Tengerbe ​veszett könnyek 148 csillagozás

Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

A ​háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit…
Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét, és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak. De ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak.
Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a… (tovább)

Eredeti mű: Ruta Sepetys: Salt to the Sea

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Maxim, 2016
382 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632617602 · Fordította: Bozai Ágota

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Florian Beck · Alfred Frick · Emilia Stożek · Joana Vilkas


Kedvencelte 48

Most olvassa 5

Várólistára tette 227

Kívánságlistára tette 231

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
_Eriii P
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

„Sírtam mert nem volt cipőm, aztán találkoztam egy emberrel, akinek lába nem volt.”

Azt kívántam olvasás közbe, hogy bárcsak ne igaz történet lenne. Azt kívántam, hogy bárcsak kitaláció legyen, hogy tudjam utálni az írónőt, tudjak toporzékolni, tudjam tűzre tenni a könyvet. Azt kívántam, hogy bárcsak ne lett volna ez a pusztító háború. Ruta Sepetys újból irt egy szívfacsaró gyöngyszemet. Nagyon gyönyörűen ír. Ezt már az Árnyalatnyi Reménnyel megtapasztaltam, már akkor mély nyomot hagyott bennem az írónő. Nagyon csodálom az írónőt, mert ez a történet is rengeteg kutatómunkájában fekszik. Rengeteg utána járás volt. Őszintén nem hallottam Wilhelm Gustloff hajóról. Többet hallani sem akarok a Titanicrol, és ha elolvassátok, akkor gondolom ti is megfogjátok érteni. 9000 ember. És még mennyi veszett oda ebbe a háborúban, mennyi! Nagyon szerettem a szereplőket. Nagyon szerettem a váltott szemszöget. Nagyon szerettem a rövid fejezeteket. Az utolsó levélnél, már rendesen pattogzott a könny a szememből. Ajánlom…….

8 hozzászólás
>!
pveronika P
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

“A bűn egy vadász.
A remény egy vadász.
A szégyen egy vadász.
A félelem egy vadász.”

A legnagyobb vadász mégis maga a háború. És a több millió ember, mint rettegett vadak, életüket menteni próbálva bujkálnak és menekülnek a puskacsöve elől. Ennek a vadásznak azonban sok fegyvere van, nemcsak a puskák és bombák. A hideg. A félelem. Az éhség. De főként a bizonytalanság, hogy nap végén vajon melyik oldal lesz a nagyobb ellenség?

Nagyon különleges volt ez a könyv, és még nem olvastam ehhez hasonlót. A kötet négy szemszögből íródott, és minden fejezet legfeljebb 3 oldal hosszúságú volt, amit először talán meg kellett szokni, de tényleg nagyon egyedivé tette a narrációt. Azt hiszem, a legtöbben hallottuk a történeteket a második világháború borzalmairól, én főleg a nagyszüleimtől, hiszen nagypapám is a frontokon harcolt, majd négy évet töltött orosz fogságban, de a Kelet-Poroszország-i menekülésről és a Wilhelm Gustloff történetéről bevallom őszintén, hogy most hallottam először. És megdöbbentem.

Ez a könyv életek története. Egy litván nővér. Egy rejtélyes porosz férfi. Egy vak lány. Egy téveszmékkel küzdő személyiségzavaros. Egy csellengő kisfiú. Egy lengyel serdülő lány. Egy suszter. Egy óriás. És több ezer jobb világot kereső kétségbeesett lélek, akik a reménysugarat egy hajóútban látják…

