Hová ​lettél, szép világ 81% 392 csillagozás

”Talán egyszerűen csak arra születtünk, hogy szeressünk, és féltsük azokat, akiket ismerünk, és akkor is tovább szeressünk és aggódjunk, amikor fontosabb dolgokkal kellene foglalkoznunk. És ha ez az emberi faj kihalásához vezet, akkor nem szép-e ez az ok a kihalásra, nem az elképzelhető legszebb-e?”

Sally Rooney ezúttal is a számára biztonságos vonalon maradt, főszereplői olyan fiatalok, akik keresik önmagukat és helyüket az életben. Az identitásregény középpontjában ezúttal két lány barátsága áll, Alice és Eileen az egyetemről ismerik egymást és leginkább levelezés útján tartják a kapcsolatot. Szintén gyermekkori barátjuk, Simon kiemelten fontos Eileen számára, hármasuk pedig négyessé egészül ki, amikor a regényíró Alice megismeri a Tinderről Felixet. A történet két fő mozgatórugója a barátság és a szexualitás, de fontos szerepet kap az istenhit, az élet értelme és a boldogság kérdésköre, míg a végén a pandémia és a bezártság is megjelenik néhány gondolat erejéig. Engem is meglepett, hogy végül ennyire együtt tudtam élni evvel a regénnyel, a legutóbbi könyv, Sally Rooney: Baráti beszélgetések jóval kevésbé került közel hozzám. Talán egyre elkerülhetetlenebbül érezzük mindannyian, hogy az emberi civilizáció az összeomlás szélén áll, immáron függetlenül attól, mely generációhoz tartozunk, emiatt könnyebb azonosulni. A négy szereplő pedig ezúttal szerencsére nem áll meg a nihilt kémlelni, mindannyian küzdenek, természetesen saját lehetőségeikhez mérten. Eileen zárómondatai gyönyörűen tesznek pontot a történet végére, így az eredetileg szánt négy csillaghoz még egy felet biggyesztek.

Igazi felnőtt mese fiataloknak, Sally Rooney sajátosan könnyed, már-már játékos stílusában. Világos és tömör, azonnal jól felismerhető.

https://gaboolvas.blogspot.com/2021/09/hova-lettel-szep…

Végre azokat is megértem, akiket idegesít Sally Rooney. :D Komolyan, nagyon szerettem az első két könyvét, de ezt felénél majdnem abbahagytam, annyira untam és idegesített. Jóindulattal kapott négyest, mert amit tud, az érzelmek plasztikus, átélhető érzékeltetését, azt persze itt is nagyon tudja, de valahogy vagy a szereplői nem lettek elég szimpatikusak, vagy egyszerűen kifulladt nála ez a téma, vagy csak én untam meg, de ez a könyv most nem működött annyira.

„Olyan széles szakadékot hoztam létre magam és a szüleim között, hogy ők most már képtelenek megérinteni, képtelenek szellemileg eljutni hozzám. És én a szakadék fölött nem bűntudattal vagy veszteségérzettel tekintek vissza rájuk, hanem megkönnyebbülten, elégedetten.”

Hú… Ez nekem már túl sok volt. Annyira intellektuális, és felsőbbrendűen intellektuális, hogy az már visszataszító. A fenti idézet jól példázza a két főszereplő lány hozzáállását mindenkihez, nem csak a szüleikhez.
Nagyon vártam pedig ezt a könyvet, mert a tavalyi évben a Baráti beszélgetések lett a kedvencem, de vagy túl magasra tettem a lécet, vagy csak belefáradtam már ebbe, hogy mindenhonnan ez a sok magasröptű filozofálás ömlik felém, de az biztos, hogy alig bírtam végigolvasni.
Olyan érzésem volt egyébként, mintha két külön mű lenne a kezemben: amikor a lányok életéről volt szó, az tetszett, viszont a levelezésük meg, mintha valami élet értelmét kereső önsegítő könyvből bukkant volna elő. Nem is találtam hitelesnek. Két régi barátnő, aki ritkán találkozik, az egymásnak küldött e-mailjeiben tényleg a bronzkori összeomlásról és Jézus jelentőségéről folytat eszmecserét? spoiler
Azt csak utólag látom a fülszövegen, hogy a Daily Telegraph szerint ez az év legszórakoztatóbb regénye. Hm, vmi nagy probléma lehet velem, de semmi szórakoztatót nem találtam benne.
Azt hiszem, Rooney-t most egy ideig hanyagolom.

