Invictus ​– Az idő gyermeke 25 csillagozás

Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Lélegzetelállító ​kaland, mely dacol térrel és idővel.

Farway Gaius McCarthy az időn kívül született egy XXIV. századi időutazó anyától és egy ókori gladiátor apától, így egész léte dacol a természet törvényeivel. Álma, hogy ő is időutazó lehessen, de megbukik a záróvizsgán, így be kell érnie a kapitánysággal egy kalózhajón, amellyel a feketepiacra szánt kincseket rabolja össze a múltból. Vele tart legjobb barátja, a zseni és kocka mérnök, Gram, a színes hajú történész, Imogen – akik titkon szerelmesek egymásba –, és az orvos Priya, akitől pedig Farway lélegzete akad el minden pillanatban. Egyik bevetésükön, a süllyedő Titanicon találkoznak egy Eliot nevű titokzatos lánnyal, aki mintha mindig előttük járna egy lépéssel, és drámai titkokat őriz, amelyek az első perctől meghatározzák Far életét. Eliot, aki pontosan tudja azt, hogy a történelem nem olyan megváltoztathatatlan, mint amilyennek látszik, őrült vágtába kezd Farwayjel és legénységével az időn át, hogy… (tovább)

Eredeti mű: Ryan Graudin: Invictus

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Maxim, 2018
432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632619309 · Fordította: Bihari György

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Farway Gaius McCarthy · Eliot · Gram Wright · Imogen McCarthy · Priya Parekh


Kedvencelte 3

Most olvassa 5

Várólistára tette 79

Kívánságlistára tette 132

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Klodette
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Az az igazság, hogy ezekkel a bonyolult idővonalakkal, alternatív idősíkokkal és paradoxonokkal már a Terminátor óta bajban vagyok.
Felvetődik hát a kérdés, hogy akkor miért is olvasok ilyen témájú történetet? Természetesen azért, hogy végre az én butuska, értetlen agyam is megértsen végre egy bonyolultabb folyású sztorit.
Egyáltalán nem tartom magam ostobának, félre ne értsetek, csupán csak nem vagyok valami nagy sci-fi rajongó és az ilyen témákban kicsit jobban oda kell figyelnem, mint általában.
Az idő gyermekében egyébként pont az volt az egyik pozitívum, hogy nem bizonyult bonyolultnak, még én is megértettem, mégis, valami hiányzott belőle.
Nem tudtam teljes szívemből élvezni vagy éppen odafigyelni rá.
Egyes esetekben lekötött és végig izgalomban tartott, máskor meg egyszerűen csak untam. Roppant változatos minőségűek voltak a fejezetek.
Már jócskán a könyv felénél tartottam, amikor az jutott az eszembe, hogy sokkal szívesebben olvasnék Empra és barátainak kalandjairól, valamint arról, hogy Gaius és a nő miként is ismerkedtek meg egymással.
Az alapötlet és a világfelépítés teljes mértékben elnyerte a tetszésemet, mert egyedi volt, különleges, de lehetett volna egy kicsit részletesebb is, ha már úgyis átléptük a 400+ oldalszámot.

Bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2018/07/konyvkritik…

>!
kellyolvas P
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Imádom az időutazás témát! Főleg azokat, amik elég csavarosak :) Nem mondom, hogy nem bizonytalanodtam el időnként, amikor a párhuzamos univerzumok és hasonló nyalánkságok kerültek szóba, de egyszer sem éreztem, hogy valami nincs megmagyarázva.
Tény, hogy figyelni kell a részletekre, és még így is leesett időnként az állam, olyan klassz megoldásokat és magyarázatokat adott a szerző. Nagyon izgultam a szereplőkért, főleg Far volt a kedvencem, mert egyszerűen nem találkoztam még ilyen főhőssel, aki ennyire bájosan viselte a hatalmas egóját. Lelkes volt, éles eszű, és becsülte a csapatát. Priya már egy éve a kedvese, hatalmas, igaz szerelemmel szeretik egymást, ami annál fájóbb volt, amikor az elválásról volt szó.
Lelkileg megviselő volt a történet utolsó pár fejezete, annyira aggódtam értük, Far több olyan eseményen kényszerül átmenni, ami embert próbáló, pszichésen és fizikailag is. Priya méltó a szerelmére, és a sorsdöntő pillanatokban kitalálja, hogy őrizheti meg a jövő reményét. A szerző különösen jól eltalálta a kapcsolatuk ábrázolását, a pillantások, érintések a nyugodtságot és a biztonságot idézték.
Gram és Imogen édes páros voltak, titokban szerelmesek, akik a regény során egymásra találnak, ez a szerelmi szál ugyancsak finoman oldotta a feszültséget. Gram ezrednyi pontossággal számon tartotta, milyen messze van tőle Imogen széke, a lány meg minden nap más színre krétázta a haját, hogy magára vonja a tekintetét. A szerelmen túl persze fontos szereplők voltak a hajó életében, mindketten többször is életbevágó ötlettel álltak elő. Gramnek jól feküdt volna a 20. század, imádta a tetriszt és a Rubik-kockát (jó volt ezt az apró magyar vonatkozást felfedezni).
Eliot titokzatos volt a kezdetektől, és az olvasó is érzi, hogy valami nagy baj miatt érkezett ő közéjük, de amikor már a csapat tagja és a bizalom is kezd kialakulni, jön a feketeleves, olyan események, hogy az államat a padlón keresgéltem. Imádtam a fordulatokat, a szívem zakatolt egy-egy résznél, és bizony volt, amikor elsírtam magam, oké, én valójában a Micimackón is tudok sírni, de itt, igenis voltak szívbemarkoló jelenetek, nem is kevés. Eliot egy pontig a feladatát végrehajtó katona volt, de embersége felülkerekedett, hatással voltak rá az érzelmek, és később már a megoldást kereste megszállottan.
Odavagyok a szerző írásmódjáért, filmszerűen láttam mindent, és ez a remek leírásoknak köszönhető és a karakterek valóságosságának. Szó szerint sokszínűek voltak a karakterek, indiai, latin, fekete eredet mellett Eliot betegsége is mind elfogadhatóbbá tette őket.
A regény E/3-ban íródott, így minden fontosabb szereplő fejébe beleláthattam. A felépített világ megállta a helyét, látszik, hogy komoly kutatómunka kellett a történelmi helyszínek életre keltéséhez, imádtam a Colosseumban játszódó részeket, és azt, amikor a csapat a mai időbe ugrott vissza Las Vegasba lazulni egyet. Minden apró részlet, utalás megállta a helyét. Értékeltem, ahogy felhívta a figyelmet a környezetvédelemre, a rasszizmusra, bárcsak tanulnának a ma élő emberek ezekből a jelekből.
Nagyon tetszett a lezárás, pont olyan, amit szeretek, előrevetít valamit, nem részletez, de mindenképp pozitív kicsengésű, amit továbbgondolhatok.
Összességében nagyon ajánlom a könyvet, főleg az időutazást, történelmet kedvelő olvasóknak.

