A ​fegyelem a sors 7 csillagozás

Az önuralom ereje
Ryan Holiday: A fegyelem a sors

Ahhoz, ​hogy bármi fölött uralkodhasson az ember, először önmagán kell uralkodnia – úrrá kell lennie az érzelmein, uralnia kell a gondolatait, a tetteit. Eisenhower híres mondása: a szabadság valójában lehetőség arra, hogy önfegyelmet gyakoroljunk. Cicero azt mondta, a mértékletesség erénye adja az utolsó simítást az ember életéhez. Határok és önkorlátozás nélkül nemcsak hogy nem fogja tudni kibontakoztatni az ember a benne rejlő teljes potenciált, hanem azt is kockára teszi, amit addig elért.

A fegyelem a sorsban Holiday példás önfegyelemről tanúságot tevő történelmi személyiségekre hivatkozik, így például Lou Gehrigre, II. Erzsébet királynőre, Floyd Pattersonra, a bokszolóra, Marcus Aureliusra, Toni Morrison írónőre, miközben intő példaként említi Napóleont és F. Scott Fitzgeraldot. Egyik oldalon az önfegyelem és a kiegyensúlyozottság jelenik meg, a másik oldalon pedig az extravagáns viselkedés és a hedonizmus veszélye.

A sztoikus gondolkodás… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sztoikus erények

>!
XXI. Század, Budapest, 2023
344 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635684090 · Fordította: Vándor Judit
>!
21st Century, 2023
344 oldal · ISBN: 9789635684106

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

zsuzso88>!
Ryan Holiday: A fegyelem a sors

Számomra nagyon inspiráló volt a könyv. Biztosan fogok mèg belőle újraolvasni részeket. Maga a téma azért fogott meg, mert én magam sosem voltam eszméletlen tehetséges, viszont sok hiányosságomat tudtam szorgalommal, önfegyelemmel pótolni. Persze sok újat ad ez a könyv a témában, amivel lehet ezt mèg fejleszteni. Tetszett az Utószóban írt önreflexió, a könyv megírásának háttere (pont a pandémia idején íródott a könyv, ami egy önfegyelmet próbáló időszak volt egyébként is). Sajnálom, hogy nem volt post-item, így csak a sarkokat hajtogattam be, jó sokat megjelöltem… :)


Népszerű idézetek

_Horváth_Bernadett_ >!

A nagyság nem csak abból fakad, amit valaki megtesz, hanem abból is, amit nem hajlandó megtenni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Nick Trenton: Ne agyald túl, engedd el
Lydia Denworth: Barátság
Ruby Wax: Használati utasítás az emberhez
Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei
M. Scott Peck: Úttalan utakon
Bessel van der Kolk: A test mindent számontart
Susan Forward: Mérgező szülők
James Clear: Atomi szokások
Caroline Leaf: Tisztítsd meg elméd zűrzavarát
Robin Norwood: Nők, akik túlságosan szeretnek