Nahri sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket.
De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen… (tovább)
Bronzváros (Dévábád-trilógia 1.) 521 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2017
Enciklopédia 26
Szereplők népszerűség szerint
Alizajd al-Kahtáni · Dárajavahus-e Afsin · Nahri e-Náhid · Dzsamséd-e Pramuk · Muntadzir al-Kahtáni · Zajnab · Gasszán al-Kahtáni · dzsinn · Hajzúr · Kartér-e Mannusur · Káve-e Pramuk · Naszrin · péri
Kedvencelte 67
Most olvassa 28
Várólistára tette 599
Kívánságlistára tette 489
Kölcsönkérné 6
Kiemelt értékelések
Ezt a könyvet olvasva megnyílik előttünk egy elvarázsolt arab világ. Dzsinnek, repülő szőnyegek, elvarázsolt épületek, egzotikus kertek, hárem, tömény illatok és szemkápráztató színek, hírhedt harcosok és hercegek, de mindez a varázslat a véres valóság köntösébe bújtatva. Titkok, árulás, cselszövés, intrika, társadalmi ellentétek, lázadás és a túlélésért való küzdelem szövi át, de közben jelen van a hűség, a család óvása és egy kis szerelem is.
Nahri egy nagyon izgalmas főszereplő. Igazi belevaló főhősnő. Biztos, hogy rengeteg izgalmat tartogat még a további kötetekben, és hogy még sokat fog fejlődni a személyisége. Dára és Ali elég kettős karakterek. Hol szimpatikusak, hol meg inkább bosszantóak. Legalább árnyalt a személyiségük, viszont így nehéz eldönteni, hogy kinek a pártján állunk.
A történet elég lassan halad. Legalább az első harmada csak bevezetés volt. Ez egyszerre jó is, meg nem is. Jó, mert tényleg alaposan felépül a világ, amelyben játszódik, viszont rossz, hogy már szeretnénk belecsöppenni az igazi izgalmakba, de az valahogy egyre csak késik. Ettől függetlenül az írónő nagyon jól vezeti a történetszálakat. Nagyon jó ötlet volt, hogy Ali szálán keresztül már előre megérthetjük a fő helyszín működését. Felépített egy nagyon összetett, valósághű társadalmat, amit alaposan be is mutatott több nézőpontból is. Talán pont az ment egy kicsit a történet rovására, viszont így könnyebb komolyan venni az egészet átszövő társadalmi problémákat, politikai harcokat.
Összességében ez egy nagyon varázslatos, szórakoztató, de egyben összetett történet, amit leginkább az igazi meséket kedvelőknek, de a kegyetlen valóságtól sem félőknek tudok ajánlani.
Vajon mi történik, ha a kairói tolvaj találkozik a dzsinnel az Ezeregyéjszaka meséiből? Színes, keleti forgatag támad és a magasba emelkedik a kissé megkopott repülő szőnyeg.
Csillogó, tarka, káprázatos kulisszák között játszódik a Bronzváros, a 18. századi Egyiptomban és Dévábádban, a tűzzel rokonságban álló lények, a dévek hazájában.
A szerző fantáziája legfőképpen a díszletek és a dzsinnek, félszerzetek különböző törzseivel benépesített világ felépítésében teljesedik ki, és sokkal inkább megmaradnak az olvasó emlékezetében a mesebeli paloták és kertek, a földön, vízben, levegőben kavargó teremtmények, a perik, rukhmadarak, máridok, ghúlok, ifrítek, mint maga a történet vagy a szereplők.
Az egyik központi karakter, a minden szélhámosságra kapható, kissé könnyelmű, ifjú női főszereplő tökéletesen illeszkedne egy kalandos, könnyed, sodró erejű mesébe, de folyton azt éreztem, hogy a cselekmény nem pörög, nem halad, egy kis sivatagi homok mindig belekerül a gépezetbe, amitől lelassul a tempó, és hiába a sok életveszélyes, küzdelmes jelenet, az intrikák, a társadalmi osztályok között forrongó válság, mégis nehézkesen jutunk előre, teve hátán araszolva, és nem a rukhmadár szárnyán repülve.