>!
ap358 P
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Az időutazásos történetek mindig felkeltik az érdeklődésemet, így már alig vártam, hogy végre kezembe foghassam ezt a könyvet.
Az Invictus egy kellemes, szórakoztató kalandregény, amely több időelméletet is felvet, és ezeket több univerzumra is kiterjeszti. Kreativitásban és ötletekben nincs hiány. spoiler
Farway (Far) születési körülményei tisztázatlanok – időn és téren kívül született –, így saját idejében ismert és nagy népszerűségnek örvendő fiatal, aki minden tudása ellenére mégis megbukik a záróvizsgán. Leghőbb vágya az volt, hogy édesanyja nyomdokaiba léphessen. Far dühét csak fokozza, hogy biztosan állítja, a vizsgán csalás történt. Ő mégsem adja fel, és ahhoz, hogy beteljesítse az álmát, elvállalja az Invictus kapitányi posztját. Utazhat az időben, a legénységét maga választhatja ki, cserébe viszont feketepiacra szánt műkincseket kell rabolnia, amelyek a történelem során elvesztek, vagy éppen megsemmisültek. A munka egyetlen hátulütője a kegyetlennek vélt megbízójuk, aki nem átallna megtorolni, ha emberei üres kézzel térnének vissza.
Amikor Farnak és csapatának a Titanicról kéne egy könyvet ellopniuk, akkor viszont beüt az, amitől mindig is tartottak. A küldetés kudarcba fullad, köszönhetően egy ismeretlen lánynak. Farnak nem sok választási lehetősége van, kénytelen Eliotot a „hajójára” engedni, és őrült bizalomjáték veszi kezdetét, amely során világokat romba döntő titkok látnak napvilágot.
Maga az igazán izgalmas cselekmény, a hajsza időn és téren át, csak ezután veszi kezdetét. Pedig mire eljutunk idáig, már jócskán a könyv felénél tartunk. A kezdeti érdekességek számomra ellaposodtak, és itt pörögtek be újra. A könyv 2. és 3. negyedében sokszor úgy éreztem, egy-egy jelenet vagy rész felesleges, vagy túl hosszan van leírva.
A történet során mindegyik karakter gondolataiba betekintést nyerhetünk, akik egytől-egyik furcsák, különlegesek és nagyon szerethetőek. A koruk viszont meglepett, hiszen szakmájukat tekintve mind képzettek és tapasztaltak, mégis szinte gyerekek. Priya pl. 18 évesen orvos.
A szerelmi szálakat mindenhol gyengének éreztem, de a drámai részek kárpótoltak.
A könyv utolsó 100-150 oldala az, ami felteszi az i-re a pontot, és ami miatt azt mondom, érdemes elolvasni. A vége teljesen elvarázsolt.

>!
Baráth_Zsuzsanna P
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Azt a kénköves buheráját neki, mi a fenének kell belekeverni az idővonalakba, pláne egy tudósnak, aki tudja, hogy ezzel mekkora kalamajkát okozhat az egész univerzumnak? De hát egy időutazónak is van szíve, nem tud és nem is akar ellenállni egy izmos, jóképű gladiátornak az ókori Rómában, hogy aztán az időn kívül született gyermekük miatt orbitális problémák keletkezzenek a világok sokaságában. Nem, nem kell izgulni, ez egy ifjúsági kalandregény, vagyis csak annyira kerül megközelítésre filozófiai szempontból a téma, hogy a célcsoport kellőképpen elgondolkodjon rajta, a hangsúly az akción és az érzelmeken van, na és persze az időutazáson. Mert ki ne szeretné megnézni élőben a Titanicot, a piramisokat, az alexandriai könyvtárat és sok csodát, pláne, ha közben még kalózkodhat is? Nekem úgy látszik, még nem sikerült felnőnöm, mert 42 évesen is iszonyúan jól szórakoztam a történeten, történelemmániás lelkem pedig örült, amikor az ókori Colosseumnál futottak össze a nagyon sok szálon futó események, és örömmel nyugtáztam, hogy a szerző alaposan utánajárt azoknak a koroknak, ahol a szereplői megfordultak. Együltő helyemben olvastam végig ezt azt izgalmas könyvet, amelyben remekül keverednek az idősíkok, rengeteg a kiszámíthatatlan fordulat, a végső kalandnál levegőt sem mertem venni, nehogy lemaradjak valamiről és elveszítsem a fonalat. Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani ezt a könyvet, aki egy szórakozató olvasmányra vágyik, bár megvannak a maga kis hibái, tökéletesen ki tudja kapcsolni az olvasóját a hétköznapi gondokból, garantáltan már az első oldalakon bele fog veszni az időutazásos kalandokba. Kár, hogy a történet közepe felé kicsit leülnek az események, és a karakterek picit felszínesre sikeredtek (és egyáltalán nem a főszereplő volt a legizgalmasabb), több szál is elvarratlan maradt, ezért volt egy kis hiányérzetem, de összességében nagyon jó kis könyvhöz volt szerencsém.
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2018/07/27/konyvkritika_…

