Normális ​emberek 541 csillagozás

Sally Rooney: Normális emberek

Bámulatos ​és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története.
Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Connell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak.
Érettségi után mindketten az ország legjobb egyetemére, a dublini Trinity College-ba kerülnek ösztöndíjasként. Az egyetemi évek alatt sem sodródnak el egymástól, összetett kapcsolatukban ellentmondásos helyzeteket szül a vonzalmaik és a lehetőségeik közt feszülő különbség.
Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét.
(tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek

>!
XXI. Század, Budapest, 2019
302 oldal · ISBN: 9786155915895 · Fordította: Dudik Annamária Éva
>!
XXI. Század, Budapest, 2019
302 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915888 · Fordította: Dudik Annamária Éva

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Connell Waldron · Marianne Sheridan


Kedvencelte 76

Most olvassa 62

Várólistára tette 491

Kívánságlistára tette 473

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Sally Rooney: Normális emberek

Azon gondolkodom, olvastam-e már ennél jobb regényt a kötődésről. Olyat, amiben ennél pontosabban ábrázolták volna azt,
(a) ami összeköt és ami elválaszt
(b) amit kimondunk és amit ki kellett volna mondanunk
(c) ami megsebez és ami meggyógyít.
Nem jut eszembe egy sem.

Rooney az irodalom egyik legkisebb alapegységét veszi elő: a két ember közti viszonyt. Van egy lány meg egy fiú. Mi újat lehet erről elmondani? Semmit. És Rooney sem akarja túlságosan variálni. De ezekből az egyszerű alapanyagokból, meg persze a bölcs empátiából egy kiérlelt, visszafogottságában is brutálisan erős regényt tudott írni, és ez lenyűgöz. Azt hiszem, két titka van: (a) képes pár mondatban plasztikusan megragadni azokat az érzéseket, amelyeket valamennyien éreztünk már, csak nem tudtuk körvonalazni (b) képes két olyan figurát alkotni, és őket olyan élethelyzetekbe helyezni, hogy attól majd mindenki, aki olvas, azonosulni tud velük. Mert mind érezhettük* már, hogy olvasóként, a magunk tudásvágyával nem-normálisak vagyunk egy „normális” világban. És éreztük e helyzet minden ambivalenciáját, közte a legnagyobbat: hogy vágyunk kötődni, de csak úgy, hogy közben megőrizzük féltett autonómiánkat.

* Ezt a mondatot sokat puhítottam, hogy ne tűnjön elitizmusnak. Nem biztos, hogy tökéletesen sikerült.

>!
Nita_Könyvgalaxis
Sally Rooney: Normális emberek

„Az év nyűglődése.” Nita Times

Előre leszögezem, hogy teljesen szubjektív magándühöngés következik.
A Normális emberekre először nem kaptam fel a fejem, aztán egyszer csak heves vágyat éreztem a beszerzésére. Azt éreztem, hogy igen, na, majd ez lehet számomra is az év szépirodalmi regénye, lenyűgöz, széttép. Széttépett, de csak az idegeimet.

Egyszerűen hiába vannak ebben a könyvben szép mondatok, ha az egész arról szól, hogy két hülyegyerek totálisan feleslegesen szenved. Egyszerűen az ilyenfajta szerelmi kínlódás belőlem nem együttérzést hoz ki, hanem péklapáttal ütném őket, hogy ne nyavalyogjanak már annyit.

Nekem nincs bajom azzal, ha egy karakter nem szimpatikus, a Mesterségem a halál főszereplőjével sem tudok (hála a jó égnek) együttérezni, de számomra ő egy hiteles karakter volt. Na itt ez egyik főszereplőről sem tudom elmondani. Attól, hogy bedobok minden ma divatos témát, mint az abúzus, anorexia, depresszió, nem lesz hiteles maga a történet.

De a legnagyobb baj az volt, hogy már tudtam, hogy végig Connell és Marianne szenvedéseit kell olvasnom, és egyszerűen semmilyen szintén nem érdekelt, mi lesz velük. Nem izgultam értük, nem indították be az empátiamirigyeimet, innentől pont annyira érdekelt a sorsuk, mint Berki Krisztián legújabb valóságshowja.

Sajnálom, hogy nem találtunk egymásra a Normális emberekkel. Pedig nagyon szerettem volna szeretni.

