Az ​igazi nevünk – Zanzibar 2 csillagozás

Sági Jutka – Ruszkai Edit: Az igazi nevünk – Zanzibar

Kedves ​Olvasó!

Reméljük, már nagyon vártad ezt a könyvet, de az is lehet, hogy csak a kezedbe akadt véletlenül és most azt gondolod: Tíz éves a Zanzibár? Na, bumm!
Tucatjával jelennek meg zenekarok, aztán a fele a süllyesztőben végzi egy-két év alatt. Pedig a tíz évet már kevesen élik meg színpadon, s ha ők megélték, hátha tudnak mesélni valamit a kívülről oly csillogónak tűnő zenészéletről is.
A Zanzibar a semmiből indult, nem volt mögöttük 'hátszél', nem voltak milliók a zsebükben, sőt, néha még egy pizzára sem futotta ötüknek. Ki tudja, mi volt az első impulzus, ami miatt rockzenészek akartak lenni, és lettek – bár a szakma pop-rocknak is titulálta őket.
Olvashatsz az általuk talált és teremtett életforma sikereiről, harcairól olyan őszinte megnyilatkozásban, amilyet csak a legközelebbi barátok hallhattak rajtuk kívül. Ma már nevetve mesélik el, hogyan csillapították éhségüket melegvízzel, miközben olyan dalok születtek éppen, mint a 'Szólj már' és… (tovább)

>!
EMI Zenei, 2009
348 oldal · ISBN: 9789638814616

Enciklopédia 3


Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

>!
Zakkant_Tudós

A kockázatot vállalni kell, csak akkor születhetnek új és jó dolgok.

265. oldal

>!
Zakkant_Tudós

Miért fogunk gitárt? Hát a lázadás miatt! Valamit ki akarunk fejezni. Szerintem az egész rockzenének a lényege, hogy nem érzem jól magam a bőrömben, ki akarom üvölteni, hogy hagyjatok békén!

251. oldal

>!
Zakkant_Tudós

Kamaszkoromra összegyűlt bennem egy jókora adag düh, amit valahogy kifejezésre kellett, hogy juttassak. Erre nem volt elég a papír meg a ceruza. Ehhez kellett a gitár, a hat húr, meg a torzító!

251. oldal

>!
Zakkant_Tudós

Volt egy ilyen Toi-Toi, igaz, hogy nem a színpad mögött, de legalább közel a színpadhoz, persze nyilvános.
    Rita bemegy, persze rögtön körbekapják a budit, és azt hallja:
     – Hé, bent van a Terecskei Rita!
     – Komolyan? Ez az, aki bent van?
     – Persze! Gyertek!
     – Helló! Te vagy az, Rita? Mondj már valamit!
     Gondold el szerencsétlent! Végezd el a dolgot, majd gyere ki harminc ember közé úgy, hogy még meg sem tudod mosni a kezed, és kezdj el aláírogatni, meg ilyenek, közben meg tudod, hogy öt perc múlva kezdeni kell!

80. oldal

>!
Zakkant_Tudós

     Aztán egyszer, már nem is tudom hol, a szokásos: csepeg az eső, színpadfedés sehol, gyűlik a nép. Jön a polgármesterasszony – aki egyben a szervező volt – és kérdi, hogy miért nem kezdünk már? Mondom: Azért, mert nincs lefedve a színpad, és bármikor rákezdhet az eső, a kábelek meg szanaszét a vízben.
     – Á! Nem lesz itt semmi! Nézze, mennyien várják magukat!
     – Látom, és éppen ezért vagyok én is ideges, mert egy olyan rendezvényt, ahol ennyi ember van, nem lenne szabad azzal kockára tenni, hogy nem olvasom el a szerződést.
     Szó szót követett, és mivel a hölgy látta, hogy mindenképpen ő a sáros, én meg hajthatatlan vagyok, könyörögni kezdett. Elmesélte, hogy épp aznap délelőtt vett át a parin mentben valami kitüntetést a közért végzett munkájáért, és hogy ezek után micsoda kudarc lesz az élete, ha így becsődöl, meg ilyeneket. Komolyan mondom, még sajnáltam is, de a helyzeten ez nem változtatott. A színpad egyre vizesebb lett, csillagoknak pedig nyoma sem volt az égen.
     A korlát mögül egyre több kíváncsiskodó fej nézte a párbeszédet, elvonulni nem tudtunk hová, körülöttünk meg a többi város- vagy faluvezető, nem tudom már. Erre a nő letérdelt a földre, és úgy kezdett el kérlelni, közbe szorongatta a kezemet! Ezt nem hittem el! Akkor már tényleg csak arra tudtam gondolni, hogy: Basszus! Én egy k*va gitáros vagyok egy zenekarban, minek kell itt birkóznom ilyen polgármesterasszonyokkal, miért nem tehetem egyszerűen a dolgomat? A gitározást!
    Ezért a legegyszerűbb dolgot csináltam, ami eszembe jutott. Letérdeltem én is, és úgy folytattam.
     – Tessék megérteni, mi is nagyon szeretnénk játszani, de amit kértünk, amit alá tetszett írni, hogy itt lesz, az nincs itt, és nem tudjuk a felszerelésünket kipakolni az esőbe!
    Borzasztó hülyén éreztem magam. Aztán szó szót követett, majd Levy bácsival és Gyikszivel kitaláltunk valami nagyon sufnituningos ideiglenes fedést abból, amit ott találtunk, a zenekar is nagyon sajnálta már a polgármesterasszonyt meg az egész szitut. És felléptünk. A néni csak hálálkodott, gyors beállás, valami fólia a fejünk felett, amit csak a lélek tartott, és elkezdtük a koncertet. Közben persze ment a víz mindenhová, már akkor tudtuk, hogy jópár (sic!) effektpedálunk megy majd a kukába, de mindegy. Ha nem vág agyon minket az áram, a közönséget sem hagytuk cserben és polgármesterasszony sem marad szégyenben.
     A vicc ezután jött! Ahogy lejöttünk a színpadról a koncert végén, a szóban forgó hölgy nekem esett, hogy ilyen nagyképű bagázs nincs még egy a földön, és hogy gondoskodni fog róla, hogy se ide, se a környékre soha ne hívják meg a zenekart!
     Na, – gondoltam – ez igen! Ennyire nem kéne megköszönni!

