Sárkányjárgány 82% 13 csillagozás

Háromévessel ilyen rutkaiboris szövegburkokban éljük a mindennapjainkat, szeretjük ezt a hóbortos, különc, lazán összegyúrt, néha értelmetlennek tűnő (persze, hogy nem az! :-) világot.
A képi világért nem vagyunk annyira oda, de a cd-t szeretjük, hallgatjuk.
Sárkányjárgány pedig nekünk is jár, ezért ordítjuk mi is, hátha kapunk egyet valahonnan, de azzal is meg lennénk elégedve, ha egyszer egy ilyen járgány elvinne minket Rutkai Bori koncertjére.

Rutkai Bori maga is kissé elvarázsolt szerintem, de nincs ezzel semmi baj. Én nem igazán szeretem ezt a fajta stílust, amit a képeivel képvisel, mégsem találtam benne más kivetnivaló, csak annyit hogy nekem nem tetszik, de azért szép, színes. Lányaim pedig kifejezetten imádták nézegetni a könyvet zenehallgatás közben. Az autóban más CD-t nem is hallgathattunk, úgyhogy néhány út után a CD egyet jelentett a: „Hurrá, indulunk Siklósra, fürdeni!” mondattal. Szóval egy csillagot levontam azért, mert nekem nem tetszett az illusztráció, de egyébként szép a könyv, jó színes. A dalok néha értelmetlennek tűnnek, de nagyon jó énekelni őket, szuper a ritmusa és a dallama a legtöbbnek. Nagy kedvencünk az uszkáros dal, hallgattuk már ezt az egyet is végtelenítve… :-)

Rutkai Bori a magyar underground zenét kedvelőknek nem ismeretlen, újabban azonban gyerekdalokat is ír, ami valljuk be, ha jól csinálják a legundergroundabb underground. Talán nem is kell mondanom a Rutkai Bori Banda bitang jól csinálja. 2014-ben jelent meg a Sárkányjárgány című albumuk, én 2020-ban váltottam rá jegyet. Első track. Felütés. Robogunk. „A sárkányjárgány nem megy a járdán, toronymagasan repül felül.” Rögtön elemel a talajtól és megyünk bele az őrült-mesés jazzfutamokba, világzenei taktusokba.
Egy villanás az egész lemez, annyira ismerős, annyira közeli. Közben meg mégis a körénk dalolt éteri burok újra és újra órákká húzza a pillanatot. Minden körforgás. Ahogy a gyermek forog körben a saját tengelye körül, akit szintén forgat a föld, ami megint csak kering és kering. Ezeket a szövegeket aládúcolja az a tudat, hogy mindannyiunkat tart egy nagyobb erő. Mintha az élet álmosító varázsigéje az elmúlástól az újjászületésig végig ott lüktetne a világ dolgai alatt. Szóval semminek nincs vége. Csupán elegyülünk valami újjal. Gyönyörűen nyílnak meg a magánhangzók, tapsként ütköznek vagy épp csilingelnek a mássalhangzók. Az album él a nyelvi játék összes lehetőségével. A megénekelt képek pedig egyszerűen szépek. Rozsdavirágokat öntöz az eső az elhagyott bicikliken. Reggelbe öltözik a nap a tó tükrén. Nincsenek határok. Minden mindenbe átjár. Égre csókolt lyuk a találkozás. Átbucskázás a sztratoszférán. Kalandozások Ázsiában, Afrikában mindehhez a zene az idegenvezető. Mintha egy féreglyuk lenne elrejtve a kötetben/albumban. Nem tudod hol bukkansz fel legközelebb, egyszerűen megadod magad a hömpölygésnek. Már a grafikákon is látszik, hogy itt már nem az egyszervolt hol nem mesevilág szilárd és mozdíthatatlan karakterei adják a világalapot. A boszorkány kiszorul az utcavégre, a sárkány járgánnyá szelídül. Viszont van Űr Lajos, Nyúl Ubul és hasítanak a Pekingi csapongók. Az egész albumnak úgy van sajátos mitológiája, hogy nem kell magyaráznia semmit. Univerzális hullámzás, vokális delej. Vidám és melankolikus etapok váltakoznak. Akár az életben.

Ebben a dalszövegek talán jobban megállnak önálló versként és így olvasva egész más a hangulatuk, de a Pizsamátor a kedvenc.

Elsőre kicsit talán sok, vagyis hát mindenképp szokatlan. Pozitív értelemben. Rutkai Bori rajzai a gyerekemnek és nekem is tetszenek, a zenét és a verseket ő hamarabb fogadta be/el, mint én. Kicsit én ettől kockább vagyok :) Az biztos, hogy táncos lábat generál a mellékelt CD, és második hallgatásra már fülbemászónak is mondanám a dalokat (sokadikra is). Rutkai Bori egy jelenség, ebből a könyvből és a nótákból is csak úgy sugárzik az életkedv, a sokszínűség, a szaladozás, a varázslás, a mindenféleség. Érdemes megnézni és meghallgatni!

Rutkai Bori számomra egy csudalény…nem mindig tudom az én kis világomba elhelyezni. Ismertem eddig a Budapest bárból, a Specko Jednoból,és ezeket az arcait valahogy már megszoktam.
Tavaly (vagy tavalyelőtt?) az Ördögkatlan fesztiválon a gyerekbandájával és a festményeivel volt jelen: az előbbit valahogy nagyon nem, az utóbbit részben sikerült befogadnom.
Ez a könyve is ilyen…számomra részben befogadható… A versek – mint a kortárs versek szerintem úgy általában is – olykor már olyan egyszerűek, rímtelenek, [jó-jó tudom, gyerekeknek szól] hogy elbizonytalanodom saját képességeimben, hogy nem sikerül megértenem, felolvasva (mert a verseket, ha egyedül vagyok otthon hangosan olvasom) semmi dallam, semmi érzés, semmi… És a rajzok?! Nem tudom… valószínűleg, mint az előző (vagy azt megelőző? :)) generáció szülöttje, aki Reich Károly,Róna Emy rajzait látta gyerekként… nekem ezek nem tetszenek egy gyerekkönyvben.

Nem tudom, lehet, hogy még nem hallgattam eleget, de ez kicsit kevésbé fogott meg, mint a Pizsamátor. Viszont az illusztrációk mintha többek és jobbak lennének. Kedvencem a Picikli. Egyelőre.