Alice Rooney mestere a hangulatteremtésnek, a tetszik szó nem is megfelelő ennek az olvasmányélménynek a kifejezésére, mert volt, amikor teljesen kiakasztottak a szereplők, volt, amikor untattak a lányok levélbeli beszélgetései, előfordult, hogy egyáltalán nem értettem őket, sajnáltam őket, szerettem őket, utáltam őket, de bármi is volt, mindig érdekelt, hogyan alakulnak a kapcsolataik. Szövődik-e szerelem, működik-e az egyoldalú szerelem, egyoldalú-e egyáltalán, megmarad-e a barátság, a társadalmi és intellektuális különbségek ellenére kialakulhatnak-e tartós kapcsolatok, barátság ezek között az emberek között, be tudnak-e és be akarnak-e illeszkedni egymás világába.

Éppen annyira lehet szeretni és utálni ezt a könyvet, mint az életet, az életben a mindennapokat. Sőt, lehet egyszerre szeretni és nem szeretni, mert teljesen visszaadja a világ kaotikusságát, a fiatalok kapcsolatteremtési lehetőségeit, a kínos pillanatokat, a szorongásokat, a félelmeket, a beszélgetéseket, az ismerkedéseket, a beilleszkedési nehézségeket, az élet szépségét és nehézségét egyszerre.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2021/10/sally-rooney-hova…

Sally Rooney harmadik könyve, a Hová lettél, szép világ egyrészről különleges ötvözete az első kettő regényének, másrészt egy azoknál komplexebb, kiforrottabb írás. A szereplők harmincas éveik elején járnak, egyszerre szembesülnek az útkeresés és a villámgyors kiégés következményeivel. Egy tovatűnő szép világ huszárai, akik nehezen találják a helyüket a mai elvektől, értékektől mentes közegben.

Ami egy az egyben a szerző Normális emberek című kötetére emlékeztetett, azok egyrészt a sérült, toxikus családból származó karakterek, másrészt a félreértések, ki nem mondott szavak voltak. Ugyanakkor a Baráti beszélgetések hangulatát idézték a filozofikus magasságokat feszegető eszmecserék a szereplők között.

A kötet felépítése is izgalmas: a könyv két főszereplője Alice, a híres írónő és Eileen, az egyik újság szerkesztőjeként dolgozó, a mai napig a saját útját kereső volt évfolyamtársa. A lányok a Trinity College irodalom szakán ismerkedtek meg és annak ellenére, hogy nem sok közös van bennük, jó barátnők. Az Alice-ről és Eileen-ről szóló fejezetek váltogatják egymást, amelyeket a barátnők egymásnak küldött e-mailjei tagolnak tovább.

Alice Dublinból vidékre költözött, hogy elvonuljon egy kicsit a világ szeme elől és talpra álljon idegösszeroppanásából. Mellette persze bőszen ismerkedik, ami hol máshol történne, ha nem a Tinderen?! Találkozik Felix-szel, akivel mind intellektus, mind moralitás tekintetében teljesen más síkon mozognak, a férfi nyers jelleme, ereje mégis vonzalmat ébreszt Alice-ben.

Eileen épp egy szakításon van túl és miközben kapcsolatát siratja, észre sem veszi, hogy gyermekkori barátja, Simon mennyire fontossá válik a számára…

A könyvben fontos szerep jut a szexualitásnak, az erotikának, amely egy ideig kifejezetten frusztrált, tartottam tőle, hogy a kötet elmegy egy „soft pornó” irányba, ugyanakkor különös ellenpólusát képezte a szexről szóló részeknek a lányok filozofálása a rothadó, mind a szó szerinti, mind az átvitt értelemben vett műanyag világról, és arról, hogyan emésztjük fel a környezetünket. Társadalmi-gazdasági problémákról értekeznek, konstruktív „vitákat” folytatnak le.

Figyelemreméltó továbbá az is, hogy mekkora szerep jut a regényben a közösségi médiának: minden és mindenki applikációkon keresztül elérhető, e-mailekben, üzenetekben kommunikálnak a szereplők. A virtuális térben persze minden rendben van, akkor viszont, amikor találkoznak off, a konfliktusok felszínre kerülnek. Természetesen nemcsak a viták táptalaja az együtt töltött idő, hanem akkor születnek az életre szóló élmények, az igazán mély beszélgetések is.