14 hozzászólás
>!
Málnika P
Sally Rooney: Normális emberek

„Sosem gondolta, hogy ő méltó arra, hogy bárki szeresse. De most új élete lett, ez az első pillanata, sok év elteltével is azt fogja gondolni, igen, ez volt az, amikor elkezdődött az életem.”

Ez a regény nem más, mint az elemi bizonytalanság tökéletes megragadása, egy olyan világban, amelyben a főszereplőknek sincs egyéb vágya, mint végre normálisnak lenni. De milyen is az az elérni várt igazi, helyes élet? A felszín mélyén vajon van-e egyáltalán jogosultsága a normális emberek kifejezésnek? A történetben társadalmi osztálytól, anyagi helyzettől, családi háttértől függetlenül mindenki szorong, sőt valójában éppen ezen tényezők miatt. Mindegy, hogy az adott közegben a létra tetején, vagy éppen a létrától teljesen különállóan áll valaki, az elfogadás iránti vágy, a sérülés és az útkeresés mindenkit egyaránt érint. Az értéktelenség érzete nem idegen Marianne és Connell számára sem, akik között különös kapcsolat szövődik, amelyet erősen megalapoz, hogy a népszerű focista szégyelli a fura lánnyal szövődő viszonyát. A kapcsolat dinamikája a történet során jelentősen változik, azonban a függőségi viszonyok végig jelen vannak.

A sajátos narráció remekül tükrözi a mély bizonytalanságot, ugyanakkor sajnos el is távolít a szereplőktől, és sokszor megnehezíti a gördülékeny olvasást. Megvallom, a regény elején egyáltalán nem értettem, mire ez a nagy felhajtás a nemrég megjelent könyv körül, hiszen egyszerűen képtelen voltam belemélyedni az olvasottakba. Azonban, mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ne adja fel, tartson ki, hiszen igenis kiemelt jelentősége van ennek az olvasmánynak egy olyan korban, amikor a megfoghatatlan normalitás még mindig túl van értékelve, és valójában az erőfeszítéseink, hogy normálisak legyünk, kiérdemeljük mások szeretetét, megfeleljük másoknak, az, ami miatt kisiklik egy-egy életút, és nem az egyénivé tevő „furaság”.

4 hozzászólás
>!
Bea_Könyvutca P
Sally Rooney: Normális emberek

Kezdem azzal, hogy ez a könyv lassan támad. Gyanútlanul olvasod, és eleinte azt hiszed, hogy egy könnyed, szerelmes kis történet lesz belőle, én legalábbis azt hittem, de egyszercsak azt vettem észre, hogy ez a könyv sokkal több, igaz, hogy két ember kapcsolata, két nagyon különböző emberé, akik mégis megtalálják egymásban azt, amire szükségük van.
Tekinthetjük ezt a könyvet a felnőtté válás történetének is, a megtapasztalások, az érzelmek, a kapcsolatok, a fejlődések, a szerelem, az útkeresés, önmegismerés könyvének, mely egy tökéletes befejezést kapott.

Nagyon szerettem a tiszta, egyszerű stílust, amivel a 27 éves ír szerző megírta ezt a történetet, sallangoktól mentesen, talán éppen ebben rejlik az az erős hatása, ami miatt a kedvenceim közé is került.
Bővebben: https://konyvutca.blogspot.com/2019/08/sally-rooney-nor…