A közel-keleti környezetben és a mágikus, mitikus lényekkel benépesített világban azonban ott a potenciál, egy kicsit érettebb jellemű szereplőkkel és több átütő erővel megtámogatva a folytatásokat, a sorozat ígéretes színfolt lehet a fantasy palettán.
Izgalmas, sokat sejtető felütéssel indul a regény: az örökké misztikus, egzóta Kairó a napóleoni háborúk idején, és egy ifjú, vadóc szélhámos leányzó, aki elmerülni látszik a város fojtogató hiedelemvilágának sötét bugyraiban. S miközben a francúz csapatok lába tapodja Egyiptom földjét, a történet az első lélegzetelállító fordulattal egy csuda érdekes, alternatív világba rántja az olvasót, amelyben életre kelnek Seherezádé meséinek hősei.
Az ifjú szerző figyelemre méltó részletességgel építi fel világát, amelyben a környezet, a város szikrázóan valós leírásán túl jelentős hangsúlyt kap a dzsinnek társadalmának részletes bemutatása, a törzseik közötti szövetségek és küzdelmek részletes ismertetése, visszanyúlva Dévábád sokszáz éves múltjába, komplex történeti áttekintést nyújtva a hatalmi-politikai viszonyok alakulásáról, megtámogatva mindezt egy saját jogú mitológiával.
Régen olvastam már olyan fikciós regényt, amelyben ennyire gördülékenyen váltakoznak az izgalmas, fősodorhoz tartozó események és mindemellett párhuzamosan, a cselekményszálat meg nem törve, a főszereplőkkel vállvetve helyezkedünk, intrikálunk és sötét titkokkal teli alternatív jövőszálakat szövögetünk a főbb szereplők önálló szövőkeretein, amelyek egyszer csak egy óriási, színes, „szélesvásznú” falikárpitban olvadnak össze. A történetben szó szerint meseszerű sodrással tűnnek fel Az Ezeregyéjszaka meséinek varázslényei. Az ifrítek, rukhmadarak, ghúlok mágikus kavalkádja azonban jól megfér a szinte történelmi kalandregényként kanyargó fősodorral.
Vallom azonban, hogy a zsáner egyik kulcskérdése továbbra is a karakterek kimunkálása. No, ez szerintem már jóval kevésbé sikerült a Bronzváros esetében. Főszereplőnk, Nahri figurája, már a küldetéséből fakadóan is üvöltve utasítja el a – valahogy mégis „rásikeredett” – nyaffantós-csajos allűröket. Alizajd herceg őrlődő, útkereső, meghasonult alakja sem a legsikerültebb a maga nemében. Dárajavahus-e Afsin azonban, a maga ellentmondásos jellemével, izgalmas, valós mélységgel bíró karakterével megmenti a helyzetet. Sajátos, hogy pont Dára karaktere teszi élettel telivé a mesét, amelyet aztán az írónő tökéletesen megtámogat Gasszán király alakjával.
Nemkülönben zavaró kissé, hogy a dzsinnek világának lakói – amellett, hogy folyamatosan hangsúlyozzák elkülönülésüket a párhuzamosan létező emberi világtól – számomra túlságosan is magától értetődően emberiek lettek.
Mindezektől függetlenül, minden ambivalenciát félrelökve, eddig a Bronzváros az év egyik kellemes csalódása számomra, kiváló debütálás. Úgy gondolom, nem kockáztatok, ha azt állítom, hogy a mesék szerelmeseit elvarázsolja majd, a zsáner szakértői pedig élvezettel fogják szétcincálni. Engem szórakoztatott, jó szívvel ajánlom.
