Baráti ​beszélgetések 722 csillagozás

Sally Rooney: Baráti beszélgetések

A ​Normális emberek szerzőjétől
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

„Igazi kultuszsiker… a megcsalás és a barátság pontos, élethű komédiája.” – Entertainment Weekly
Frances hidegfejű, szenzitív fiatal nő, Dublinban tanul, írói pályáját építgeti. Legjobb barátnője a szépséges Bobbi, aki öntelt és hiú ember. Egyik este megismerkednek egy ismert fotóssal és egyre közelebb kerülnek hozzá. Frances be kell vallja magának, mennyire imponál neki az idősebb nő ízléses otthona és jóképű férje, Nick. Frances és a férfi flörtölni kezdenek, de kalandjuk, ami kezdetben szórakoztató csacskaságnak tűnik, később fájdalmas érzésekhez vezet…
A Baráti beszélgetések hibátlanul megkomponált, csalafinta humorú történet a fiatalok életének veszélyes pillanatairól, hiteles érzéseikről. Rooney regényében feltárja, milyen bonyodalmakat szülhet a nők közötti barátság.

Sunday Times: Az Év Fiatal Írója Díj
Vogue: Az év tíz legjobb könyvének egyike
Slate: Az év tíz… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek XXI. Század

>!
XXI. Század, Budapest, 2022
302 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915741 · Fordította: Dudik Annamária Éva
>!
XXI. Század, Budapest, 2021
302 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915741 · Fordította: Dudik Annamária Éva
>!
XXI. Század, Budapest, 2020
302 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915741 · Fordította: Dudik Annamária Éva

2 további kiadás


Enciklopédia 12


Kedvencelte 68

Most olvassa 38

Várólistára tette 321

Kívánságlistára tette 350

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

”Bizonyos dolgokat megélünk, mielőtt megértenénk. Nem lehet mindig elemző pozícióba helyezkedni.

Sally Rooney friss hangnemével az önmagukat kereső fiatalok szócsöve. Első regényében, amely csak most jelent meg magyarul, is a szereplők identitásválsága kerül középpontba, miközben a stílus a kor igényeinek megfelelően nagyon minimalista és nyers.

A történet egy szerelmi sokszögbe, egy bonyolult kapcsolatrendszerbe enged betekintést. Frances és volt szerelme, Bobbi saját spoken word-estjükön megismerkednek egy házaspárral, Melissával és Nick-kel. Bobbit a sikeres Melissa kezdi el érdekelni, míg Frances egyre inkább beleszeret a magát lazának mutató, ám teljesen életunt Nickbe. Frances a történet narrátora, a 21 éves lány sivár érzelmi világán és szinte személyiség nélküliségén át szemlélhetjük a nem túl mozgalmas cselekményt. Érdekes kontraszt ez, miközben a stílus hihetetlen módon olvasmányos, a cselekmény annyira unalmas és vontatott, hogy olvasás közben azt érezhetjük, az egész 300 oldalt 5 oldalban is tökéletesen vissza lehetne adni. A barátok és szerelmek között zajló beszélgetések többsége teljesen semmitmondó, az igazán fontos érzelmek és információk kimondatlanok maradnak, bolyonganak a légüres térben. Érzelmeiket, problémáikat a szereplők maguk elöl is jól titkolják, ami nincs, az nem okoz gondot jeligével. Szinte tapintható a gyerekkora visszavezethető sivárság, magány és elemi bizonytalanság. A kapcsolatok ábrázolásán kívül megjelenik az alkoholizmus, a depresszió, a szexuális orientáció, a kommunizmus, egy krónikus betegség és az élet kilátástalansága is. A zárás szintén jól tükrözi a fiatalok csalódottságát, szeretet utáni vágyát és céltalanságát, teljesen nélkülözve az értéket és a fejlődést. Szeretnék hinni benne, hogy a valóságban nem Rooney által ábrázolt új nemzedék lepi el világunkat, mert az épp olyan sekélyes és semmitmondó lesz, mint ez az olvasmány.

