Vérvörös (Hófehér trilógia 1.) 120 csillagozás

Salla Simukka: Vérvörös

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A 17 esztendős Lumikki Andersson kivételesen zárkózott lány, aki szinte minden iskolai aktivitásból kihúzza magát. Egyik nap azonban a fotószakkör előhívójában bankjegyeket talál felaggatva a szárítóra. Mint hamarosan kiderül, Lumikki három osztálytársa tetemes mennyiségű véres bankjegy birtokába jutott, de ekkor még egyikük sem sejti, hogy egy nemzetközi drogkartell piszkos ügyeibe nyúltak. A baráti társaság egyik tagja kinyomozza, hogy apja, a közkedvelt rendőr is nyakig benne van az ügyben, és a fiatalok orosz és észt bűnözőkkel a nyomukban végül egy titokzatos kastélyban találnak menedéket, ahol a fura fedőnevű Jegesmedve vendégszeretetét élvezhetik, ki tudja meddig… Majd az évtized leghidegebb telén, mikor mindent beborít a kékesen csillogó friss hó, vércseppek lepik el az utcákat…

Eredeti mű: Salla Simukka: Punainen kuin veri

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Athenaeum, Budapest, 2014
242 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632933146 · Fordította: Panka Zsóka
>!
Athenaeum, Budapest, 2014
240 oldal · ISBN: 9789632933351 · Fordította: Panka Zsóka

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Lumikki Andersson · Elisa Väisänen · Kasper · Tuukka


Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 95

Kívánságlistára tette 65

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Mrs_Curran_Lennart P
Salla Simukka: Vérvörös

Már régóta várólistás nálam ez a könyv, finn krimit meg még úgysem olvastam. Apropó, krimi. Nem az a tipikus krimi volt. Történt az elején egy gyilkosság, aztán megismertünk néhány fura kamaszt, köztük Lumikkit. Lumikki igazi különc, fájó múlttal, ami engem jobban érdekelt, mint maga a nyomozás, ami szerintem nem volt egy nagy durranás. Viszont kaptunk egy különc (valószínűleg leszbikus) kiscsajt, akit már megrágott az élet, ezért elég jól veszi az akadályokat. Nem mondom, hogy nem szórakoztam jól, úgyhogy el fogom olvasni a folytatásokat is.

>!
AniTiger MP
Salla Simukka: Vérvörös

Jól felépített, érdekes történet volt. Bevallom, nem igazán vagyok oda a Hófehérkéért, de Lumikkiért nagyon is odavoltam. Szerettem, hogy olyan Sherlockos, kémes, logikus és analizáló emberke és nagyon érdekelt, hogyan is vált olyanná, amilyen most. Az alapsztori a Hókirálynő és a Jegesmedve kergetésével, a drogos vonulattal és a maffiózók fel-felbukkanásával izgalmas volt, bár nem vett meg magának. Azért egész hamar kisakkoztam a dolgokat.

Nekem igazából az elbeszélési mód tetszett a legjobban és imádtam az apróságokat: a fekete-fehér Múmin-naptárat a falon, a kék sünis mamuszt, a ragaszkodást a feketekávéhoz. Persze kíváncsi voltam arra is, hogy mitől vált ez a 17 éves okos, paranoiás, jó megfigyelő leányzó ilyenné.

Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/11/hofeher-tri…

>!
Athenaeum, Budapest, 2014
242 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632933146 · Fordította: Panka Zsóka
>!
Zsófi_és_Bea P
Salla Simukka: Vérvörös

Lumikki egy talpraesett, érdekes főhős volt, bírtam a kalandjait. Tetszett a finn hideg, persze csak a könyvben, igazából nehezen viselem. :) Kedveltem a nyomozósdit, érdekesen és izgalmasan alakultak a dolgok és nagyon kíváncsi lettem Lumikki múltjára is.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.nl/2016/01/salla-simukka-verv…

>!
Orsi_olvas 
Salla Simukka: Vérvörös

Már terveztem egy ideje, de a -16 fokos hideg meghozta a kedvem az olvasáshoz.
A könyv fő erőssége a hangulatkeltés. Ott voltam Tamperében, éreztem a -25 fokot, a hideget, a tiszta, csikorgó havat, a kávé erős kijózanító illatát, a vér fémes, édeskés, nehéz szagát. Filmszerűen láttam az eseményeket, de bekapcsolta minden érzékemet, hallottam a zörejeket, éreztem a szagokat, tapintottam a fémes, érdes, kötött felületeket. Lumikki jó karakter, okos, logikus. Nem a mostanában divatos „erős női karakter”, pedig van benne erő. Szerettem az eszmefuttatásait, az élethez való okos hozzáállását és azt is hogy bizony néha hibázott.
Lumikki a bántalmazottak tipikus vonásait tükrözi. Hogy mi történt vele, csak szép lassan, részletekben, képekben jelenik meg. Emlékbetörések, fragmentált emlékképek.
Sok szálon fut a történet és bár a krimi szál szerintem könnyebben kitalálható, az igazi rejtély Lumikki jelleme és múltja.
Titkok, csend, a fülben lüketető vér dobogása és csontig hatoló hideg.
Kimondottan élveztem, jöhet is a következő rész!