A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2019/05/s-chakraborty-b…
„Fejest ugrottam az egzotikumok világába. Mindent megkaptam, mi szem és szájnak ingere. Láttam, miben különbözik a dévek és dzsinnek gondolkodásmódja. Hallottam a safítok elégedetlenkedő morgását. Éreztem a sivatagi homokon táncoló forró napsugarak erejét. És találkoztam egy furcsa lánnyal, aki még nem tudja, hol van a helye, illetve egy rettegett harcossal, aki kicsit az én szívemet is elrabolta. Teljesen egyet értettem Nahrival, Dára csupán a kisugárzásával képes lenne porba dönteni egy várost. Mégsem tudok ellenállni a perzselő izzásának.
A Bronzváros nem a dark fantasyk táborát erősíti, sokkal inkább illeszkedik az epikus fantasy témakörben – ahogy azt Sabaa Tahir is megjegyezte. Kellemes regény, kalandos utazás, melyben nagy hangsúly van a szereplők gondolkodásmódján, reakcióin. Sokszor az események türelmesen, a háttérben zubogva várják a kitörési pontot, majd mikor elérkezik a megfelelő pillanat, hatalmas árként törnek ki, mindent maguk alá temetve. Noha sokszor könnyed a stílusa, a szerző nem engedi elfelejteni, hogy ez nem egy gyerekeknek szánt esti mese: ha kiereszti a karmait, véres nyomokat hagy maga után.
A gyönyörű borító egy élményekben gazdag történetet rejt. Bátran merem ajánlani, minden egzotikus fantasy rajongónak. ”
Először a borító fogott meg, majd a fülszöveg, mert mindig is szerettem az arab mesevilágot. Ha kivonjuk a történetből a fantasy elemeket, akkor is izgalmas történetet kapunk, amely bármely arab királyságban játszódhatott volna. A törzsek közti kulturális különbségek, a más valláshoz tartozás, palotai intrikák és árulások, cselszövések egy sima történelmi regénybe is belepasszolnának. Időnként el is lehet feledkezni róla, hogy dzsinnekről van szó (akik nem a lámpából jönnek elő), mert ugyanúgy viselkednek, éreznek és gondolkodnak, mint az emberek. Nem lett kedvenc szereplőm, mert Ali kissé naivnak, Nahrit önzőnek, Darát meg kicsit őrültnek tartom. Az írónő stílusa viszont tetszik, és a könyv kivitelezése is igényes. Várom a folytatást.
Ha zavarja a lelkiismereted a tény, hogy bemocskolom a történelem egyik leghíresebb tömeggyilkosát, akkor eszeljünk ki egy másik mesét.
…a vér és a szándék létfontosságú a mágiában.
Így, majd’ két héttel a befejezés után is az első, ami eszembe jut a könyv kapcsán, hogy mennyire csalódtam.
Az eleje jó volt. Az mondjuk kicsit furán hatott, hogy spoiler, de ezen kívül jó volt. Határozott indítás, erőteljesnek tűnő, bár a múltjában kissé túl sok kérdőjelet rejtegető női főhős, és igazán zsongó, látható, érezhető leírása a helyszíneknek, amiken pikk-pakk ott érezhettem magam.
A vége is jó volt főleg a harcjelenet, de ami követte, jobbára azzal is meg voltam elégedve.
Na, de ami a kettő között van…
– Nahri, az erős nő mást se tesz, csak nyavalyog és sodródik az eseményekkel
– Nahri, aki állítólag profi szélhámos, képtelen a rém egyszerű háttérsztorijával kapcsolatban egyetlen váratlan kérdésre értékelhető választ adni. spoiler és spoiler
– Nahri minden egyes, Dárával közös jelenetében szakít legalább kétbekezdésnyi időt arra, hogy megszemlélje a srác szemét és a haját spoiler
– Ali herceg egy intrikán szocializálódott királyi családba született, egész életében katonának nevelték, ehhez képest olyan naiv, mint akinek egész életében tündérmeséket olvastak spoiler
– Dára folyamatosan magyarázatot ígérget, ha véletlenül elmond valamit, azt is harapófogóval kell kihúzni belőle. spoiler
– a mágiához nem értő lányt a könyvtár legrégebbi tekercsei között tanítják tüzet idézni! Ez különösen fájt… – stb…
Időnként olyan érzésem volt, mintha a regény egyes részei egy jó esetben közepes YA-ból érkeztek volna, pedig egyébként ez minden csak nem YA, és talán ettől fáj ennyire. Meg attól, hogy a világ leírása még eközben is zseniális maradt. Ugyan Dévábádnak csak egy részét ismertük meg, de Kairóhoz és a többi helyszínhez (sivatag, oázis, romváros stb…) hasonlóan ezt is szinte tapintanám, mégsem érzem azt, hogy az írónő elveszett a részletekben, vagy túlzottan aprólékos. Ha valami, akkor a helyszínek ábrázolása nagyon megy Chakraborty-nak.
