Az ​éjfél gyermekei 201 csillagozás

Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Szalím pontban éjfélkor, India függetlenné válásának pillanatában született. Tizedik születésnapja előtt különös képesség ébred benne, amellyel be tud hatolni mások gondolataiba. Filmsztárok, krikettcsillagok, politikusok fejében kutakodik, még a képmutatás, a zsarnokság, a tiltott szerelem szagát is megérzi, s egy napon indiai létére egy különleges pakisztáni alakulatban találja magát…

Salman Rushdie indiai születésű brit író, akire mohamedán vallási vezetők kimondták a fatvát. A MAN Booker-díjas szerző neve komoly irodalmi védjegy, az író számos nemzetközi zsűri tagja, regényei világszerte sikerlistásak. Háromszor nősült, két fia van, jelenleg Padma Lakshmi modellel él New Yorkban.

Az Ulpius-ház öt kötettel indítja útjára a Salman Rushdie-életműsorozatot.

Eredeti megjelenés éve: 1981

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Salman Rushdie-életműsorozat Ulpius-ház

>!
Helikon, Budapest, 2022
708 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632278438 · Fordította: Falvay Mihály
>!
Helikon, Budapest, 2014
650 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632276007 · Fordította: Falvay Mihály
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2007
750 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632540504 · Fordította: Falvay Mihály

3 további kiadás


Enciklopédia 21

Helyszínek népszerűség szerint

India · Szundarbansz


Kedvencelte 48

Most olvassa 30

Várólistára tette 343

Kívánságlistára tette 161

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Emmi_Lotta I>!
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Amellett, hogy élvezetes családregény, betekintés nyerhetünk India 20. századi történelmébe is. Többek között azt az időszakot ismerjük meg belőle, amikor a 70-es évek elején Pakisztán kettészakad, és polgárháború dúl Indiában. A 70-es évek közepén Indira Gandhi mint miniszterelnök rendkívül negatív szerepet játszik. Miután a bíróság választási csalások miatt lemondásra szólítja fel, szükségállapotot vezet be szegényeket sújtó intézkedésekkel (nyomortelepeket buldózerrel leromboltat, és ezzel tömegeket tesz földönfutóvá, férfiakat sterilizáltat olykor kasztrálással is stb.).

Korábban Indira Gandhiról pozitív kép élt bennem. A Rushdie-regényből tudtam meg, hogy hamisan. Rájöttem az okára: a 70-es évek közepén a magyar híradó sugározta-sulykolta Indira Gandhi dicséretét. Ekkor kezdtem a gimit – nagyon régen volt! –, de élénken emlékszem a róla szóló híradásokra.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2005
528 oldal · ISBN: 9637253173 · Fordította: Falvay Mihály
2 hozzászólás
eme>!
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Amint kinyitottam a könyvet, és megpillantottam az ajánlást, tudtam: én ezt a könyvet szeretni fogom. Nem túl gyakran szokott megtörténni, hogy egy könyv első soraiba belehabarodjak, de ezúttal nem volt menekvés. Belevarázsolódtam. A történettel, Indiával és Szalímmal egyszerre született meg számomra ez a mesés, titokzatos és egyben annyira valóságos és jelenlévő, nagyon is létező, hétköznapi világ, melyről, bevallom, mindeddig nagyon keveset tudtam. Ugyanakkor mindebbe beleszőve ott van mindaz, amit szeretek: mágikus realizmus, szimbólumok-allegóriák hálózata, utalások és asszociációk művészi szövedéke, színes, kavargó mozaik, melyben perspektívától függően ezer és ezer jelentés, értelmezés és lehetőség benne rejlik. Mint Szalim konzerves üvegeiben.
Amint olvastam a könyvet, azt is tudtam, hogy én erről nem tudok majd röviden írni.
Vagy egy semmitmondó szó: hűha vagy zseniális vagy egy hosszú, de ugyancsak semmitmondó értékelés. Ez utóbbit választottam. Bocs. :)

