Humankind 8 csillagozás

Bregman alaptézise, hogy az ember – ellentétben a közhiedelemmel – alapvetően jó, de annak, hogy ne is váljék agresszívvá, feltételei vannak. Bregman kutatásai azt mutatják, az evolúció során olyan egyedek választódtak ki, voltak igazán sikeresek, akik barátságosak voltak. Az ember – és a kutya – esetében a barátságosság, és nem az erő vagy az agresszivitás volt az evolúciós siker kulcsa. Ám a genetika felülírható, agresszívvá tehető az ember, ha három feltétel teljesül: magas stresszhormon szint (pl. állandó nyomasztás a sajtóból), és alacsony szerotonin (pl. a kellemes élményt, szórakozást nyújtó tevékenységek megvonásával) és oxitocin (pl. az ölelés, testi érintkezés megvonásával) szint. Ismerős? Sajnos nagyon.

Egy olvasói vélemény arról elmélkedett Bregman Ember(i)ség című, 2020 elején megjelent könyve kapcsán, hogy vajon most mit gondol a szerző, átértékelte-e a véleményét látva, hogyan sikerült szinte az egész emberiséget szekértáborokba kényszerítve ellenségessé tenni egy év alatt. Aztán láttam vele egy interjút, amiből kiderült, nem. A Bregman elemzése szerint természetes barátságos viselkedéshez két dolog szükséges még: hogy lássuk a másik barátságos arcát, illetve hogy ne virtuálisan, hanem valóságosan legyünk együtt. Mondjuk Bregmannak hollandként aránylag könnyű nem elveszítenie a hitét az emberi jóságban. Például itt az emberek általában nem hordanak maszkot

Ez a könyv azt próbálja bebizonyítani, hogy az emberek alapvetően jók. Sok ismert vagy kevésbé ismert történelmi eseményt vesz sorra, amelyeket más nézőpontból mutat be vagy tévhiteket oszlat el róla.
Például a híres Zimbardo-féle börtönkísérlet is egy ilyen volt.
Egy másik nagyon érdekes dolog a Legyek ura, amit egy megkeseredett ember írt és sokan elkönyvelik valósnak a benne történteket. Rutger Bregman elkezdett kutatni egy valóban megtörtént esemény után, ahol gyerekek kerültek egy lakatlan szigetre és arra jött rá, hogy demokráciában éltek és nem öltek meg senkit.
Az emberi faj az egyetlen, ami képes az elpirulásra és nekünk van egyedül olyan szemünk, amivel úgy tudunk nézni valakire, hogy tudjuk követni a szemünkkel (nekünk van szemfehérjénk).
Az ősemberek barlangrajzain csak a vadászat van ábrázolva, míg emberek közötti ütközetek, harcok sosem jelennek meg.
Kutatták a háborús katonák harcmorálját, sokan közülük nem is voltak hajlandóak tüzelni. Sokan időt nyertek azzal, hogy újratöltötték a fegyverüket, hogy közben ne is kelljen célozni és tüzelni a másik emberre, aki az ellenséghez tartozott. Erről Orwell is beszámolt a Hódolat Katalóniának című könyvében.
Az újságok, hírek is a negatív híreket szeretik lehozni, mivel az jobban eladja a számokat, ezzel az olvasóknak az az érzésük, hogy sok a rossz hír, rossz ember, holott a jó híreket, jó tetteket nem mutatják be olyan sokszor.

Nem győzött meg teljesen ez a könyv arról, hogy tényleg olyan jó az emberiség, de azért árnyalta a képet.

Faith in Humanity Restored

Nem sűrűn olvasok nonfictiont, de amikor igen, akkor depresszív, általában szenvedéssel és nyomorral teli történeteket veszek kézbe, amik után napokig emésztenem kell az olvasottakat. Persze, nagy élmény volt Viktor E. Frankl könyve, a Vadhattyúk, vagy bármelyik észak-koreai meneküléstörténet, de annyira jó volt most ehelyett egy igazi optimizmus bombával indítani a napjaimat!

Rendszerint gyalog közlekedem, közben hangoskönyveket hallgatok, úgyhogy ezt a könyvet minden reggel munkába menet és minden délután hazafelé hallgattam. Bár a legtöbb pszichológiai/szociológiai kísérletet ismertem, amit a szerző feldolgoz, azok a pozitív csavarok, amikkel teljessé teszi a képet, nem sok esetben voltak a fejemben. Kifejezetten izgalmas esetekről, jó humorral ír a szerző, és minden történetnek alaposan utánajárt. Személyesen készített interjút több szakértővel is, úgyhogy nemcsak egy inspiráló sztorikkal teli könyvet akart összeállítani, hanem valóban tudományos munkát, ami jó értelemben „tudományt népszerűsítő”.

Én nem találtam rajta fogást, ajánlani fogom mindenkinek: tiniknek, felnőtteknek, cinikusoknak, optimistáknak és mindenkinek aki szereti.

Amióta többet foglalkozom történelemmel, azóta már sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi lehet az oka annak, hogy ennyi borzalom és szörnyűség történt a múltban; a mostani híreket olvasva pedig arra a következtetésre juthatunk, hogy ez valószínűleg a jövőben is így lesz. Miért van az, hogy nem tudunk tanulni a múlt hibáiból és újra meg újra hasonló “gödrökbe” esünk bele? Sokak véleménye az, hogy mi, emberek természetünknél fogva “rosszak” vagyunk és emiatt arra vagyunk predesztinálva, hogy a jövőben is borzalmas dolgokat hajtsunk végre. Rutger Bregman ezt a mítoszt igyekszik cáfolni a könyvével.

Háborúk, népirtások, xenofóbia, rasszizmus…. mind mind olyan fogalmak, amikkel naponta találkozunk. Bregman azonban azt állítja, hogy ezeket mind el lehetne felejteni, ha megváltoztatnánk a gondolkozásunkat és azt, hogy miként tekintünk embertársainkra. Az elmúlt száz évben számos olyan kísérlet és pszichológiai kutatás látott napvilágot, ami azt bizonyította, hogy egy hétköznapi ember is könnyen gonosszá válhat, ha a körülmények erre sarkallják. Elég a stanfordi börtönkísérletre vagy a Milgram-féle elektrosokk kísérletre gondolni; a kísérleti alanyok (akik átlagos emberek voltak) 65%-a sokkolta volna halálra ismeretlen embertársát. Ez és ehhez hasonló elméletek, kísérletek és történelmi események mítoszrombolásába kezd Bregman, számos érdekes tanulmányt és eseményt felidézve.

A könyvet olvasva azért jó pár helyen problémám volt Bregman leegyszerűsítő látásmódjával, és érvelési hibáival. Ezek közül párat felsorolok a teljesség igénye nélkül:
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

Ami tetszett:
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

Ez a könyv arra indít, hogy eltűnődjünk azon, milyen is az emberi természet. És habár Bregman érveivel véleményem szerint sok helyen lehet vitatkozni, azzal semmiképp sem, hogy ha változtatnánk a gondolkodásmódunkon és a jót keresnénk egymásban, akkor sokkal jobb hely lenne ez világ.