A ​Sorel-ház 94% 188 csillagozás

Minimalista stílusban ennyi lenne csupán: REMEKMŰ! De erről a könyvről nem lehet minimalista stílusban írni, csak bővebben.
Ott kezdeném, hogy eddig számomra Salamon Pál neve ismeretlen volt. Szégyellem magam, de ez van. Ezt tekintve a monumentális regénye teljesen lenyűgözött. Elképedtem azon a könnyed és olvasmányos stíluson, amit létrehozott. Merem állítani, hogy a nála nevesebb, híresebb írók sem tudnak ehhez foghatót minden esetben! Ez tehát az igazán jó könyv egyik fő ismérve, hogy ne akadozzon a történet. Pipálva.
Egy korábbi levelezésemben arra kértem egyik molytársamat, mondjon pár jó családregényt. Mondott egy-kettőt, de ez nem volt benne. Ezt a könyvet a saját felfedezésemnek tartom, amikor alaposabban belemélyedtem a családregény címkébe. A korábbi olvasásaim családtörténet témában ez a regény kissé Tövispusztás illetve Apák könyvés volt. Előbbit később írták ugyan, míg a másikat ennél előbb. Az okokat lentebb még kifejtem.
A karakterek nagyon részletesen megformáltak, együtt élnek és lélegeznek a történettel. Ez a remek könyvek másik főbb jellemvonása. Pipálva.
Magát a történetet nem könnyű elmondani, hely hiányában. Annyit kiemelek, hogy fontos szerep jut a tanulásnak, olvasásnak, művelődésnek. Erre próbál rávezetni a szerző, hogy az ember halomnyi könyvet vegyen a kezébe, olvasson sokat. A főhősök kétkezi iparosok: ácsmesterek, akik szenvedélye a könyvek világa, így irodalmat tanítottak.(dédnagyapa és unokája is erre a sorsra jutott. A legkisebb Sorel meg újságíró lett.) Akad benne pár irodalmi utalás, de nem annyi, mint az előző olvasmányomban, Ulickajánál. (Nagyon bírom az ilyen jellegű könyveket, amikben könyv a könyvben hivatkozások vannak.)
Feltűnik benne a XX.század magyar történelméből egy-két fontos esemény (ez Tövispuszta-hasonlat.) illetve a család és szereplőik részletesen kimunkált ábrázolása az Apák könyvét juttatja eszembe.
Olyan regény, amit mindenkinek jó szívvel ajánlok. Figyelem! Úgy szuperál, mint a Philips gyár legmodernebb takarítógépe vagyis azt mondja: „szipp” Beszippant, magába ránt és átkarol. 4,9 pont, 5 csillag természetesen. Remekmű!

Nahát?! Le vagyok nyűgözve. Emlékszem miután ti kedves molyosok meggyőztetek, hogy ezt a könyvet érdemes elolvasni, a könyvesboltban ott álltam a könyvvel a kezembe és méregettem. „Ez nagyon vastag” mondogattam, bele-bele lapozgattam és nem láttam párbeszédeket, „ez nem könnyű olvasmány” gondoltam. „Nah de az értékelések, a csillagozások … ennyien biztos nem tévednek, meg kell vennem”. És milyen jól tettem, hogy 10 perc múlva már a táskámba lapuló könyvvel távoztam a pénztártól. Ez a könyv tipikusan az a könyv amit érdemes hosszan olvasni, annak ellenére hogy igen terjedelmes. Nagyon nehéz, annyira jól meg van írva, pörgős és már az oldal közepén tudtam hogy a következő oldalt is el kell olvasni nagyon nehéz le tenni. Különleges könyv. Nem kell halasztani a vastagsága láttán, azonnal el kell kezdeni és meglátod nagyon gyorsan eléred az 550. oldalt. Több generációt is megismerünk és hát nem akármilyen emberekről van szó. És a párbeszédek…. igaz nagyon kevés van belőlük de némelyik többet mond több száz oldalnál. Olyan jó volt olvasni ezt a könyvet. Egy biztos, boldog az a ház amelyiket Sorel-háznak nevezhetnek.

Csodálatos könyv! Műfaját tekintve a szerző „regényfolyamként” aposztrofálta. És milyen jól tette. Hiszen, ahogy a folyó a tengerbe fut, aztán a víz körforgásával újra- és újraéli az életét, én is azt érzem, hogy az 550. oldal és a „VÉGE” felirat elolvasása után újra ki kéne nyitnom a könyvet, hogy belefeledkezzem a Sorelek történetébe. Mert hiányozni fognak ezek a férfiak, fiúk, a lányok, asszonyok, a bölcsességük, hitük, az álmaik, és hiányozni fog a Konokok és Büszkék sora. Ha most rögtön nem is bújok vissza a sorok közé, de egyszer még biztos visszatérek Rózsafára. Addig talán az is kiderül számomra, hogy az én életemben is van-e valahol egy ilyen Tisztás, és hogy jártam-e már ott, csak oktondi módon nem figyeltem, vagy még csak afelé tartok.