12 hozzászólás
Kriszta_89 P>!
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

Sally Rooney-nak ez a könyve maradt nekem utoljára, amit nem olvastam még, és ez is lett az a könyv ami nem lopta be magát teljesen a szívembe.
Sally Rooneys volt, de valami hiányzott nekem, ami a másik két könyvének adta a sajátosságát, egyediségét. A szereplőket is így idegenebbnek éreztem, ami miatt kevésbé tudtam azonosulni velük. Az alapgondolata viszont tetszett és amit közvetíteni akar a történettel Frances személyiségén keresztül, aki önmagát keresi a világban és próbálja önmagát megtalálni mindeközben. Sok jó alapgondolatot vet fel és taglal a mai kor eszményeit és társadalmi problémáit illetően.
Nekem a könyv vége olyan elvarratlannak hatott, mintha a szereplőnk visszakanyarodna kb. oda ahonnan indult, nem éppen „happy end”-es érzetű így számomra.

6 hozzászólás
cseri>!
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

Nem kell mondani semmit, megkezdődött a szabadság, és ki tudja, lehet, hogy ez megint azzal fog járni, hogy egy-két naponta elolvasok egy könyvet. Ez van, ha megnő az ember gyereke, és nem kell már szórakoztatni, vagy inkább sokszor nem is lehet.
Nekem Sally Rooney másik könyve is nagyon tetszett, erről is hasonlót tudok mondani. Talán az a titka, hogy arról ír, amiről tud hitelesen szólni, fiatalok problémái, első bukdácsolások a felnőtt életben. Nem is feltétlenül kell másról okoskodni egy huszonéves írónőnek az első regényében (és most hadd ne hozzak elrettentő példát…) Egyes szám első személyben írta a regényt, és neki (vagy a narrátorának, Francesnek) még az is jól áll, hogy rendszeresen leírja, miket vett fel, mittudomén, kék, gombos lenruhát, na de hát persze, fontos tud ez lenni. Persze még mindig az a legjobb benne, mennyire pontosan érzékeltet minden apró lelki rezdülést.

6 hozzászólás
IrodalMacska P>!
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

Sally Rooney egy szemtelenül fiatal, modern és intelligens írónő, fiatalsága mégis nélkülözi a frissességet, üdeséget, sokkal inkább egyfajta fáradt realizmus jellemzi az írásmódját. Az érzelmekről nem lüktető, szívfacsaró módon ír, hanem távoli, objektív megfigyelőként festi le szereplői személyiségét.

A Normális emberek című regényével megvett kilóra, a szereplők személyiségének, családi hátterének a boncolgatása tűpontosra sikeredett; a Baráti beszélgetésekben azért már vannak sötét foltok – különösen Nick és Melissa múltjának a tekintetében.

Ami itt is nagyon tetszett, az a komoly témák finom beledolgozása a történetbe: alkoholizmus, homo-és biszexualitás, endometriózis, pszichés zavarok…

Frances nézőpontjából ismerhetjük meg az őt, barátnőjét, Bobbit és a Nick-Melissa házaspárt összekötő „szerelmi” sokszöget. Mind a négyen kutatnak valamit, keresik az izgalmakat, az újat, az ismeretlent, mindezt úgy, hogy teljességgel nélkülöznek mindenfajta mélységet, szenvedélyt. Érzelmileg éretlenek, vágyaik kimutatására képtelenek és amit kimutatni, megélni kellene, igyekeznek a kommunikáció verbális eszközeivel pótolni.

Első olvasatra hajlamosak vagyunk elhamarkodott ítéletet hozni a szereplők feje fölött, de ha a kezemet a szívemre teszem, kimondottan könnyű Francesszel azonosulni: ki ne ismerné a bizonytalanság, az önbizalomhiány érzését? Életünk során megannyiszor újra kell definiálnunk önmagunkat, keresni a saját hangunkat. Frances keresi az ideális apaképet, a bizalmast, aki mellett végre gyenge lehet és bünteti magát az apjához fűződő, laza, érzelemmentes kapcsolata miatt.Kisebbségi komplexussal küzd mind a szerényebb anyagi körülményei, mind a kevéssé dekoratív külseje miatt, ezért is imponál neki, amikor a gazdag, jóképű férfi – saját életének, házasságának, lelkének a helyrerázása céljából – viszonyt kezd vele.

