Emberiség 92% 63 csillagozás

Nagyon vártam ezt a könyvet, mert úgy éreztem, hogy passzol a világlátásomhoz, és végre tudományosan is bebizonyosodik, hogy nem vagyok naiv bolond, és így is lett. Felemelő és rendkívül fontos könyv, szerintem mindenkinek el kellene olvasnia, főleg azoknak a cinikusoknak, akik realistának vallják magukat. Meg a gyűlölködőknek. Meg a bizalmatlanoknak. Iszonyú jó a stílusa is, rendkívül olvasmányos. Hol nevettem, hol meghatódtam, néhol meg olyan izgalmas volt, mint egy krimi. Reménykedem benne, hogy tud változni a világ ebbe az irányba. Nagyon ránk férne már.

Ahh, ez a könyv. Egy ideje itt van már a polcomon, és már épp beleolvasgattam, amikor jelentkeztek a Szabó Ervin Könyvtárból, hogy hat nap múlva vissza kell vinnem, mert valaki előjegyezte, szó sem lehet hosszabbításról. Na, hát én nem engedek ki olyan könnyen a kezeim közül egy könyvet, amit már elkezdtem, úgyhogy úgy gondoltam, hat nap bőven elég lesz, de elég volt három is.
A kezdeti szkepticizmusom igen hamar elmúlt, abszolút a maga oldalára állított a szerző. Van miért szorongani mostanában és aggódni amiatt, hogy valami nagyon rossz felé rohanunk globálisan, úgyhogy ez a könyv ad némi reményt arra, hogy talán mégsincs annyira minden alapjaiban elcseszve. Azt mondtam magamban, ha mindez nem is igaz, és pontról pontra megcáfolják, akkor sem érdekel, mert önmagában az, hogy egy ilyen könyvet lehet olvasni, végtelenül megnyugtató.
De amúgy a végére azt gondoltam, hogy nem nagyon van ezen mit megcáfolni. Úgy tűnik, hogy nagyon is igaza van, de hogy ez megment-e bennünket bármitől is, na az erősen kétséges. De nem baj, azért köszi. Tényleg egy szemléletformáló könyv.
(De hogy mekkora csalódás volt Zimbardo, akit pár éve nálunk is körbenyal… ünnepeltek… Óriási károkat okozott azzal, hogy gátlástalanul csalt a börtönkísérletében. Ez egyébként Milgramra is érvényes, és még egy pár másikra. Nagyon megdöbbentő.)

Az „Emberiség” a legizgalmasabb és egyben legfelemelőbb könyv, amit eddig fordítottam. Minden reggel alig vártam, hogy leülhessek dolgozni és megtudjam, hogyan folytatódik a történet.
A sajtó úgy emlegeti, hogy „az igazi Legyek Ura”. Ez igaz is, legalábbis a könyv első fejezetére, amelyben elolvashatjuk, mi történt valójában, amikor egy csapat kamaszfiú hajótörést szenvedett egy lakatlan szigeten. Annyit elárulhatok, hogy nagyon nem az, mint amit Golding borúlátóan lefestett.
Ezt a történetet még számos, a történelemből ismert és kevésbé ismert, de egytől egyig fantasztikusan izgalmas sztori követi – közben elutazunk a Húsvét-szigetre, a Stanford Egyetem alagsorába, ahol Zimbardo híres börtönkísérletei zajlottak, megtudjuk, miért nem lőttek az 1. világháború katonái, mi történt 1914 Karácsonyán, amikor az ellenséges katonák kimásztak a lövészárokból és együtt ünnepeltek, és hogyan menekült meg Dánia zsidó lakossága az üldözéstől. Ezekből pedig egy egészen új kép rajzolódik ki az emberiségről, mint amilyet eddig elénk tártak.