>!
mate55
Sally Rooney: Normális emberek

Nem az alapján választok regényt, hogy milyen nívós lap vagy híres író ajánlotta, de most a Times (nálam) célbatalált. „Az intenzív szerelem mindig gyászhoz vezet.” Louise Glück. Rooney regénye egyértelmű erényként említi a függetlenséget, miközben a két főszereplő párbeszédeit olyan tökéletes szinkronba, szimbiózisba vezeti, mint egy műkorcsolyázó pár hibátlan kűrje. Letaglózó erejű történet tökéletes prózában, ahol a szegény és gazdag diákok közti szakadék áthidalhatatlannak tűnnek, miközben a szereposztások akár pillanatok alatt változhatnak. A politikát szorosan és szigorúan beágyazza a sztoriba, megmutatva, hogy a kapcsolatok hogyan működhetnek, hogyan funkcionálnak a politikai alapelvek intim szintjén, két, három vagy több ember interakciójában. A karaktereknek különböző kötelezettségeik vannak eltérő időpontokban: pénz, társadalmi tőke, kinézet. Azt sugallja, hogy az emberek felhasználhatják előnyeiket egymás számára – hogy a személyes tulajdonságok, képességek, státusz és egyéb előnyök a szocialista társadalomban vagyonként vagy javakként „viselkedhetnek” a közös előnyök érdekében. Hogy minden tehetetlenségük ellenére, amelyet a globális kapitalizmus és az osztálybeli különbségek, valamint mások ítéletei ellen éreznek – a radikális politika csekély mértékben működhet, és érdemes folytatni, még ha a világ elkerülhetetlen és megoldhatatlan szélesebb körű problémáit is érzik magukon. Azt javasolja, hogy továbbra is létezzen irgalmas és igazságos ország, még ha csak a barátok közötti térben is létezik. (Nevezhetjük ezt a szív marxizmusának?) A könyv csodája az, hogy a romantika és a politikai elemzés nem ellentétes egymással, sőt egymást erősítik. De az is igaz, hogy néhol a történet szinte a melodráma felé fordul (de hát milyen lenne egy fiatal szerelem e nélkül?), de soha nem engedi, hogy a romantika elárassza a próza tisztaságát. Szívből kívánom, hogy minél több, a húszas évei elején járó fiatalhoz jusson el Rooney (fejlődés)regénye, mert véleményem szerint meghatározó élmény lesz olvasni, hiszen még idősebb fejjel is emlékezetes pillanatokat örökített meg. Mindannyian ismerjük ezeket, átéltük már valahol, valamikor, csak talán nem akartuk vagy tudtuk igazán szavakba önteni őket.

7 hozzászólás
>!
Nikolett0907 P
Sally Rooney: Normális emberek

Bővebb értékelés a blogomon:
https://ujalmok.blogspot.com/2020/05/sally-rooney-norma…

Normális emberek, olvasom a címet és elönt egy bizonyos érzés és rögtön követi egy kérdés: miszerint ugyan ki és mi számít normálisnak?
Ha azt nézem, hogy normális az, ki a társadalomban megtalálja a helyét és együtt úszik az árral, mások szerint mindig a játékszabályoknak megfelelően teljesíti az életszakaszok kihívásait és úgy távozik az élők sorából, hogy legalább egy gyermeket, unokákat, örökölhető vagyont hagyott a világnak.
Ha ennél a gondolatnál maradnék, akkor ez a cím nem lenne helytálló ehhez a történethez.
De vagyok olyan pimasz és szembe megyek a forgalommal, mert az is normális, mikor mindenki pirosat hord, de merünk más színben megjelenni.
Elvégre mindenki az egyedit keresi, csak viselni, képviselni nem meri.
Birkának lenni vagy fekete báránynak, mindenki eldönti maga, hogy minek felel meg, de a történet olvasása után senki sem lesz már ugyanaz.

Adott két fiatal, kiknek múltja és jelene az egymástól függés határozza meg. Mindketten szenvednek, ki rá kényszerített áldozat szerepe miatt, ki pedig az üresség miatt, melyet bár folyamatosan leplezni kíván, viselkedése tükrözi lelki tusáját és ez alól nagyon nehezen tud kibújni.
A két fő karakter: Connell és Marianne, se veled, se nélküled létben élnek és küzdenek egymásért és egymás ellen.
Kezdetben a kamaszkor apróbb képeibe pillanthatunk be, mindkét fél zűrös életének apróbb mozzanatairól kapunk képet.
Míg Connell az iskola elitjében mozog, elfogadják és kedvelik, addig Marianne csendesen lépdel a folyosókon, csak akkor kerül képbe, ha gúny tárgyaként szolgál némi szórakozást az órák közötti szünetekben.
Senki sem látja, bár erre számára sincs igény a kezdetekben.
A kialakuló kapcsolat, majd a kihasználás különböző fázisai szépen kivetítenek egy olyan képet, melyben egy átlagos tinédzser belső szorongásai tükröződnek vissza a lapokból.
Az egyetemi évek már másképpen alakulnak, hiszen ahogy mondani szokták: az élet egy örök körforgás, egyszer fent, máskor lent.

