A ​kopasz énekesnő 81% 84 csillagozás

A hatból három drámát már olvastam régebben is, némelyiket többször is, de most elolvastam újra őket, meg elolvastam végre azokat is, amiket eddig nem olvastam.
De szakszerű értékelés nem nagyon lesz, legalábbis új nem.

– A cselédek: mondjuk 4 csillag. Jó kis identitásválság-dráma, hat, amíg olvasom, de nem hiszem, hogy sokáig fogok rá emlékezni.

– A kopasz énekesnő: 5 csillag, de főleg az olvasás körülményei miatt. Miután a minap rettenetesen illegális baráti összejövetelen vettem részt, felébredtem hajnali fél hatkor némi fél-másnapos kiszáradással, aztán meg nem tudtam visszaaludni. Soha jobb pillanatot ennél a Kopasz énekesnő újraolvasására! Minden szót pontosan értettem, és esküszöm, még a szereplők által elmesélt tök értelmetlen állat-történetek és tanmesék is mély értelemmel teltek meg. Utána meg még vissza is tudtam aludni. Egyértelműen ötös.

– Marat/Sade: 3,5. Ez olyanféle 3,5, amikor úgy nagyjából értem, hogy ez miért jó meg híres, csak éppen engem tök hidegen hagy. Vagy legalábbis nem állt rá az agyam erre a félig-meddig versben beszélős stílusra, nem tudtam elkapni a darab ritmusát (pedig van neki, az tuti), és eléggé nyűgösen olvastam végig.

– Nem félünk a farkastól: 5! Ez a dráma sokadjára is a frászt hozza rám. Egyszer régen okoskodtam róla részletesen – https://e-konyv.blog.hu/2011/11/10/edward_albee_nem_fel…

– Tangó: 3,5. Ez is olyanféle 3,5, amikor úgy nagyjából értem, hogy ez miért jó meg híres, csak éppen engem tök hidegen hagy. Ez viszont a moralizálás miatt hagy hidegen. Túl direkt, asszem.

– A gondnok: 4,5. Még mindig nagyon jó és borzasztó lehangoló. Egyszer régen okoskodtam erről is részletesen – https://e-konyv.blog.hu/2013/05/19/harold_pinter_a_gond…

A dráma a kedvenc műnemem – még így is, hogy viszonylag kevés drámát olvastam eddig.
Ezt most igyekszem bepótolni.
Jó kis válogatás volt ez. Nagyrészt remek szövegekkel, abból az időszakból, amikor jó volt a termés. Viszont az olyan írásokkal, mint „A kopasz énekesnő” nem tudok mit kezdeni. Érthető, hogy mit akar vele kifejezni az író, de nem tartom nagy kunsztnak a dolgot. Az ilyen jellegű alkotásoknál az ötlet viszi el a prímet, a kivitelezés csak körítés. Nekem ez kevés. Olyan ez valahol, mint a fehér alapon fehér négyzet; jól hangzik, de nem fog meg különösebben.
A többi alapvetően tetszett.
Egyébként úgy érzem, hogy a 70-es évek óta nem igazán talál magára a dráma, kéne valaki, aki kicsit kézen fogja és hazavezeti.

Jean Genet: A cselédek 5
Eugène Ionescu: A kopasz énekesnő 3,5
Peter Weiss: Jean Paul Marat/Sade 4
Edward Albee: Nem félünk a farkastól 4,5
Sławomir Mrożek: Tangó 4
Harold Pinter: A gondnok 4,5

Most csak Jean Genet: A cselédek c. drámát olvastam belőle.
Nem egy hosszú mű, de a tartalma egyáltalán nem könnyed. A szolgaság és a megalázottság, a hűség és az árulás, a bűnösség és a szolgaság, a szeretet és a gyűlölet a témája ennek a keserű műnek, aminek törvényszerűen tragédia a vége.
Színház a színházon belül. A cselédek, akik testvérek, úgy próbálják levezetni a feszültséget, hogy eljátsszák, hogy az egyikük az úrnő, és hogy mit tennének vele legszívesebben. Ugyanakkor annyira összekeverik egy idő után a valóságot a játékkal, hogy már meg sem tudják különböztetni egymástól a kettőt. Elgondolkodtató, de nem hozott magával katarzisélményt.

A modern, abszurd drámákról szóló kötet tulajdonképpen meglepetésekkel szolgált (amennyiben csak egyetlen darab volt számomra kifejezetten gyenge).

