Aranybirodalom (Dévábád-trilógia 3.) 0 csillagozás

– Egyszer megkérdeztem Szubhától, mivel akadályozza meg, hogy megtörje őt a gyógyítás felelősségének súlya és a rémesebb feladatok. (…) Tudod, mit felelt?
– Attól függ, akkor hol tartott a kapcsolatotok. Ha jól emlékszem, az első hetekben elég harapós kedvében volt.

Bűbájolj elő még egy kupa bort, vagy dugj vissza a zárkámba. Inkább a zulfikár mérge, mint hogy veled vesézzem ki a szerelmi életemet.

– Egy teljes napon át vonszoltam a lázas testedet a Níluson! Még szép, hogy nem akarlak elzavarni!
Alit eluralta a szégyenkezés.
– Nem kellett volna. Nem kellene mindig megmentened.
Nahri közelebb lépett. Megérintette a kezét, mire azonnal leomlott minden fal, amit Ali a megtört szíve köré emelt.
– Ali… világosan megmondtam, hogy ha rajtam múlik, az idők végezetéig az adósom leszel.

– Kis folyami lánynak hívtak.
– Bint an-Nahr. – Dzsinnisztáni és arab között váltogattak, de Ali ezt arabul mondta, és felsandított a nőre.– Nahri.
– Nahri – visszhangozta. – Legalább ebbe volt beleszólásom. Állandóan valami rendes nevet akartak rám tukmálni. Azok sosem illettek hozzám. Világéletemben szerettem a magam útját járni.

– Isten bocsássa meg – motyogta a tenyerébe. – Tönkretettük a próféta gyűrűjét.
– Dehogy tettük tönkre! Legalábbis… nem szándékosan – helyesbített a nő.

Jákob letette a tálat.
– Világéletemben biztos voltam abban, hogy neked nincs túl sok közöd a normálishoz. Ha megkérdezném, hogy egy bogaras vén patikus helyett megmutatnád-e egy rendes orvosnak, akkor nyilván előre tudnám a választ.
Nahri a fejét rázta. Nincs az az emberdoktor, aki segíthetne Alin, felesleges kérdésekre pedig végképp nem vágyott.
– Orvost ne.
– Ez csak természetes. Miért is hoznál értelmes döntést?

A varázsereje maga volt az élet, a lélek – az erő mögött húzódó hatalom, amelynek révén minden mást túlélhetett.

Előszó

– Jól ismerte Muntadzirt, amikor még Dévábádban lakott?
Manézse a fejét rázta.
– Szinte még kisfiú volt, mikor elmentem, a hárem dzsinn gyermekei pedig boszorkánynak hittek, aki egyetlen pillantással eltörheti a csontjaikat.
– De hát… igazuk volt.

– Mégis pontosan kiez az„ő”?
– Egy barát.
– Egy barát? – Helytelenítőn csettintett a nyelvével.– Miféle „barát”? Nem vagytok házasok?
Nahri bűntudata egyetlen szempillantás alatt elillant.
– Eltűnök egy életre kelt csontvázakkal teli temetőből, aztán hat évvel később megjelenek az üzletedben, és az a legfontosabb, hogy a férjem-e a férfi, akit amúgy alig látsz?

Nahri Aliéba fonta az ujjait, és gombóc nőtt a torkában.
– Egy nő alszik melletted, és fogja a kezed – figyelmeztette elfúló hangon. – Az a legkevesebb, hogy azonnal felébredsz, és abbahagyod ezt a vérlázító viselkedést!
Semmi válasz. Nahri nem is várt mást, mégis alig tudta legyűrni a bánatát.
– Ha az adósomként halsz meg, Al-Kahtáni, akkor esküszöm, megkereslek a Paradicsomban, aztán kihajítalak onnan, amiért összeszűrted a levet egy magamfajta alávaló tolvajjal. – Megszorította a kezét.– Kérlek.