A szereplőket még így, egy-két oldalas fejezetek során is meg tudtam kedvelni, és nagyon-nagyon izgultam értük. A könyv különleges stílusa tetszett, talán az egész kötet lelke ez volt, és lenyűgözőnek találtam azt az eszméletlen kutatómunkát, amit az írónő a könyv megírása előtt végzett, és amiről a regény végén ír. Ritka az, hogy valaki ennyi helyre elutazzon, és ennyi embert és családot felkeressen azért, hogy hiteles lehessen a történet, amit leír. Minden elismerésem. A Borostyánszoba rejtélye úgy gondolom, hogy kiváló szál volt a könyvben, és nagyon tetszett. Szentpéterváron (Puskinban) láttam a másolatot, és már az is lélegzetelállító volt, nem is csodálkozom, hogy a világ nyolcadik csodájaként emlegették az eredeti szobát. És ki tudja, talán a Balti-tenger fenekén, vagy egy vár alatti rejtekhelyen egyszer majd tényleg megtalálják…

Valóban kiemelkedő volt ez a kötet, és úgy gondolom, hogy a Goodreads Choice Awards első hely igazán megérdemelt díj volt. Ez volt az első könyvem Ruta Sepetys-től de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Őszintén ajánlom.

http://veronikasreaderfeeder.com/ruta-sepetys-salt-to-t…

6 hozzászólás
>!
gabiica P
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Mély benyomást és elképesztő hatást gyakorolt rám a történet. Eleinte csak a fikciót láttam benne, aztán végiggondolva rá kellett döbbennem, hogy nem. Ez megtörtént. Ha nem is így, nem is ezekkel az emberekkel és nevekkel, de megtörtént. Hányan pusztultak el abban a szörnyű háborúban…
Tetszett, hogy több szemszögből ismertem meg az eseményeket, mindenki máshogy látta a dolgokat. Alfred kilógott a sorból, először nem is értettem, hogy mi értelme van az ő megnyilvánulásainak. De meglepő volt teljesen a másik oldalról szemlélni az eseményeket, egy olyan emberéből, aki kissé talán fanatikusnak is nevezhető.
Ezeknek az embereknek szükségük volt egymásra ahhoz, hogy túlélhessenek, szinte idegen emberekben bíztak meg, az életüket adták másokért.
Szívfacsaróan gyönyörűen megírt történet egy olyan háborúról, amely az egész világot megrendítette…

>!
kellyolvas P
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Ruta megcsinálta ebben a regényben azt, amit nagyon kevesen tudnak, olyan narratívával oldotta meg a történetmesélést, ami egy pillanatra sem engedi lankadni a figyelmet. A négyféle nézőpont gyorsan váltakozik, ez dinamikussá teszi a könyvet.
Nekem Joana karaktere tetszett a legjobban, ő 21 éves csupán, ápolónő és Litvániából menekült el még korábban. Állandóan figyeli az embereket, sokat leolvas már a mozdulatokból is. Kódolva van benne a törődés, a segíteni vágyás.
Emilia egy 16 éves lengyel lány, aki nyolc hónapos terhes. A háború végén, német területen nem is tudom melyik a nagyobb baj. Ha kiderül hogy lengyel azonnal táborba viszik, ha az úton kényszerül szülni nem éri el a célját.
Florian egy restaurátor gyakornok, aki sajátos bosszúhadjáratot visz véghez, mivel a saját szemével győződött meg a németek műkincsharácsolásáról és saját főnöke lopásairól. A híres Borostyán szoba, a világ nyolcadik csodája is ennek az erőszakos műgyűjtésnek lett az áldozata a többi 50000 műkinccsel együtt, amit a németek átcsoportosítottak a saját területükre. Florian helyes fiú, az út során Emilia lovagként emlegeti magában, és az ápolónő sem közömbös iránta.
Ezek a fiatalok mind egy cél felé tartanak, eljutni valamelyik még nem megszállt kikötőbe, ahonnan hajóval utazhatnak tovább, biztonságos területre, mert itt a sarkukban vannak az oroszok. Az olvasás során a tudatom utolsó zugából is eltűntek a hős orosz katonákról őrzött képek, amit annak idején belém sulykoltak a múlt században, a valóság, amit Ruta személyes beszélgetések alapján gyűjtött és beleírt a regénybe, na az róluk az igazság.
Ruta elképesztően valóságos leírást ad, emlékszem, amikor itt volt dedikálni, már akkor említette ezt a könyvet, akkor dolgozott a kutatáson, elutazott a helyszínekre és a saját gyökereit is megmozgatta, hiszen a családja is érintett volt a litván kitelepítésekben. A történelmi háttér valóságossága mellett az ő szinte lírai írásmódja is mélyen hat, érzelemgazdag és erős hatással bír.
Amikor szusszannál egyet a könyv felét elhagyva, hogy végre ott a kikötő, ott a rengeteg hajó, ne gondold, hogy vége a megpróbáltatásoknak. A regény itt fordulópontra ér, és a középpontba a Wilhelm Gustloff üdülőhajó kerül, amely kifut Gotenhafen kikötőjéből az 1500 férőhelyén 10000 emberrel. Az idő szorította az evakuálást, minél gyorsabban, minél több embert kellett a hajóra irányítani, elsőbbséget kaptak a gyerekek és a nők.
Innen filmszerű az egész, egy őrület, félelem, menekülés, és egyszerűen nem tudod letenni a könyvet, amíg a végére nem érsz. Sírsz majd, de ezek a könnyek nem hiába hullanak, hiszen rájuk emlékezünk, az ártatlan áldozatokra. Ez a történet olyan, amit kortól függetlenül olvasnod kell, olyan, amire garantáltan emlékezni fogsz.