Vannak a könyvnek hiányosságai, egyáltalán nem tökéletes, de olvastatja magát, gondolkodásra késztet, ezért összességében tetszett!

>!
XXI. Század, Budapest, 2020
302 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915741 · Fordította: Dudik Annamária Éva
V_Szilvió IP>!
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

Sally Roney első megjelent könyve volt a Baráti beszélgetések, magyarul mégis a második regényével, a Normális emberekkel debütált tavaly könyvhéten. Egyértelműen rendkívül pozitív volt akkor a fogadtatása, nagyon friss hangot ütött meg karcos érzéketlen történetleírásával, miközben a szépirodalmi közegbe helyezte az ifjúsági regények identitáskríziseit két diszfunkcionális főszereplővel. Egyértelmű kedvencként mutattam be én is a könyvet az augusztusban, és nagyon megörültem, amikor év elején megjelent, hogy Sally Roney első kötete érkezik a tavasszal.

Azzal együtt igaz ez, hogy féltem, hogy chick lit szöveg lesz, női történet, a női lélek rejtelmeiről, akár ponyva minőségben, mert a fülszöveg nem igazán mutatott többet belőle.
És maga a történet nem is feltétlenül több. Frances egy 21 éves költő, aki spoken word előadásokat tart (itthon ez elsősorban a slam poetry szcénából növögeti ki magát, de élőnyelvi szövegmondást, versmondást takar, gyakran zenére vagy zenével kísérve) a legjobb barátjával Bobbival, a már említett meleg lánnyal. Egy fellépésük estéjén megismerkednek Melissával, aki fotós és író, és az este későbbi pontján Nickkel, aki egy kevésbé befutott színész, és történetesen Melissa férje. Négyőjük kapcsolata különböző utakat jár be, a cselekmény fő szála, hogy Frances összejön Nickkel. Ami könnyen lehetne egy kellemes és vidám, egész estés, de felejthető szitkom filmnek a története is, ha nem Sally Rooney jegyezné.

Merthogy Sally Rooney ugyanazt teszi, mint a Normális emberek esetében. Magához öleli a témát, és szépirodalommá teszi. Az érzelmileg üres nyelv bemutatja az érzelmileg üres világot, ahol a szereplők lebegnek az eddig általánosan elfogadott, de a huszonegyedik században végre megkérdőjelezett értékek között, és próbálnak lehorgonyozni valahol, de vajmi kevés igazi kapaszkodót találnak. Frances igazi kommunistaként gondol magára, aki a tőke és a társadalmi egyenlőség kérdéseiben gyakran szólal fel. Nincs igazán más választása, ha hiteles szeretne maradni a felsőközéposztálybeli környezetbe, ahová került, miközben filléres gondokkal küszködik, de közben irigyli azt a gazdagságot, ami Melissa életét meghatározza. Melissa és Nick számára fontos a házasságuk és az az életközösség, amiben élnek, még akkor is, ha külön szobában alszanak és van, hogy házasságon kívül keresnek szexuális vagy érzelmi kielégülést. Melissa ugyan önálló egzisztenciával rendelkezik, akinek megtudjuk a véleményét a felmerülő kérdésekben, mégis hallgat, ha egykori mentora olyan dolgot tesz, ami nem az elvei szerint való.

A Baráti beszélgetésekben, éppen úgy, ahogy a Normális emberekben megmérettetnek az eddig ismert életutak, és szinte semmi nincs, ami egy kacsánál nehezebbnek találtatna. A szereplők előtt álló életmodellek nem a szüleink normái szerint való. Bobby leszbikus, aki szeret értelmiségi környezetben lenni, miközben szenvedéllyel él a jelenben, és nem igazán gondolkodik a holnapon. Francesnek nincs terve a jövőre, de úgy képzeli részmunkaidős állást fog vállalni, amivel képes fenntartani magát, de nem kell odaadnia a lelkét. Most épp egy kiadónál van gyakorlaton, de ott sem igyekszik maradni. A náluk idősebb Melissa és Nick nem szeretne gyereket, és pár éven belül ki is futnának az időből. Melissa az a szereplő, akinek a többiekkel ellentétben akár mondhatjuk, hogy bejött az élet. Ismerik a fotóit és a második könyvén dolgozik épp, közben ír recenziókat és portrékat, azt mondhatjuk, a szakma ad a szavára. Nick színészként már túl van a lehetőségei zenitjén, a legfontosabb időszakát depressziósan élte le, néhány kevésbé sikeres darabban játszik és filmekben, sorozatokban mellékszerepel, de nem áll sem előtte sem mögötte nagy színészi pálya.

