért pont ő (oké, némi azért van), még csak azzal sem lehet jönni, hogy mert akkora kultuszfigura és a többi, hiszen erről mit sem tudtam. ahogy ahhoz se volt sok közöm, hogy mit ábrázolnak a képek, de ellentétben a többivel, ezeket képest voltam egész órán bámulni. (ezt persze véletlenül sem kritikának szánom, hiszen nem sok érzékem van a képzőművészethez, ami akkoriban főleg elmondható volt, ezt viszont szintén nem szánom kritikának Dalí felé :D)
érteni azóta se értek hozzá sokkal jobban, azonban Dalí művészete teljesen magával ragadt, függetlenül attól, hogy sosem ástam bele magam a munkásságába. őszintén szólva most is filmes oldalról került elő, úgyhogy gondoltam beleolvasok mi járt a fejében. ennél többet nem is vártam, és szerintem másnak sem szabad.
az első gondolatom az volt néhány oldal után, ami nem is változott a végére sem: ha Salvador Dalí nem volt őrült, akkor senki sem. ugyanakkor ha Salvador Dalí nem volt zseni, akkor senki sem, de felesleges ezekkel a címkékkel dobálózni.
nem tudom mennyire játszott rá arra, hogy az előbbiek ilyen látványos hatását elérje, de ez mit sem von le ennek a naplónak az értékéből. a mínusz félcsillag sem a tartalom miatt jön, inkább az zavaró, hogy teljesen össze-vissza, néha évek maradnak ki, néha egy-egy bejegyzés születik hónapok alatt, s pont az a folyamatosság hiányzik, aminek köszönhetően még jobban beleláthatunk ebbe a koponyába, már amennyire ez lehetséges, ha az embert nem Salvador vagy Gala Dalínak hívják.

A könyv, amely lenyűgözte a matematikás unokaöcsémet. Képes volt fű alatt kölcsönvenni valakitől, hogy elolvashassam. Na, mondok, akkor megnézem. Sose értettem Dalít… végülis**.
Az első 30 oldal az a beszoktatásé volt, jesszusoltam. Később már nem. Most, hogy Dalí olyan távolságokban van tőlem, amit már nem is tudok mérni, egész közelinek érzem!
És ugyanez fordítva is igaz, jó mi?
Volt benne egy elejtett félmondat a valaha zárkózott és félénk kisfiúról. Hát bruhaha.
Különben úgy tűnik, hogy ez a mérhetetlen (!) egoizmus és exhibicionizmus, ha szintén mérhetetlen szorgalommal és kreativitással párosul, tán ez a siker egyik ugródeszkája. Kell még egy kurvaerős kitin vagy pedig gyilkos bajusz és/vagy nagy segg is, a kritikusok miatt. Hogy bírhatja ember* így a kritikát, rejtély. Milyen tenyérbemászó, irritáló, zseniális, nagylelkű és önző paraszt/művész/izé. Ilyen pozitívnegatív. És még élvezi is. Nekem a csúcspont különben a párizsi előadása volt, hallani akarom, és amit a legszívesebben leutánoznék, az az, hogy nem kételkedik egyetlen elsőre döbbenetesen hülyén hangzó ötletében sem (igaz, 3 lépéssel előbbre tud gondolkodni, mint mondjuk én), hanem rögtön munkához lát, hogy megvalósítsa. De azonnal. És bejön :)
*hm, hm.
** viszont ezen már nem csodálkozom