174-175. oldal

>!
Zakkant_Tudós

     „Legújabb, „Őrangyal” című lemezével sem hazudtolta meg magát a zenekar, már a lemezborítóval is képesek sokkolni a közönséget." – olvastuk a lapokban.
A borító terve az én fejemből pattant ki – jelentette be Sidi. (…)
     „…Egy tisztességes becstelenségben megőszült rocker megirigyelné a gyermeket: több ábra látható rajta, mint mondjuk a Sex Action teljes legénységén." – írta Szalay Péter.
     Hiszti Eszti név alatt a zene.hu-n ez volt olvasható:
     „A borító: lelkembe mart. Nyilván photoshoppal készült, de akkor is durva. Egy nyolc év körüli copfos kislány, agyon tetkózva, agyon piercingezve. Fú, egy ilyen kis ártatlan, őszinte kis lelket látni úgy, hogy rajta van az ember összes mocska. Lélekbevágó, és igazán elgondolkodtató."

190. oldal

Kapcsolódó szócikkek: piercing · tetoválás
>!
Zakkant_Tudós

    Ritát ismerősei házi – egyenesen Komáromból származó – mézes pálinkával lepték meg egyik nap, aminek nem meglepő módon igen erős „elhajlás” lett a vége, de úgy is mondhatnánk: berúgott, mint a csacsi. Aznap este a koncerten Ritának olyan érzése volt, hogy a Wembley színpadán áll, csak épp azt nem érzékelte, hogy akadozva beszél, helyenként hamisan énekel, és egyértelműen lejön a színpadról, hogy valami nincs rendben. Mindezek után még interjút is adott a helyi tévének.

30. oldal

>!
Zakkant_Tudós

    Persze Sidit sem kerülte el aznap Nickoval kapcsolatban a „tipikus zanzibaros szerencse", később így mesélte el:
     – Szóval bemegyek a csarnok budijába, ahol úgy harminc piszoár volt körben, tudjátok, mint a Pecsában, nincs bent egy lélek sem, kiválasztom az egyik szimpatikus slozit, aztán elkezdek könnyíteni magamon. A periferikus látásommal észlelem, hogy valaki odacsoszog mellém és szintén „üríteni" kezd, majd iszonyú skót vagy ír, mit tudom én milyen akcentussal aszongya: Hey! How You Doin'? Nicko volt az, apám! Papucsban, Iron Maiden-es bermudában, ami persze térdig letolva, mint az oviban a gyerekeknél, pisál és vigyorog rám. Én meg: Pfú! Ez a csávó évekig díszítette a falamat! Az ő zenéjükön nőttem fel! Most mit mondjak?

69. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Iron Maiden
>!
Zakkant_Tudós

Ritát a baráti társaságomba tartozó srác unokatestvéreként ismertem meg. Ő egy korosztállyal lejjebb volt, de járt bulikra, koncertekre. Pici lány volt, és sokszor egy nagy gitár lógott a nyakában. Kockás inge szinte a földig ért. Már akkor látszott, hogy kirívó valaki, hogy egyéniség, amolyan „elfajzott” csaj.

275-276. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Michael Jackson: Holdséta – Moonwalk
Trevor Baker: Dave Gahan & Depeche Mode
Rob Jovanovic: George Michael – A poplegenda
Nora Maclaine: Michael Jackson
Michael Fuchs-Gamböck – Thorsten Schatz: Lady Gaga
Justin Bieber: Az első lépés az öröklét felé: az én történetem
Adrian Grant: Michael Jackson
J. Randy Taraborrelli: Madonna hiteles története
James Aldis: Michael Jackson – Legenda – Ikon – Hős
Robin Eggar: Tom Jones