Az olvasó annyiban olvas baráti beszélgetéseket ebben a szövegben, amennyiben hajlandó abban a görbe tükörben látni a világot, amiben az író néz. A barátság éppen úgy újragondolódik a regény sorai között, mint bármi. Eltitkoljuk-e a viszonyunkat a legjobb barátunk elől? Elltitkoljuk-e a betegségünket? Dönthetünk-e úgy, hogy kilépünk a másik életéből? Elszerethetjük-e a másik férjét? A barátság ugyanabban az újfajta közegben áll, mint minden, amiről eddig beszéltem, csak az üres keretei látszanak. Beszélgetések ezek az oldalak, amelyekben nem mondanak ki semmit, ami igazán fontos volna, beszélgetések, amikben nem érdekes, hogy mit mond a másik, csak alkalmat teremt arra, hogy magamról beszéljek vagy, ha úgy van, eltűnjek a többiek elől. Ezek nem beszélgetések, hanem csevejek, üresek, és semmitmondóak, de még nem hajlandóak ezt elfogadni. Még adnak a látszatra. Ettől lesz dermesztően igazi.

Ez a kötet a régi világ válsága felett ülő tehetetlenség regénye, amit hitelesen fog össze a nyelv, és a kis mozzanatok finomsága. Úgy érzem, hogy négyezer karakteren keresztül ugyanazt magyaráztam, de azt hiszem, hogy ez a regény ettől működik, és ettől nagyon releváns ma. Olyan aurája van, amiben mégsem fáj tükörbe néznünk, pedig nem szép, amit látunk. És közben rendkívül olvasmányos, a kis mozzanatokban tényleg olyan, mintha történne valami, ragad ránk az információ, pörögnek az oldalak, és aztán elgondolkozunk az olvasottakon, mint a nagymamánk a szentírás felett.

Nagyon nagy kedvencem lett Sally Rooney. Már a Normális embereket is nagyon szerettem, de együtt a kettő nagyon működik (igen, már ezt is írtam az előző 4000 karakterben, tudom), ezzel együtt nem tudom, hogy egy következő regényben már mennyire volna ugyanez a recept érdekes. Nagyon bízom benne, hogy meg fog tudni újulni a szerző, és nagyon várom az új irányt… Addig pedig szeretgetem ezt a két könyvet.

Itt írtam róla még bővebben: https://egymelegsracolvas.hu/sally_rooney_barati_beszelgetesek

7 hozzászólás
Mulán>!
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

Nagyon töprengtem azon hogy mi van ezzel a könyvvel, annyira sokan mondták hogy hú de jó és mindenkinek el kell olvasnia stb és egy ideje már szemeztem is vele tegnap végül neki vágtam, nagyon gyorsan meglepően gyorsan haladtam vele. Kíváncsivá tett, de teljesen másra számítottam, azt gondoltam első pár oldalról hogy majd Bobbi és az ő szerelmi élete lesz középpontban hogy kapok egy leszbikus sztorit, és éppen fordítva történt, mert hogy hetero sztorit kaptam, ami nem volt gond izgalmas volt, viszont a könyvben többször is elhangzik az hogy egyszerre több embert is lehet szeretni és ez felidegesített mert nem így van egyszerűen én sose fogom felfogni hogy ilyen létezik, az egyik a feleség a megszokás és amikor van egy szerető akkor az a szerelem talán de nem tudom..Többet szerettem volna megtudni Bobbi és Frances barátságáról a kapcsolatukról, én még sose szurkoltam ennyire senkinek mint nekik hogy kezdjétek már újra a kapcsolatot történjen már meg, de még ez se úgy alakult ahogy általában a többi történetben szokott. Nem tudom mi miatt vagyok csalódott az miatt hogy nem egy valós leszbikus történet és így megtévesztő vagy az miatt hogy „egyszerre több embert is lehet szeretni” dolog miatt. Feldolgoz viszont témában egy olyan betegséget is amiről már harmadjára olvasok teljesen véletlenül, na és az önbántalmazás és senki nem tesz ellene semmit senkinek nem tűnik fel? Ez egy elég érdekes könyv volt nem tudom hova tenni, se eleje se vége kicsit olyan érzésem volt hogy hiányos volt hogy ebben még sokkal több is lehetett volna még izgalmasabb.

