Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A Golden-ház 21 csillagozás
A dúsgazdag Nero Golden, amikor az Egyesült Államokba emigrál, úgy gondolja, maga mögött hagyhatja a múltat. „Római” nevet vesz fel, és három fiával együtt Manhattanben kezd új életet. Hogy honnan jött, nem számít, csak az, hogy itt is az élet császára lesz.
Egyik szomszédjuk, az ifjú, filmrendezői ambíciókat dédelgető René azonnal megérzi benne a nagy sztorit: Nero alakja csupa titok – és a fiai is, mindegyik a maga különös módján, remek alakok lehetnek egy első filmben. Csak persze előbb meg kell fejtenie a titkaikat.
René csak megfigyelő akar lenni – mint egy háborús fényképész, aki nem vesz részt a csatákban –, de élete egyszer csak ezer szálon összefonódik a család történetével: a nagy pénz, a művészet, a New York-i elit világával, meg a messziről jött emberek identitáskeresésének egyre bizarrabb történetével. S amikor egy gyönyörű orosz nő is megjelenik a színen, mint Nero új felesége, az Indiából jött család életében és az ő lelkében is minden tragikusan… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2017
Enciklopédia 5
Szereplők népszerűség szerint
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 3
Most olvassa 2
Várólistára tette 25
Kívánságlistára tette 15
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Rushdie kamerája annyira a közelmúltról, hogy az már jelen. Vagy inkább szonda, ami olyan dolgot próbál felderíteni tűszúrásos mintákból, ami végtelenül heterogén, ezért nem is áll össze teljes kép. Ezek a „minták” külön művet érdemeltek volna, ehelyett fárasztóan sok kulturális utalás halomba dobálásával, különböző mélységben, de leginkább csak nagyon szűk látószöggel, a felszínt kapargatva olvashatunk az utóbbi évek amerikai belpolitikájáról, a kulturális elitről, a nemi identitásról, pszichés zavarokról, bevándorlókról, bűnözésről és természetesen a Golden családról. Az író az egész történetre rátelepszik, minden szereplő és esemény az ő szócsöve. Az is csak addig, amíg érdekesnek találja, ha ráun, vagy nincs több gondolata (vagy ismerete a dologról?), akkor „snitt”. Regénynél még sosem éreztem ennyire, hogy a szerző fejében vagyunk, csak a könyv végén lép hátrébb és engedi át a történetnek a főszerepet, nekem ez a mesélős rész tetszett a legjobban.
Első Rusdhie olvasásom. Nem tudom hová tenni. Az eleje nagyon csapongó volt, majdnem abbahagytam az olvasását, de mivel a stílusa alapvetően tetszett, kitartottam, így később még élvezni is kezdtem a könyvet. Nem egy vidám történet, eléggé drámai, néha túl sok volt nekem benne az a lélekre ható nyomor, fájdalom, az, hogy folyamatosan arra emlékeztet, hogy az élet egy másodperc alatt elmúlik.
Valaki említette itt, hogy milyen jó, hogy Rusdhie bemutatja, milyen művelt, nekem viszont sok volt, mikor egy hosszú mondatba beletett három filmcímet és tíz színésznevet, úgy éreztem, mintha hencegne azzal, hogy neki ez is megy.
Összességében egy érdekes olvasmányként fogok visszagondolni rá, de nem vagyok abban biztos, hogy Rusdhie az én vonalam.
Rushdie előző regénye a Két év, nyolc hónap… nem tetszett, nem is nagyon értettem, miről akart mesélni. Most ez sokkal világosabb. Ugyanakkor Rushdiera mindig is az ún. mágikus realizmus címkét aggatták, és ebben a regényben pont ebből nincs sok. Mondhatni semmi. Van viszont egy csomó minden, amit már ellőtt korábbi regényeiben. Engem az egész kicsit a Szégyenre emlékeztetett. A stílusa amúgy nekem tetszik, és ezernyi ponton látszik, mennyire felkészült a filmvilágból, temérdek utalás van a regényben filmekre és más könyvekre. A sztori ahogy mondtam olyan, mintha egyszer már megírta volna. Persze igazodik a korhoz, van itt gender kérdés, bevándorlás és asszimilálódás, zárt ajtók mögött játékot fejlesztő, zavart személyiségű karakter, és némi politika, ami eléggé jól karikírozza a Trump megválasztása előtti helyzetet. Szóval nem mondanám, hogy ez a legjobb műve, de mindenképp elolvasásra érdemes.
Népszerű idézetek
Ebben a mi elkorcsosult korunkban az emberek nem hajlanak semmi másra, mint a beképzeltségre és a haszonszerzésre – sekélyes, fellengzős emberek ezek, akiknek semmi sem drága, ha piti ügyeiket előmozdíthatják, miközben igényt formálnak arra, hogy nagy vezetőknek és jótevőknek tekintsék őket, akik a köz érdekében cselekednek, s minden velük szembenállót hazugnak, irigynek, kisembernek, hülyének, mamlasznak és – az igazság tökéletes visszafordításával – becstelennek meg korruptnak neveznek. Annyira megosztottak vagyunk, annyira ellenségesek egymással, annyira a szemforgatás és a megvetés hajt bennünket, annyira belemerültünk a cinizmusba, hogy a nagyképűségünket idealizmusnak nevezzük, annyira kiábrándítottak bennünket az uralkodóink, annyira hajlamosak vagyunk kigúnyolni államunk intézményeit, hogy magának a jóság szónak kiürült a jelentése, és talán félre is kell tennünk egy időre, mint a többi mérgezett szót, a spiritualitást például, a végső megoldást például és (legalábbis amikor felhőkarcolókra és sült krumplira aggatják) a szabadságot.