>!
WindStorm P
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Vajon a háború tett minket gonosszá, vagy csak felébresztette a bennünk eleve ólálkodó gonoszt?

Imádom a háborús történeteket, annak ellenére, hogy végig sírom mindegyiket. Ez a könyv is ilyen hatást ért el nálam.

Amikor leemeltem a polcomról, azt gondoltam, hogy Ruta nem fog tudni újat mutatni. Aztán már az első mondat azt kiabálta: de igen! nesze neked!! És tényleg! Annyira nagyszerű, mélyreható, jól összerakott történet, hogy csak pislogtam.

Mindegyik főszereplő szemszöge fájdalmas, tele volt szomorúsággal, kilátástalan helyzetekkel és sok-sok félelemmel. A remény pedig lassan elpárolgott a lapok közül.

Számomra még mindig felfoghatatlan, hogy ezek a dolgok mind megtörténtek, és nem is olyan régen. Hogy az emberek csontig hatoló gonoszsággal rendelkeztek és bármit megtettek volna azért, hogy a hatalom élére kerüljenek. Megérte? Megérte megmérgezni a Világot és tönkretenni embertársainkat, családokat szétválasztani és lelkeket tönkretenni?!
…szomorú…
Megérintett. Szétszaggatott. És még most is fáj.

Úgy utálok erre gondolni, viszont mégis azt írom, hogy ezeket a történeteket igenis le kell írni és szétszórni a Földön, hogy mindenkihez eljusson és az igazi Hősök tovább szárnyaljanak több ezer gondolat között.

9 hozzászólás
>!
ZsúésKrisz_Olvas
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

„Hogy mit érez az ember amikor olvassa? Az szinte szavakban kifejezhetetlen. Mély fájdalmat, csalódást, reményvesztettséget. Még nem jöttem rá, hogy miért, de Ruta Sepetys Árnyalatnyi reménye is ugyanilyen mélyen érintett. Annyira elevennek éreztem, olyan közelinek, olyan könnyedén beleéltem magam. Szinte velük toltam a szekeret a hóban, velük cipeltem a lelki és fizikai terheiket. Hogy ezt az írónő, a stílusával, a karakterekkel, az egyszerű és lényegre törő leírásaival, vagy csak egyszerűen a témaválasztásaival éri el, nem tudom, de nekem nagyon tetszik.”
További értékelésem itt olvashatod:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2017/09/ruta-sepetys-tenger…

>!
Everglow P
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Egy szakértő oldal szerint az utóbbi 3500 évben összesen 230 év volt háborúmentes a civilizált világban. – Civilizált világ? Röhög a vakbelem…

Nagyon komoly és sok figyelmet igénylő témát boncolgat a könyv, ezért nem is szabad félvállról venni sem az olvasását, sem pedig az értékelését. Néhány fejezet igazán sokkoló és brutális, minden tiszteletem az írónőé ha nem zokogott írás közben.