Nokedli28>!
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

Rengeteget hallottam már Sally Rooney-ról, ezért is voltam hihetetlenül kíváncsi erre a könyvére. Nagyon olvasmányos volt ez a regény, nem gondoltam volna, hogy egy kortárs művet ilyen hamar el fogok olvasni. Tetszett Sally Rooney könnyed stílusa, a szereplők és kacifántos kapcsolataik realisztikus ábrázolása. Kétség sem fér hozzá, az írónő nagyon tehetséges! Eleinte kicsit fura volt, hogy az írónő nem használ idézőjelet, de hamar megszoktam és még érdekesebbé tette az olvasást, mert ha meg akartam tudni ki beszél vagy beszél-e éppen valaki, figyelmesen végig kellett olvasnom a mondatokat.
Nem lett a kedvencem, de az biztos, hogy fogok még olvasni az írónőtől ;)

blaiseps>!
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

Hát, ez az a fajta regény, amelyről nagyjából ugyanannyira tudna az ember csupa jó, mint csupa lesajnáló dolgot összehordani, attól függően, milyen lábbal kelt fel, vagy ki kér írást tőle, és persze mennyit fizet érte (szarkazmus). A regény elbeszélője pl. 800 eurót kap egy nem túl igényesen megírt novelláért egy menőbb irodalmi folyóirattól. Hát már ez irigylésre méltó.
Amúgy első kötetnek, ilyen fiatalon pláne, jó kötet, ha nem is tökéletes, és felmutat egy tucat első kötetes, bölcsész, kreatívírásos (bár ott kifejezetten jónak számító) gyermekbetegséget. (Ideológia, gazdaság, társadalmi problémák sora, identitásválság, szociokulturális beágyazottság, család mint problémák eredete, egyetemista lét határhelyzeti létmódja, identitáskrízis, szabadság mint olyan, a művészlét nehézségei, az olvasottság megcsillantása, és még mi minden).
A Normális emberekben aztán továbbviszi az itt kipróbált eljárásokat, a kissé hiteltelen tragikomikumtól a nem kevésbé valószínűtlen fél-tragédia irányába, hogy melyik a hitelesebb, nagy kérdés.
Szét lehetne ezt szedni, ízekre akár, de minek. Nagy kérdés, hogy ez az intellektualitás popularizálása-e, vagy a pop kirándulása az intellektualitás (kisebb) csúcsai felé. A válasz, itt is, hangulatfüggő, lásd az értékelés elején, kiknek, hová, mért, mennyiért ír az ember.
Egy biztos, a mégoly erősen felvállalt ideologikum önmagában nem lehet elegendő egy maradandó és jelentős életmű felépítéséhez. A felnövéstörténeten túl is van élet, esetleg.

9 hozzászólás
gályanapló>!
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

A Normális emberek szerintem jó volt, ez csak majdnem. Majdnem olyan jó, de azért nem rossz. Mondjuk legyen fél ponttal kevesebb.

A Baráti beszélgetések Sally Rooney első kötete, és már itt is megvannak azok az írói technikák, amiket aztán a Normális emberekben tökélyre fejleszt.