Nem egyszerű ez a könyv. Mármint nem maga a könyv bonyolult, hanem az érzések, amiket okoz. A könyv egyszerű, nem egy Tolsztoj, de azért elmegy.
Dalí nagyon fura figura, igazából tök beteg az agya, és mégsem. Nem is biztos, hogy az agya az elsődleges oka annak, amilyen. Azt hiszem, hogy inkább sokkal sokkal érzékenyebb mindenre, mint az átlag ember. Mindent ezerszeresen él meg. Emellett szántszándékkal próbálja elérni azt, hogy az emberek megrökönyödjenek rajta, és „csakazértis” mindent másképp csinál, mert ugyebár ő Dalí, és senki sem olyan mint Dalí, és ő soha nem lesz olyan, mint mindenki más.
A könyv címe, és a világra vetített látásmódja egoistának tűnhet, de végigolvasva a könyvet egy percig sem éreztem azt, hogy beképzelt lenne. Van egomán hajlama, hiszen nagyon szereti magát. Talán senkit nem szeret annyira, mint magát, még Galat sem. De önszeretetét inkább arra próbálja felhasználni, hogy nyomot hagyjon a világban, és azt hiszem, hogy ez sikerült is.
Akármennyire nem az én világom a szürrealizmus, dadaizmus, absztrakt festészet, azért látom a szépséget a műveiben. Igazából baromi tehetséges volt. Ha közelebbről megnézegetem a műveit, hihetetlen festői tudás áll mögötte. Tudom szeretni a műveit, részletekben, de egészben nekem sok. Pl. https://moly.hu/karcok/886643
spoiler

Ez a könyv a kedvenceim egyike lett! Egyátalán nem tartom betegnek…. Zh írás közben is ezt olvastam, mert nem bírtam letenni XD. Nagyon szórakoztatott, mert rengeteg olyan furcsa dolog van benne, amiről a hétköznapokban nem merünk beszélni. Ha a sorok között olvasunk, akkor átérezhetjük Dali önkényes világát, melyben az érzelem és értelem egyaránt megjelenik. Minden megbotránkoztató gondolatának az alapja, hogy más megvilágításba akarta helyezni életének jelentőségét, az őt ért sérelmek miatt. Így azt gondolom, hogy egyátalán nem volt őrült, egyszerűen csak ember volt…

Ha a könyvtárosok nem adták volna nekem egy másik könyv helyet sosem gondoltam volna, hogy valaha is elfogom olvasni ezt a különös könyvet. Csak azért vittem haza, mert én is művészi vénával rendelkezem és éppen a rajz érettségire készültem. Amikor az előszót elolvastam egyből tudtam, hogy én ezt elakarom olvasni!
Salvador Dalíról annyit tudunk csupán, hogy örült volt (ja meg a bajusza). De kérdem én: hány olyan örült esetet tudunk Dalíról? Az előtt csak annyit halottam róla, hogy egyik kiáltásán a bajusza két végén méheket kötött hozzá amik még éltek! Először azon morfondíroztam, hogy sikerült neki felkötöznie a méheket a bajuszára. Másodszor meg, hogy hogy nem tartott tőlük? A könyv után már csak azon csodálkozom, hogy miért nem a szeretett „tiszta legyek” voltak helyettük. :D
Dalí nem örült, ha nem egyik intelligensebb ember volt a világon akinek hatalmas agymenései voltak! Sajna én sem kaptam teljes képet a sok izmus szó közepette, de sokat tanított nekem a festészetről. Dalí! Veled szeretnék értekezni az élet kérdéseiről!
Egy csillag mínusz a fing könyv miatt.

Furcsa volt, de érdekes. Nem tudom eldönteni, hogy Dalí teljesen őrült volt, vagy valóban zseni, aki csak megjátszotta a bolondságait, mert rájött, hogy csak akkor vonzhat magára valódi figyelmet, ha őrültként viselkedik. A mostani celebek is ezt csinálják, csak nincs meg bennük az az elegancia és tehetség, amelyet Dalí valóban birtokolt.

Az első pár oldal után éreztem én, hogy egy zseni gondolatait, én földi halandó nem tudom felfogni. Mert van Salvador Dali, Gala és aztán jön mindenki más. Nem tudom, hogy megbocsátható-e egy ekkora művésznek, hogy ennyire tudatában legyen zsenialitásának és ezt minden lehetséges módon hangoztassa is?! Volt szerencsém testközelből szembesülni ezzel a kifejezetten zavarbó hozó művészettel, jártam Dali kastélyában, és úgy döntöttem, hogy én megbocsátom ezt a fajta önteltséget, mert szerintem nála nincs meg a hajszál, ami elválasztja a zsenit az őrülttől:)

Dalí őrültsége és zsenialitása kiválóan átjön ezen a naplón keresztül.

Kíváncsi voltam rá de annyira nem tetszett, kicsit sokat írt a testnedveiről. Sajátos világa volt.