Az ​ego az ellenség 82% 68 csillagozás

„A látszat megtévesztő. A tekintély birtoklása nem ugyanaz, mint ha te magad lennél a tekintély. A jogosultságok birtoklása nem egyenlő az igazság birtoklásával. Az előléptetés nem szükségszerűen jelenti azt, hogy jó munkát végzel, és azt sem, hogy méltó vagy az előléptetésre (nem véletlenül nevezik sok helyen felfelé buktatásnak). Az emberek lenyűgözése egyáltalán nem ugyanaz, mint ha te magad vagy lenyűgöző.”

Briliáns, és gyomorba érkező szavak egy harmincas amerikai fickó tollából, aki a múltban pont az volt, ami ellen most papol. Nevezhetnénk ezt szenteskedésnek is, de szerintem ez a könyv egy fejlődés története.
Unom a társadalom, főleg a netes világ miatt felvett álcákat, pózokat, aki ettől el mer térni, aki azt mondja, hogy nem a pénz az út, hanem a fejlődés, az akadályokon, akár önmagad egóján át is, azt szívesen olvasom, tanulom többször is.
(bővebben itt:
https://czenema.blogspot.com/2018/10/ryan-holiday-az-eg…)

Hát, nem tudom. Nekem az jön le, hogy az ego a 21.század mumusa, aki éjjelente őrült korszakú Miley Cyrusokat karistol a fürdőszobatükreinkre, és a kedvenc boxereinkből divatos szemfedőket hajtogat.
Az ego tényleg negatív dolgokat képes kiváltani az emberi természetből, voltak nagyon jó és építő gondolatok benne. Azonban ahogy egyre tovább jutottam a könyvben azt vettem észre, hogy az író a saját csapdájában van, és tuti van a fenekén egy Miley Cyrus tetoválás. Valami nem stimmel ezzel az emberrel.
Bármi történik az életben nem az egot fogom hibáztatni érte csak. Olyan érzésem van, mint amikor Hitler mindenért a zsidóságot okolta, vagy mikor a felügyelőnők ha bármi széttört egyből a legrosszabb kisfiúra gyanakodottak -még akkor is, amikor épp nem volt oviban-.
Van mikor muszáj önös érdekeket érvényesíteni, csak és kizárólag a magunk javára gondolkodni, és tenni magunkért. Sok ilyen dolog van az életben, és mindenki így cselekedik sok esetben. Egyszerűen szükséges.
Még ha Ryan Holiday szerint ez tökéletlenség is, és ő maga soha nem esik ebbe a „hibába”.

Kár, hogy ez a könyv ennyire arrogánsra sikerült…

Nagyszerű könyv! Átlendített egy számomra nagyon nehéz korszakon. Hálás vagyok érte!

Bevallom az elején kicsit tartottam attól, hogy nagyon amcsi lesz számomra nem csak a könyv, de a maga az üzenet is. Amcsinak ugyan amcsi, de ennek ellenére sokféle és jó példákat hoz. Ami kifejezetten tetszett, hogy nem azt mondja a könyv, hogy ne legyenek céljaid, vagy ne élvezd a sikereidet, hanem inkább arra int, hogy ne bízd el magad és mindig tegyél azért, hogy amit elértél azt képes legyél megtartani. A bukást követően pedig te döntesz, mit kezdesz az életeddel.

A könyv jó, nagyon jó. Egy valamire kell csak figyelned. Mikor olvasás közben úgy érzed, hogy amit ebben írnak, na az rád nem érvényes, akkor vedd észre hogy az EGO-d küzd az elnyomása ellen. Ilyenkor csak olvass tovább!!!

Szerintem a kedvenc könyvem az utóbbi időből. :)

Sok önfejlesztő könyvet olvastam, és eléggé torkig vagyok a közhelyes tanácsokkal. Ez a könyv viszont józanságra, alázatra, fegyelemre, szorgalomra – végső soron bölcsességre és boldogságra – tanít, így nagyon is üdítő olvasmány.

Talán a 21. század eleji, nyugati fiataloknak lesz a leghasznosabb, mert egy lelki beállítódást vázol fel, ami távol esik a fogyasztói társadalomban megszokottól, a csillogó látszat és népszerűség modern hajszolásától, és a jórészt népszerűségüket vesztett, „régimódi” értékek mellett foglal állást.

Mindannyian hallottuk, ismerjük az ego fogalmát, no de miért lenne ellenség? És miért kellene elpuszítani? Az első pár oldal után aztán hamar világossá vált számomra a miért. Ez a könyv nem a freudi értelemben vett egóról szól, hanem arról az egóról, amely a saját fontosságunkba vetett egészségtelen hitet táplálja, ami folyton azt suttogja a fülünkbe, hogy legyünk többek, jobbak, elismertek!
Volt már olyan, hogy valamire azért mondtál nemet, mert úgy érezted, hogy számodra túl lealacsonyító? Érezted már azt, hogy te többre vagy hivatott, mint mások? Hogy különleges vagy? Gondoltad már úgy, hogy sokkal jobb, kompetensebb vagy, mint XY? Éreztél már mardosó féltékenységet vagy dühöt, hogy ennek ellenére XY mégis jobban keres nálad/jobbak a lehetőségei? Okoztál már saját magadnak hátrányt a büszkeséged miatt? Érezted már úgy, hogy mindenki hülye, csak te vagy helikopter? Ha valamelyikre, vagy akár mindegyikre igen a válasz, akkor ez a könyv pont neked szól, ugyanis az egód ellened dolgozik.