>!
sztinus P
Salla Simukka: Vérvörös

Ez se nem krimi se nem ifjúsági. Az alapja az akar lenni, a lány belekeveredik egy nem túl fantàziadús krimiszálba, olyan emberekkel kezd barátkozni hirtelen, akik nem az ő világa, de mégis, ó de mesebeli..
Lassan összeáll a történet, még én is hamar megfejtek mindent, mèg mesebelibb lesz, Hófehérkét is bele kell még rakni, és, hogy hatàsosabb, eladhatóbb legyen egy kis spoiler szál is, ès minden jó, ha a vége jó.
Már a borítója sem nyert meg, aztàn vàrtam valami kis északi krimit, csalódtam.
Csak egy jót találtam benne: a futás hasznos. Éljen.

3 hozzászólás
>!
Csoszi
Salla Simukka: Vérvörös

Sajnos ez a könyv nem nagyon nyerte el a tetszésemet. Viszonylag lassan haladtam vele és időnként bele-beleszunnyadtam a finn télbe és fagyba, amiről hosszas leírásokat kaptam. Maga a krimiszál sem tudott lebilincselni, és a végén sem lettünk okosabbak Jegesmedve valódi ténykedéseit illetően. A főszereplő lány, Lumikki szimpatikus volt, bár eléggé zavart, hogy csak csepegtette róla az információt az írónő. A legtöbb szereplő nevét megjegyezni se nagyon tudtam. Nem hiszem, hogy a közeljövőben folytatni fogom a sorozatot.

>!
Felixa P
Salla Simukka: Vérvörös

Ami leginkább tetszett ebben a kis könyvben, az az, hogy annyira aprólékos a részleteket illetően. Legtöbbször már azt vártam, hogy mikor bukkan fel ismét valami kis jelentéktelen dolog.
Lumikki rokonszenves karakter. Hihetetlenül tud kombinálni, analizálni, következtetni. Valójában problémamegoldásból kiváló. Ahogy halad előre a történet, róla is egyre több dolog kerül a felszínre. Különös sorsú, szerethető szereplő.
Maga a krimi szál szinte kiszámítható, de ezt számomra kárpótolja az elején már említett sok kis cullang.
A téli táj megjelenítése varázslatos.
Nagyon tetszik a borító és a lapok szélének piros színe.

>!
Briggan
Salla Simukka: Vérvörös

Sajnos időhiány miatt nem tudtam haladni az olvasással, pedig jó könyv volt.
Lumikki egy érdekes karakter, gimnazista lány, aki a múltja miatt nagyon zárkózott, mégis sikerül belekeverednie egy bűnténybe. Kicsit „sherlock-os” volt: elemez, kombinál, vág az esze, és nagyon jó a probléma-megoldó képessége. Az elején fura volt, bevallom, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre több dolog derül ki Lumikki-ről, az őt ért sérelmekről, a traumáiról, bár még így is marad elég titka, ami a következő kötetekből talán kiderül.
A többi szereplő annyira semmilyen volt, hogy borzasztó. Talán Elisa volt egy kicsit kidolgozva, egy kicsit épült a kapcsolata Lumikki-vel, de semmi több.
Negatívumként említendő, hogy – mivel a történet két szála Lumikki-é és a rosszfiúké – tulajdonképpen sok dolgot előre lelőtt az írónő. Bár a dolgok miértje azért érdekes volt a végén, de izgalmasabbnak éreztem volna, ha Lumikki saját maga jön rá a dolgokra, és vezeti rá az olvasót a megoldásra.
A végét kissé összecsapottnak éreztem, megvolt a lezárás, minden megoldódott, de egy kicsivel több akciót vártam.
Jó könyv, kíváncsi vagyok a folytatásra.

>!
gab001 P
Salla Simukka: Vérvörös

Hófehérke krimi változata. Skandináv módra. Na jó, nem teljesen, de mindenképp erőteljes motivumként alkalmazza az írónő, hiszen a főszereplő neve is ez. A cím miatt került a kívánságlistámra, de amikor megláttam a boltban, akkor már tudtam, hogy mindenképp megveszem. Nagyon tetszik a mérete és a külseje is. A történet viszont meglepett, mivel nem gondoltam, hogy gimnazisták a főszereplők. Persze szokás szerint nem olvastam el a fülszöveget. Egyébként jobb is, mert a könyv nem sok újdonsággal szolgált volna. A krimi szál így is elég kiszámítható volt, de a főszereplő, Lumikki valahogy mégis elvitte a hátán a történetet. Szeretnék még többet megtudni róla és a titkairól, mert úgy érzem, még maradt néhány. Kerek egész, mégis várom a folytatást.