A könyv központi témája a szerelem, a barátság, a társas kapcsolatok. Fontos üzenete a regénynek a kimondott szavak, a személyes találkozások ereje, illetve az, hogy lássunk a felszín mögé, mielőtt megítélünk egy embert.

Mindent egybevetve – a könyv gyengeségei ellenére is – imádom Sally Rooney stílusát, azt, ahogyan és amiről ír, úgyhogy maradok hű rajongója!

„(…) igenis próbálom komolyan venni a regényt; részben azért, mert tisztában vagyok azzal, milyen hihetetlen kiváltság, hogy meg tudok élni valamiből, ami definíciója szerint haszontalan. De ha megpróbálnám leírni a nagy regények olvasása közben átélt élményt, távolról sem hasonlítana a fent említett esztétikai élményre, amelyből hiányzik az akart és személyes vágy. Nekem személy szerint kifejezetten akaratlagos cselekvés az olvasás, az olvasott szöveg megértése, és annak észben tartása elég hosszú ideig ahhoz, hogy értelmezni tudjam a könyvet olvasás közben. Számomra ez egyáltalán nem tűnik passzív folyamatnak, amely során a szépség az én részvételem nélkül közvetítődne felém; kifejezetten aktív tevékenység, és konstruált eredménye a szépség megtapasztalása.“

Azt olvastam korábban, hogy Sally Rooney „a Snapchat-generáció Salingere“, csak hát ügyesen meg is feledkeztem erről az egyébként roppant találó és frappáns gondolatról, szóval az első körülbelül nyolcvan oldalon keresztül úgy éreztem magamat, mint azon a mémen az afro srác, akinek kérdőjelek vannak a feje körül. Őszintén szólva nem voltam elragadtatva tőle és nem értettem, mire fel a nagy körülrajongás, kívülállónak éreztem magam és nem találtam a helyemet ebben a regényben. Aztán egyszer csak megtört a jég és egyre jobban elkapott az érzés. Bár alaposan rá kellett hangolódnom, egy idő után megszoktam a száraz távirati stílust és az egyszerű mondatokat, hagytam, hadd vigyen magával a cselekmény. Érdekes volt ilyen formában szembesülni a mindannyiunkat körülvevő világgal, a környezetünkben hozzánk közel állók problémáival, a lapoknak köszönhetően számot vetni. Nagyon éles és tiszta tükör ez a könyv, amibe tény, hogy nem könnyű és talán fájdalmas is lehet belenézni, én azt mondom, egyszer azért mindenképpen érdemes. Nekem pedig ez most bejött, úgyhogy a későbbiekben biztosan próbálkozom majd tőle a többivel is, hátha.

„Kritikusként vitatkozhatunk azon, mi a szép és mi nem az, hiszen mi csak emberek vagyunk, és nem értjük tökéletesen Isten akaratát, a szépség páratlan jelentőségében azonban mindannyian egyetérthetünk. Ez mind nagyon szép és kompakt, ugye?“

Először nagyon akartam olvasni Sally Rooney-t, aztán valahogy elment tőle a kedvem, már nem tudom miért, de most, hogy ez lett a következő elolvasandó a könyvklubunkban, nagyon örülök, hogy rá lettem kényszerítve, mert nagyon nekem való, azt hiszem, mindent el akarok tőle majd olvasni. Bár nekem kicsit sok volt ebben a sztoriban a szex, mégsem vontam le ezért semmit, mert minden másban meg szinte tökéletes volt. Szeretem az ilyen lélektani, filozofikus regényeket, ahol sok az ismerős érzés és gondolat. Érdekesek voltak a szereplők és kíváncsi voltam a sorsukra, és habár sejthető volt, hogy hogyan alakulnak a dolgok, azért végig megmaradt a feszültség, az izgalom. Semmi extra, viszonylag egyszerű próza, de néha meg olyan költői képek, hangulatok, mondatok, amik nagyon betalálnak. Számomra egyedi olvasmányélmény volt, és nagyon kellemes meglepetés.

Na ettől a könyvtől nagyon féltem.
Mióta megvan a polcomon, azóta várom, hogy olvassam, ugyanakkor nagyon féltem tőle, hogy nem fog tetszeni.

