Volt ​időnk 4 csillagozás

Apám könyve
Sajó László: Volt időnk

Ott állt a Pobjeda, a lefüggönyözött ávós kocsi. A járda felőli oldalán két ávós hanyagul nekidőlve várt. Az egyik megszólalt: – Maga a Sajó László? Aztán miért nem voltunk mi Egerben, a főiskolán, felvételizni, mi?! – Én a Színművészeti Főiskolára felvételiztem, oda is jelentkeztem. – Az minket nem érdekel. Elmegy Egerbe. Két hét múlva jövünk! Jelenti nekünk, hogy megvolt a felvételi. Másnap Egerben voltam.

Tehát tulajdonképpen az ávónak köszönhetem, hogy vagyok… Apám itt ismerte meg anyámat. Egerben találkoznak a betelepített Duna-menti római katolikus és Rajna-vidéki református németek leszármazottai. Messziről jöttek, sok idő eltelt, míg…

>!
L'Harmattan, Budapest, 2019
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634145349

Most olvassa 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Sajó László: Volt időnk

Milyen praktikus, ha az embert (íróembert) pont úgy hívják, mint az apját! Egy füst név alatt kiadhatja kettőjük művét.
Az első 25 oldalon azt hittem, valamiféle helytörténeti-történeti dokumentumkötetbe csöppentem. Szeretem persze azokat is, de itt azért másra számítottam. Aztán elkezdődik az apa által megírt élettörténet, a fiú rövidebb-hosszabb kommentálásaival. Helyenként pontosít, magyaráz, néhol megszólal a párhuzamosan történteket, vagy épp a folytatást, a jövőt ismerő hangja (ha tudta volna, mi lesz x év múlva!). Helyenként beszúrja azt, amit az apja nem tudott, vagy esetleg nem akart megírni. Az ő felnőtt életét érintő, szűkszavú apai mondatokat néhol javítja. Ahogy nő a fiú a történetben, egyre többször ő maga szólal meg, mint visszaemlékező. A könyv második felétől pedig a krónikás szerepét már főként ő tölti be. Leírja saját élete történetét, buktatóit, fordulóit.
Mint az író kortársa (és kicsit sorstársa is, lévén vidéki városban felnőtt kétoldali pedagógusgyerek…), rengeteget nosztalgiáztam a könyvet olvasva. Mert ha természetesen semmi sem volt ugyanolyan (egyébként soha, semmi se ugyanolyan), de rengeteg volt a hasonló gyerek- és ifjúkori emlékem. Azok az –akármilyen – ötvenes-hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek! :)
A könyv elején a kötelesség segített át, később a kíváncsiság vitt tovább. És egyre jobban és jobban tetszett. Nem tudom, nem is akarom behatárolni, meghatározni, mi ez – családtörténet, egy korszak története, önéletírás, önvallomás, vagy ön- és családvallomás. De tény, hogy a két Sajó László nagyon jól összedolgozott. Az ifjabb Sajó szerencsés, hogy ilyen apai örökség került a keze közé. Keveseknek adatik meg, hogy írásos (pláne jól megírt) családtörténetet folytathat és dolgozhat fel.

Cipőfűző>!
Sajó László: Volt időnk

Formailag nagyon sokszínű kötet. A feléig azt gondoltam, hogy inkább ennek kellene szerepelnie a borítón: Sajó László (szerk.). Nyitányként leltári kutakodást igénylő néprajzi-történelmi adalékok a kelet-magyarországi svábokról, helytörténeti adatok Hajdú-Bihar és Szabolcs megye svábok lakta területeiről. Aztán bekapcsolódik id. Sajó László, az apa már korábban tollba mondott, és részekben ki is adott élettörténete. Ezekhez eleinte csak hozzátesz, hozzáfűz Sajó, aztán amikortól már öntudattal rendelkező gyermek, egyre inkább rátelepszik édesapja emlékképeire, és végül teljesen átveszi az irányítást a szövegben. Valószínűleg nem tudta megállni, egyre csak bele élte magát, hogy aztán már inkább önmaga könyve lett. És végül megszületett ez a furcsa, de szép emlékkönyv, amely szerintem addig volt igazán jó, amíg ténylegesen az Apám könyve tartott, a betoldásokkal együtt. Ugyan elvitte a hév Sajót, feltárja saját múltját is, jelenét is (talán szépít, talán nem, talán mind igaz, és ha nem), pőre-szocializmus, az utáni kavalkád, gurul a labda, csúszik az unicum-sör kombó, folyik az infúzió. Ez egy megélhető könyv.

(A legvégén közöl néhány verset, melyet édesapja ihletett, ennek külön örültem (igaz, lehangolóan szomorúak), mert olyan kevés verset (főleg kortárs) olvasok.)


Népszerű idézetek

Cipőfűző>!

[Balmazújváros nagy szülötte, Veres Péter kimentette rokonait a transzportból, a többiek (a nem, vagy nem igazi magyarok, a nem magyar, vagy magyarosított nevűek) elindultak az állomásról. Nagyhát, Macs, Látókép, Kismacs, Debrecen-Vásártér, Debrecen. Nem végállomás. Nagyapám meghalt, mert nem volt eléggé magyar. Amikor fölszabadította kincses Kolozsvárt ("Édes Erdély, itt vagyunk!"), akkor eléggé az volt.

67. oldal

Cipőfűző>!

A Mátészalka-Nagykároly vasútvonalra (1905) a gazdák sajnálták a földet, amit a nyomvonal elvett volna, ezért az utókor legnagyobb sajnálatára a falut elkerülte a vasút.

19. oldal

Cipőfűző>!

Osztályfőnőkünkkel, Horváth Sándor tanár úrral kezdtük a napot, aki máris meglepett határozott bejelentésével: – A napfény nemcsak a növényeket fejleszti. A diákok fejében is serkenti az agysejteket. Mindenki kopaszra nyiratkozik a jó eredmény érdekében. Kopasz csapatunk hamar kitűnt a Kir. Kat-os gimnazisták sorából.

77. oldal

Cipőfűző>!

1949 januárjában – szállongó hóesésben – tüntetést szerveztek Mindesznty József bíboros hercegprímás ellen. Előttünk meg-megjelentek a kivezényelt iskolák. Ordítozva skandálták: Ha a Kir. Kat. nem jön ki, Mindeszntyt szereti! Jellemző, hogy a már államosított iskolák tanulóit ugyanarra a helyre vezényelték, ahol főpapi áldását adta ránk a görög katolikus püspöki palota udvarán, amikor iskolánk visszatért Máriapócsról, ahova búcsús menetként gyalog tette meg az utat oda és vissza. Mi akkor fel sem fogtuk, milyen nagy a veszély, „Hajrá, Fradi!” bekiabálásokkal fejeztük ki véleményünket. (…)

80. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tobak Tibor: Pumák földön-égen
Nádas Péter: Világló részletek
Robert Capa: Kissé elmosódva
Tobak Tibor: Pumák és a többiek
Bognár Irma: „Adjanak hálát a sorsnak…”
Tóth Ágnes: A halál katlanában
Hegedüs Géza: Az emberi méltóság
Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Tüzes cipőben
Tóth Ágnes: Dokumentumok a magyarországi németek történetéhez 1944–1953 / Quellen zur Geschichte der Deutschen in Ungarn 1944–1953
Kálmándi Papp László: Svábok a paradicsomban