A teljes értékelést elérhetitek: http://booksofdreamer.blogspot.hu/2017/06/ruta-sepetys-…

2 hozzászólás
>!
pepege MP
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Ha hajókatasztrófáról van szó, többnyire mindenkinek a Titanic, netán a Lusitania jut az eszébe, pedig a világ legnagyobb szerencsétlensége a német Wilhelm Gustloff személyszállító-hajójával történt, amikor 1945. január 30-án elsüllyesztette egy szovjet tengeralattjáró. A Wilhelm Gustloff Kelet-Poroszország evakuálásában vett részt, a gotenhafeni kikötőből indult, a becslések szerint megközelítőleg tízezer utassal a fedélzetén, akik közül körülbelül 9400 utas veszett oda. Persze évtizedekig mélyen hallgattak a tragédiáról: mind a németek, mind a szovjeteknél tabutéma volt.

A litvániai származású, Amerikában élő Ruta Sepetys ezt a tragédiát dolgozta fel a Tengerbe veszett könnyek című regényében, amiről elmondhatjuk, hogy a lehető legtalálóbb magyar címet kapta. Három különböző nemzetiségű főhős sorsa fonódik össze a szemünk láttára, a lengyel Emília, a német Florian és a litván Joana – ők hárman mind ugyanazt akarják, bár különböző okokból, hogy feljuthassanak a hajóra. Persze addig míg Gotenhafenbe érnek, rengeteg nehézséggel kell megbirkózniuk, legfőképpen a farkasordító hideggel és az éhséggel; bujkálniuk kell főként a szovjetek, de gyakorlatilag mindenki elől. Mindannyiuknak megvannak a titkaik, ami a másikkal szemben bizalmatlanságot szül, de hamarosan rájönnek, hogy muszáj összetartaniuk, és csak együtt érhetik el úticéljukat.

Sepetys meglehetősen szokatlan szerkezetet és nyelvezetet használt: minden fejezet más és más szereplő szemszögéből íródott (szerencsére azon nem kellett gondolkodni, most „ki beszél”, mert a fejezetcímek a szereplők nevei voltak), ami önmagában még nem mondható egyedinek. Viszont – főleg a regény elején – ezek a fejezetek szinte vágásnyi rövidségűek, és nem véletlenül élek ezzel a szóval, mert képileg olyannyira gazdagok, hogy önkéntelenül is filmkockák ugrottak a szemeim elé. Emiatt kicsit kettős érzésem volt, nehezen rázódtam bele ezekbe a „snittekbe”. Az egyes szám első személyű beszélőmód miatt a szövegek főként a narrátor belső gondolatait, pillanatnyi érzéseit tükrözték, szinte sehol egy leírás, a környezet részletes ismertetése. Ez persze könnyített, gyorsított az olvasáson, ám nekem azért néhol hiányérzetem támadt.

A regény erőssége – a fent említett „haladósságon” kívül – tagadhatatlanul az, hogy mélyen hat az érzelmekre, de mégsem szentimentális, nem túlírt, nem holmi csepegős, romantikus darab. És bár az írónő biztosra akart menni, nem hagyta ki a szerelmi szálat sem, hiszen Florian és Joana között szinte kezdettől fogva vibrál a levegő, és bármennyire is küzdenek ellene, nem tudják sokáig titkolni egymás iránti érzéseiket. Ők ketten voltak a kedvenc szereplőim.

Én személy szerint nem vagyok az a típus, akit könnyekig meghatnak az olvasmányok, de úgy gondolom, sokaknak fog legördülni egy-egy könnycsepp az arcukon, mert Ruta Sepetys olyan fájdalmasan, érzelemdúsan mutatja be a háború kegyetlenségeit, a főhősök küzdelmét az életben maradásért, hogy nincs az az olvasó, akit ne sokkolna.

