Ruttkay Kálmán (szerk.) · Budai Katalin (szerk.)

A ​három idegen 7 csillagozás

XIX. századi angol elbeszélők
Ruttkay Kálmán – Budai Katalin (szerk.): A három idegen Ruttkay Kálmán – Budai Katalin (szerk.): A három idegen

Kötetünk a XIX. századi angol novellistákat mutatja be.
A Walter Scottól Joseph Conradig terjedő névsor mindenki által ismert, nagy neveket tartalmaz: Dickens, Thackeray, Hardy, Kipling, Oscar Wilde; de olyanokat is, amelyekkel eddig jobbára csak az angol irodalmat kutatók találkozhattak: Benjamin Disraeli, Anthony Troloppe, Wilkie Collins, George Gisring, stb.; és végül: elfeledett, tisztes kismesterek is akadnak benne, akik mindíg érdekes, változatos színfoltokkal gazdagítanak egy antológiát: például Mary Russel Mitford, John Mackay Wilson, vagy dr. John Brown.
Történeti beszélyek, kísértet-históriák, falusi életképek, gyerekkori visszemlékezések, kutyatörténetek, úti élmények, gyarmati katona-sors ábrázolások illusztrálják és bizonyítják: milyen sokszínű, sokoldalú a XIX. századi angol prózairodalom.

A művek szerzői: Walter Scott, Charles Dickens, John Brown, Joseph Sheridan Le Fanu, Anthony Trollope, Wilkie Collins, George Meredith, Thomas Hardy, Robert Louis Stevenson, George Gissing, Oscar Wilde, Rudyard Kipling, Joseph Conrad, Elizabeth Gaskell

Tartalomjegyzék


Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Ruttkay Kálmán – Budai Katalin (szerk.): A három idegen

Már rögvest a magyarázkodással kezdem: ez a könyv, meglehet, objektíve 4 csillag, én mégis (szubjektíve) 4,5-et adok rá. Egyszerűen azért, mert pazar íve van. Nem mintha az eleje gyenge volna – az is stabilan a „megjárja” kategória fölött vitorláz, Thackerayben ott van például a jellegzetesen thackerayi irónia, Dickensben pedig a nagyívű dickensi szeretetreméltóság –, csak épp valahogy érződik bennük minden novella ősbűne: hogy a szerző nem novellát (vagy kisregényt) akart írni, hanem regényt, csak éppen rövidebb lett a szokásosnál. Az első olyan szöveg, amire igazán egyetértően hümmögtem, némi meglepetésre az első kötet záróaktusa, George Meredith kisregénye volt (Ople tábornok esete Lady Camperrel) – azért némi meglepetésre, mert én pont Meredithtől féltem leginkább, hisz olvastam már tőle. Erre föl kaptam egy rendkívül eredeti, üdén pszichologizáló történetet két igazán karakteres főszereplővel, akik közül Lady Camper kifejezetten káprázatosra sikeredett.

De az igazi irodalmi orgazmus a második kötetben várt rám. Először Stevensonnál gondoltam arra, hogy igen, révbe értem. Jane Barlownál felhördültem, hogy „basszus, ettől a nőtől miért nem fordítottak le mindent, ami csak a kezükbe került?” Ezt követte a jó Oscar Wilde, és egyik örök kedvencem, A canterville-i kísértet, majd Kipling, aki őszinte sajnálatomra az egyik legnagyobb novellista, pedig szeretném nagyon utálni a fehér felsőbbrendűség hirdetése miatt. De a korona a válogatáson az utolsó szerző, Joseph Conrad, aki azok között van, akinek elsők között (talán másodiknak vagy harmadiknak) fogok szobrot állítani a kertben, ha végre elvégzem a bronzöntő tanfolyamot. Makulátlan remekmű mindkét kisregénye.

Hajlok arra, hogy egy antológiát aszerint minősítsek, hogy utána milyen elszántsággal túrom fel a netet a kötetben szereplő szerzők beszerezhető művei után. E téren ez a vaskos válogatás igazán jól teljesített. Ami kész anyagi csőd. Bár a klasszikusokból eddig is jól álltam, hála Istennek.

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kuszma P>!

