Kalitkába ​zárt álmok 86% 459 csillagozás

Nagyon-nagyon szeretem Ruta Sepetyst. Harmadik könyve, amit volt szerencsém olvasni, és mind a három teljesen lenyűgözött. Legyen szó a második világháborúról, legyen szó az 50-es évek New Orleansáról, valami csodát művel a történetekkel. Szinte úgy ereztem, hogy ott vagyok én is New Orleansba, ebbe a csillogó, gengszterektől, prostiktól bűzlő városba. Magam előtt láttam azt a mérhetetlen pezsgést, a gengsztereket, a prostikat, mindent. Nagyon szerettem ezt a történetet. Josie egy igazan bátor lány volt, aki képes volt harcolni az álmaiért. Nagy bátorságra vallott az, hogy nem lépett az anyja nyomdokaiban. Nagyon-nagyon csodáltam. Az anyjának meg vagy két székely bicskát a hátában. Nagyon utáltam. Ajánlom nagyon……

Ruta Sepetys számomra egy másik oldalát mutatta meg ebben a könyvben.
A Tengerbe veszett könnyek és az Árnyalatnyi remény a maguk erős és súlyos történelmi hátterükkel a kedvenceim közé tartoznak. Így mérhetetlen arculcsapásként ért, hogy ebben igencsak mellőzött volt a történelemi szál. Plusz bevallom, meglepett, hogy a helyszín New Orleans, azon belül is egy bordélyház.
Szóval az elején nehéz volt megkedvelnem a szereplőket, főleg a naiv és az eseményekkel sodródó Josiet.
Képtelen voltam elhinni egészen a feléig, hogy ezt a történetet ugyanaz az írónő írta volna, mint azt a másik két csodát. Szerencsére a könyv ötven százalékától lendületet vett a cselekmény és végül a szereplőket is sikerült megkedvelnem.
Összességében örülök, hogy nem ez volt az első olvasásom Ruta Sepetys-től mert bár a végére megszerettem a történetet, azért nem ez a legerősebb könyve az írónőnek.

Néha elindulunk egy úton úgy, hogy azt hisszük, egy irányba visz, és valahol egészen másutt kötünk ki. De ez jól van így. A lényeg, hogy elinduljunk.

Egy újabb különleges történet, ami a múltban játszódik. Szibéria után most az ötvenes évekbeli New Orleansba kalauzol el az írónő. Josie egy érdekes lány, okos, szép és talpraesett, csak sajnos az anyja egy ócska prosti. Jo főiskolára szeretne menni és megszabadulni a múltjától, a kötelékeitől. Felváltva egy madamnál takarít és egy könyvesboltban dolgozik. Sajnos ez eléggé leszűkíti a lehetőségeit. spoiler A könyv szereplői elég összetett személyiségek voltak. Willie-ről (a madám) a végén kiderül, hogy arany szíve van. Patrickban viszont nagyot csalódtam. Meglehetősen önzően viselkedett. Jesse és Kokszos voltak a kedvenceim. Josie anyjáról csak annyit, hogy az ilyeneknek 'külön bugyor van fenntartva a pokolban'.

„Ruta Sepetys ezúttal az 50-es évekbe, New Orleans utcáira kalauzol bennünket. Azon belül is egy gyilkosságokkal, alvilággal, prostituáltakkal pettyezett városnegyedbe.
Nagyon nagy reményekkel álltam neki a könyvnek, nagyon jó témaválasztás. Igazán izgalmas érzés belelátni az 50-es évek bordélyházainak, prostituáltainak, madámjainak világába.”
További értékelésem itt:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2015/05/ruta-sepetys-kalitk…

New Orleans és az ötvenes évek olyan hívószavak, amik miatt nem hagyhattam ki ezt a regényt. A szerzővel amúgy is jó a viszonyom, reméltem, hogy a regény kevésbé lesz (témájában) tragikus, mint az eddig olvasottak. Érdekes volt a hátrányos helyzetű, ám eszes és talpraesett fiatal lány bőrében lenni, bár halványan emlékeztetett az Előttem az élet sztorijára és a Sírkertek királynője hangulatára.
A rövid fejezetek, a filmszerűen megírt szituációk könnyen olvashatóvá tették. A szerző igazi erénye a hangulatfestés, a szereplőformálás és az emberi kapcsolatok ábrázolása, így nem gond, hogy a történet kissé kiszámítható. Kellemes olvasmány volt, a saját kategóriájában (ifjúsági, romantikus) abszolút hozta az elvárásomat.

Senki se essen abba a hibába, hogy az Árnyalatnyi reményhez hasonlítsa ezt a könyvet! Mert ez a történet nagyon más. Más az íze, más a hangulata, és másfajta élményekkel és érzésekkel ajándékoz meg olvasás közben. Ebben a történetben az 1950-es évek New Orleansában találod magad, madámok, alvilági bűnözők, prostituáltak és korrupt hivatalnokok társaságában, akik között, mint sötétségben a pislákoló láng, ott áll a 18 éves Josie Moraine, hófehér, tiszta lappal a kezében, és nagyratörő tervekkel a lelkében.