Lehet írni bármit is egy remekműről? Lehet bírálni azt, aki ilyet írt? Nem! Legalábbis èn nem tudom. Règen olvastam ilyen jó családregènyt. A műfaj szerelmeseinek kötelező! Mindenki másnak erősen ajánlott!

Nos, igen. A Könyv és benne AZ EMBER.
Salamon Pál pedig olyan gyönyörűen, és minden sallangtól mentesen ír erről, amit csak kevesen tudnak. Szerettem és féltem azt, a már-már népmesei motívumokkal átszőtt kört, ami a családdal a nagypapától-unokáig, sorsokon (vagy életeken?) át lepergett bennem és előttem.
Szerettem, mert a varázsos mese elringatott és megerősített, és féltem, mert kétségbeejtően megerősített. És akkor azt hiszem, ez a könyv (mely már a felénél új kedvenc lett és előre tudtam, hogy ötcsillagos) megengedi, hogy személyes élményt is írjak ide.
Könnyeket csalt a szemembe. Indulatokat váltott ki bennem. A kettő pedig nagyon is összefügg. Kisgyermekkori picsorgásokat leszámítva, nem vagyok egy sírós típus. Érzékeny igen, sírós nem. S nem azért kezdett homályosodni a szemem, mert annyira szép -bár az-, s nem is azért mert annyira szívszorító, léleksimogató, szomorú -bár az-.
A düh, a tehetetlen kétségbeesett düh váltotta, s váltja ki ezt belőlem. Ki viszi a másikat? Az ember, vagy a sorsa? Az ember óhatatlanul párhuzamot húz és következtetéseket von a saját sorsát és a mai világát illetően. Hát nem kétségbeejtő? Hát nem megdöbbentő?! Hogy akkor most tényleg tehetetlenek vagyunk? Hogy miért nem rakott ránk is szemellenzőt a Jóisten, mint annyi más emberre? Hogy ez a szürreális, borzadályos mese, amiről már nagyanyám is mesélt, valóban az élet kell legyen, ha már meg is írták…Dühöt érzek, mert az embernek apja-anyja, felmenői mintegy kijelöltek egy utat, amire idő haladtával maga is rájön, követnie kell. Mást követni lehetetlen, természete ellen való.
Hit. Türelem. És soha nem felejtés.Tudom! De olyan szörnyen nehéz, mikor már bizonyos, hogy ez az útravaló, amit én úgy érzek, elkezdtem vinni és adni egyszerre, (holott csak folytatom az útvonalat) valószínűleg csak az unokám idejében teljesedik ki. Mi kellene ahhoz? Ó jaj! Rengeteg minden! Meg ne törjön, ismerje fel más is, amit látok, ha már ezzel a látással megvert-megáldott a genetika és a jósorsom! Mert: ‎
"…mért faragtál énbelőlem Embert,
kit Bölcsességed gyávasággal megvert?!
Persze mindeközben akkora bennem az öröm, a boldogság meg a büszkeség, hogy lám-lám bennem, nekem megvan! :) És lassan-lassan kezdem észlelni, hogy a napok hoznak felém még ilyen embereket, valahogy egymás köré gyűlünk.
Mondhatnám, hogy empátia, humánum, érzékenység, de ide egyik szó sem illenék. Mondom inkább így: LÉLEK.

Három csoportba sorolhatók azok az emberi- és örök érvényű bölcsességek, amit e regénytől, ill. írójától kaptam. Íme: 1, Nagyon sokan keresték /keresik az emberi élet/lét értelmét, azt nem keresni kell, azt MEGTEREMTI az ember magának. 2, Sem a múltban, sem a jelenben, sem pedig a jövőben nem volt, nincsen és nem is lesz igazságosság, a józan emberi lény szintén teremti azt magának, és nem a mindenkori társadalom kiszolgálóitól várja, 3, néha le kell mondanunk a mindennapjainkban apróbb- nagyobb dolgokról, hogy a jövőben sokkal értékesebbeket, hosszabb távra mutatókat kapjunk helyette. Sorel Mihály tanár úr diákjaival irodalomóráján játszva ismertette meg Romain Rolland: Colas Breugnon XVII. századi történetét. Salamon Pál írói bravúrja az őszinte szavakban, letisztult ember- és tájábrázolásában mindenkori igazságszeretetében keresendő. Sokat kaptam Tőle, regénye által, maradandó, mély nyomokat hagyva bennem. Fel kell nőni e regényéhez, miután ez megtörténik olvasó és a regény „megtalálják” egymást.:)

Nehezen szántam rá magam, hogy értékelést írjak erről a könyvről, és most is csak ülök itt, és nem igazán tudom mit is írjak. Mert mit írhatnék még, ami méltó ehhez a műhöz, és amit még nem írtatok meg róla többen is. Mert én is remekműnek tartom. Kötelezővé tenném, ha nem tudnám, hogy a kötelezők sorsa az elutasítás.

Szóval nem tudom, mit is írhatnék, hacsak azt nem, hogy nemcsak remekmű, hanem fontos mű is. Napjainkban különösen. És mivel jelen esetben nem boldogulok a szavakkal, indoklásul inkább az írót hívom segítségül: „Szinte kézzel foghatóan sűrűsödik a gonosz jelenléte a földön: ordas, gyilkos náci eszmék, gyűlöletek, s a gigászi rombolási vágy. A Teremtő azt a feladatot jelölte ki az emberiség számára, hogy a jónak meg kell küzdenie a rosszal. Ez a mi életidőnk legnagyobb kihívása, ami elől – ez napról napra világosabb számomra – nem lehet kitérni.” *

Amikor a könyv vége felé eljutottam Szűcs Andor leveléhez, az volt az érzésem, hogy ez a monumentális regény azért született meg, hogy a levélben foglalt gondolatokat kifejthesse az író. Szívem szerin az egészet ide másolnám, de az felérne egy spoilerrel. Marad hát az általam önkényesen a legfontosabbnak kijelölt néhány mondat: "Az ember éppen szorongatott léte miatt, mindig is változásoktól félő, óvatos lény volt. Szereti a járt ösvényeket. Márpedig a zsidógyűlölet a Becstelenség, sőt Bestialitás Reálpolitikájának kész és kényelmes modelljét szolgáltatja. Bármely pénzzavarba jutott király, vagy az a politikus, aki a hatalom megragadását mint egyetlen célt ismeri, tudja, mit kell a tömegnek kiáltani: „Üsd a zsidót, üsd a cigányt, üsd az örményt, üsd a négert!” Az istengyilkosság vádjával szított zsidógyűlölet a semmi megoldást nem nyújtó kormányzás eszköze már kétezer év óta. Ez pedig abban a korban, amelybe az emberiség a mostani világháború után lép, a modern Özönvíz okozója lehet.”

A Jónak tehát meg kell küzdeni a Rosszal. Mitologikus időket élünk! És Salamon Pál mítoszt teremt ebben a regényben. A sorelség mítoszát. Tudatosan vállalt céljáról így vall a már idézett interjúban: „A művészeteknek, így az irodalomnak is megvan az a hallatlanul nagy lehetősége, hogy megteremtse az irgalom, a megértés mítoszait, szemben a gyűlölet mítoszaival, amelyek orkánként zúdulnak ránk.”

Valaki azt írta, neki sok volt a sorelség ebben a könyvben. Én nagyon szeretném, ha sok lenne a sorelség körülöttem a világban és kis hazánkban.

* Részlet az alábbi interjúból: http://www.hetek.hu/interju/200112/a_legnagyobb_alkotas…

Rég olvastam olyan könyvet, amely egyszerre nevettet és sirat meg. Kevés olyan ÍRÓ van, akinek könyveinél azt érzem, hogy igen….ez az a könyv, ami örökre velem marad, ami belém ég. Úgy van megírva, hogy szinte ott vagyok velük, látom magam előtt a történéseket, a tájat, a szereplőket és minden benne lévő háborús borzalom és meghurcoltatás ellenére szeretnék ott élni, együtt lenni velük. Óhatatlanul is Wass Albert jutott eszembe sokszor, mert számomra csak ő volt képes ehhez fogható csodát írni.

Egy évtizedeken át tartó háromgenerációs családregény, amelyben az világháborúk és az épülő szocializmus évei alatt követhetjük nyomon József, Mihály és János sorsát. A nagyapa, apa és fia is ács, de emellett nagyon szeretnek olvasni, a Sorel könyvtár, az Ábrándok iskolája pedig vonza a gondolkodó embereket, egyfajta kulturális találkozóhellyé válik. A családi kötelék nagyon erős és apáról fiúra száll az a mentalitás, amelyben olyan fontos szerepe van a Kinyilatkoztatás Tisztásának, a lovaknak, amely minden generációban a Büszke és Konok nevet viselik. Ők azok a férfiak ahol mindegy, hogy éppen a fasizmus, vagy a szocializmus az uralkodó világnézet, ők a maguk hite szerint élik az életüket, ami mindig szálka minden aktuális hatalom szemében. Kedveltem Teréz karakterét is, aki I. Sorel felesége, erős és büszke nő. A Sorelek mindhárom generációja belopta magát a szívembe, nagyszerű regény.

Az értelmetlen létezés ellen való füvész könyvként is árusítható alkotmány: jobban mondva a sokat érő értelem-mezgere lappang benne. Mindeközben szüzséje a sors szálvonásos öltéstechnikájával váltig tekeri magára a meseszövés minden hímmezét és összes hámjait. A fölszabadító szempárákkal szabályos svunggal űzi ki a lélekbe szorult árnyak satnya pocsékját. És ha valaki ezenfölül a túldramatizált enteriőr-romantika zsigeri mellékhatásainak tüneteit érzi, az csak saját magára vessen!

spoiler