A dolgok, de még az emberek is, átszivárognak egymásba, áthatják egymást, akár az ízek, amikor főzünk.
Szalím konzervál: csatnit és emlékeket. Savanyúságot és szavakat. Test és lélek táplálékát. Minden konzervesüveg a legfennköltebb lehetőségeket tartalmazza: a történelem tartósításának megvalósíthatóságát; az idők konzerválhatóságának szép reményét! A jövő számára féltve megőrzött köldökzsinórt.
És miközben ez a titokzatos, bűvös konzerválási folyamat zajlik, áthatják egymást az ízek, a szagok – hiszen az igazi művészet: az ízek intenzitásán való változtatni tudás. Az igazán jó csatnihoz/ íráshoz meg nem téveszthető jégkék szemek kellenek, ujjak, jó orr és belecsempészett emlékek, álmok, gondolatok, és a formába öntés-értelemadás tudománya.

Imádtam az Ezeregyéjszaka beleszövését a történetbe. Ahogy az elbeszélő küzd Padmá figyelméért – az azután-mi-történtizmusa, földhözragadtsága, jelenbe lehorgonyzása miatt picit lenézett, de annyira létfontosságú befogadó ottlétéért. Ahogy a túlélés művészete és művelője rá van utalva a szerencse istennőjére, a lótusz-trágya istennőre, az Idő Anyjára, az Élet Védőszellemére, ahogy felismeri a babona, tudatlanság segítő, írásra serkentő voltát. Nem véletlen, hogyan alakul később kettejük viszonya.
Szerettem az elbeszélő humorát, iróniáját és öniróniáját, de azt a magabiztos vállalást is: azért történt így, mert így történt. Mert így mesélte Szalim – így akarta konzerválni az emlékeit. Úgy érzem, mintha picit az udvari bohóc tradícióját is felvállalná. Hisz tudja, ennek szabadsága van, hogy provokáljon és évődjék. Biztonsági szelep a társadalmi feszültségek levezetésére.
Ebből pedig nincs hiány.
A Szalim története révén kibontakozó társadalmi-kulturális-történelmi háttér, a születő Indiával együtt születő lehetőségek, a kivételes tulajdonságokkal rendelkező generáció története bizonyítja ezt. A közösség/kollektivitás és egyéniség/egyediség, az egyén társadalmi szerepének, a társadalmi-kulturális örökségnek a problematikája. Az előre meghatározott és komolyan vett szerep vállalása, a prófétai státus szimbólumokban gazdag bemutatása és kibontakoztatása, ugyanakkor az én előtérbe állításának vágya. Belenyúltam a történelembe – mondja Szalim – cselekvő szereplőként akarja látni magát, igényt tart helyére az események középpontjában, és mindent ebből a perspektívából láttat – szükségszerűen torzít a képen, de rávilágít: helyem van az ősi bölcseletben és a történelemben is.
De mit ér a tehetség, a tudás, ha nincs hatalma az események fölött? Az események pedig letaglózzák, elveszik mindenét, kizárólag szagokat érezni képes, érzelmek, fájdalom, emlékezet nélküli nyomozókutyává változtatják. Kiürül belőle a történelem, kiölik belőle azt – a belenyugvás, megadás buddhája válik belőle. A szeretet, összetartás, humanitás optimizmuskóros álma valójában gyermekség – gyermekség, amit meggyilkolnak. Hiába a menekülés a megbénult órák tornyába, az óvoda tetején levő kék toronyba, vagy a dzsungel mélyi templom magányába. Az itt fellelt béke csapdája elől is menekülnie kell, mert tudja: egy köpőcsészét soha nem szabad lebecsülni: egy családi talizmán, egy lé- és emlékfogó edény ébresztette nosztalgia tartja életben. Mert mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét-a-világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok. Nem mintha kivétel lenne az én esetem; minden „én”, a most-már-hatszázmilliós népességünk minden egyes tagja ugyanilyen sokaságot foglal magában.
A sperectomián – a remény kimetszésén átesett generáció tagja, akinek már csak az emlékezés maradt. Meg az illatok érzésének zsenialitása – az érzelmek illatát is érzi, és a nazális etika tudományát tanulmányozza, hiszen adottságának csak a morális szférában lehet valódi haszna. Erkölcsiség, ítélőképesség, jellem. .. mind az emlékezettel kezdődik… – vallja.
Az emlékezet, a köpőcsésze és a zöld csatni vezeti vissza Maryhez és vezeti el Padmához – és így végül Adámhoz, Szalim és Siva – a szeretet és humánum valamint a pusztítás és a dolgok szeretve-gyűlölő természetének szintéziséhez. Az új nemzedékhez, amelynek új mítoszokra van szüksége. Meg arra, hogy mágus legyen – enélkül nehéz lenne az örökségül kapott világgal megbirkóznia. Talán van remény. Adám első szava: Abbakadabba. A szeme pedig kék – jégkék, az ismétlődés kékje, a kasmíri ég végzetterhes kékje – a visszatérés kékje – a forma. Népünk megszállotja az összefüggéseknek – mondja Szalim, a valóság mélyén levő formák után vágyódik, a fölvillanásokban megmutatkozó lényeg után. Maga a regény tobzódik az ilyen fölvillanásokban – mítoszok, vallások, szimbólumok összeszövése, a forma keresése. Születések, pusztulások és újjászületések körforgása. Kék szemek – az idős Adám német-kék szeme, zsarnoki, akaratos kék szem, a távoli idegenség kékje, a kasmíri ég kékje, Krisna szeretetisten kékje, a kristályos, boldogságos, tiszta mennybolt Krisztus-világoskékje, a konzervált, megbénult órák tornyának gyermeki kékje… Az emlékezet kékje.