A könyvnek rengeteg mondanivalója és szép gondolata volt, engem mégis a hangulata fogott meg igazán. Hiába volt a történet tele mocsokkal, bűnözéssel és titkokkal, az 1950-es évek New Orleansának „báját” akkor sem tudta elnyomni – szép ruhák, csillogás, luxus autók és nagy szabású estélyek az egyik oldalról, míg szegénység, prostituáltak és életben maradás a másikról. Szörnyű, én mégis imádtam ezt a kettősséget.

A könyv eredetiségéhez nagyban hozzájárultak a fő- és mellékszereplők is. Willie, mint keménykezű madám, Kokszos, a szelíd lelkű sofőr, Sadie, akinek a keze a konyhában aranyat ért, az „unokahúgok”, mint parfümfelhőbe öltözött alkalmazottak, Jesse, a helyi szépfiú, és még sorolhatnám… Mind-mind egy kis imádnivaló szelete volt a történetek. Ellenben Josie anyja, Louise! Brr, ennek a nőnek megszületnie sem szabadott volna, nem ám anyává válnia!

A történet végét sokáig emésztettem, mert hirtelenjében nem tudtam, hogy tetszik-e vagy sem. Utólag belegondolva viszont így volt ez jó, kicsit lezáratlanul, kicsit szomorúan, kicsit átértékelve a saját sorsunkat.

Olvassátok, mert megéri!

Nagyon szerettem ezt a könyvet.
Szerettem az atmoszféráját, az 50'es évek New Orleansát, a karneváloktól, bordélyházatól, gengszterektől nyüzsgő város hangulatát, Jo jobb életről szőtt álmait, a kopott, de biztonságos kis könyvesboltot.
Jo okos és elszánt, nem követi azt az életutat, mely anyja, a prostituált, révén egyértelmű lenne. Csillogás, luxus, nyomor, erőszak keveredik ebben a történetben, melynek számomra a legnagyobb tanulsága, hogy az álmainkért érdemes kitartani, még ha nem is pont úgy valósulnak, ahogy mi azt elképzeltük.

Ha valami igazán megérint, akkor nem nagyon tudom megfogalmazni a vele kapcsolatos gondolataimat. Így vagyok ezzel a könyvvel is. Húztam, halasztottam az értékelés megírását, hogy majd csak leülepszik, kikristályosodik, de ma sem vagyok könnyebb helyzetben.
Hogyan maradhat valakinek a lelke ennyire tiszta egy ilyen anya mellett? És Willie a madam, vajon milyen élete volt?
Gyönyörű filmet lehetne forgatni belőle.

Fény és csillogás, gengszterek, fülledt és veszélyes francia negyed, vudu babonák, lüktető dzsessz.
Egy nehéz sorsú fiatal lány küzdelme a kitörés lehetőségéért a magával ragadó, hangulatos, ötvenes évekbeli New Orleansban. Amíg szurkoltam neki, hogy sikerüljön elmenekülnie innen, teljesen a városba szerelmesedtem.

„Néha elindulunk egy úton úgy, hogy azt hisszük, egy irányba visz, és valahol egészen másutt kötünk ki De ez jól van így. A lényeg, hogy elinduljunk.”

Mindig lenyugoz New Orleans fenyuzese es nyuzsgese, es szeretem az olyan torteneteket, ahol a varos arnyoldalai is szerephez jutnak.
A csillogason tul ott van a varos francia negyede, ahol Josie eli a nem tul boldog eletet. A lanynak mar kulon pirospont jar egyaltalan azert, hogy minden korulmeny ellenere megprobalt itt elni (marmint ugy igazan elni), es ember tudott maradni. Nagyon kedveltem a karakteret, tetszett a kitartasa, es leginkabb az, hogy minden negativ behatas ellenere mert nagyot almodni.
Az ot korulvevo karakterek is kedvelhetoek, meg ugy is, hogy kinek kisebb, kinek nagyobb szerep jut a tortenetben. Jesse-t kulon kedveltem, mert vegig azt ereztem, hogy megvan benne minden ahhoz, hogy Josie szamara tokeletes tars legyen, es 'kiut' valljek belole a lany szamara a mocsokbol.
Osszesegeben azt hiszem elmondhatom, hogy az egyik legkulonlegesebb tortenet, amit valaha olvastam – plane ha csak azt veszem figyelembe, hogy tenylegesen hol jatszodik a cselekmeny zome. Ruta Sepetys pedig mindenkeppen elerte azt nalam, hogy felkeruljon azon irok listajara, akiknek figyelemmel fogom kovetni a munkassagat.