A leírásokon kívül a mellékkarakterekkel sikerült még egész jól megbarátkoznom. Kifejezetten kedveltem például a királyt, aki viszont egyértelműen igazi intrikus, és Dzsamsédet, spoiler de Dzirunak is voltak jó(zan) pillanatai. spoiler
A vége azért annyit elért, hogy kíváncsi legyek a folytatásra. spoiler De azért remélem, hogy a történetnek és a főbb szereplőknek sikerül összekapniuk magukat…
„Szulejmán szemére!" Elképesztően jól szórakoztam!
Rögtön megfogott a könyv egzotikus és egyedi hangulata, a szereplőivel pedig hamar barátságot kötöttem. Dára, az öntelt dév harcos és felszabadított rabszolga volt a kedvencem, de Nahrit, a fondorlatos ember tolvajt is kedveltem. A könyv első harmada eseménydúsabb és izgalmasabb volt. Próbára tette a képzelőerőmet, a repülő szőnyeget még könnyen magam elé tudtam képzelni, de ezután egyre furább fantaszikus lények és mágikus képességek jöttek velem szembe. Amikor leült kissé a cselekmény, akkor a Bronzvárosi dévek és dzsinnek intrikáival vigasztalódtam. Én ezt a részét is szerettem, mert nem volt túlbonyolítva, átláttam és értettem, hogy kinek mi a célja és motivációja. Az elnyomott safítok jogaiért én is szívesen harcoltam volna a Tanzím csoporttal. A legjobb, hogy elképzelésem sem volt a végkimenetelről és csak néztem ki a fejemből, amikor spoiler. A fene essen ezekbe a folytatásokba! (Standalone könyvek léteznek még egyáltalán?) Most várhatom a következő részt….
Nagyok voltak az elvárásaim.
Ez a könyv mindet túlszárnyalta.
A történet elképesztően egyedi és egzotikus, a mondavilág zseniálisan felépített, és a karakterek… Hm, Dára…
Nagyon tetszett a felépítése, a kétfelé szál, ahogy általa két egészen eltérő nézőpontot ismethettünk meg. Bár kétség kívül én is szívesebben olvastam Nahri és Dára cselekményét, teljes mértékben elismerem Ali részeinek létjogosultságát.
Ha egy történet összetöri a szívem, és nagyon a lelkembe mászik, megpróbálok író, és nem olvasó szemmel tekinteni azokra a lépésekre, amik odáig vezettek. És el kell ismernem, hogy írói szemmel baromi jó húzásokat produkált Chakraborty.
Ettől még fáj, persze, de megértem.
Nem győzöm várni a folytatást! Már tegnapra is túl késő lenne.
.
Ami viszont kicsit zavart, bár a könyv értékéből semmit sem von le: a nevek nagy része nyilván kicsit magyarítva lett, hogy egyáltalán ki tudjuk olvasni ami tök korrekt. Viszont sok esetben, úgy vettem észre, benne maradtak a nevek eredeti írásmódjai. És ezek elég gyakran váltakoztak. Naszrin rendszeresen Niszrín, Káve Kaveh, Gasszan Asszan lett, volt, hogy két soronként váltakozva. Nyilván nem ezen múlt a könyv élvezhetősége, de olykor ki tudott zökkenteni.