Az idei év legelgondolkodtatóbb könyve volt a számomra off.
Ha nagyon röviden szeretném összefoglalni azt mondhatom, hogy az emberiséget – és benne önmagunkat- jellemzően negatívan látjuk, amit a hírek, irodalmi művek, (bizonyos) pszichológiai vizsgálatok mind-mind megerősítenek bennünk. Bregman ezeket a nézeteinket cáfolja meg pontról pontra, azon kutatások és történetek segítségével, amelyeket nem kap fel a média, mert ami pozitív, az nincs jelentős hírértéke.
Nekem nagyon tetszett ez a módszeres megközelítés, de sokáig szkeptikus maradtam, mert én személy szerint egy szörnyen pesszimista ember vagyok, de kíváncsivá tett meg tud-e győzni a könyv végéig. És azt kell mondanom, hogy sikerült neki!
A könyv egyetlen hibája, hogy a magyar fordítás kicsit tudománytalanra sikerült: néha túl közvetlen a szöveg, szinte brattyizós, amit pl. ha angolul olvasok biztos nem így érzeznék. Tehát az egyetlen levont félcsillag a fordítónak szól, nem a szerzőnek!
Összeségében érdemes kézbe venni és esélyt adni ennek a kötetnek!

Ez egy jó indulatú négy csillag, mert általában ennél jobb könyvekre adok ilyen értéket.

Az alapötlet nem rossz! Sőt, meglehetősen hiánypótló, így nagyon vártam is, hogy elolvashassam, miközben elég vegyes érzések törtek rám. Nagyon jó történelmi példák vannak benne az emberek jóságára, illetve pszichológia kísérletek is, melyek ezt hivatottak alátámasztani. Voltak benne (számomra) azonban nagyon erőltetett mondatok.

Az alcím, „Mégis jobbak lennénk, mint hittük?” azt sejteti, hogy az emberek nem annyira rosszak. A szerző azonban elszánt hippiként ragaszkodik ahhoz, hogy az emberek jók! És ha rosszat is tesznek, azt csak egy nagyobb jó érdekéért (ami egy elég gyér kifogás a holokausztra).

A pszichológiai kísérletek megdöntései nem annyira tetszettek (tekintve azt, hogy a szerző történész és nem pszichológus). Élesen nekimegy a Stanfordi börtönkísérletnek, a Milgram-kísérletnek, megvétózza a pszichológusok tudását, melyek egy-két esetben lehet, hogy jogosak, illetve időközben a tudományág fejlődött, ám Bregman-nek nem ez a hivatása.

Összességében megérte elolvasni, tudom ajánlani másoknak is, hogy gondolkozzanak el rajta.

Egy könyv, amit mindenkinek el kell(ene) olvasnia.
Egy egyszerű kérdéssel kezdődik. Adott egy kényszerleszállást végzett repülőgép, utastérben mindenhol füst, helyenként lángok csapnak fel. Az „A” jelű bolygón az utasok egymást segítve, akár idegenekért önmagukat is feláldozva mentenek meg mindenkit. A „B” jelű bolygón mindenki fejvesztve menekül, sokakat halálra taposnak a káoszban. Melyik bolygón élünk mi?
Bevallom, az emberek 97%-ával együtt én is a B-re tippeltem.
Viszont bármilyen hihetetlen az „A” a helyes válasz. A szerző a könyvben többek között ezt bizonyítja be.
De emellett számtalan kérdésre ad már-már tabunak számító választ. Van-e értelme egy háborúban elrettentés céljából városokat porig bombázni? Velünk született tulajdonság a rasszizmus? Egy átlag terrorista ugyanolyan átlagember, mint Te vagy én?
A könyv stílusában egy, a szerzővel folytatott baráti csevegésre hajaz. De ez nem hátrány, mert így könnyen befogadható bárkinek. És közben Bregman nem csak dobálózik az állításaival, hanem mindet pontosan meghivatkozza, ahogy kell. (40 oldalnyi forrás a kötet végén)
Zárásként 10 tanáccsal is ellátja az olvasót, hogy hogyan is építheti be a megismert dolgokat a mindennapjaiba.
A könyv teljesen szembe megy a közhiedelmekkel és egy (számomra legalábbis) új látásmódot ad a világunkra és mindezt műfaján belül kiemelkedően teszi.