A könyv három fejezetben (Vágyakozás, Siker, Kudarc) mutat rá arra, hogy az ego bármelyik élethelyzetben felütheti – és bizony fel is üti – a fejét, és ha nem tudjuk kordában tartani, akkor egy pillanat alatt rombolhat mindent porrá. A céljaink kitűzése, majd azok elérése és a sikerek után – vagy akár közben – óhatatlanul érnek bennünket kudarcok is. Mind a három szakasz remek táptalajt biztosít az egónak, amit meg kell tanulnunk kezelni, a könyv pedig ehhez nyújt mankót. Holiday történelmi és jelenkori figurák példáin keresztül érzékelteti és mutatja be, hogy milyen következményekkel járhat az, ha nem ismerjük fel időben az ego pusztítását. Persze pozitív példákat is mutat, olyan emberek által, akik szerényen, alázattal értek el sikereket, és viseltek kudarcokat.
Bővebben: https://szofisztikaltmacska.wordpress.com/2018/01/29/ry…

Amiért én kedvelem Ryan Holiday írásait, az egyrészt az, hogy a sztoicizmus nézeteit a mai világhoz illeszti, másrészt a kis történelmi anekdoták, amik példaként szolgálnak az adott nézethez. Amellett, hogy összességében tetszett ez a kötet (is), nem mindennel értek teljes mértékben egyet, van, amit túlzásnak érzek, hiszen vannak helyzetek, amikor igenis kell, hogy saját magunkat válasszuk. Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, mert könnyen olvasható, valós történeteken alapul és hasznos gondolatokat vet fel. Az emberek szerintem egyre inkább végletesek manapság: egyszer nem törődnek egyáltalán magukkal, máskor csak magukkal törődnek. Nehéz megtalálni és fenntartani az egyensúlyt. Ez a könyv talán segít egy kis alázatot tanulni, a túlzott önbizalmat és becsvágyat az egészséges szintre hozni az erre nyitott olvasóknál.

Egyetértek azzal a véleménnyel, hogy túl amerikai: nagyon szenzációhajhász a könyv, amerikai kudarc- és sikerpéldákkal. Hiányolom a tényleges filozófiai és pszichológiai kutatási eredményeket, szakirodalmakat. Emellett szerintem a hangvétel rémesen agresszív és arrogáns. A szerző biztos azt gondolná, most az egó szól belőlem – na és megmondani a világnak 300 oldalban, hogy szerintem mi a helyes és szükségszerű módja az életnek, az honnan jön? Vannak azért jó gondolatok és önismereti kérdések a könyvben, de nem olvasnám el még egyszer.

Alapvetően nem vagyok az önfejlesztő jellegű könyvek nagy rajongója, de néha egy-egy darab igencsak meg tud fogni, és valahogy így voltam Ryan Holiday könyvével is mire a végére értem. A könyv ugyanis olyan alapvető, de mégis meglepő igazságokra világított rá, amelyeket – bár ott voltak a szemem előtt – eddig valahogy mégsem láttam meg.

Bár nem minden részével értek egyet a könyvnek, és valóban kissé cinikusan is álltam hozzá, onnantól kezdve, hogy hajlandó voltam nyitott szemmel tekinteni a témára, rá kellett jönnöm, hogy bizony sok mindenben hibás a hozzáállásom, és már azt is látom, hogy ez miből fakad és mit lehet tenni. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy onnantól kezdve, hogy felismertük a problémát, már megy minden, mint a karikacsapás, jön Ryan Holiday, és máris kiábrándít minket: ez ugyanis kőkemény és folyamatos munkát igényel.

Egyébként számomra igen tetszetősen van felépítve a könyv szerkezete, három fő részben taglalja az ego főbb megjelenési formáit: ilyen a vágyakozás, a siker, végül pedig a kudarc. Ez elsőre furcsának tűnik? Meglehet, de higgyétek el, értelmet nyer.
Az ego ugyanis alapvetően ezeken a területeken üti fel a fejét: elsőként vágyakozunk valami után, ami lehet bármilyen cél, ennek során pedig könnyen elszaladhat velünk a ló, ha az ego túlteng bennünk – és fontos megjegyezni itt, hogy ezt el kell határolni az ambíciótól, ugyanis a kettőt könnyű összekeverni ebben a stádiumban, és ez például gyakori buktató. Ha a vágyakozásunk aztán testet ölt, és elkönyvelhetünk valamiféle sikert, akkor ismét jön az ego, és előtérbe akar kerülni, a siker ugyanis ideális táptalajt jelent számára. A sikert azonban nem elégséges elérni – azt fenn is kell tartani, különben elkerülhetetlen a harmadik pont: a kudarc. A kudarc, ami egyébként körülményektől függetlenül is minden bizonnyal fel fogja ütni a fejét utunk során, a kérdés azonban az, hogy hogyan kezeljük. Megadjuk magunkat neki? Önsajnálatba süppedünk? Vagy elfogadjuk, hogy ez az élet része, és túllépve az egónkon, hajlandóak vagyunk tenni is, hogy kikecmeregjünk a szarból – legyen az bármekkora is?

Bővebben itt: https://tizkicsikonyv.blogspot.hu/2017/11/onfejlesszunk…