Talpa ​alatt a föld 31 csillagozás

Salman Rushdie: Talpa alatt a föld Salman Rushdie: Talpa alatt a föld

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Salman ​Rushdie új, világokon átívelő és kultúrákat összefogó regényében, mely az angol és amerikai kiadással egy időben jelenik meg magyar nyelven, szinte a lehetetlent kísérti. Hőseit, Ormus-Orpheuszt és Viná-Eurüdikét, először – mint a kor ünnepelt rocksztárjait – felrepíti az égi és földi csillagok közé, ahol galaxisok ütköznek egymásnak és kebelezi be egyik a másikát, majd leviszi őket a föld alá, az Alvilágba, ahonnan – akárhogy szeretné is ezt a mítoszokhoz szokott olvasó – nincs visszatérés.
A történetet elmesélő fényképész, Ráí, aki maga is a regény egyik főszereplője s a Víná után áhítozó hősszerelmes, Bombay szülötte, akár a szerző, s a két másik hőssel együtt innen indul világhódító útjára, előbb Angliába, aztán mindannyiuk álmainak földjére, Amerikába. Ő soha nem jut el olyan óriási magasságokba, mint Víná és Ormus, a legendás rockzenekar, a VTO alapító tagjai és oszlopai, akiknek orpheuszi életútja mellett Rushdie végigköveti a rockzene, mint a század második… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Helikon, Budapest, 2016
902 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632276847 · Fordította: Greskovits Endre
>!
Helikon, Budapest, 2016
902 oldal · ISBN: 9789632277950
>!
Európa, Budapest, 1999
766 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630765098 · Fordította: Greskovits Endre

Enciklopédia 3


Kedvencelte 4

Most olvassa 10

Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Bélabá P
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld

Salman Rushdie: Talpa alatt a föld. Helikon kiadó, 904 oldal, fordító: Greskovits Endre

Salman Rushdie, 1949-ben született Bombayben angol apától, indiai anyától. A Talpa alatt a föld is részben Bombayben játszódik meg a világ számos pontján, de erről később.
Rushdie írásai a mágikus realizmus címke alá helyezhetők el, ha műfajilag szeretnénk besorolni. Vagyis mondhatjuk, hogy kicsit hasonló stílus, mint amit Günter Grass vagy Carlos Ruíz Zafón képvisel mesteri szinten. Ezt fontosnak tartom elöljáróban elmondani, mert az átlagolvasónak csalódás lehet a mű, így célszerű ráhangolódni a műfajra.

Első mondat: 1989-ben Bálint-napon, életének utolsó napján Vína Apszará, a legendás énekesnő zokogva ébredt álmából, melyben emberáldozatul szánták őt az isteneknek.

Engem a regény lényegében a legelején megdöbbentett, majd fokozatosan kezdtem megszokni a stílusát, a szereplők karakán viselkedését vagy azt az egészen szürreális világot, amit az író körítésként tálalt. Amikor túltettem magam az első száz oldalon, onnan kicsit érthetőbb nyelven tekergett a történet fonala. Az első száz oldal engem Günter Grass Patkánynőjére vagy a Bádogdob stílusára emlékeztetett, annyira absztrakt és összefüggés nélküli volt a szöveg. Ez a rész valójában az elvakult mágikus realizmus rajongóknak igazi csemege. Mondhatni újraolvasós, mivel olyan tömény dózist kapnak az elvontságból, amit első olvasatra nem biztos, hogy képesek felfogni, másrészt meg azoknak, akik ezt kedvelik, olyan finomságú szöveg lehet, mint számomra például Michel Tournier RémkirályábólTiffauges naplója, egyszóval egészen eredeti szöveg.
Azt ezt követő fejezetekben beindul a kalandozás mind a Földünk különböző városait: Bombay, Mexikóváros, New York, Los Angeles, Miami, London, mind pedig a képzelet fura útjait járva. A regény középső harmadába egész érdekes információkat kapunk Bombayről, Rushdie szülővárosáról, igaz elaprózva, szétszórtan. Ezeket nagy élvezettel olvastam.

