Ethan ​és Carter 318 csillagozás

Ryan Loveless: Ethan és Carter

Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.

Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.

Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?

Eredeti megjelenés éve: 2012

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szivárvány kör Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
248 oldal · ISBN: 9789633731086 · Fordította: Molnár Edit
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
248 oldal · ISBN: 9789633731093 · Fordította: Molnár Edit
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2013
242 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633730393 · Fordította: Molnár Edit

1 további kiadás


Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Carter Stevenson · Ethan Hart


Kedvencelte 41

Most olvassa 9

Várólistára tette 123

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

bhannaa P>!
Ryan Loveless: Ethan és Carter

Legelső LMBTQ könyvem volt. Nem csalódtam, hisz ismeretlen terepre léptem ezzel a könyvvel, és őszintén tetszett.
Nagyon érdekes volt, hisz nem a megszokott szerelmi történetet kapjuk hanem két beteg férfi életét, és egymásra találását.
Az ő kis “világukban” teljesen normális volt az, hogy két férfi szereti egymást! Mindenki elfogadó volt velük.
Ez a könyv nem kifejezetten erre volt kiélezve, inkább a betegségükre és hogyan tud mind Ethan mind Carter megküzdeni ezzel.
Carter Tourette-szindrómában szenved, Ethan pedig agysérült.
Mindketten egy elképesztően szerencsétlen helyzetben vannak, hisz Ethannak szinte mindent újra kellett tanulnia. Carter pedig “cikinek” és kínosnak találja a kattjait vagy a különböző hangokat amiket ezek alatt kiadhat.
Nagyon sok fajtája van a Tourette szindrómának és Carternek szerintem az enyhébb, inkább arc és láb kattjai voltak. Illetve sokat fütyült.
Betekintést kapunk abba, hogy sokan megbámulják emiatt és kifigurázzak. Ilyenkor annyira szomorú voltam, hisz egy beteg ember nem ezt érdemli, hogy a háta mögött kicsúfolják.
Ethan egy igazán szabadszájú szereplő volt, és egy érdekes karakter hisz az agysérülése miatt nagyon sok mindenben különbözött az “átlag” emberektől. Szerintem amúgy egyik karakterrel sem volt semmi probléma, és számomra a való életben sem léteznek beteg emberek.
Mindenki ember, és szerintem nem kéne megkülönböztetnünk egymást.
Ez ugyan úgy tartozik a más kultúrákba tartozó emberekre.
Szóval vissza térve Ethan-ra nekem nagyon tetszett a karaktere teljesen szerethető volt, és tipikusan ez a “annyira cuki, úgy megölelgetném” :D
Összegségében, nekem nagyon tetszett ez a történet, aki egy kicsit kiszeretne lépni a komfort zónájából és valami újra vágyik annak meleg szívvel ajánlom! :)

K_A_Hikari>!
Ryan Loveless: Ethan és Carter

A végére sajnos kissé besokkaltam a lamúrtól és a csattanó se lepett meg túlzottan.
Van benne szerelem, kitartás, elfogadás, bizalom…ez most nekem mégis egyszer olvasós regény lett.
Miután befejeztem, Babits Mihály szavai jutottak eszembe:
"Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."

Deszy P>!
Ryan Loveless: Ethan és Carter

IMÁDTAM!

Sokat gondolkoztam rajta, amikor befejeztem a könyvet, hogy milyen szóval is tudnám elmondani, milyen volt számomra ez a könyv. Elsőre a kedves ugrott be. Aztán a különleges.

Ez a könyv melegekről szól, de nem a melegségről szól. Ezt fontosnak tartom leszögezni, mert amint az ember meglátja, hogy melegek, rögtön arra gondol, hogy majd ez lesz a központi kérdés. Nos, nem, ebben a könyvben ezt egy-két apróbb említéstől eltekintve teljesen természetes dologként kezelik. Melegek, pont. (Persze azért a történet egy bizonyos pontján felbukkan a meleggyűlölet, de tényleg nem ez áll a középpontban.) A történetben ehelyett a hangsúly a két szereplő betegségén van: azon, hogyan küzd meg két fiatal férfi a Tourette-szindrómával és azzal, hogy Ethan agykárosult.

Amikor ilyen betegségekről szóló könyvek kerülnek szóba, az ember hajlamos rögtön arra gondolni, hogy valami mélyenszántó, kemény, szomorú, nyomasztó történet következik. Na, ez nem az a történet. Az Ethan és Carterben ezekről a dolgokról valami olyan természetességgel írnak – nem ok nélkül, de erről később –, hogy az megdöbbentő. Nem azon van a hangsúly, hogy az olvasó sajnálja őket, hanem azon, hogy meglássa, hogy a betegségük ellenére ők is emberek, ők is teljes életet élnek, amennyire lehet. És ennek a könyvnek szerintem ez az egyik csodája. Lehet, hogy Ethan és Carter betegek és melegek, de ettől még nem kell sajnálni őket, hanem el kell fogadni őket olyannak, amilyenek.

A teljes értékelést elolvashatjátok itt: http://deszy-diary.blogspot.hu/2013/04/ethan-es-carter-…

12 hozzászólás
csillagka P>!
Ryan Loveless: Ethan és Carter

Álomvilág amitől talán néhány év választ el, vagy nem, fogalmam sincs eljutunk e az elfogadás olyan fokára amiről a könyv beszél.
Nagyon jó lenne, de sajnos most éppen visszafelé rendeződést látok, és ettől bevallom megrémülök, mert mindenkinek és ebbe beleszámít a beteg, fogyatékos, meleg…. joga van a boldogságra azon a módon ahogyan neki a legjobb és a legmegfelelőbb (szerinte és nem mások szerint) ezen pedig megbotránkozni szerintem nagyfokú butaság és ostobaság.
A könyv nekem kicsit sok volt, valahogy túl sokat akart mondani és mutatni, ezért szépen elment szájbarágós tanmese irányba, amit annyira nem szeretek, még akkor se ha egyetértek, engedtessék meg annyi szabadság hogy levonhassam a következtetéseket.
Értem hogy erre miért volt szükség, de akkor is mindig visszatereltek a jól felépitett betonútra, miközben inkább a réten szeretek szárnyalni.
Bátor vállalkozás, semmi több, sokkal botrányosabb könyveket is olvastam az elmúlt években, mellette volt ami a lelkemet is megérintette, Ryannak most ez nem sikerült.

Zsani1418>!
Ryan Loveless: Ethan és Carter

Őszintén megmondom, hogy én nagyon féltem ettől a könyvtől, de végül tetszett és nem bántam meg, hogy elolvastam! :) Lehet, hogy 4,5 csillagot adtam és bár tényleg jó volt a könyv, de azért még nekem hiányzott belőle valami és számomra ez nem éppen volt túl valóságos történet se (persze néha kellenek az ilyenek is).
Először is én az elfogadás támogatója vagyok, nem ítélek el senkit, azért mert meleg vagy beteg, viszont ezzel sajnos nem mindenki van így. Ebben a könyvben van két srác, az egyik traumás agysérült a másik meg Tourette-szindrómás és melegek is. Ez mind olyan dolog, ami okozhatott volna némi nagyobb konfliktust a könyvben (persze Ethan múltjában okozott is), mint ahogy a való világban is szokott és úgy gondolom, hogy ehhez képest ez a könyv talán túl egyszerű volt, túl meseszerű, nem tudom elképzelni az egészet pont így az életben.
Az elején zavart a megfogalmazás egyszerűsége (Ethan beszéde) a sok péniszezés/fütyizés meg hasonlók, de aztán rájöttem, hogy végül is egy olyan emberről van szó, akinek a korát nézve hiába felnőtt, de a betegsége miatt szellemileg nem azon a szinten van, mint más 28 éves ember, szóval így hitelesebb volt a dolog, ezért megszoktam és már nem is zavart, ahogy haladtam a könyvvel.
Ethan és Carter nagyszerű emberek, az akaraterejük és kitartásuk lenyűgöző. Ethan családja is fantasztikus volt, kár, hogy Carter családjáról nem lehetett többet megtudni. :) Carter Ethan előtt még mondhatni remeteként élt, nem szeretett eljárni otthonról, barátai se nagyon voltak a sok negatív tapasztalata miatt. Ethan az ő ellentétje volt, agysérülése miatt máshogy látja a dolgokat, de nem zárkózott be, sok barátja van, sokan szeretik őt. De végül az egymásra találásuk mindent megváltoztatott. Jó volt arról olvasni, hogy hogyan nyújtottak támaszt egymásnak és tudtak segíteni a másiknak elfogadni saját magát, mert bár beletörődtek, hogy ők ilyenek, de amíg nem jött pl. Ethan addig Carter csak rosszként tekintett a betegségére és akkor jött Ethan, akit egyáltalán nem zavartak Carter csapkodásai/rángásai stb., meglátta úgymond a szépet (a zenét) a betegségében, mert ő mindent máshogy lát/él át. Bár eleinte sajnáltam őket a helyzetük miatt és lehet, hogy néha nekik is elegük volt a betegségükből, de végül elfogadták saját magukat és egymást is, együtt élnek vele minden nap és próbálják kihozni a legtöbbet az életükből. Szerintem a szerző is pont ezt akarta, hogy ne csak sajnáljuk őket végig, hanem lássuk meg és fogadjuk el, hogy ők ilyenek és végül már én is csak csodálni tudtam azt, hogy milyenek is ők, így együtt.
Lehet, hogy meseszerű volt, de attól még szerintem szerethető könyv volt, valamikor biztos újraolvasom. :)