A mellékkarakterek vegyes érzéseket hagytak bennem, mert bár mindenkinek fontos a szerepe, mégis elenyésző a jelenléte…..

>!
Annamarie P
Sally Rooney: Normális emberek

Felfoghatjuk úgy is a történetet, mint egy fejlődésregényt. Nem mondom, hogy ne lenne igaz, hiszen lényeges akadályokat ugranak meg az évek alatt, ugyanakkor be kell látni, hogy van miért aggódnunk még az utolsó pillanatban is.
Viszont sokkal izgalmasabb kérdés volt számomra maga a cím. Sally Rooney társadalmi lenyomatot ad nekünk arról, hogy mi számít ma normálisnak, kik a normális emberek.
https://annamarie-irkal.blogspot.com/2019/07/rooney-sal…

16 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Sally Rooney: Normális emberek

Érlelgetem egy ideje magamban a „gumicukor magányosoknak” szókapcsolatot, de csak ideillőnek érzem. Szóval azt hiszem, ideális könyvmoly-olvasmány a Normális emberek: mert életének egy pontján mindenki volt már magányos, és hát a könyvolvasás elég ritkán lesz társas esemény, úgyhogy azt hiszem, az olvasók talán gyakrabban is érezhetik magukat magányosnak.
Sally Rooney nagyon szépen vezet be minket két főszereplőjének életébe – ha nem is ismerős, de hitelesnek tűnő pillanatokkal van tele minden jelenete (és igazából a jelentős része szerintem ismerős is). Meg nem értések és félreértések, elhallgatások és túl gyorsan kimondott dolgok, depresszió és boldogság: nagyon élveztem elmerülni ezekben a figurákban. Talán kicsit túlságosan is szerethetőek (vagy csak azért gondolom ezt, mert szokatlanul jól működtek?), talán néha túl sokat kell egy-egy kimaradt időszakból feldolgoznunk, de minden pillanatát élveztem, amit ezzel a kötettel töltöttem.
De mégiscsak gumicukornak tűnik: mert igazából fogyasztani jó, önmagában nem ad sokat hozzám. Iszonyat jó rágódni rajta az édessége, a szerethetősége miatt, elringat abban a hangulatban, amit várok tőle, de nélküle ugyanott tartanék. Amivel persze még mindig nincs semmi probléma: én amúgy szeretem a gumicukrot.

4 hozzászólás
>!
pepege P
Sally Rooney: Normális emberek

Amikor a szerelemről olvasunk, akarva-akaratlanul magával sodor minket a történet, belehelyezkedünk a főhősök életébe, azonosulunk velük, próbáljuk megérteni cselekedeteik mozgatórugóit, és úgy érezzük, csak a „happy end” adhat számunkra megnyugvást. A Normális emberekre ez még hatványozottabban igaz, hiszen olyan szerelemi történetről van szó, amelyre valóban igaz a fülszöveg szerinti „magasfeszültséggel teli” és „lesújtó” jelző.

Főhőseink végzős középiskolások egy vidéki, ír kisvárosban, mindketten okosak, jó esélyük van bejutni a dublini Trinity College-ba. Ám míg Connell általános népszerűségnek örvend az iskolában, sok barátja van, Marianne inkább visszahúzódó, magányos, szinte senkivel sem beszélget. Társadalmi helyzetük is meglehetősen különböző: Marianne családja tehetős, míg Connell édesanyja takarítással keresi meg a napi betevőjüket – munkaadója nem más, mint Marianne édesanyja. A munka végeztével mindig a fiú viszi haza az anyját, és az egyik ilyen alkalommal a két fiatal beszédbe elegyedik. Így kezdődik a barátságuk, amelyre inkább a „barátság extrákkal” címke aggatható. Ám Connell elkövet egy baklövést, és az őszt hiába kezdik ugyanazon az egyetemen, mivel bejutnak mindketten a Trinity-re, rövid időre elsodródnak egymástól.