Képzeljék el, ha akarják, Jane Austen rafináltan ritualizált (és igen, házasság-megszállott) előírásos társadalmát beoltva a Dickens imádta, bűzhödt nyüzsgő Londonnal, melyben úgy hemzseg a káosz és a meglepetés, ahogy egy rohadó halban hemzsegnek a tekergő férgek; mixeljék össze az egészet rizspálinkás koktéllá; színezzék bíborral, cinóberrel, skarlátvörössel, citromsárgával; szórják meg szélhálmosokkal és kerítőnőkkel, és akkor olyasmit kapnak, mint az én mesés szülővárosom. – így ír Bombayról Rushdie a 159. oldalon.

A főhősök sokszor vannak betépve drogoktól, alkoholtól, így elég primitív, állatias módon képesek viselkedni időnként. Sok a könyvben a szexualitás, előfordul trágárság.

Amit megérint, imádni fogom. A ruháit, az iskolapadot, a vacsoráját, a kormánykereket. Talpa alatt a földet. – (223. oldal)

Önmagát a történetet képtelenség elmesélni, nem egyenes vonalú, hanem csapong az időben, térben egyaránt. Olvasni kell. Apró részletekben tudtam csak, mert erősen töménynek hat. Nem olyan könyv, amit egy nekifutásra könnyen ki lehet végezni, inkább olyan, ami egy másik olvasmány társkönyve. Lehet akár ez az olvasmány a regényben szereplő mítosz vagyis Orfeusz és Euridiké története, vagy másik olyan könyv, amely utalásként szerepel a műben.

Összességében véve nem egy könnyed strandkönyv sem a stílus, sem a mondandó – itt a mitológiai háttértörténetre utalok – miatt, de gyorsan olvasható, ha valaki képes egyszerre befogadni nagy tételt belőle, mert a Helikon kiadó igen szép kiadású könyvet tálal az olvasók kezébe A/5-ös lapmérettel.

Mivel olvastam már a műfajból, (Grass, Zafón, Le Clézio: Terra Amata), így nem volt teljesen idegen számomra. Azoknak ajánlom olvasásra, akik az imént sorolt írók regényeit olvasták, és kedvelik is azt az elvont stílust, amit mindnyájan képviselnek. Szerintem nem ez volt életem legjobb könyve, de egy olyan olvasásnak tökéletes, amikor bizarr dologra vágyik az olvasó.

11 hozzászólás
>!
Gregöria_Hill
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld

Az egynegyede körül úgy éreztem, hogy azonnal rányomok a „kedvenc könyv” gombra és nézem, hol van olcsón saját példány, mert innentől nyilvánvalóan évente újraolvasom majd. Íme egy könyv, ami végre huszadik században feltűnt művészeti ágnak tekinti a rockzene írását és előadását, el- és felismeri a hatásait más művészeti ágakra, pláne hogy szövegszinten egyenrangúnak állítja be például a fotográfiával, ÉS úgy is ír róla. Nem „Rocksztár a pasim” típusú olcsó, füzetes megoldást kínál, hanem szép, kimunkált és okos szöveget, amihez felhasználja a nagyon jól passzoló Orfeusz mítoszt, remélhetőleg –gondoltam- az összes szimbólumával együtt, ami passzol a rockzenés alaptörténethez. Ezúttal a szerelmi szál is úgy volt bevezetve, és a továbbiakban az énekesnő-főszereplő olyan jól volt megírva, hogy nem tudok most panaszkodni az elrontott, „utca embere”-szerű famme fatale szálra, mert az is jó volt, már az elejétől. Az ún. ezoterikus szálat is simán bevette a gyomrom. Nem is volt annyira elszállt, én kiemelkedően tehetséges szerzők/előadók esetében el tudom képzelni, hogy azt, hogy nekik honnan-hogyan jön az ihlet, ami eleve mi már, nem egy mérhető entitás, de létezik, nem tudom elképzelni. Rendben van, ha én írnék ilyenről regényt, ide én is beszőnék valami lebegtetett metafizikai szálat, okés ez, kell is, pláne az Orfeusz-felhang mellé.
Szóval ezt egyébként azóta is így érzem, hogy iszonyú ütősen indul a regény.