Itt igaz az, hogy a csodás borító csodás történetet takar!
Rég olvastam ilyen varázslatos fantasy-t (pedig a műfaj lényege, hogy az legyen a mű nem? Varázslatos!), amiben ilyen szintű világépítmény legyen: összetett, koherens és mély (!) történelemmel rendelkezik, egészen a teremtésig visszamenve… na ilyet nem sokszor olvastam eddig. A dzsinnek történelme pedig valami hihetetlen!! Szinte minden a régmúlt illetve a közelmúlt történelmére épül a cselekményben és MINDIG valami újdonság derül ki róla, amivel teljesen más színben tűnnek fel az szereplők. Ez főleg Dárára vonatkozik, akivel kapcsolatban mindig úgy éreztem, hogy igen, na most már értem a karakterét, de FOLYTON újat mutatott magából és egy szereplő iránt érezhető ÖSSZES érzelmet kiváltotta belőlem: a kedveléstől, a szereteten át a gyűlöletig és a sajnálatig. Nagyon rég találkoztam ennyire többsíkú karakterleírással. Nahri kicsit egyszerűbb lett, csak egy-két kiszámíthatatlan tette volt, de több mint 500 oldalon keresztül csodálkoztam volna, ha semmi meglepőt nem tett volna. Viszont egyáltalán nem volt rossz női főszereplő, sőt ha így haladunk lehet kedvenc is belőle. Alizajd herceg fejezetei vontatottak voltak; mikor láttam, hogy az ő szemszöge következik nem igazán volt lendületem haladni a művel. Nem érdekelt mi történik vele, sajnálom ha ez rosszul hangzik. Viszont idővel felért Nahri fejezeteinek izgalmassági szintjéhez az övéi is, éppen csak nem szárnyalta túl őket. Kimagasló karakterfejlődést nem igazán tapasztaltam, inkább úgy éreztem, hogy mindenki sodródott a cselekménnyel. A túlélésért küzdöttek egy intrikákkal és politikai csavarokkal teli udvarban. Többet nem is mondanák a cselekményről és a karakterekről, mert EZT TÉNYLEG OLVASNI KELL. Kész! Egyszerűen túl zseniális ahhoz, hogy az olvasási élményét elrontsam valakinek sok spoilerrel és utalgatással… ez az alkotás TÖBBET érdemel ennél.
Egyedül egy problémám volt: nagyon nehezen zökkentem bele az arab és a kitalált kifejezések megértésébe. Nem akartam egy-egy csatajelenet közben hátralapozni, hogy kikeressem a jelentést, így csak a könyv végére értettem meg igazán minden szót. De most már TELJES LENDÜLETTEL, akadályok nélkül vetem majd bele magam a folytatásokba, mert ez a trilógia az ELSŐ KÖTETTEL BESZIPPANTOTT!
Erősen ajánlom mindenkinek, aki egy igazi fantasy, kaland regényt akar olvasni.
„A nagysághoz idő kell, Náhida bánu. A leghatalmasabbak is gyakorta apróságokból születnek.”
Már régóta gubbaszt a várólistámon a Bronzváros , így ideje volt, hogy belekezdjek ebbe a lenyűgöző világba, amit az írónő igen gondosan felépített.
A könyv nagyon meglepett, mert a fülszöveg alapján egy másfajta történetre számítottam.
Chakraborty nagy hangsúlyt fektetett Dévábád politikai és társadalmi problémáira, a szereplők jellemének építésére és az arab világ megteremtésére. Kicsit hiányoltam belőle a „kalandot”, amit Dára és Nahri átélhettek volna a Bronzvárosba vezető úton…
A történet elején nem kedveltem az ifjabb herceget, mert mindig az izgalmasabb pillanatokat szakította félbe az ő részével, de csodák csodájára a történet végére az egyik kedvenc szereplőm lett. Ezért is tetszett nagyon a könyv, két teljesen más szemszögből látunk rá a múltban történtekre, más megítélése van egy-két szereplőnek. Ebből alakult ki egy kettős hatás (ami nagyon jó egyediséget adott a varázslatos mesének ), az olvasó és a szereplők sem tudták, kikben érdemes megbízni, mert az egyik oldal sem volt csak fekete vagy fehér. Remek könyv, egy csodálatos világgal, de nem ragadott magával annyira, mint egy kalandokkal teli fantasy könyv. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok a folytatásra, és remélem sikerül majd jobban elbűvölnie a Rézkirályságnak.