ha nem csak kölcsönbe kaptam volna off, akkor felraknám a polcra a Tények mellé, mert – bár utóbbi magasan viszi a prímet – nagyon egy síkon mozog a kettő.
az Emberiség, tekintve, hogy arra az örök kérdésre keresi a választ, hogy az ember eredendően jónak vagy rossznak születik-e, sokkal filozofikusabb. visszanyúl Hobbes-hoz, Rousseau-hoz, Machiavellihez, rácáfol Zimbardo és Milgram kísérleteire, a betört ablak elméletére – számba vesz egy csomó dolgot, amivel megismerkedik az ember mondjuk egy egyetemi alapképzés évei alatt, aztán meg jön a rengeteg mindfuck, hogy mindvégig meg voltunk vezetve.
nagyon nem szeretek naivnak meg idealistának tűnni, de ez a könyv eléri (annak ellenére, hogy annál sokkal cinikusabb vagyok, hogy igyam minden szavát), hogy picit kevésbé érezzem magamat kellemetlenül, amikor igyekszem a legjobbat feltételezni valakiről, vagy épp ellenkezőleg, igyekszem a lehető legkedvesebb lenni olyan személyekhez, akitől a korábbi tapasztalatok alapján annak a negyedét sem fogom visszakapni.
off

A Homo sapiens szociálpszichológiája evolúciós háttérrel, erősen optimista felfogásban. Élvezetes olvasmány mindenki számára. Sok történettel, elméletek ütköztetésével. Az alcímben pedig benne rejlik a válasz.
A szerző azt állítja, az ember alapvetően jó, segítőkész, még vészhelyzet esetén is. Akár saját életét is feláldozva menti a másikat. Az ennek ellentmondó tények a szenzációhajhász média hamis beállításai. Bár örömmel olvastam a segítőkészség és önfeláldozás gyakran megható példáit, eszembe jutott, hogy évente többször előfordul szerte a világban, hogy diszkótűz, kigyulladt stadion, mozi, színház esetén a menekülők egymást taposva igyekeznek a kijárathoz, és ennek során halottak maradnak utánuk.
Amit a Katrina hurrikánról és a Húsvét-szigetről ír, az igazi meglepetés és hihető. Néhány jótanács pedig megfontolásra érdemes. Különösen a nevelésről szóló: Igaz, ezt már József Attila is megírta, hogy „játszani is engedd”.
Hajszál a levesben két durva fordítási hiba. Bregman Thomas Hobbes (1588-1679) és Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) gondolatait ütközteti. „Ez a két ember sosem találkozott egymással. Mire Rousseau megszületett, Hobbes már 33 éves volt.” (51. oldal) Rövid matekozás után kideríthető, hogy Hobbes nem 33 éves volt, hanem 33 éve volt halott. Az angol mondat végén található „dead” a fordításban lemaradt.
A másik durva hiba igaz, hogy hátul a Jegyzetekben található, de legalább olyan értelemzavaró. „A nyugat-afrikai Mauritius volt a világ utolsó országa, ahol 1981-ben betiltották a rabszolgatartást.” (352. oldal) Itt Mauritánia helyett lett Mauritius. Mauritius Afrikától keletre fekszik az Indiai-óceánban, jelentős idegenforgalommal. Mauritániáról meg jobb nem beszélni.

Ismeretterjesztőnek kiváló, viszont egy ilyen komplex témát nem fogunk teljes egészében átlátni, ahhoz túl felszínes.
Szakmai szemmel azonban nekem hiányzott annak a megemlítése, hogy a deviancia, illetve deviáns viselkedés hozzájárul a társadalom fejlődéséhez. A másik, amit szintén hiányoltam, hogy nem a túlzott szankcionálás rendelkezik visszatartó erővel, hanem a lebukás esélyének növelése. Összességében egy remek könyv, mindenkinek bátran ajánlom.