életem__könyvtára>!
Ryan Loveless: Ethan és Carter

Nagyon szerettem, sokkal több embernek kéne olvasnia. Nagyon hamar kipörgettem, mert annyira jó volt, sokkal nagyobb a mondanivalója mint szerintem elsőre az ember gondolná. Nem csak egy „sima” LMBTQ regény. Imádtam minden egyes pontját, és nagyon jó a témában.

ggizi P>!
Ryan Loveless: Ethan és Carter

Sok mindent nem tudok mondani azon kívül, hogy jól esett a szívemnek olvasni két ilyen hátrányos helyzetű fiúról, a kapcsolatuk kialakulásáról, a támogató környezetükről és mindenről, ami körülöttük zajlott.
Az író stílusát szoknom kellett, elég nyers és pőre volt, és valamiért az érzelmek se jöttek át annyira, mint kellett volna. Még a legmélyebb pillanatokban sem éreztem, hogy megérintett volna (vagyis csak sejtem, hogy hol voltak azok a pillanatok, mert kimaradt az érzelmi hullámzás… és ezt nagyon sajnálom…)
A történet kedves volt, édes volt, a fiúk nagyon szerethetőek, akikért muszáj szorítani, de egy cseppet túl rózsaszín és nem éreztem életszerűnek se. De nagyon pozitív volt benne ez az erőteljes elfogadás. Bárcsak itt tartanánk a valóságban is.

LoveRosie>!
Ryan Loveless: Ethan és Carter

Tudjátok, vannak olyan könyvek, amely elvasása után nem találok szavakat. Annyira eggyé tudok válni a karakterekkel és azok problémáival, hogy szinte fizikai fájdalmat jelent lerakni egy-két percre. Ez a könyv simogatta, bebugyolálta a lelkemet.
A történet középpontjába két meleg férfi áll, akik betegek. Míg a huszas évei végén járó, vörös hajú, kedves, jószándékú Ethan agykárosult, az újdonsült szomszédja, Carter Tourette-szindrómás. A könyv az ő harcukat meséli el. Hogyan küzd meg két meleg férfi a magánnyal, a betegségükkel, a múltjukkal és ami talán a legfontosabb, az egymás iránt érzett szerelmükkel.

Imádtam! *emelem kalapom*

schesztiஐ P>!
Ryan Loveless: Ethan és Carter

A könyv első felét kb. végig pityeregtem, utána már tudtam mosolyogva drukkolni a két főszereplőnek. :)
Le a kalappal a szülők előtt, és persze Elliot előtt is, akiknél jobb példakép most hirtelen nem is jut eszembe. ♥

Épp a napokban kavart „botrányt” egy írónő meglehetősen homofób kijelentése, én pedig úgy kezdtem neki a könyvnek, hogy kissé fel voltam paprikázva az olvasott hozzászólásokon. Lányom nagy „szivárvány védő”, vele számtalanszor beszélgetünk a témáról, és mivel az egyik legjobb és legrégebbi barátom meleg, éppúgy kíváncsi voltam a regényre, mint a fogadtatására.
Persze a nagyon nem elfogadó emberek nyilván nem fogják ezt a könyvet olvasni. :D

A legnagyobb meglepetésként az ért, hogy ez a meleg regény nem a melegekről szól. Olyan szinten elfogadott a történetben az, hogy a két főszereplő meleg, ahogyan a legszebb álmaimban. :) Bárcsak! Bárcsak ilyen világban élhetnénk, ahol mindössze a könyv végén, egyetlen egyszer hangzik el egy kocsiból kikiabáló ember szájából, hogy „Buzik!” Mennyivel könnyebb lehetne sok-sok ember élete.

