A ​demokrácia csúfsága 1 csillagozás

Ryszard Legutko: A demokrácia csúfsága

A könyvben több téma is „előkerül”, de a legfontosabb a demokrácia csúfsága. Már régóta, legalább Platón kora óta tudjuk, hogy csúf; ez Közép-Európában azért érint ilyen borzasztó kínosan minket, mert túl szépnek képzeltük a demokratikus rendszer működését. Azt hittük, ez a mechanizmus csodákra képes – ezért tűnik elkeseredettnek és gyengének Közép-Európa szellemisége, bármilyen hatalmasat is fejlődött a kommunizmus bukása óta. A könyvben olvasható esszék abból a meggyőződésből születtek, hogy szabadulni kell valahogy ebből a lelkiállapotból.

Eredeti cím: Brzydota demokracji

Tartalomjegyzék

>!
Attraktor, Máriabesnyő - Gödöllő, 2005
250 oldal · ISBN: 9639580554 · Fordította: Pálfalvi Lajos

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

mohapapa I>!
Ryszard Legutko: A demokrácia csúfsága

FONTOS FIGYELMEZTETÉS: az értékelés csak nyomokban tartalmaz saját gondolatokat, a kijelentések, következtetések az idézett könyvekből vagy a jelen esszékből származnak.

*

Ryszard Legutko legutóbb magyarul megjelent könyve, A közönséges ember diadala eddig az év olvasmánya számomra. Arról szól, hogy miként függ össze egymással a kommunizmus és a liberalizmus, hogy miért törvényszerű, hogy a volt kommmunisták liberálisokká lettek, és hogy a liberális módszerek miért hajaznak olyan hihetetlen erősséggel a hatalmon levő kommunisták módszereire.

Legutkoról semmit sem tudtam, amikor az előbb idézett könyvével találkoztam, pusztán a könyv címe fogott meg. Nagyjából ez volt az a pont, amikor ráébredtem: van irodalma a konzervatív oldalnak is, van színvonalas kritikája a demokráciának és a liberalizmusnak is, sőt, a liberális demokráciának is*. Akkor jött velem szembe John Kekes, Roger Scruton, a Cenzurázva című könyv is. De a kimondottan provokatív című könyv is sokat mondott számomra: A Holokauszt-mítosz, mint a liberálnáci diktatúra alapja**. Mondtam többször: későn érő típus vagyok.

Legutko lengyel konzervatív, aki katolikus. Mindez együtt. Ráadásul egy lengyel konzervatív katolikus, aki egy időben maga is politizált. Ma már csak tanít és ír. És az írásainak pazarul jó címeket talál. Ez is mennyire jó már: A demokrácia csúfsága.

Manapság a demokrácia nem lehet csúf, mert manapság a demokrácia az isten. Pardon: az Isten. Mert ami nem demokratikus, az nem lehet emberi. Mert a demokrácia ma egyet jelent a joggal, a humanizmussal és igazsággal. Mármint a retorikában. Mert a gyakorlatban nagyon jól tudjuk, ha máshonnan nem, Alexander Dugin könyvéből, hogy bár a XX. század nagy politikai eszméi (kommunizmus, fasizmus, liberalizmus) közül kiütéssel a liberalizmus maradt életben, és úgy virul, mint előtte semmi, úgy tarol, mint előtte semmi, és úgy eszik meg az emberek, mint előtte semmit, és a felszín alatt alatt olyan okosan aljas módszerekkel dolgozik, mint előtte szinte semmi. Tudjuk, mert mindenhonnan halljuk, hogy a demokrácia bármilyen hibáját csak még több demokráciával gyógyíthatjuk.

Ahogyan tudhatjuk azt is, hogy a gyakorlatban mit jelent a demokrácia. Túl sokat nem.
Egyfelől a négyévenkénti szavazás jogát, ahol is képviseleti demokráciában szavazhatunk meg embereket, akikről jobbára kutyafülét nem tudunk, így a szavazásaink a legtöbb esetben nem valaki mellett, hanem valakik ellen zajlanak.
Aztán másfelől jelenti a demokrácia, ami ugye a többségi akarati kormányzás lenne, vagy mi, hogy a kisebbségi jogok csípőből felülírják a többség véleményét a kötelező tolerancia és a szabadság nevében. Fittyet hányva arra, hogy sem a tolerancia sem a szabadság nem létezik a viszonyítási pont nélkül. Mert nem mindegy, mivel kell toleránsnak lenni és mire, mitől akarok szabad lenni? Vagyis a gyakorlat azt mutatja, hogy ha valamely kisebbség be tudja magát küzdeni a liberális közgondolkodásmódba, azonnal védettséget fog élvezni a többség véleményével szemben, mert a többségi vélemény azonnal megkapja a maga jelzőjét (antiliberális, antidemokratikus, náci, homofób, stb.).

Vagyis a demokrácia mára a kisebbségek liberális diktatúrájává vált. Diktatúra, mert amiről a kisebbség nem akar, arról nem szabad beszélni.

És itt abba is hagyom, az érdemi folytatás a blogomon olvasható:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2018/10/27/ryszard_legu…

* https://moly.hu/polcok/a-liberalizmus-es-a-demokracia-kritikaja?page=1
** https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2018/08/05/ladanyi_atti…

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

mohapapa I>!

Nem csak arról van szó, hogy a nők vagy a homoszexuálisok beléptek a tegnapi proletárok helyébe, a proletárforradalmat pedig felváltotta az erkölcsi forradalom. Van még egy közös vonásuk az egykori és mai emancipátoroknak: a dogmatizmus. A proletariátus védelmezője nem fogadott el semmiféle ellenérvet, mert a proletariátus vélt vagy valós szenvedései mindegyiket érvénytelenítették, minden bírálót morálisan és szellemileg kompromittáltak. Ma is így járnak el a nők és a homoszexuálisok patrónusai.