Aztán jött vagy 400 oldal, amikor átlapoztam dolgokat, meg kényszeríteni kellett magamat, hogy olvassam, mert roppant unalmas is volt, meg ki is derült ez az alternatív valóságos turpisság, amelyben a regényvalóság csakugyan nem a mi valóságunk, és ez nagyjából zárójelbe is tette a rockzene végre-helyén-kezelési koncepciómat is…. És hát az a helyzet, hogy Rushdie ebben a 400 oldalban, ami sok, barokkos, desőt sűrű manierista stílusban dobálta az Orfeusz-mítosz cafatjait, már majdnem minden kurva oldalon ott volt, már majdnem minden kurva szó utalt valamire, de legfőleg erre, és a fele ismétlés volt, sokadszorra, amire nem voltam vevő, a fele meg megkívánta volna, hogy guglizzak, tényleg evilági mítosz vagy kitalált, miközben a regényidő alternatív volt, ahol más igaz.
Nem tettem, nem gugliztam.

Ezen a cirka 400 oldalon átverekedve magamat úgy éreztem, hogy 1./le van használva az Orfeusz-mítosz olyan szinten, hogy az óvodás is érti már, én is, könyörögve kérem, ne mondja el még egyszer, nem akarok még egy talpa alatt megnyíló vagy nem nyíló föld alvilági referenciát, már a hülye olvasó is felfogta a párhuzamot. És B/ emiatt a párhuzamos valóság miatt igazából nekem kérdéses, hogy az én világomban, itt, hogyan is állunk a rockzenével. Kiállunk mellette és művészeti ágnak tekintjük (mint én), vagy ez csak egy másik (egyébként pusztuló) valóság premisszája?

A regény vége felüdülésként megint jó volt, lekötött, érdekelt, bár a Míra-szál szükségességét majd magyarázza meg egy ismerősöm, aki elolvassa a könyvet, légyszi. Köszönöm.

>!
Tarja_Kauppinen IMP
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld

Nagyon féltem ettől a könyvtől, mert amikor levettem a polcról, előrántott egy .09 mm-es Giuliani & Koch automata pisztolyt, és végigkergetett a nagykörúton.
(Könyvtől félni? Olyan faramuci ez a kifejezés.)
Az viszont tény, hogy erős fenntartásaim voltak vele szemben az értékelései alapján. Amelyek nem is bizonyultak teljesen alaptalannak.