Kisrealista ábrázolás, irodalmiaskodás kerülése, egyenletes, úgynevezett gördülékeny történetmesélés nagy kilengések nélkül, a feszültségek mindig finoman adagolva. Egy szerelmi négyszög, dublini értelmiségi fiatalok baráti beszélgetései, érintve megcsalást, biszexualitást, csak úgy mellesleg alkoholizmust (nagyon jól megoldva), kis egzisztenciális válságok, depresszió, életkezdési nehézségek, nőgyógyászati betegség stb. És bár úgy tűnhet ez túl sok, nagy és fontos téma, Rooney-nak remek az arányérzéke, teljes természetességgel pakolja be ezeket a könyvbe, nem tolakszanak előtérbe, nem nyomják el a szöveget, a Baráti beszélgetések irodalom marad. Ez azért keveseknek szokott sikerülni.

altagi P>!
Sally Rooney: Baráti beszélgetések

Jobban tetszett, mint a Normális emberek, kicsit olvasmányosabb volt, kevesebb volt benne az olyan részlet, ami nekem nettó hatásvadászatnak tűnt. Mégis, egy idézettel tudnám legjobban jellemezni: „Elkezdtem újra írni, de minden, ami kikerült a kezem közül, tele volt keserűséggel, amit szégyelltem.” Főleg ezért nem tudtam szeretni, mert az egész történet egy olyan nő szemszögéből íródott, akinek a világa tele van a környezetére kivetített öngyűlölettel, művészietlen és erőltetett ellentmondásokkal. Az összes karakter személyisége ezen a szűrőn keresztül nekem teljesen hiteltelenné tette a történetet; amikor megpróbálta elhitetni velem, hogy ez egy hétköznapi történet, akkor mindig úgy éreztem, hogy az történet úgy van színezve, hogy a főszereplő jelleme makulátlan maradhasson.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Málnika P>!

[…] tudom, hogy nem szereted, ha úgy tűnik, hogy bármi is kiborít. De az nem a gyengeség jele, ha vannak érzéseid.

261. oldal, 28. fejezet (XXI. Század, 2020)

IrodalMacska P>!

Bizonyos dolgokat megélünk, mielőtt megértenénk. Nem lehet mindig elemző pozícióba helyezkedni.

301. oldal

IrodalMacska P>!

Megrémít a gondolat, hogy bármit is elfelejthetnék rólad.

298. oldal

IrodalMacska P>!

Fura, ha valakit csak futólag ismerünk, mondta Nick, aztán később rájövünk, hogy az a valaki mindig mindent megfigyel. Az ember azt gondolja, te jó ég, rajtam vajon mit vett észre?

43. oldal

juhasz_dorika>!

Imádtam, amikor így megnyílt előttem, amikor a kapcsolatunk olyan volt, mint egy Word-dokumentum, amelyet együtt írunk és szerkesztünk, vagy mint egy hosszú közös vicc, amelyet senki más nem érthet.

177. oldal

1 hozzászólás
Könyvmolyocska1 >!

A szorongás nem több rossz érzéseket eredményező kémiai reakciónál.

162. oldal

Belle_Maundrell>!

Azt hiszem, csak azért tűnök okosnak, mert amikor csak lehet, csendben maradok.

240. oldal

magnetic>!

A várakozás már nem is várakozásnak tűnt, egyre inkább úgy éreztem, mintha egyszerűen ez lenne az élet: figyelemelterelő feladatok végzése, miközben továbbra sem történik meg az, amire várunk.

271. oldal

Veroci>!

Az az érzés támadt, hogy valami véget ért az életemben, talán az, hogy egész vagy normális embernek láttam magamat. Felfogtam, hogy az életem tele lesz hétköznapi szenvedéssel, amiben nincs semmi különleges. A szenvedés nem tesz különlegessé, és az sem tesz különlegessé, ha úgy teszek, mintha szenvednék. Ha beszélek vagy akár írok róla, attól a szenvedés nem válik hasznossá. Az sehogy sem érhető el.

258. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni
Jennifer Dupee: A kis francia menyasszonyiruha-bolt
Debbie Macomber: Szerelem karácsonyra
Talia Hibbert: Kezdj élni, Chloe Brown!
Colleen Hoover: November 9.
Karina Halle: A féktelen trónörökös
Emma Chase: A királynő férjet keres
Christina Lauren: Nem mézes hetek
Rachel Burton: Könyvesbolti karácsony
J. A. Redmerski: A soha határa