69. oldal, Az értelmiség Szürakuszaiban

mohapapa I>!

A mai értelmiségi (és művész) nyilvánvalóan kétszínű. Egyrészt büszkén hirdeti a valóságról alkotott, politikailag biztonságos elméletet, mely szerint semmihez sem passzol semmi teljesen, és semmi alapunk arra, hogy kategorikus ítéleteket fogalmazzunk meg, másrészt viszont állandóan ilyen kategorikus ítéleteket hoz. Bár meg van gyóződve arról, hogy az „ember" csak nyelvi-társadalmi konstrukció, ez cseppet sem zavarja abban, amikor csatlakozik a „nő" védelmében indított keresztes hadjáratokhoz. Az a nézet, mely szerint minden közösség konvencionális, nem áll ellentétben azzal, hogy hatékonyan támogatja a törvényhozást, hadd házasodjanak a homoszexuálisok, és az örökbefogadás jogát se tagadják meg tőlük.
Bár a lengyel elithez tartozó mozgalmár nők is feltételezik az értékek összemérhetetlenségét, ez nem akadályozta őket abban hogy hisztérikusan egyértelmű hangnemben beszéljenek az abortusztörvényről. Bár meg vannak győződve a morális diszkurzus ambivalenciájáról, ez nem jelentett akadályt a világelit képviselőinek, ők is hasonló, hisztérikusan egyértelmú hangnemben nyilatkoztak Clinton elnök jogi-szexuális természetú megpróbáltatásairól. Ez az elmélet attól sem tartotta vissza híveit, hogy tömegesen avatkozzanak bele a magánéletbe, a szülők és a gyerekek kapcsolatába, megzavarják az oktatási rendszert, a médiát, a nemzetközi struktúrákat, a jogrendet és az erkölcsöket. Nem tartja őket vissza a szellem ideologizálásától. Vitatható, hogy ez az elmélet tényleg biztonságosabb másoknál. Ahhoz viszont kétség nem férhet, hogy a hívei a politikai vakbuzgóság aggasztóan magas szintjén állnak.

70-71. oldal, Az értelmiség Szürakuszaiban

mohapapa I>!

Gondoljunk bele, hány eredeti gondolat születhet abból az alaptételből – amelyet állandóan explicite kimondanak a feministák –, hogy a szellemi és művészi tevékenységben az író és a filozófus tolla, a festő ecsetje, a szobrász vésője, a karmester és a tanító pálcája a falloszt jelképezi, és segít fenntartani a fallokratikus struktúrákat.

111. oldal, Az egyetemi feminizmus

1 hozzászólás
mohapapa I>!

Azt irtam, hogy a feminista művek kilencvenkilenc százalékát nők írják. De téved, aki ebből arra következtet, hogy van a feminizmusnak egy sajátosan női vonulata. Nincs ilyen. Téved, aki azt hiszi, hogy az egyetemi feministák légiói a mennyiségileg hatalmas túltermelés mellett bármi újat is hoztak a gondolkodásunkba, új elméleti megoldásokat javasoltak, amelyek korábban senkinek sem jutottak eszébe. Nos, nem hoztak semmi újat.
A mai feminizmus egész- ismétlem, egész- elméleti háttere az irányzaton kívül keletkezett. Ha nem születnek meg Marx, Nietzsche, Freud, Lacan, Foucault és Derrida koncepciói, ez a mai feminizmus nem létezik. Az imént említett nevek – kiegészítve még két-három szerzővel, akiknek szintén helyük van a szellem társadalmi és biológiai determináltságát vizsgáló, emancipációs stratégiákat kidolgozó gondolkodók csoportjában – gyakorlatilag létrehozták mindazt, ami a feminizmus alapjául szolgáló elméleti konstrukciót alkotja. Ha kivonjuk ebből az említett szerzők koncepcióit, nem marad semmi. Aki úgy gondolja, nincs
igazam, az nevezzen meg legalább egy teoretikus elképzelést amelyet nem mástól kölcsönöztek a feministák. Tehát mindenki, aki viszonylag objektíven tekint az irányzatra – a feministák nem hajlandók erre, mert tagadják, hogy ilyen objektivitás lehetséges –, annak látnia kell, hogy ez a koncepció elméletileg másodlagos, idegen ötletekból tartja fenn magát. Feminista elmélet mint olyan nem létezik. Csak a kortárs humán tudományok eszméinek különféle teoretikus adaptációiról beszélhetünk, erre azért van szükség, hogy a feministák le tudják fordítani erre a zsargonra azt, amit emancipációs projektnek neveznek. Vagyis hatalmas ellentmondásba ütközünk: a feminista művek egyrészt buzgón hirdetik eredetiségüket, alternatív szemléletet kínálnak, másrészt viszont a feminizmuson kívül született eredményekre épülnek.

111-112. oldal, Az egyetemi feminizmus


Hasonló könyvek címkék alapján

Körösényi András: Értelmiség, politikai gondolkodás és kormányzat
Frank Füredi: A célkeresztben: Magyarország
Szabó Gábor: Modern politikai eszmék, ideológiák
Lánczi András: Sors-hagyaték
Tormássy Zsuzsanna (szerk.): A liberalizmus folytonossága
Sáry Pál: A forradalmár Jézustól a terrorista Szent Cirillig
G. Fodor Gábor: Gondoljuk újra a polgári radikálisokat
Concha Győző: A konzervatív és a liberális elv
Pánczél Hegedűs János – Uhel Péter (szerk.): Királyságban gondolkodunk
Marguerite A. Peeters: A Nyugat kulturális forradalmának globalizációja