Az elfogadásra itt elsősorban a betegségek miatt van szükség, és rögtön eszembe is jutott egy fiú, akit a villamoson láttam régebben a munkahelyem felé jövet – talán ő is Tourette-szindrómával küzd, amiről nekem eddig nem sok fogalmam volt. Viszont azt láttam, hogy a villamoson oda-odakapjuk a fejünket a furcsa hangok és mozdulatok gazdája irányába. :(

Nagyon-nagyon szerettem Ethan-t és az egész családját! Imádtam, ahogy Elliot, a kamasz viszonyul a bátyja betegségéhez, hogy őszinte, hogy baromi hiteles, ahogy utálja ezt a helyzetet, hogy az ő nagyszerű bátyja „ez” lett, ez a fura emberke, aki ott is zenét lát, ahol szerinte nincs, és olyanokba szeret bele, akik nem érdemlik, és 28 éves kora ellenére olyan gondozást és odafigyelést igényel, mint egy hatéves gyerek.
És imádtam, ahogy ez a két csodálatos ember egymásba kapaszkodik.

Kicsit rózsaszín, édes-bájos történet ez, de hátha egyszer megtanít bennünket elfogadni és szeretni.

MFKata>!
Ryan Loveless: Ethan és Carter

Sokat gondolkodtam, hogy hogyan is értékeljem a könyvet, de csak 5 csillaggal vagyok képes kifejezni, hogy mit éreztem a könyv olvasásakor és utána órákig.
Csodálom a két karakter kitartását és akaraterejét, mert a könyv nekem erről szólt. Nem legfőképpen a homoszexualitásról, persze arról is, de akkor már inkább a szeretetről.
Bővebben: http://mfkata-about.blogspot.com/2013/04/ryan-loveless-…


Népszerű idézetek

Vivi_>!

Ha egy nap gyerekeid lesznek, rá fogsz jönni, mi a különbség őszinteség és tapintat között.

Renee_chan>!

A sikeres zuhanyozás lépései
1. Vizezd és samponozd be a hajad!
2. Öblítsd le alaposan!
Nagyjából ugyanazokból a lépésekből állt, mint Ethanék listája, de néhány pontot összevontak rajta. Ethan nem tudta, sírjon vagy nevessen. (…)
5. Te vagy a legszebb férfi, akit ismerek.
Köszönöm, hogy vagy nekem.
(…)
A következő napokban Ethan több ilyen üzenetet is talált. „Szeretlek” – állt a mikró használati Utasítása fölött. „Tökéletes vagy” hirdette egy cetli a hifi oldalán. „Te vagy életem legszebb ajándéka” – végződött a sajtos melegszendvics receptje a kenyértartó mellett.
Ethan is írt pár üzenetet, és Carter kottái közé rejtette őket. „Melletted tökéletesnek érzem magam.” „Mindennap kívánlak.” „Szép a segged.” Az utolsóra mosolygós arcot rajzolt. Carter, valahányszor rábukkant egyre, cuppanós puszit nyomott Ethan arcára.

Deszy P>!

Carter felnézett az égre. A nap már túlhaladt a legmagasabb ponton, és lefelé ereszkedett az égen. A halványkék égboltot széles felhősávok tarkították.
– Te is hallod? – kérdezte Ethan.
Carter, aki csak most döbbent rá, mi történik körülötte, szólni sem bírt. Ethan meg akarja mutatni neki, hogy mindenben képes meghallani a zenét. Carter kitartóan bámulta az eget.
– Hogyan hallhatom meg?
– Ott van a háttérben – felelte Ethan. – Figyeld a szüneteket.
Carter lehunyta a szemét. Csak a szél meg az óceán hangját hallotta. Aztán hirtelen, a partot nyaldosó hullámok csobogása és a sirályok rikoltozása között, ő is felfigyelt rá. A csöndre. A csöndben rejlő mindenségre. A végtelen lehetőségre. Kinyitotta a szemét.
– Hallottam – ragadta meg Ethan karját.
Ethan elkerekedett szemmel nézett rá.
– És milyen volt?
– Mint a… mindenség. – Carter meglepetten nyögött fel, amikor Ethan magához vonta.
– Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. Mert a te lelkedben is ott van a zene. – Ethan kibontakozott az ölelésből, és megpaskolta Carter mellkasát. – Akiében nincs, az nem érti. Ez a baj. – Ethan ismét belekarolt Carterbe, és elindult a parton. – Sőt, valójában minden ember lelkében ott a zene, de van, aki nem hallja.