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-06…

6 hozzászólás
>!
Bibi_3 P
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

…. fàj a szìvem, folynak a könnyeim, mi màst lehetne mondani errôl!!?!!!……

3 hozzászólás
>!
MLinda 
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Hónapok óta ért bennem a gondolat, hoyg elolvasom ezt a könyvet. De annyira nem bírom a háborús regényeket, hogy mindig csak toltam magam előtt. Utólag azt mondom, kár volt.
Nem könnyű regény, bár, hiába 400 oldal körüli, gyorsan olvasható, pörögnek az oldalak. De nem tudtam sokat olvasni egyszerre, mert annyira megérintett. Az a szegénység, kétségbeesettség, reményvesztettség és még sok-sok -ség, amiről olvastam, nagyon megviselt.
Alapvetően 4 ember szemszöge váltakozik, az ő gondolataikat ismerjük meg, és persze rajtuk keresztül egy maroknyi ember életét, gondolatait. Egyszercsak megismerjük őket, találkozunk velük az úton és megyünk velük a hajóig… és még tovább.
Persze semmit se tudtam korábban erről a katasztrófáról, a fülszöveg elég beszédes, mégis annyira megrázott a regény többször is, hogy megint elgondolkodtam: mekkora állat az ember. Aztán megint csak arra jutottam, nem is állat, hanem rosszabb…, mert az állat, az ilyet nem csinál, csak szükségből öl. Nem tudom, el lehet-e jutni egy olyan korba, amikor biztosan állíthatjuk, hogy egész népeket nem irtanak ki, nem lesz vallásüldözés és habár egyenlőség sose lesz, legalább békés együttélés igen. Félek, ezt én már nem élem meg…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
pveronika P

„Sírtam mert nem volt cipőm, aztán találkoztam egy emberrel, akinek lába nem volt.”

>!
pveronika P

Amikor azt hinnéd, hogy ez a háború elvett tőled mindent, amit szerettél, találkozol valakivel, és rájössz, hogy még tudsz valamit adni.

310. oldal

>!
pveronika P

Per aspera ad astra, Papa, súgtam. „Göröngyös út vezet a csillagokig”.

115. oldal

>!
pveronika P

Vajon a háború tett minket gonosszá, vagy csak felébresztette a bennünk eleve ólálkodó gonoszt?

Kapcsolódó szócikkek: Florian Beck
>!
abstractelf P

A bűntudat egy vadász.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: bűntudat
>!
NoemiSmile

Az anya biztonság. Az anya vigasz. Az anya az otthon. Az a lány, aki elveszti az édesanyját, hirtelen kis csónakban találja magát, viharos óceánon.

154. oldal

>!
pveronika P

Milyen ostobák vagyunk, amikor azt hisszük, hogy erősebbek lehetünk a tengernél vagy az égnél.

335. oldal

>!
gabiica P

Mivé lett az ember? Vajon a háború tett minket gonosszá, vagy csak felébresztette a bennünk eleve ólálkodó gonoszt?

81. oldal

>!
ancsarose P

– Mit fogsz tenni, ha Kielbe érünk? – kérdezte.
Megcsókollak.

Kapcsolódó szócikkek: Florian Beck · Joana Vilkas
>!
Bibi_3 P

A háború katasztrófa. Jóvátehetetlenül szétszakít családokat. De akik eltávoztak, nem feltétlenül vesztek el. A házunk közelében, a legszebb rózsák ott nyílnak, ahol a régi fahíd alatt a kis patak kanyarog.


Hasonló könyvek címkék alapján

Markus Zusak: A könyvtolvaj
Uri Orlev: Sziget a romok között
Richard B. Pape: Bátorság, légy a társam
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú
Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony
Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember
Fekete István: A koppányi aga testamentuma
Igor Newerly: Visszanyert emberek szigete
Korda István: A mocsarak visszaütnek
Tatay Sándor: Kinizsi Pál