6 hozzászólás
sztinus>!
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Vívódom vele napok óta, nem olvastam könnyen. Számokban, illetve csillagokban is nehéz kifejezni milyensègét.
Témáját tekintve zseniális, remek, szárnyaló, elrepítô egy színes-gazdag-szegény távoli világba. Nagyon érdekelt, ès igazából e tekintetben azt kaptam, amit vártam. Mert hiába élünk a világ bármely pontján és bármely időben, az emberi történetek alig alig vàltoznak. Szerelmek, cserék, gyerekek születèse, barátságok és a viszonzatlan szerelmek örökök.
A megfogalmazások, a mágikussága miatt viszont néha nagyon nehéz olvasni. Nem rohantam naponta a könyvhöz, és már néha ( sokszor) vártam, hogy vége legyen.
Talán nèha sok benne a fűszer. Pedig épp az varázsol igazán. Többnyire sikerült azért.

2 hozzászólás
petibácsi>!
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Tyű, micsoda gigantikus mese Indiáról!
(meg egy picikét Pakisztánról, és még Bangladesről)
Kicsit az volt vele a bajom, hogy túlságosan is hosszú, elfáradtam benne, na.
Az igaz mondjuk, hogy ennél eseménydúsabb könyvet álmodni sem lehet (gondolom ezért is hasonlítják a Száz év magányhoz), de ez a 750 oldal cselekménytobzódás azért megterhelő ám – ha elkezdem felsorolni, hogy miről is szól ez a könyv: háborúról és békéről, barátságról és árulásról, szerelemről és magányról, politikáról és mágiáról, történelemről és egyénről, mítoszról és babonáról stb. stb., egyből rájövök, hogy a kérdés sokkal inkább az, hogy miről nem szól?, mi az ami nincs benne?
Az az érzésünk is lehetne, hogy annyira hosszú és túlzsúfolt, hogy a végére bőven elfelejtjük az elejét, Rushdie a sok vissza- (és néhol előre-) utalással viszont mesterien fogja össze ezt az elementáris történet-tekervényt.
Szóval egy jó nagy levegőt kell venni hozzá, és máris egy egzotikus, letaglózó világba merülhetünk, ami magába foglalja a függetlenné vált India egész történelmét.
(Az indiai díszletek, és a sok lábjegyzet különben megszokhatóak, bár olykor még a könyv felénél is furcsa volt, hogy apa helyett néhol „abba”, úr helyett néhol „száhib” szerepel, de egy idő után ez tényleg nem zavaró.)