– […] hiszem, hogy az a széles körben osztott nézet, miszerint a testvérek közötti erős ragaszkodás veleszületett és elkerülhetetlen dolog, és ennek hiánya rossz fényt vett arra, akiből hiányzik, helytelen. Ez nem genetikailag kódolt valami; inkább a társadalmi zsarolás egyik formája. […] Az ókori Rómában […], valójában a világ minden nagy birodalmában és minden korban a testvéreitől kellett legjobban félnie az embernek. A trónutódlás idején vagy ölt, vagy megölték.
277. oldal, II. RÉSZ, 20. (Helikon, 2018)
Amikor meghallottam a tervet, persze a Gatsbyre gondoltam, amelynek Fitzgerald majdnem a Trimalchio West Eggben címet adta, és ez szomorú gondolat volt, mert felidézte a szüleimmel átnevetett estéket, ezek pedig elkerülhetetlenül a szörnyű módon bekövetkezett végüket, és rövid időre engedtem a kiújult bánatnak;…
→ |
---|
Az új elnök beiktatásának napján, amikor azon aggódtunk, hogy tán meggyilkolhatják, miközben rendkívüli feleségével kéz a kézben lépdel az ujjongó tömegben, amikor a jelzálogbuborék kipukkadásának következtében oly sokan kerültünk a tönk szélére, és amikor Isis még csupán egyiptomi anyaistennő volt, koronázatlan, hetvenvalahány éves király érkezett egy messzi országból New York Citybe három anyátlan fiával, hogy birtokba vegye száműzetésének palotáját, s úgy viselkedett, mintha semmi baj nem lenne az országgal, a világgal vagy tulajdon történetével.
(első mondat)
Másnap reggel Vasilisa bejelentette a ház pincétől padlásig való kitisztításának és felújításának következő fázisát, ki a régivel!, be az újjal! Új lámpákat a régiek helyett! És az öregember beleegyezett. De a lány nem csupán belső átalakítást akart.
– Oroszországban – mondta – mi nem vagyunk olyan hülyék, hogy azt gondoljuk, démonok nem léteznek. – Méghozzá a jelenlétemben (addigra már gyakori és szívesen látott vendég lettem). – Bocsáss meg, René, megértem, hogy te szkeptikus vagy, de a valóság nem választás kérdése. Nem érdekli, hogy mi a véleményed róla. A világ olyan, mint mindig is volt. Menj el egy orosz pravoszláv templomba, és meglátod, hogy az emberek elviszik oda a családjukat, az Ördög ül a szemükben, tele vannak gyűlölettel, istenkáromlók, obszcének, szívükben csak a hideg. Aztán elkezdődik. Először a pap jön a szenteltvízzel, szórja, és részleteket mond a Szent Evangéliumokból, amikben Jézus elűzi a démonokat, és Istenem, előjönnek, férfihang jön ki nőből, remeg a test, és sziszeg és sikoltozik a bosszúról a pap ellen, és a szenteltvíz elégeti őket, tudod, és sokan úgy üvöltenek, mint az állatok, mint a tehén, mint a medve, mint a disznó. Hánynak és összeesnek. Szörnyű ez, de jó dolog. Ebben a házban ez más. Lehet, hogy nem az emberek vannak megszállva, hanem maga a ház. Magaddal hoztad a gonoszt az óhazából, és most ott van a falakban, a szőnyegekben, a sötét sarkokban és a vécében is. Fantomok lakoznak itt, talán a tieid, talán régebbi dolgok is, akiket el kell űzni. Ha nézni akarod, amikor a pap megjön, megengedem, tudom, hogy kreatív fiatalember vagy, aki anyagot gyűjt, de állj oda Szűz Mária mellé, és amikor elkezdődik, mondd a Jézus-imát. Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön. Nem számít, hogy nem hiszel benne, csak mondd ezt, és a szavak megvédenek a bajtól.
181-182. oldal, I. RÉSZ, 14. (Helikon, 2018)
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- J. R. Ward: Az ördög martaléka 93% ·
Összehasonlítás - Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák 92% ·
Összehasonlítás - Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről 91% ·
Összehasonlítás - Paul Auster: Brooklyni balgaságok 89% ·
Összehasonlítás - Edward Rutherfurd: New York 89% ·
Összehasonlítás - Miranda Cowley Heller: Papírpalota 88% ·
Összehasonlítás - Kristen Callihan – Samantha Young: Outmatched – Kiütéses győzelem 88% ·
Összehasonlítás - Nora Roberts: Személyazonosság 87% ·
Összehasonlítás - Sarah Addison Allen: Az első fagy 88% ·
Összehasonlítás - Sarah Morgan: Hóvarázs 87% ·
Összehasonlítás