>!
Cintia9910
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Egy nagyon szuper időutazós könyv, amely valóban harcol térrel és idővel ! Jó karakterek, pergő események, mit mondhatnék ? Én is időutazó akarok lenni !
https://papirravetettgondolataim.blogspot.com/2018/09/e…

>!
Tibi_Sorok_Között_Könyves_Blog
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Ez a kulcsmondat az értékelésben: nem érintett meg olyan nagyon. Mert a karakterek jók voltak, az ötletek jók voltak, a könyv második fele iszonyúan belendült, és onnan már az olvasással is jobban haladtam. Csak valahogy hiányzott valami plusz, egy extra löket, ami miatt azt mondanám, hogy kedvenc lett a könyv. Erre szoktam mondani, hogy a könyv kitűnő iparosmunka, csak lelke nem volt.

Bővebben a blogomon:
▶️ http://sorok-kozott.hu/2018/08/konyvkritika-ryan-graudi…

>!
Rileey
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Lehetett volna egy jó sztori, de a gyatra írói stílus és a kusza történetvezetés taccsra vágta az egészet. Sokáig elképzelésem sem volt, mi lesz a fő csapásvonal, szóval nagy lelkesedéssel haladtam előre, hátha minél előbb kiderül… az az előbb inkább később volt. Addigra viszont a szerző annyira összezagyválta a sztorit, hogy az időutazásból multiverzum lett, és ez a katyvasz nem igazán indíttatott arra, hogy élvezettel folytassam tovább… így az utolsó harmadát már csak átlapoztam, és nem érzem, hogy kimaradtam valamiből.

2 hozzászólás
>!
Rviki85
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Nem igazán tudom eldönteni, hogy tetszett-e a könyv vagy sem. Valahogy az arányaival volt gondom, túl hosszú bevezetés, elhadart probléma és a megoldás, végül túl hosszúra nyúlt “búcsúzás”. A karakterekkel nem volt gondom, jó lett volna kicsit többet olvasni a közös kalandjaikról. Szeretem az olyan történeteket is ahol a hangulaton van a hangsúly, vagy hogy milyen következményei lehetnek a döntéseinknek, de ez valahogy ebben az esetben nem működött 100 százalékosan. Valami hiányzott….