9 hozzászólás
Gedi>!
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Első Rushdie-könyv, amit olvastam. Oké, rögtön leszögezem, hogy G. G. Márquez óta nem éreztem ennyire azt, hogy a szerző bekopogtat az ajtómon és közli, hogy hé figyelj, írtam neked egy könyvet, parancsolj. Kezembe nyomja, és egyúttal megragad és beleránt abba a szédítő-örvénylő folyamba, ami Gangeszként hömpölyögve, áradva, sodorva repít az indiai szubkontinens felkavaró, mesés, tragikus világába. Szóval hosszúra nyúló értékelés lesz :D És igen, a Száz év magány óta nem éreztem annyira azt a mitikus ironikus nemzetmesélői hangot, amit Rushdie a több mint ötezer éves kultúra nemzetté forrása utáni és előtti 30 év bemutatásával megüt. És bár nagyon is jelenlévő, de nem kizárólagos szereplő a mágia, a természetfeletti; sajátos történelmi szűrőjén, Szalím Szinain keresztül csöpögteti belénk a 2, majd 3 országra szakadt „sosemvolt nemzet” nyugaton elfeledett-megsememlített, nagyon is valós huszadik századi történelmét, melyekről Szalím-Rushdie mindhárom országból tudósít: a katasztrofális kínai-indiai háborút Indiában, a véres 1965-ös háborút Pakisztánban, a milliók életét követelő 71-es függetlenségi harcokat a bangladesi dzsungelben éli meg, hogy végül Indira Gandhi terrorja lezárja azt az utat, amit a brit hatalomátadás után bejárt az ezernyelvű, ezerarcú, több ezer éves kultúra huszadik századi politikai köntösbe erőltetett állama. Mindezt a máig vitatott határvidékről, Kasmírból származó narrátoron keresztül, akinek sorsa mindig mindennel, magával Indiával függ össze (ragyogó ötlet!). És a történelemábrázolás, a megrendítő indiai nyomor mellett Rushdie csak mesél, kifogyhatatlanul, ahogy a könyv végén bevallja Szalím, a konzervált történelmet elengedhetetlenül megfűszerezendő, ott van a sok-sok szereplő, akiket kellő iróniával és humorral tár elénk; ott a megannyi hagyomány, mely belengi az indiai levegőt, hihetetlen sokrétű allegória-áradattal, a hindu mitológiától az Ezeregyéjszaka meséin át; és a kiapadhatatlan mondatok-bekezdések egy mindent elsöprő, többoldalas mondat próféciájában vágják el a szálakat, olyan hihetetlen drámai hatást produkálva, hogy tágra nyílt szemekkel csuktam be a könyvet.
Különben nem mondom h a 726 oldalnyi tömény, elevenen élő szöveg végig ugyanolyan lebilincselő, a pakisztáni évek kicsit leültették nálam a sztorit. Meg a folytonos előreutalások bizonyos halálesetekre vagy egyéni történésekre sem annyira jók. De ezekért nincs szívem levonni egy fél csillagot sem. ;)
Na tényleg hosszú lett :) de új szerelem kezdődött, Mr. Rushdie, kíváncsi vagyok a többi könyvére is!

Ma pedig az egyetemen egy indiai bácsi tartott róla előadást. Érdekes volt.

6 hozzászólás
GTM>!
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

India! Gyerekkorom vágyott, csodált, varázslatos titkokkal teli országa. Talán 12-13 éves lehettem, amikor a tévé egy akkoriban még szokatlanul igényes ismeretterjesztő sorozatot sugárzott Indiáról. Sok-sok részből állt, és főműsoridőben adták akkor, amikor még mindössze két csatornát nézhettünk. Nagy vállalkozás volt ez a hajdani Magyar Televíziótól. Én pedig minden héten ott ültem a tévé előtt és ámultam. Elbűvölt a különleges, ismeretlen világ sokszínűsége, mesés hangulata, az utcákon tolongó tömeg ezeregy arca, fakírok, mutatványosok sokasága, rádzsák és maharadzsák fényűző világa szemben az érinthetetlenek nyomasztó nyomorával; na és persze a száriba öltözött lányok-asszonyok színpompás látványa.

Nem jutottam el Indiába. Régen túl vagyok az efféle álmodozás korán.
Most azonban feltörtek ezek a régi álom-emlékek, mert Rushdie mágikus csodája felidézte Indiát, és többet mutatott meg belőle, mint bármilyen nagyszerű képeket felvonultató film. Nem csak azért, mert ízeket és illatokat is idevarázsolt, amiknek kiemelten fontos szerepük van a könyvben; hanem azért, mert valahogy nagyon mélyre hatolt, túl a racionalitáson, az emberben elnyomott, de mégis ott fészkelő mitikus szférát érintette meg. A mitologikus gondolkodás éppúgy képes modellálni a világot, mint a racionális, csak más nyelven szólal meg. Metaforákban, szimbólumokban, példázatokban beszél, amit modern világunk embere már nehezen ért meg. Mégis érdemes felfejteni ezt a szimbolikát, hiszen Az éjfél gyermekeinek realitáson túli világáról – magáról Indiáról – reálisabb képet festeni Rushdie-nél szinte lehetetlen. „A mutatványosok teljesen kezükben tartják a valóságot; oly erősen szorítják, hogy mesterségük szolgálatában arra tudják hajlítani, amerre tetszik, de soha nem felejtik, micsoda” – mutatja be az író mestereit, India mágusait, szemfényvesztőit. Volt hát kiktől tanulnia.

A regény központi témája az identitáskeresés – a ki vagyok én?, mi dolgom a világon?, kinek az életét élem?, és megtalálhatom-e valaha a sajátomat? – kérdésköre.
A főhős, Szalim útkeresése összefonódik a vele egy időben születő ország útkeresésével. Ám Rushdie felborítja a megszokott rációt. Regényében nem a társadalom, a politika hat az egyénre, hanem az egyén a politikára, az ország történelmére. Miért is ne? Hisz ismerjük a pillangóeffektust: „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán, tornádót idézhet elő a másikon.” Szalim sorsa menthetetlenül összefonódik tehát a történelemmel. Meggyőződése szerint saját életének eseményei idézik elő a politikai eseményeket: merényleteket, háborúkat, az ország sorsát meghatározó nagy fordulatokat. Rushdie megfordítja az ősi bölcsességet is: amint lent, úgy fent perspektívából ábrázolja a világot. De ne higgyük, hogy történelemkönyvet olvasunk! A varázslatos meseszövésen nem uralkodik el a történelem. Persze az elején engem is zavart a rengeteg név, esemény, amit talán ismernem illett volna, talán nem. De a zavar megszűnt, amint rá jöttem, hogy nem kell ezen görcsölni, nem kell minden nevet és eseményt megjegyezni, egyszerűen csak hagyni kell, hogy áramoljon a mese. Mert a folyamat a lényeg, és a végére úgyis minden összeáll. És mert az író nem a racionális agyféltekénket célozta meg, hanem a másikat. Aztán végül mégis megértünk sok mindent. Ha meg nem, akkor lehet rajta elmélkedni, hisz a regény gondolatisága legalább olyan sokrétű, mint maga India.

A narráció látszólagos szétszórtsága, a sok-sok kitérő, az előre- és hátrautalások, az elkalandozások sem öncélúak, mint ahogy a számtalan szereplő tobzódása sem. Úgy lüktet tőle az egész szöveg, min az indiai metropoliszok nyüzsgő emberáradata. Vagy mind a Gangesz partján a rituális merítkezésre váró milliós sokaság. Árad és torlódik a tömeg, a szöveg, a történet. És a végén, amikor lelepleződik a titokzatos Özvegy kiléte, az ember az én nemzedékem biztosan csak döbbenten bámul, mert mi ezt nem tudtuk. Vagy nem így tudtuk. Az éjféli gyermekek nemzedéke pedig átadja helyét az újnak. Az álmodozó és béketűrő Szálim és ősellensége, a pusztító Síva szintézisét képviselő új nemzedéknek:
…ez a nemzedék nem a próféciákban s nem is a csillagokban fogja keresni a sorsát, hanem a tulajdon akaratának acélkohójában fogja kikovácsolni.”