>!
Athenaeum, Budapest, 2014
242 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632933146 · Fordította: Panka Zsóka
>!
ggizi P
Salla Simukka: Vérvörös

Ez egy könnyű kis ifjúsági krimi volt, aminek érdekességét számomra az északi közeg adta.
Nem voltak nagy elvárásaim a krimi mélységeivel kapcsolatban, így nem is csalódtam, csak egy tinikhez passzoló szintet vártam, és azt meg is kaptam. Azért volt benne gyilkosság, lövöldözés, maffiajelenlét, de mivel Lumikki viszonylag könnyen és szerencsésen tudott lavírozni a számára új közegben, nem is lehetett nagyon komolyan venni ezt a maffiás részt. Vagyis az izgalom és a feszültségkeltés nem volt jellemző a történetre, mégis érdekes volt. Az ilyen zord időjárási viszonyoktól és a spéci északi nevektől mindig elgyengülök, és főként emiatt nagyon jólesett olvasnom. A zárkózott és iskolai zaklatásos traumákkal teli Lumikki belecsöppen az osztálytársai mámoros éjszakájának következményébe, minek hatására felborul az addig szándékosan magányosan élt élete. Az ő személye is érdekelt, ahogy a történet előrehaladtával egyre többet tudhattunk meg a múltjáról. Kíváncsi vagyok Lumikki többi kalandjára is.


Népszerű idézetek

>!
theodora 

– Ja persze, én vagyok Hercule Poirot és Lisbeth Salander eltitkolt gyermeke – válaszolta Lumikki, és a szeme se rebben, amikor leült a gép elé, a Kasper által széles gesztusokkal felkínált helyére.

98. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hercule Poirot · Lisbeth Salander · Lumikki Andersson
2 hozzászólás
>!
Csoszi

Soha ne hozz elhamarkodott döntéseket.

32. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lumikki Andersson
4 hozzászólás
>!
gybarbii

Lumikki „saját zsebből” vegetáriánus volt. Azaz sosem vett húst a saját pénzén. Ha más fizette vagy készítette, akkor persze megette. Talán kicsit álszent szokás, de gyakorlatias.

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lumikki Andersson
>!
Belle_Maundrell 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki nem félt.

85. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lumikki Andersson
>!
Csoszi

Február 29., hétfő. Szökőnap. A világ legfölöslegesebb napja. Miért nem lett belőle nemzetközi ünnep, munkaszüneti nap? Hisz úgyis olyan fölösleges. Akkor miért várják vajon, hogy bárki bármi értelmeset és hasznosat csináljon ilyenkor?

21. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lumikki Andersson
>!
Csoszi

Ha pénzed van, a szabályok nem korlátoznak. És ha a szabályok rád nem vonatkoznak, te vagy a király.

182. oldal

>!
Zsuszty

Ne bosszúvágyból akarj erősebb lenni. Hanem azért, hogy ne kerülj olyan helyzetbe, amelyek miatt aztán bosszúvágyat érezhetsz.

55. oldal

>!
Csoszi

Csak hó és fagy. Túl sok van mindkettőből. A tavasz még olyan messze van. A tél csak húzódik és húzódik tovább, remény sincs rá, hogy egyszer véget ér. Minden dermedt, lelassult, unalmas. Otthon hideg van, az utcán hideg van, a suliban is hideg van.

21-22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hideg · · Lumikki Andersson
>!
gybarbii

A túlélés egyik alaptörvénye, hogy az ember a lehető legkevesebb zavaros ügybe keveredjen bele.

30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lumikki Andersson
>!
Csoszi

Csak semmi kavarás, belekeveredés, semmiféle beavatkozás mások dolgaiba! Ha az ember csöndben van, és csak akkor szólal meg, ha tényleg átgondolta a mondandóját, akkor nyugton hagyják.

30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lumikki Andersson

A sorozat következő kötete

Hófehér trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el
Ingar Johnsrud: Kalüpszó
M. J. Arlidge: Hazudsz, hazudsz
James Ellroy: Amerikai tabló
Simon Kernick: Másodállása: gyilkos
Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik
Erik Axl Sund: Éhség
Camilla Läckberg: Az idomár
Mari Jungstedt: Észrevétlen
Åsa Schwarz: Halott angyal