>!
Clara_Wolf
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Hádész mogyoróira! Egy nagyon izgalmas élményben volt részem a könyv olvasása közben. Nem hittem volna, hogy ennyire fog tetszeni Far története. Attól féltem, hogy rengeteg szál lesz az egész történet alatt, de szerencsére csak a végére alakult ki rengeteg szál.
Farway karaktere érdekes volt számomra, hiszen többnyire ő mesélte a történetet. Nem voltak felesleges szereplők és szemszögek sem. Far múltja finoman bontakozott ki az olvasó előtt, nem bombázta az arcba a rengeteg információ. Imogen (ez a név valami fantasztikus. Nagyon tetsziik!) és Gram macska-egér játéka egész végig idegesítő volt. Jó, megértem, ha a könyv elején még nem mondják meg egymásnak, hogy mit éreznek, de ezt kitolni egészen a könyv végéig??? Amúgy Imogen az egyik kedvenc karakterem de nem csak a neve miatt, hanem mert olyan pozitivitást sugároz magából, ami elég egy egész hónapnyi borongós napra! Gram pedig egy csendes tudós volt számomra, aki gyengéd érzelmeket táplál a csillagköd hajú lány iránt.
Eliot nagyon sokáig egy kirakhatatlan elem volt. Nem tudtuk honnan jött, mit akar a szereplőktől. Amint kezdett kiderülni, azt kívántuk, hogy bár ne kéne ezt meglépni. Végül az összes darabka a helyére került, bár igaz, már nem ugyan azok voltak a szereplők sem. Pryját direkt hagytam a végére, hiszen ő a másik kedvenc karakterem. Szinte Imogen tükörképe, csak egy kicsit kevesebb pozitivitás szorult belé. Vagyis ő inkább látja az érme többi oldalát is.
Viszont nem volt teljesen hibátlan a könyv. Nem is hiba, inkább csak magyarázatra szorul, hogy tőlem miért nem kapja meg a maximális pontszámot. Az egész könyv olvasható, szinte könyörög az olvasásért, azzal nincs is probléma. Mint tudjátok, nem vagyok kibékülve a sci-fi könyvekkel, de itt nem volt tömény rész, amin elalszok (sajnálom de engem a tudományos beszéd eléggé untat) de a végén viszont nagyon feltorlódott nem csak a cselekmény, de a szakszavak is. Fogtam ám a fejem, mert az utolsó száz oldalon nagyon oda kellett figyelnem az olvasásra, néha újra is kellett olvassam. Ez csak egy pici megfigyelés, nem is igazán hiba. Lehet, hogy más észre sem veszi, de nekem még annyira új ez a műfaj, hogy elég érzékenyek a receptoraim. A borítót az egekbe tudnám magasztalni, hiszen gyönyörű, olyan mintha én is a Rácsban lennék! Nagyszerűen megírt történet egy lehelletnyi fájdalommal, egy csipet szerelemmel, egy kanál humorral és rengeteg bátorsággal.

>!
katalinfuleki
Ryan Graudin: Invictus – Az idő gyermeke

Nagyon érdekes sztorija volt. Szeretem at időutazós könyveket. De nagyin oda kelett figyelni olvasás közben mert minden az apró részleteken függött.
Maga a történet számonra tényleg csak a könyv végén kezdett felpörögni. Pedig az elejétől fogva le tudott kötni, de nem annyire, hogy teljesen belefeledkezzek.
Tetszettek a karakterek, külön külön és együttesen is.


Népszerű idézetek

>!
ap358 P

Amikor kétségeid vannak, főzz teát!

108. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Priya Parekh
>!
ap358 P

A múlt az a súly, amelyet az emberiségnek hordoznia kell, a gyökérzet, amelyet nem mi választottunk, hanem az választott minket.

8. oldal

>!
ap358 P

– Ha sohasem kockáztatsz, sehova sem jutsz…

190. oldal

>!
ap358 P

– A világegyetem mindig kijavítja a hibáit, Mr. McCharty. Pályamódosítás. Isten akarata. Karma. Végzet. Nevezze, ahogy akarja! A dolgok maguktól képesek visszanyerni megfelelő formájukat.

58. oldal

>!
ap358 P

Mindegy, milyen erősek a téglák, mindegy, milyen magas a fal, mindig lehet egy rész, ami leomlik, mert hiába vagy te a rendíthetetlen, a világ sosem az.

205. oldal

>!
ap358 P

– Nincs is annak párja, amikor a hedonista előbújik a nihilistából.

158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Eliot
>!
kellyolvas P

TU FUI, EGO ERIS.
Ami te vagy, az voltam. Ami vagyok, az leszel.
− Különös. – Imogen előrehajolt a székében. – Ez sírfelirat.
A rómaiak használták, hogy az élőket figyelmeztessék a halálra.

418

>!
ap358 P

Egy ember, aki nem hisz a szerencsében, kétszer olyan keményen dolgozik.

57. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Robin O'Wrightly: Az amulett rejtélye
Patrick Ness: Kés a Zajban
Jules Verne: Utazás a Föld középpontja felé
Rachel Ward: A menekülés
Estelle Brightmore: 13. napon
Kerstin Gier: Zafírkék
Spirit Bliss: A múlt árnyai
Rick Riordan: Athéné jele
Jennifer A. Nielsen: The Shadow Throne – Az Árnytrón
Rick Riordan: A kígyó árnyéka