Ez volt az első könyvem az írótól, de azt hiszem, Rushdie világklasszis. Helye a legnagyobbak között van. Még nem fejeztem be a könyvet, mikor beszereztem egy másik regényét. Ez pedig megy a kedvencek közé.

Bár az én fejemben még mindig itt lüktet India, tudom, hogy egy mű értéke kevés lenne, ha nem mutatna túl szűkebb pátriája határain. A történelem és az emberi sorsok azonban nem csak Indiában ismétlik önmagukat. Olvasás közben oldalszámokat jegyzeteltem, ahonnan idézni akartam, mert úgy éreztem, a gondolatok hozzám/hozzánk is szólnak. Betelt a számokkal egy A4-es lap, megkímélem hát a molyokat ezektől. Nem állhatom meg azonban, hogy még egyet, csak egyetlen egyet ide ne biggyesszek ennek a hosszúra nyúlt irománynak a végére. Mert itt és most is szomorú az aktualitása: „ … elemükben voltak immár a pusztító gépek, és a bódéváros kis kalyibái bolondul recsegve-ropogva adták meg magukat e szörnyek ellenállhatatlan erejének, kártyavárként omlottak össze a viskók, péppé zúzódtak a bábjátékosok kis papírdobozai meg a szemfényvesztők bűvös kosarai; megszépítették a várost, ugyebár, és ha történt egy-két haláleset, ha egy findzsaszemű, bánatos-duzzogó arcú lány a mindent eltipró buldózerek kereke alá veszekedett, hát istenem, egy szégyenfolt eltűnt az ősi város térképéről…”

Futóhomok>!
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

A könyv írói stílusát nehezen szoktam meg, ám érdemes volt megküzdeni vele, mert a regény végéről visszatekintve épp a különféle prózastílusok váltogatását, valamint az önreflexív, önmagával is vitatkozó narrátort tartom a kötet egyik legszórakoztatóbb sajátosságának. A cselekmény elbeszélője, Szalim Szinai ugyanis teljesen lazán kezeli a történéseket: száz oldalakkal később bekövetkezendő eseményeket is elárul előre, ha mindez szükséges a figyelem ébrentatásához, máskor meg a mesélés hevében váratlanul visszacsatol egy apró metaforára, mely felett esetleg gyanútlanul átsiklottam. Erősen kell koncentrálni tehát, ami ennyi oldalon keresztül meglehetősen fárasztó.
Nehezítő körülményként egyharmadnál azzal is szembesültem, hogy bizony ennek a szövevényes történetnek az engem leginkább érdeklő vonulata perpillanat nagyjából rejtve lesz előttem. Konkrétan a mitikus szálra gondolok, így aki még csak fontolgatja a regény olvasását, előbb mélyedjen el a hindu mitológiában, illetve az Ezeregyéjszaka meséiben a teljesebb élmény érdekében. Nálam e téren van mit pótolni, viszont erős kíváncsiság munkált bennem, ezért nem raktam félre a könyvet, hanem bízva a sztori sokrétűségében, mohón befaltam az egészet. És nem csalódtam, Salman Rushdie csordultig jól lakatott az indiai élet etnikai, kulturális, nyelvi változatosságáról megírt tablójával. A fonák oldalon összekuszáltnak tűnő szálak pedig szépen elrendeződnek (nem emlékszem, hogy olvastam korábban ennyire szeretágazó, de 750 oldalon ilyen biztos kézzel egyben tartott allegóriát); kiderül, mire is elég 1001 különleges éjféli gyermek. Közben ezen a ponton már el is hagyhatjuk a szubkontinens határait és bármilyen megszülető rendszerre gondolhatunk …
Ami leginkább megragadott Rushdie végtelen történetében, az a rengeteg íz és illat, mely áthatja az egész tobzódó mesefolyamot. Mintha Polcz Alaine modott volna valami olyasmit a szakácskönyvében, hogy a fazekak között ott jár-kel az Úr, nos itt a halandók érzelmei szivárognak át egyik emberből a másikba a fennséges csatnik és egyebek közvetítésével:)

13 hozzászólás
Honey_Fly P>!
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Először két megjegyzés a könyv kiadójához:
1. Elég sok az elírás, a betűkihagyás.
2. 749. oldal ragasztva… Várakozásaimhoz képest egész jól bírta, de a 684. oldaltól lapjaira hullott szét. Ha a teljes, 5e Ft-os árat fizettem volna érte, ez nagyon bosszantana. Így csak kényelmetlen volt olvasni (1000 Ft-ért vettem).

