Ének ​és sóhaj 1 csillagozás

Krisztus-legendák
Salkaházi Sára: Ének és sóhaj Salkaházi Sára: Ének és sóhaj

A vértanúságot szenvedett szociális testvér, Salkaházi Sára posztumusz kötete (1947-ben jelent meg) a csúcsát jelenti írói életművének. A keresztény hitvilág kiemelkedő fejezeteit, történéseit mély átéléssel, drámai erővel, az elbeszélő próza legjobb eszközeivel, a tartalomnak és a formának példás harmóniájával tudja megeleveníteni. Írásai Selma Lagerlöf világszerte ismert Krisztus-legendáira emlékeztetnek. Puskely megállapítása szerint „elmélkedve, szemlélődve mesél el evangéliumi történeteket, párbeszédeket. Áttetszővé egyszerűsödik előtte a megvadult világ. Belelát az emberi szív mélyeibe, a megtestesülés és megváltás titkában elmerülve a jó győzelmének reményéről tesz lírai vallomást. Gondolatai mögött felfénylik imaéletének arany háttere.”

Eredeti megjelenés éve: 1947

Tartalomjegyzék

>!
Szent Gellért, Budapest, 2003
156 oldal · ISBN: 9636962448
>!
Szalézi Művek, Rákospalota, 1947
128 oldal

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

KergeEgér P>!
Salkaházi Sára: Ének és sóhaj

Nem találok szavakat. Kimondhatatlanul csodálatos írás valamennyi. Noha jórészt bibliai történeteken alapulnak, kifejezésükben, megfogalmazásukban még azokat is felülmúlják. Ha kedvencet kellene választanom, úgy hiszem a Cirenei Simonról szólót és az utolsót, a címadó „Ének és sóhajt” emelném ki. De mindegyik igazi gyöngyszem, érezni belőlük az író, Salkaházi Sára mély, tiszta, példamutató keresztény lelkületét is. Így húsvét idején különösen is nagy jelentősége van ennek a gyönyörű műnek.


Népszerű idézetek

KergeEgér P>!

– Csak a szeretet emel fel, csak a szeretet erősít, csak a szeretet diadalmaskodik!

76. oldal - Cirenei Simon


Hasonló könyvek címkék alapján

Selma Lagerlöf: Krisztus-legendák
Bodnár László: Legendák a rejtett életről
Simkó György (szerk.): Karácsonyi hangulat
Gyökössy Endre: Mai példázatok
Lázár Ervin: Csillagmajor
Khalil Gibran: A szeretet prófétája
Baricz Lajos: Különös karácsony
Fekete István: Vasárnap délután
Roy Krisztina: Az idegen szolgalegény
Sík Sándor: Karácsonyi álom