50. oldal, 4. fejezet (Könyvmolyképző, 2013)

1 hozzászólás
Deszy P>!

– Látlak – mondta Ethan erélyes, ijesztően határozott hangon.
– Értem. – Carter kis híján meghunyászkodott Ethan átható pillantása nyomán. Nem bírta elviselni, ha bámulják. Igyekezett úrrá lenni a tikkelésén, bár ez rendszerint hiábavaló erőfeszítésnek bizonyult.
– Látom a zenédet.
– A zenémet? – ismételte Carter.
Ethan bólintott. Karjával hajszálpontosan leutánozta Carter tikkelését. Carter igyekezett nem elfordítani a fejét. Azok után, amit Ethannel tett, megérdemelte, hogy kifigurázzák. Ethan azonban boldognak tűnt, és még egy bókot is megeresztett.
– Az én zenémet senki sem látja. Mert a fejemben van, néha meg a felhőkben. De a tied az egész testedet átjárja. Jó nézni – engedte le a karját.

29. oldal, 3. fejezet (Könyvmolyképző, 2013)

Blue_Bonnie18>!

– A szerelmed megvigasztal, ha valami bánatod van – magyarázta Carter.
– Anyukád is.
– Anyukádnak nézel?
– Nem – mosolyodott el önkéntelenül Ethan.
– Biztos? És ilyet is szokott csinálni az anyukád? – A jelzőlámpához érve Carter magához vonta Ethant, és megcsókolta. Mosolyogva dőlt hátra.
– Nem – vigyorgott Ethan. – Ilyet nem szokott.
– Még szép, hogy nem.

Tizenhatodik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ethan Hart
Blue_Bonnie18>!

Ethan a fenekét bámulta.
– Te is gyönyörű vagy – mondta.
– Ezt mindig olyankor mondod, amikor épp a seggem stírölöd.

Tizenhatodik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ethan Hart
Blue_Bonnie18>!

Nem hallottam a zenét magamban
Te megmutattad
Nem hallottam a felhők dalát
Te megmutattad
Szeressük egymást egész éjjel
Ma, holnap és tegnap
Szeressük egymást, csak te meg én
Csimm-bumm, piff-puff
Amikor veled vagyok
Nem félek már sohasem
Mitől is félnék
Amikor veled vagyok

Tizenhetedik fejezet

Deszy P>!

A csillagok szimfóniába rendeződtek előtte. Ethan elmesélte apjának, hogyan robbannak szét ls sziporkáznak a fejében. Néha olyan hangosak, hogy be kell fognia a fülét, pedig nem szabadna, mert a muzsika ott van benne, és ha befogja a fülét, csapdába ejti. Apa próbálta megérteni, miről beszél, Anya is, de ők nem hallották és nem látták a zenét, hiába mutatta meg nekik újra és újra az égen. Elliot látta, de csak kiskorában.

16. oldal, 1. fejezet (Könyvmolyképző, 2013)

Blue_Bonnie18>!

– Olyan jó nagynak és okosnak lenni! Már alig várom, hogy bemossak neked egyet.
– Azt próbáld meg – nevetett Elliot, és lesöpörte a derekáról Ethan kezét.

Tizennyolcadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ethan Hart
Blue_Bonnie18>!

A homok nagyja Carter fenekére tapadt. Ethan legalábbis minden figyelmét erre a testrészre összpontosította.
– Jó, elég lesz – húzódott el tőle Carter. A vigyorgó Ethan még egyszer utoljára rávágott a fenekére.

Tizenhatodik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ethan Hart

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Carol Souya: Évszakok
Murakami Haruki: Norvég erdő
Hayden Moore: Csendkirály
Hayden Moore: Üvegkalitka
Becca Prior – Hayden Moore: Talált CelEB / Nem játék
Deborah Lytton: Csend
Rojik Tamás: Befogad és kitaszít
Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Szurovecz Kitti: Hópelyhek a válladon
Mira Sabo: Amíg kijutunk a fényre