A regényről: Volt szerencsém pár éve 1 hónapot Indiában tölteni és ez alapján mondom, hogy fantasztikus Rushdie mennyire visszaadja a mindennapok Indiájának hangulatát. A párás meleget, az északi hideget (amitől az ember könnyei gyémánttá keményednek), a konkrét utcákat, a nyomornegyedeket, az angol gyarmati idők maradványait, a vallások sokszínűségét, egymás mellett élését.
Szinte a számban éreztem a pakora, a szamosza, a lassi és a csatni ízét…
Eleinte kicsit zavartak a folytonos előre utalások, később viszont egyre kíváncsibbá tettek.
Amellett, hogy egy érdekes regény, nagyon jó történelmi áttekintés és társadalomelemzés is.
Ma reggel végeztem vele, de máris hiányzik a hangulata… Visszavágyom Indiába.
Fogok még Rushdie-t olvasni.

sztimi53>!
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Nagyon ritka, hogy ilyen lassan haladok az olvasással. Szálím születéséig nehezem jutottam el, onnan már gördülékenyebb a történet. Olvasás közben úgy éreztem magam, mint Padmá, néha sietettem volna az írót, néha alig vártam a következő fordulatot.

10 hozzászólás
borbolya3>!
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Szalím Szinai történetével igencsak kettős viszonyt sikerült kialakítanom, pedig a regényre aggatott címkék alapján nekünk szerelembe kellett volna esnünk. Ehhez képest egy küzdelmes folyamat volt ez. Szalím meseszövetének egy-egy szála ugyan nagyon megnyert magának, de valahogy a nagy egész nem. Tetszett az elbeszélő önreflexív elmesélésmódja, és az a légkör is, amit teremtett, de közben az is folyton ott motoszkált bennem, hogy biztos sokszor nem látom a fától az erdőt, és hogy sokkal többet kellene megértsek az elém tártakból.
Szeretném egyszer évek múlva újraolvasni, és jobban megbékélni Rushdie világával.


Népszerű idézetek

imma P>!

– Te jó isten – gondolta Amina –, millió és millió szeretni való dolog van minden emberben!

105. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emberek · szeretet
4 hozzászólás
eme>!

Nagyanyámnak mindig is élénk elképzelései voltak a pokolról: forró, mint a Rádzs-putána júniusban, és mindenkinek hét idegen nyelvet kell megtanulnia…

61. oldal

1 hozzászólás
eme>!

Veszedelmes dolog ráerőltetni másokra a világlátásunkat.

315. oldal

2 hozzászólás
eme>!

A dolgok, de még az emberek is, átszivárognak egymásba, áthatják egymást, akár az ízek, amikor főzünk.

54. oldal

Zizzer>!

Aki holtbiztos a dolgában, az, akár férfi, akár nő, iszonyú tettekre képes.

242. oldal

26 hozzászólás
MarcsiA P>!

Kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek a létét-a-világban befolyásolta az én létem.És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok.

BabusM>!

– […] mert a csöndnek is van ám visszhangja, méghozzá zengzetesebb és tartósabb, mint bármilyen hangé – …

237. oldal (Európa, 1987)

1 hozzászólás
bagett>!

Ami fontos az életünkben, az nagyobbrészt a távollétünkben történik meg;

eleje

forElle>!

Hanem korunk a kálijuga kora; a sötét óra gyermekei, sajnos, a sötétség korába születtek bele; és így, noha csillogni, azt tudtunk, jónak lennünk soha nem sikerült.

Kapcsolódó szócikkek: Káli Júga
2 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Isabel Allende: Kísértetház
Karen Swan: Ha egy spanyol megígéri
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
Toni Morrison: A kedves
Sebastian Faulks: Madárdal
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Kristin Hannah: Fülemüle
Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap