Vízvonal 4 csillagozás

Érdekes megközelítés. Elgondolkodtatott a saját megérzéseimről, a jövő képemről és a múlt emlékeiről. Olyan mint egy álomkép, igazi vízvonal az ébrenlét és az álom határán, a való és valótlan vonalán imbolyogva. Egyik legjobb és legtalálóbb idézet:
“A kereső útja ott kezdődik, ahol véget ér.”

A múlt hétvégére egy igencsak szokatlan könyvet olvastam el, ami kiemelt a hétköznapokból, s elvitt magával egy teljesen másik világba, ahol csak én és az ő története léteztünk. Kíváncsiak vagytok, milyen, ha az álmok és a valóság keresztezik egymást?

Hűha, nem is tudom, hogy hirtelen mit is írhatnék erről a könyvről. Annyira szép volt, annyira összetett, s mégis akadt pár dolog, ami okozott egy minimális zavaró érzetet. Most már tudjátok, hogy az nem kifejezés, mennyi vegyes érzelem kavarog bennem, ahogyan ezeket a sorokat írom. Na de kezdjük az elején, s fedezzük fel együtt azt a választóvonalat - vízvonalat -, ami az álmok és a valóság közt húzódik.

„Megérteni mégsem tudtam, hogyan lehetséges, hogy álmomban megszületik egy érzés, ami annyira erős, hogy áttör az ébrenlétbe. Ott pedig úgy él, fejlődik és befolyásol, mintha ott keletkezett volna.”

Az írónő egy olyan spirituális világba kalauzol el minket, ami egyszerre gyönyörű, titokzatos és kínokkal teli. A főszereplőnkön keresztül ismerhetjük meg azt a másik, sejtelmes valóságot, amit a fülszöveg is ígér – s hogy ti, leendő olvasók mit gondoltok erről, azt derítsétek ki ti, saját magatok.

„Fel sem tűnt, hogy lassan átcsúszok egy addig ismeretlen világba, amely láthatatlan, de erősen érezhető. Mintha ébren álmodtam volna.”

Úgy érzem, ennél a történetnél nem is igazán a tartalomban említett karakteren van a hangsúly, sokkal inkább azon, hogyan képes találkozni az álmok által a múlt, a jelen, és a jövő. Ez a hármas egység, s annak megannyi elgondolkodtató tényezője vonul végig a regényen, véleményem szerint, nem kis odafigyelésre késztetve az olvasót.

„Ők, akik – bár mindaddig nem voltak részei az életemnek – abban az egy időszakban mégis a legközelebb kerültek hozzám. Úgy fogták a kezem, mintha mindig is mellettem lettek volna. Majd egyik pillanatról a másikra megszűnt a varázs. Amilyen közel voltak rövid ideig, éppen olyan távoli idegenné változtak. Mintha sosem jártak volna az életemben.”

Maga az alaptörténet olyan hangulatot teremtett, mintha éberen lebegnék az ébrenlét és az alvás határvonalán – ezt az érzést tökéletesen megalapozták a „beköszöntő versek”, s a fejezetek végén ill. elején levő további költemények. Úgy éreztem, hogy szükségesek is voltak, az átkötés, továbbszövés szempontjából, így számomra csak újabb gondolkodásra késztető szavakként hatottak, s fokozták az olvasás élményét, az izgalommal és feszültséggel együtt.

„De félek nem akarni és
akarni nem merek,
mikor alámerülnék
rettegek, hogy nem
fulladok meg és látnom
kell a birodalmat
melynek tébolyult
királynője én vagyok.”

Gizella sajátos stílusa megköveteli az éber lélekjelenlétet olvasás közben, ugyanis rettentően kell figyelni, éppen hol járunk térben és időben. Egy-két helyen vettem csak észre, hogy néha a mondatok megfogalmazása nem a legtökéletesebb, de ez az általa nyújtott élménynek és a kiváltott érzelmi katarzisnak köszönhetően teljes mértékben elhanyagolható volt. (Ha figyelmesen követi az olvasó a sorokat, 100%-ban érteni fogja, mikor és mit szeretne átadni az írónő.)

„Elfogadtam a cellát, amely biztonságot adott cserébe. Meghaltam. Mert a biztonság a halál. Az élet nem biztonságos. Az élet vakmerő, őrült terv, amelynek már a gondolatától is kiráz a hideg! Az élet kockázatos szökés; látszólag a mindenből a semmibe, de valójában a semmiből a mindenbe.”

Igazság szerint azt kell mondjam, hogy ez a könyv egy hatalmas meglepetés, s egyben pozitív csalódás volt számomra, ami a kezdeti félelmemet és tartózkodásomat úgy repítette el, mint a sosem látott emlékek egy másik élet darabkáit az álmok világába.
Úgyhogy kedves könyvmolyok, ha készen álltok felfedezni egy lélek legmélyebb és legrejtettebb történetét, ne habozzatok! A Vízvonal a Ti könyvetek!

„A kereső útja ott kezdődik, ahol véget ér.”

Ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy lélekemelő utazást tenni álmok és emlékek közt.

http://laplaputan.blogspot.com/2017/12/ertekeles-sajter…

Mivel Coelho-val nem igazán vagyunk jóban, kicsit féltem. De pozitívan csalódtam. Tartottam tőle, hogy üresség marad bennem a végére, de az írónő jól megoldotta a lezárást. Kellemes volt az egész és elgondolkodtató. Jól ír, szeretem a stílusát.

Lebilincselő. Sok kérdést felvet bennem a saját életem, álmaim, megérzéseim kapcsán. Még biztosan kézbe veszem!