Sally Rooney nagyon megosztó, ahogy észrevettem. Sokan nagyon nem tudják megemészteni az ábrázolásmódját, sokan pedig pont ezt imádják. A kettő között még nem találtam véleményt. Én meg attól féltem, hogy azok körébe fogok tartozni, akik nem szeretik.
Büszkén jelentem, hogy hivatalosan Rooney-fan lettem.
A Normális emberek-et sorozatban néztem, még nem olvastam. De engem akkor nagyon megfogott a történet. És ez nem történt itt sem másként.
Megfogott a szereplők „kínlódása”, mert olyan gondolati, érzelmi mélységeket érhettek el általa, amiket a mai felszínes, rohanó világban kevesen tapasztalhatunk meg.
Igen, kínlódnak, mert nem találják a helyüket a világban. Nincsenek ezzel egyedül. És pont emiatt születnek Rooney könyvei. Hogy felhívják a figyelmet arra, milyen idegen lett körülöttünk minden, hogy mennyire nehéz – nem csak a fiataloknak – megtalálni azt a helyet, amit betölthetnek a világban.

Ha ismétlődően visszatérő vágyad, hogy elfuss egy szigetre, ahol csak Te létezel, ha lehetőség szerint inkább kerülöd az embereket, mert annyira nem vágysz ebbe a világba, ha introvertált személyiség vagy, ha számodra is értékesebb egy órákig tartó intenzív beszélgetés vagy akár egy jó könyv, mint egy bevásárlótúra a barátokkal, biztos vagyok benne, hogy szeretni fogod a könyvet. Szóval ne hagyd ki!

„Valakit szeretni még mindig jobb a semminél, valakit szeretni jobb, mint senkit sem szeretni, és itt vagyok, élek a világban, és egy percig sem kívánom, hogy ne legyek itt. Nem gondolod, hogy ez már önmagában valamiféle különleges adomány, áldás, fontos dolog?”

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ c. regénye az idei év egyik legjobban várt újdonsága, mely a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg. A négy ember – két nő, két férfi – kapcsolati dinamikájára építő történet kissé filozofikus lélektani írás jelenkori köntösben. Alice, a sikeres írónő, és Felix, a raktári munkás kapcsolata egyfajta modern románc, míg Eileen és Simon szerelme sokkal klasszikusabb húrokat penget. Hárman gyerekkori barátok, Felix furcsa negyedikként csapódik hozzájuk. Hamar kiderül azonban, hogy félig-meddig kívülállóként tisztábban lát, mint társai. Felismeri a többieket kínzó kétségeket, egymáshoz való viszonyulások valódi okait, és rá is mutat azokra.

Ez egy rendkívül érdekes felállás, rengeteg gondolatot ébreszt olvasás közben. Rooney mondanivalója szánt, mint az eke, mert nagyon mélyen átéli a későn érő generáció problémáját. A hangsúlyt a szerelmi szálakra helyezi. Kiváló érzékkel eleveníti meg karaktereit, és teremt hangulatot igazából a legegyszerűbb mondatokkal is. Erotikája érzéki és esztétikus. Eileen és Simon kapcsolata számomra az eper volt a tejszínhabon. Alice és Felix viszonya ellenben távol áll az én értékrendemtől, de pontosan ezért volt érdekes olvasni, hogyan élik meg ezt a dominancia harcra, kétes nemi szerepekre épülő szerelmet.

Míg Rooney első regényével nem igazán tudtam mit kezdeni, addig ezt a könyvét kifejezetten élveztem. Mélységét szépen árnyalt gondolatisága adja, illetve az, hogy hitelesen festi meg a barátság és a szerelem színeit, ahogyan azt a mai fiatal felnőttek ismerik. Szereplői szájába adva a szavakat sokat elmélkedik az egyének vallási, etikai, és szociális kérdésekre adott eltérő válaszain. Ezáltal felülemelkedik önmagán és nem csak helyeslést vagy ellenkezést vált ki, hanem elmékedésre is serkenti olvasóját. Az elmagányosodástól való félelem, a meg nem értettség, az önkifejezés és önmegvalósítás nehézkessége ismerős mindenkinek. Napjainkban elsősorban az identitásra helyeződik a hangsúly, és a lehetőségek zavarbaejtően végtelen tárháza stresszorként hat, szinte bénítóan.

A Hová lettél, szép világ igényes, megkapó irodalmi munka. Hangja nagyon személyes, friss, feltétlenül modern, és bánatos elismeréssel, de nem kegyetlenül őszinte. Finoman érzékeny, elgondolkodtató, és bizonyos aspektusaiban léleksimogató írás. Ezt én ebben a formában nagyon tudom szeretni, világmegváltó következtetések nélkül, csak úgy: önmagáért.
Kedves Sally, köszönöm!

Eredeti bejegyés a blogomban:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2021/09/sall…