A fővárosban fordul a kocka: Connellnek gondjai vannak a beilleszkedéssel, nem is nagyon jár el szórakozni, nem találja a helyét, csupán Neilre, a szobatársára számíthat. Egy házibuliban – ahová kivételesen meghívta egy csoporttársa – összefut Marianne-nel, akinek szintén felfordult a megszokott élete, csak éppen az ellenkező irányba: ő a társaság központja, szemmel láthatóan mindenki kedveli, és a külsején is meglátszik, hogy mennyire kivirult. Vajon mit kezdenek a fiatalok ezzel az új helyzettel, adnak-e újabb esélyt önmaguknak, illetve egymásnak? Túl tudnak-e lépni a hibáikon? Megannyi kérdés merül fel az olvasóban, Sally Rooney pedig különös érzékkel fokozza a kíváncsiságunkat.

Túl azon, hogy a könyv fizikai megjelenése igazán megnyerő (engem könnyen le lehet venni a lábamról ilyen egyszerű, letisztult borítóval), maga a regény is teljes egészében lekötötte a figyelmemet és megfelelt a várakozásaimnak. Ami leginkább megragadott benne, az a karakterábrázolás és a cselekményvezetés. Nagyon életszerű például, ahogyan Connell és Marianne között szinte mindvégig vibrál a levegő, a szerző végletekig tudja fokozni a feszültséget – könnyedén megragadja a fantáziánkat és egyszerűen nem engedi, hogy közömbösek maradjunk.

Bár szeretek különböző nemzetek irodalmával megismerkedni, eddig úgy alakult, hogy csak néhány ír regényt olvastam. Éppen ezért igazán hálás vagyok a 21. Század Kiadónak, hogy a Kult Könyvek sorozat darabjaként ezt a regényt is elhozta a magyar olvasóknak. Középiskola, végzős bál, az első szerelem, egyetemi felvételik – mind-mind olyan szituáció, amely a világ nagy részében jellemző a felnőttkor küszöbén álló fiatalokra. Sally Rooney regénye ettől függetlenül egyáltalán nem nevezhető tucatregénynek, méltán zsebelt be több díjat is, többek között még a MAN Booker-díjra is jelölték.

http://ekultura.hu/2019/07/20/sally-rooney-normalis-emberek

>!
Tóth_Orsolya_3 P
Sally Rooney: Normális emberek

Borzasztóan mélyen megérintett.
Nem is tudok most többet mondani, mert még teljesen a hatása alatt vagyok.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Annamarie P

Arra mindig könnyű ürügyet találni, hogy miért ne tegyünk meg valamit.

198. oldal

2 hozzászólás
>!
Annamarie P

Szerintem a maga módján mindenki titokzatos, feleli.
Úgy értem, igazából soha nem ismerhetünk ki egy másik embert, meg ilyenek.

289. oldal

>!
Málnika P

Sőt inkább úgy érezte, mintha a személyisége saját magától függetlenül létezne, mintha mások véleménye formálná, nem pedig ő maga hozná létre.

82. oldal

>!
Málnika P

A körülményeket nem tudjuk megváltoztatni, de azt igen, ahogyan a körülményekre reagál.

246. oldal

>!
robinson P

A külvilág úgy néz ki, mint egy rosszul beállított tévé.

213. oldal

>!
Kókuszka P

Marianne alig néhány hét múlva másokkal fog lakni, más élete lesz. Ő maga azonban nem lesz más. Ugyanaz az ember lesz, saját testébe zárva. Akárhová megy, ettől nem szabadul. Más hely, más emberek, mit számít az?

76. oldal

>!
shadowhunter1975 P

Lehetséges lenne, hogy miközben olyan borzalmas dolgokat tesz vele, elhiszi, hogy szerelemből teszi?
Ennyire gonosz lenne a világ, hogy a szerelmet nem lehet megkülönböztetni a legegyértelműbb bántalmazástól és erőszaktól?

225-226. oldal, Öt hónappal később (XXI. század , 2019)

>!
Málnika P

Erőt ad neki, hogy képes szavakba önteni egy élményt, mintha üvegbe zárná, hogy az aztán többé sose tudjon teljesen megszabadulni tőle.

179. oldal

>!
Málnika P

Így némi rálátása nyílik az igazi boldogságra, még ha olyan ablakon át is, amelyet ő maga nem tud kinyitni, de még csak bemászni sem tud rajta.

257. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni
Sebastian Barry: Egy eltitkolt élet
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
E. L. James: A szabadság ötven árnyalata
Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Colm Tóibín: Brooklyn