Az ​idő hídján 5 csillagozás

2021/161, otthoni polc, 0/3 eddigi értékelés

A 2000-es kiadás alcíme „A mai magyar SF tükre” félrevezető, mint ez a számsor mutatja: 60, 76, 75, 58, 66, 56, 55, 73, 92, 39, XX. spoiler Tehát ez a válogatás inkább egy tisztelgés, meghajtjuk az elismerés zászlaját az előző írógeneráció munkája előtt.

Lehet, hogy az idősödő kéz az oka, de a novellák kevésbé voltak erőteljesek/átütőek, mint amit most két évtizeddel később, a fiatalabb generációtól kapunk. Persze bármelyik komoly/átgondolt és gondolatébresztő munka, de csak ritkán tudtam olvasás után azt mondani, „Ez igen!”.
A tíz írásból legjobban Kasztovszky tetszett, ez igazi Kasztovszky volt, a Kétszemélyes világ színvonalán. Önmagát adta Tőke Péter (csavaros ifjúsági elbeszélés), Dévényi (szatíra) és Nemere (lírai hangulat), de utóbbitól ilyen novellát féltucatnyit már biztosan olvastam… Bogáti Péter ragyogó Monarchia-környezetet festett, kár hogy nem varrta el az elbeszélését; pozitív meglepetés volt a számomra ismeretlen Nepp József; és jó alapokkal megírt a Csernai-novella, de a befejezésből hiányzott az erő.
Nagyon vártam Szepes Mária írását, a Tükörajtó a tengerben folytatásának szinopszisát ígérték, és még soha nem olvastam egy szerzői szinopszist, vajon milyen lehet? Hát ezt most sem tudtam meg (gondolom olvasóként ehhez nincs is közöm), novellisztikusan megírt történet volt, bőven túl a cselekmény-szinopszison.
Pap Viola kedves űroperettje gyengécske volt, Fábián László központozás nélküli írását pedig képtelen voltam elolvasni. Lehet, hogy nem vagyok fogékony „a modern próza stíluseszközeire”, és bennem van a hiba spoiler
Végül még Erdei Pálma tanulmányát említem meg, nagyszerű látlelet arról, hogyan élte meg a magyar SF-könyvkiadás a rendszerváltást.