Legszívesebben minden ismerősömnek a kezébe nyomnám, hogy olvassa el.

Mikor megláttam a HVG Kiadó gondozásában, ezt a friss megjelenést, egyből befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy nekem ez a könyv kell. Nem tudtam semmit az íróról, a téma sem kifejezetten érdekelt mostanáig, de a magyar borító annyira gyönyörű, hogy nem tudtam elengedni a gondolatot, és végül ajándékba kaptam meg. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy rátettem akkor a kívánságlistámra a könyvet, és ezt választották nekem.

Az elején azt hittem, úgy leszek vele, mint az egyetemen olvasott néhány társadalomtudományi kötettel kapcsolatban: elolvasom őket, addig lekötnek, de utána lassan feledésbe merülnek, és nem adnak olyan fontos dolgokat, hogy sokáig éljenek az emlékeimben. De ez a könyv más.

A mondanivalója elképesztően fontos, ahogy mondja pedig felemelő. Féltem tőle, hogy tele lesz szakszavakkal, és borzasztóan unalmas leírásokkal. Nos, vannak benne szakkifejezések, de mindegyik megmagyarázva, kicsit konyhanyelvre lefordítva, hogy tényleg mindenki értse, mert ez a könyv MINDENKIHEZ szól. Az írásmódja zseniális, amikor kell komoly, vicces vagy éppen lelkesítő. Az író mesterien forgatja a tollat (vagy pötyög az okoseszközén), a könyv felét két nap alatt elolvastam, mert annyira érdekes és jól megírt, hogy letehetetlen. (Utána sem a kötettel volt a baj, egyszerűen csak nem volt időm olvasni.)

Bregman abból indul ki, hogy sokkal jobban vagyunk annál, mint amit gondolunk magunkról, hogy az ember nem eredendően rossz, éppen ellenkezőleg; jó és jót is akar tenni. A könyvet több részre osztotta, hogy alátámassza elméletét, kezdve az evolúciós fejlődéssel, híres példákkal és történelmi eseményekkel folytatva bizonygatja, hogy az emberek igenis jók. Hatalmas sokként értek azok az információk, amik a különböző, általam előzőleg ismert pszichológiai kísérletekről kiderültek. Ezeket az új tényeket tudva, teljesen más fényben látni őket. A könyv szerkesztését is nagyon szerettem, jó volt látni, hogy végre normálisan hazsnálja valaki a lábjegyzetet és mindenre hivatkozik, amit leír. Illetve számomra az is megnyerő volt, hogy Bregman hivatkozik az előző munkáira is, és elmondja, hogy akkor máshogy gondolkodott, és nem is feltétlen volt igaza. Szerinem nem könnyű beismerni, ha tévedtünk, és azzal, hogy az író megtette, még szimpatikusabbá vált a szememben.

Hatalmas tapsot érdemel a fordító is, a szöveg szuper lett pedig biztosan nem volt könnyű dolga. A cím is remek, illetve a borítótervezőt is nagy dícséret illeti, mivel csodaszép a borító, és mondanivalóját tekintve talán nem is tér el annyira az angol kiadásétól. Megjegyezném nem igazán volt még könyv, aminek jobban szerettem a magyar kiadását, mint az angolszász területeken megjelent borítót.

Végezetül: szerintem ahhoz, hogy tényleg megértsük, és rendesen át tudja adni a mondanivalóját, ezt a könyvet el kell olvasni. Még én is forgattam olvasás közben a szemem néha, a cinikusság fertőző, de a végére úgy éreztem Bregman igazat mond. Azért is került egyből a kedvenceim közé, mert úgy éreztem – és ez most rettenetesen elcsépelt lesz – több lettem elolvasva ezt a könyvet, adott valami olyat, amit eddig más nem. Nagyszerű olvasmány, kiránt az apátiából, és reményt nyújt egy boldogabb jövő felé. Mindenkinek ajánlanám, a mondanivalója, az írásmódja és az egyedisége miatt.