Népszerű idézetek
– Megesik, hogy… másféle… munkákkal biztosítom a kenyérrevalót.
A dzsinn – nem, a dév, helyesbített magában – összehúzta a szemét.
– Vagyis amolyan tolvaj lennél?
– Ez egy felettébb szűk látókörű megfogalmazás. Jómagam úgy mondanám, hogy kényes feladatokkal foglalkozó vállalkozó.
49. oldal
– A népem szemében súlyos vétség a vendégszeretet elutasítása – figyelmeztette Dára.
Nahri óvatosan belekortyolt, leginkább azért, hogy a kedvére tegyen. A bor émelyítően édesnek bizonyult, inkább volt szirup, mint folyadék.
– Valóban?
– A legkevésbé sem. De unalmas egyedül inni.
107. oldal, 5. fejezet
– Tudsz úszni?
– Tudok-e úszni? – csattant fel, mintha a puszta gondolatot sértőnek találná. – Tudsz lángolni?
112. oldal
– Sehol egy rejtekhely.
– Rejtekhely? – kérdezte Nahir, de Dára egyetlen szisszenésére lehalkította a hangját. – Miért? Ez csak egy madár!
– Nem ez egy rukh. Vérszomjas fajzat; mindent megesz, amit elcsíp.
– Mindent? Úgy érted, még a magunkfajtákat is? – A bólintása láttán a lány felnyögött. – Miért akar széles e világon minden felzabálni minket?
165. oldal
– Hierapolisz. […] Régóta nem jártam erre. Ifjúkoromban Hierapolisz lakói meglehetősen… spirituális lények voltak. Végtelenül tartották magukat a szertartásaikhoz. Bár az ő esetükben érthető az elkötelettség, elvégre falloszokat és halakat imádtak, ráadásul a fohásznál jobban kedvelték az orgiákat.
91. oldal
Nahri hitetlenkedve pillantott a hercegre.
– Csak nem félsz tőlem?
Amaz megborzongott.
– Nem. De úgy tartják, ha egy férfi és nő magára marad egy zárt teremben, akkor az ördög a harmadik jelenlévő.
322. oldal
– Tudod, mivel Náhid vér folyik az ereidben, valószínűleg elélsz majd néhány évszázadig. – Dára hátradőlt a szőnyegen, hogy a csuklójára támaszkodjon. – Gyakorolnod kellene a türelmet.
– Ha így haladunk, ez a beszélgetés is el fog tartani néhány évszázadig.
A nagysághoz idő kell, Náhida bánu. A leghatalmasabbak is gyakorta apróságokból születnek.
387. oldal
A sorozat következő kötete
Dévábád-trilógia sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Katherine Arden: A lány a toronyban 92% ·
Összehasonlítás - V. E. Schwab: A Fényigéző 92% ·
Összehasonlítás - Sarah J. Maas: A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara 93% ·
Összehasonlítás - John Gwynne: Az istenek árnyéka 91% ·
Összehasonlítás - Brandon Sanderson: Elantris 91% ·
Összehasonlítás - Genevieve Gornichec: A vér szövetsége 84% ·
Összehasonlítás - Emma Törzs: Vér, tinta, nővér, írnok 83% ·
Összehasonlítás - Oliver Bowden: Assassin's Creed – Reneszánsz 77% ·
Összehasonlítás - Rebecca Yarros: Fourth Wing – Negyedik szárny 94% ·
Összehasonlítás - Michael J. Sullivan: A háború kora 95% ·
Összehasonlítás