A sztárok világa nem az én világom, és bár egynémely rockzenei előadók munkásságának nagy tisztelője vagyok, a zenészek magánélete valahogy sosem érdekelt – olyannyira nem, hogy még a Lovasinak az életrajzi könyvét sem olvastam. Számomra a zenészek is csak emberek, jó esetben nagyon muzikális emberek, de akkor is csak közülünk valók. Rushdie pedig kimondja, hogy http://moly.hu/idezetek/556335 – az istenek helyét sztárok, előadók, énekesek stb. vették át, hogy aki fogékony az ilyesmire, az is kielégíthesse az imádat iránti igényét, amely ilyen vagy olyan formában mindenkiben jelen van. (Ennek folyományaképpen elgondolkodhatunk azon, hogy kiket-miket is imádunk, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a sztárkultusz sosem volt nekem való. Tömegszuggesztió, meg az elismerő arccal tapsolást meghaladó érzelemnyilvánítások a közönség részéről, mindez sokaknak bejön, nekem meg engedtessék meg képviselnem a kisebbséget.)
Egy rockzenekar frontembereinek mindent elsöprő (?) szerelme, amely egyben Orfeusz és Euridiké történetének parafrázisa is. Ez az egész sztáréletmód, a hedonizmus, a promiszkuitás, Bret Easton Ellis világát idézi. „A szex mindennapos dolog, mint az orrfújás.” Aki ilyen szinten kiégett és tompa, azt én csak szánni tudom.
Nem egy lélekemelő olvasmány, az biztos. Hacsak nem úgy lélekemel, ahogyan Ellis: megmutat egy olyan világot, amihez képest bárhol is élsz, az minden létező világok legjobbikának tűnik. Orfeusz és Euridiké mítoszára már csak nagy vonalakban emlékeztem, ezáltal biztos lemaradtam pár utalásnak az értelméről, de valahogy nem volt már lelkierőm guglizni.
Nem, Ellisnél azért lényegesen kevésbé borzasztó. Rushdie határtalannak tűnő műveltsége és a legváratlanabb pillanatokban megcsillanó humora sokat enyhít a dolgon, más műveinek viszonylatában ez mégis közepes.

>!
puroszleo I
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld

Ez volt a hatodik Rushdie könyvem, és vagy a legjobbaktól haladok a leggyengébbek felé, vagy a könyvek nem tudnak egymáshoz képest újat mutatni, vagy az ízlésem változik rohamtempóban. Azt hiszem, egyszerre a három. Az mindenesetre szembeszökő, hogy amit például a Sátáni versekben vagy A firenzei varázslónőben Rushdie legnagyobb erényének tartottam, hogy milyen fantasztikus érzékkel vegyíti a mesét a realizmussal, a pátoszt az iróniával, az itt egyáltalán nincs meg, inkább úgy tűnik, hogy az író maga is tudja, hogy giccset ír, és ezért néha beletrollkodik a szövegbe. A sanda gyanúm mondjuk az, hogy a fordítás sem az igazi, és nemcsak én, de Greskovits Endre sem érti az utalások egy jelentős részét. Az Orpheusz-Euridiké analógia nem állja meg a helyét, cserébe iszonyatosan szájbarágós és direkt, az egész mű valahogy pongyola, szedett-vedett vázlat benyomását kelti. Nagyon simán ki lehetett volna húzni a felét, sokkal jobb lehet, hogy nem lett volna, de feszesebb biztosan. Igaz, nem tartott senki pisztolyt a fejemhez, hogy olvassam végig, rejtély, miért töltöttem vele mégis egy hónapot. Talán mert Rushdie azért képes arra, hogy néhány mondat erejéig felvillantson valamit, ami miatt megéri húzni-nyúzni ezt a szöveget is, legalábbis ezt éreztem néha, de összességében azt hiszem, ezúttal mégsem érte meg.

>!
rosa_canina
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld

Aki ismeri a „klasszikus” angol-amerikai könnyűzenét, annak még jobban tetszik majd, sajnos én nem nagyon tudtam értékelni ezeket a „nagy” neveket, de az alapsztori nagyon jó, fordulatos, szerettem.

>!
Mandula8
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld

Gyönyörű gondolatokkal van teli. Az én hibám, hogy nem volt időm rájuk…

>!
tgorsy
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld

Pozitív előítélettel vettem a kezembe. Csalódtam.

>!
BarbieB
Salman Rushdie: Talpa alatt a föld

Tipikus Rushdie-regény, mely felvonultatja az író már megszokott motívumait. Jól tetten érhető jelenség nála, hogy főszereplői valamely művészeti ág képviselői. Könyveiben előkerült már a festészet, a színészet, a regényírás és a tánc is. Ezúttal a fotográfia és a zene kapja a főszerepet. Rushdie egyfajta rock-történelmet alkot, a 20. század második felének popkultúráját térképezi fel. A helyszín természetesen Amerika, ahol mindig a világ tehetségei és különcei gyűlnek össze, hogy valami újat, formabontót, korszakalkotót hozzanak létre a magukkal hozott színes kulturális örökségből. Az indiai, latin-amerikai és az antik görög hagyomány is jól megférnek egymás mellett, bár Rushdie mindig rámutat a nyugati és keleti civilizációk különbségeire.
https://litfan.blog.hu/2018/08/28/salman_rushdie_the_gr…


