Zárt ​osztály 82% 20 csillagozás

Szeretem Sally H-t. Pörgős, érdekes, könnyen olvasható történetek.

Ez volt az első Sally Hunter (Vágó Csaba) könyvem, amit elolvastam, viszont nem ez az első kötet a vagabund kiadótól, ami a kezembe került. Rögtön reflekátlok is az előttem szóló véléményére: valóban idegesítőek a szedési, helyesírási és fogalmazási hibák, de ennek a kiadónak az „olcsó kötetei” az újrahasznosított papír mellett jellemzően rengeteg ilyen hibát tartalmaznak. Nyilván nem viszik túlzásba a lektorálást, ezért sem kerülnek annyiba, mint más kiadók keménykötetes kiadványai.
Viszont maga a történet izgalmas orvoskrimi, szerethető, és ami a lényeg – szórakoztató. Az olvasók többsége nem azért veszi kézbe ezt a kötetet, hogy ebből tanulja meg a pszichoanalízist, meg a különböző lelki eredetű betegségek diagnosztikáját – bár kétségtelen, hogy az író vette a fáradtságot, és utánanézett jónéhány pszichiátriai betegség tünetének, és velejárójának (pl. a kényszeresség, anorexia nervosa, pánikbetegség) – hanem azért, hogy kikapcsolódjon, és szórakozzon. Erre viszont tökéletes. Pár óra alatt felfaltam, az események filmszerűen pörögtek előttem, tehát magával ragadott a sztori, és még némi csavar is volt benne. A végén már sajnáltam, hogy ilyen gyorsan fogynak a lapok, de megígértem magamnak, hogy ha szembe jön egy másik kötet az írótól, azt is el fogom olvasni. A helyesírási hibák és a gyors végkifejlett miatt levonok egy csillagot!

Jó volt, jó volt. A vége kicsit pörgősebb volt mint vártam, de úgy egészében elégedett vagyok vele. Volt benne izgalom, kaland, egy viszonylag normális ember, aki majdnem elhitte hogy bolond. Lehet majd valamikor elolvasom megint.

Ezt a könyvet azért szeretem, mert a szerző többi könyvéhez képest is más. Nem az a sablon van ráhúzva, hogy x számú emberkét összezárnak egy helyen, majd elkezdődik a „játék”. Sorban „véreznek el” a játékosok, közben pedig arra is kezd fény derülni, hogy mi az, ami összeköti őket, ugyanakkor a játékmester hátulról irányítja a szálakat az őt ért valós vagy vélt sérelmek megtorlásáért. És persze mindig kell egy túlélő, aki majd elmondhatja ezt a „mesét”.
Szeretném még egyszer megjegyezni, szeretem Sally Hunter könyveit, illetve ezt a műfajt, pusztán arról van szó, hogy jól esik a változatosság.

Nem rossz, nem rossz, jó kis pörgős orvosi krimi. Tetszett a helyszín, érdekesek voltak a betegek, néha halványan olyan benyomásom volt, mintha egy L. L. Lawrence regényt olvasnék spoiler, s néha a főhős nyomozó is kissé hajazott a figurára spoiler.
A titkárnő figurája inkább csak idegesítő volt számomra a butaságával.
Ami miatt a levonások: irdatlan sok helyesírási/fogalmazási/szedési hiba! Könyörgöm: nem lehetett volna nyomtatás előtt ALAPOSABBAN átnézni, hogy az embert ne zökkentsék ki olvasás közben a történetből ezek a hibák és ne rontsák le a könyv színvonalát..?