Genet: Cselédek: Sokat nem lehet hozzátenni @anesz értékeléséhez:
https://moly.hu/ertekelesek/2426632
Nem különösebben tetszett, de az utolsó néhány oldalt káprázatosan írta meg a szerző. (Aki lehet ugyan, hogy azt mondja: „… nem a szolgálók sorsán sajnálkozom”, de ellentételezésként elég elolvasni ezeket az oldalakat.)

Ionesco: A kopasz énekesnő: Nem.

Weiss: Marat üldöztetése: Egészen jó volt. Az „előadásról szóló előadás” ügyes ötlet, három-négy idősíkot szépen átkötött a szerző, és a központozás hiánya (ami feltűnően értelmetlen/funkciótlan) sem bírt rontani a műélvezeten.

Albee: Nem félünk a farkastól: Szűk dimenziós, fülledt családi pszicho-dráma, ilyeneket az amerikaiak nagyon jól írnak. A legjobb darab a válogatásban, bár épp ennek van legkevésbé helye ebben a kötetben. Mégis itt van: talán a házaspár családi játékai kicsit túl szadisták; talán túl gyenge kihívást jelent a vendég házaspár; vagy talán kicsit hosszú (túlírt?) a mű.

Mrozek: Tangó: Ez is jobb lett, mint ahogy indult, a szerző gondolatai szereplők eszmefuttatásaiként jelennek meg, és simán elviszik a darabot. Legjobban a férfi-női kapcsolatok „elemzése” tetszett, a formalizmus vagy éppen az eszme gondolatköre már nem annyira.

Pinter: A gondnok: És ezt is komoly érdeklődéssel olvastam végig, pedig ezt a tartalom (amit nem is tudnék megfogalmazni) látszólag nem érdemli meg. Mintha Ionescu lett volna, de olvasható formában; vagy mintha Beckett, de érthető(bb)en.

Weiss műve sokszereplős, de a másik öt drámában összesen 3 + 6 + 4 + 7 + 3 = 23-an szerepelnek, még az 5-ös átlag sem jön ki. Hm. Szerintem a modern drámák dicsérete, hogy ezzel együtt olvasásra kifejezetten ajánlható a kötet. (Már annak, aki bírja a nehezeket. :) )

Azt mondják ez az abszurd. A kérdés csak az az abszurd benne van a dolgokban, vagy csak rájuk telepszik, rajtuk van, mint a Nausée. Nem tudom. De ebben a nyelvben nekem semmi különös, ebben a szituációban semmi különös, ezekben a figurákban semmi különös – nincs.
Az én napjaim ugyanilyenek.

Pont A kopasz énekesnő a legjobb alkotás, amit valaha is olvastam, de inkább láttam. Az Örkény Színházban, már nincs műsoron, de annyira jó volt az előadás, hogy akárhányszor elolvasom a drámát könnyesre nevetem magam. Legeslegkedvesebb alkotás. Bármikor olvasnám. ( A különóra is nagyon-nagyon fantasztikus )

Soha nem gondoltam volna, hogy az abszurdot ennyire el lehet túlozni… Ettől függetlenül, kitűnő, furcsa, vicces és kissé blőd olvasmány.
Viszont az életben nem akarom többet a Bobby Watson nevet hallani. :)

Annyira vicces, volt hogy egy nap 3x is elolvastam. Egyszerűen hihetetlenül jó! Tényleg! El nem tudom képzelni, hogy lehet valaki ennyire idióta!! Persze pozitív értelemben…

Jean Genet: A cselédek
„Ti vagytok a mi görbe tükrünk” – Ahogy a szereplők egymás bőrébe bújnak, egyúttal tükröt is tartanak a másik felé. Rituális játékaikkal elbizonytalanítják az olvasót, elkeseredésüket pedig egymás arcába vághatják. Elveszítik, majd megtalálják önazonosságukat, egybefonódnak, szétválnak, hogy végleg megteremtsék magukat és egymást.

Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő
Ez egy ellenértékelés lesz: Bobby Watson.

Peter Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában
Nem most olvastam, elég zavaros volt. Mégis úgy rémlik, hogy volt benne valami, ami megfogott. Nem emlékszem már, hogy mi, talán egy kósza gondolat, vagy Sade maga, vagy az elmegyógyintézet mint helyszín… ki tudja.

Edward Albee: Nem félünk a farkastól
Fantasztikus.

Sławomir Mrożek: Tangó

Harold Pinter: A gondnok
Valahogy ez most nem jutott el hozzám. Vontatott volt, és valahogy nem láttam értelmét. A karakterek sem pendítettek meg bennem semmilyen érzelmi húrt. Üres volt. Ha ez volt a cél, akkor nagyon jól eltalált darabról van szó.

Már kétszer elolvastam, de biztos vagyok benne, hogy még néhányszor el fogom. :)