Népszerű idézetek

>!
forElle P

Nehéz a világ szépségéről beszélni, amikor az ember elveszti a látását, gyötrelmes a muzsika dicséretét énekelni, amikor hallójárata bedugul. Úgyhogy a szerelemről is nehéz írni, még nehezebb szeretettel írni róla, amikor az embernek fáj a szíve. Ami nem kifogás; mindenkivel megtörténik. Az embernek egyszer felül kell kerekednie rajta, mindig felül kell kerekednie. A szenvedés és veszteség is „normális”. Szívfájdalom marad utánuk.

>!
forElle P

A halál több a szerelemnél, vagy az. A művészet több a szerelemnél, vagy az. A szerelem több a halálnál és a művészetnél, vagy nem. Erről van szó. Erről van szó. Erről.

>!
Bélabá P

Zene, szerelem, halál. Bizonyosan valamiféle háromszög; talán még örök is.

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál · szerelem · zene
>!
Mandula8

A boldogság emberi dolog, nem isteni, és a boldogság keresése az, amit szerelemnek nevezhetünk. Ez a szerelem, a földi szerelem fegyverszünet a metamorfok között, ideiglenes megállapodás arról, hogy amíg csókolóznak vagy fogják egymás kezét, nem váltanak alakot. A szerelem strandlepedő, melyet a futóhomokra terítenek. A szerelem bensőséges demokrácia, mindig megújítandó szerződés, és az embert egyik napról a másikra kiszavazhatják, akármilyen nagy legyen is a többsége. Törékeny, kétes dolog, és a legtöbb, amit úgy szerezhetünk, hogy nem adjuk el lelkünket az egyik vagy a másik félnek. Ennyi juthat nekünk, ha szabadok maradunk.

549. oldal

>!
karaj

Sok évvel később bevallotta nekem, hogy „mindig biztos voltam apád szerelmében, mert amikor belém szeretett, még olyan vonzó sem voltam, mint egy bivaly”.

46. oldal

>!
karaj

Túl sokan fröcsögnek túl sok szót, és ezekből a szavakból végül majd golyók és kövek lesznek.

54. oldal

1 hozzászólás
>!
karaj

– Szóval miért kell egy vak embernek optikus, Yul?
– Optimizmusból, Johnny. Optimizmusból.

248. oldal

>!
karaj

Néha meg kell érintenünk a feneket ahhoz, hogy tudjuk, merre van fölfelé; nagy távolságot kell megtennünk a helytelen úton, hogy megtudjuk, melyik a helyes.

259. oldal

>!
Mandula8

Hadd szeresselek, hadd mentselek meg, elviszlek oda, hol találkozik ég és föld. Jöjj, várlak idefenn, hol nincs más, csak szerelem, s talpad alatt a föld.

741. oldal

>!
Mandula8

Van valami bennem, ami igényli a rettenetest, ami végig akarja nézni az emberi nem legsötétebb forgatókönyveit.
Tudnom kell, hogy létezik a gonosz, és hogyan ismerjem fel, ha elmegyek mellette az utcán. Szükségem van rá, hogy ne legyen elvont fogalom; hogy megértsem a rám gyakorolt hatása, a marása, az égetése révén.

531. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene
David Leavitt: Az indiai hivatalnok
Vikram Seth: Két élet
Virginia Woolf: Orlando
Joanne Harris: Csokoládés barack
David Almond: Skellig
Jessie Burton: A babaház úrnője
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Patrick Ness: A daruasszony
Joanne Harris: Aludj kislány