– Micsoda borzalmas éghajlat – szólalt meg higgadtan az amerikai nagykövet, miközben rágyújtott egy hosszú szivarra. – Gondolom, az óhaza annyira túlnépesedett, hogy nem jut mindenkinek megfelelő időjárás.

226. oldal, A Canterville-i kísértet · Oscar Wilde

Kuszma P>!

[Mrs. Otis] Ragyogó egészségnek örvendett, életereje szinte megdöbbentő volt, sok tekintetben akár angol nőnek is beillett volna, ami újabb fényes bizonyítéka annak, hogy Amerika ma már semmiben sem különbözik Angliától, a nyelvet kivéve, természetesen.

223-224. oldal, A Canterville-i kísértet · Oscar Wilde

Kuszma P>!

A megbízható mészárosmunkához ugyanis vagy gazember kell, vagy úriember – bár a legjobb, ha gazembereket úriemberek vezényelnek.

260. oldal, A Feneség dobosai · Rudyard Kipling

Kuszma P>!

A versenytéren összeverődött szeladonok közül, akik nem ismerték a hintóban ülő szép hölgyet – hiszen, sokezren lévén, hogy is ismerhették volna mind? –, köztük hitvány szeladonok, otromba szeladonok, izzadó, undorító szeladonok, akik rossz szivarokat szívtak, s csak azon a jogon néztek be Lady Raikes kocsijába, amely megengedi, hogy egy brit alattvaló egy másik brit alattvalóra vagy egy macska a királyra ránézzen – szóval azok között a szeladonok között, akik nem ismerték Lady Raikest, de azért odamentek és megnézték, egy sem igen akadt, akiben ne támadt volna iránta hódolat, s ne irigyelte volna a férjét, azt a szerencsés gazfickót.

177-178. oldal, Voltigeur · William Makepeace Thackeray

8 hozzászólás
dokijano >!

Általában úgy veszem észre, egy hajó fedélzetén az egyedülálló hölgyekkel senki sem megértő, csak az egyedülálló férfiak. Ez egy felismert tengeri törvény.

406. oldal, I. kötet, Utazás Panamába (Európa, 1980) · Anthony Trollope

Mpattus>!

Nagyon csendes ember vagyok; szeretek tunyán álmodozni, szeretek tétován elmerengeni, szeretek sok mindent, ami eredményt nemigen hoz ebben a gyakorlatias világban, de arra jó, hogy kitöltsön egy életet, amelyben szinte semmi sem történt – egy életet, amelytől már régóta idegen a remény –, sőt amely – bízvást mondhatom – szinte minden vonzerejét elvesztette…

Mpattus>!

…ne bomolj, nagyon is talpon állsz te, bár hallottam az apámtól, hogy néhány féleszű, akiket filozófusnak hív, azt mondja, hogy a föld úgy forog, mint a kocsikerék a tengelyén, és minden huszonnégy órában egyszer a fejünk tetején állunk, a lábunk pedig égnek mered, de én ugyan el nem hiszem ezt a sületlenséget. A boldogságod rajtam pedig nem fog múlni, és ha mindig olyan leszel, amilyennek látni szeretnélek, boldog leszel.

dokijano >!

    A jóféle mézsört abban az időben az év első mézéből, a legtisztább, vagy úgynevezett szűzmézből főzték; négy font mézből egy gallon sört – s nem sajnálták belőle a belevalót; a tojásfehérjét, fahajat, gyömbért, szegfűszeget, szerecsendiót, rozmaringot, élesztőt, meg a vele járó temérdek munkát, és a palackozást meg a pincézést sem. Így aztán jó erős ital lett belőle, bár korántsem tűnt föl olyan erősnek, mint amilyen valójában volt.

19. oldal, II. kötet, A három idegen (Európa, 1980) · Thomas Hardy


Hasonló könyvek címkék alapján

Cserna György (szerk.): Kísértethistóriák
Braun Róbert (szerk.): Nobel-díjas írók antológiája
Vic Parker (szerk.): Klasszikus rémtörténetek
Sárközy Bence (szerk.): Düledék palota
Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai
Kovács Nemere (szerk.): Áldozati báránycomb
Franz Fabian – Bárány György (szerk.): Fantasztikus történetek I-II.
Géher István (szerk.): Ellenfelek
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve