34. legjobb kortárs könyv a molyok értékelése alapján

Árnyalatnyi ​remény 690 csillagozás

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Eltűnődtek-e ​valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.

1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába deportálják őket. Lina apja a családtól elszakítva él át hasonló borzalmakat, majd egy munkatáborban halálra ítélik. Minden elveszett. Linának eközben fogalma sincs arról, miért történnek velük ezek a szörnyűségek. A lány félelmet nem ismerve küzd az életéért, mindent kockára tesz, hogy rajzaival, alkotásaival üzenni tudjon. Reméli, hogy művei eljutnak az édesapjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja életben van.
Lina és családja hosszú, szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erő, szeretet és reménykedés segít nekik a keserves napok túlélésében. De vajon elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?
A magával… (tovább)

Eredeti mű: Ruta Sepetys: Between Shades of Gray

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tagok ajánlása: 14 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Maxim, Szeged, 2012
352 oldal · ISBN: 9789632612317 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin
>!
Maxim, Szeged, 2012
352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632612041 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Lina Vilkas · Andrius Arvydas · Jonas Vilkas · Elena Vilkas


Kedvencelte 250

Most olvassa 18

Várólistára tette 584

Kívánságlistára tette 448

Kölcsönkérné 26


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Nem leszek népszerű ezzel az értékeléssel.

A regény lekötött, gyorsan elfogyott, a stílus gördülékenynek bizonyult, a szereplők sorsa őszintén érdekelt, nem eggyel közülük azonosulni tudtam, szurkoltam nekik és/vagy gyászoltam őket. Megállapítottam, hogy a szerző nagyon alaposan utánanézett a háttérnek, és mestersége fogásainak is tökéletes birtokában van. Felelősséget érez azért, hogy elmondódjon a balti államok lakóinak kegyetlen szenvedéstörténete, amelyet a szovjet hatóságok évtizedekig elhallgattak.

A két utóbbi mondatért kapja a három csillagot. A legelsőért vonom le a kettőt. Igen, én most ünnepélyesen levonok azért, amiért bármely más művet dicsérnék. Megmondom, miért.

Mivel nem néztem meg a könyv címkéit, fülszöveget meg elvből nem olvasok, szerintem én vagyok az egyetlen ember a Molyon, akinek olvasás előtt fogalma nem volt arról, hogy ezt a könyvet ifjúságinak kellene tartania.

A stílusa és a látásmódja valóban ahhoz illik, de amiről szól… tudom, nagyon magasan van manapság az ifjúság ingerküszöbe, de azért talán nem kellene ennyire részletesen szembesíteni őket a rútsággal és borzalommal… az meg éppen biztos, hogy nem kellene pont egy ilyen kényes témát egyértelműen „jó” és „gonosz” kategóriákba sorolható szereplőkkel elmesélni.

Szóval számomra nagyon nincs a helyén ez a könyv.

Rettenetesen féltem tőle. Két évig tologattam magam előtt. Másfél éve kölcsönkértem, azóta otthon van, szerencsére nem kérték vissza. Végül meguntam, hogy a polcon nézegessem, és előszedtem – aztán két hétig néztem, míg bele mertem kezdeni. Kár volt ennyit készülni rá, és félnem sem kellett volna. Egy délután alatt be is fejeztem, nagyon gyorsan olvasható, könnyű szöveg. Túl könnyű.

Pedig amit elmond, azt egyszerűen nem szabad könnyen elmondani. A szibériai kényszermunkára deportált litván családok története nem szombat délutáni olvasmány (nem is úgy terveztem, hogy ma befejezem), utálható és szerethető szereplőkkel, akik közül az előbbiek ráadásul elég rendes ritmusban kerülnek át az utóbbiak közé. Igen, összefogásról, önfeláldozásról, a hit és a művészet erejéről, a család szeretetéről beszélni fontos. Gyönyörű, megható, sőt megrendítő történet kerekedhet ki belőle. Na de egyszerűen hiteltelen (és akkor még finom voltam), hogy a regényben ábrázolt embertelen körülmények között gyönyörű, megható, megrendítő események történjenek. A rútból nem lesz szép! És ne tessék azt állítani, hogy de! :(

Informatív, jól megírt, szép könyv. És fogalmam sincs, kinek ajánlanám. Talán annak, aki már el tud vonatkoztatni az ifjúsági elbeszélésmódtól.

27 hozzászólás
>!
_Eriii
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Ez volt az első Ruta Sepetys könyvem. Két évvel a megjelenés után rögtön lecsaptam rá, és most az újraolvasásnál is elmondhatom, hogy szívbemarkolóan gyönyörű történet. És minden Ruta Sepetys könyv az. Mostmár minden megjelent könyvét olvastam az írónőnek, és annyit mondhatok, hogy egyik kedvenc írónőm ebbe a műfajba. Mindenkinek olvasni kell olyan történeteket amelyek a második világháborúba játszódtak, legyen az igaztörténet vagy fikció, mert sajnos a tankönyvekből nem tudjuk meg a szomorú valóságot. Őszintén ajánlom, bármennyire is elrettentő Lina története. Bármennyire is szomorú 12 évet raboskodni a Szibériába.

>!
Mrs_Curran_Lennart P
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Nagyon ritkán veszek kézbe ilyen típusú könyveket, mert forr bennem az indulat az emberi aljasság miatt. Az iskolában annak idején csak Lengyelország deportálásáról tanultunk, pedig szörnyűség, ami a Balti államokkal történt. A lakosságuk harmadát veszítették el a szovjet elnyomás miatt. Egy 15 éves litván lány szemén keresztül kapunk képet az átélt szenvedésekről. Lina tehetséges művész, így rajzokban is megörökíti az őket ért borzalmakat. Az írónő csodálatos emléket állított annak a kb. 20 millió észtnek, lettnek és litvánnak, akik Szibériában lelték halálukat embertelen körülmények között. Semmi bűnük nem volt, csupán az, hogy a tanultabb réteghez tartoztak. A végén pedig mindannyian levonhatjuk a tanulságot, gyűlölet gyűlöletet szül, de a szeretet és megbocsájtás segít embernek maradni.

1 hozzászólás
>!
Everglow P
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

"Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ad a halál már. –
Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában
és beleisznak majd poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak."

A nagyszüleim mindig jóra és tisztességre neveltek, egy légynek sem tudok ártani mai napig sem. Éppen ezért megdöbbent, hogy nem is olyan régen élt két pokolfajzat, akik a sátán földi helytartói voltak. Ahogy korábban írtam, elképzelésem sincs, hogy számolnak el magukkal, és mit mondanak odaát az ítélőszék előtt azért amit műveltek több millió ártatlannal.

Bővebben: http://booksofdreamer.blogspot.hu/2017/06/ver-konnyek-f…

2 hozzászólás
>!
eme P
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Zusak és Boyne után Sepetys könyve is megerősítette azt a meggyőződésemet, hogy az ilyen és hasonló komoly témákkal nagyon óvatosan kell bánni, amennyiben az ember a fiatalabb generációhoz próbál szólni. Sőt, felmerült bennem a kérdés: mi a rosszabb – ha a fiatalok alig vagy egyáltalán nem tudnak a történtekről, vagy ha ezekből a tiniregényekből szerzik információikat?

Kétségtelen, hogy a regény olvasmányos, és magával sodorja az olvasót, de végig az volt az érzésem, hogy olyan kompromisszumokba megy bele, amelyekbe nem lenne szabad. Nemcsak írásmódja, hanem világ- és emberábrázolása révén is mintha kissé lebecsülné, és talán akaratlanul, de érzésem szerint felelőtlenül félrevezetné célközönségét. A regény rövid kis fejezetekre tagolódik, mondatai leegyszerűsítettek, ábrázolásmódja ezer sebből vérzik, alakjai eléggé kétdimenziósak, jellemfejlődései olykor valószerűtlenek, cselekménye a témához csöppet sem illően kiszámítható, az emberi viszonyokról, szolidaritásról, érzésről és erkölcsről pedig olyan idealizált képet alkot, amely teljesen hiteltelenné teszi a narratívát. A könnyfacsaró, szerelmi bonyodalmakkal teleszőtt lányregénybe foglalt történelemlecke így (minden dokumentáltság és jó szándék ellenére) egy olyan világot mutat be, amely sokkal inkább mese, mint valóság. Mese rosszról és jóról, amelyben az utóbbi minden borzalmak, megpróbáltatások és veszteségek ellenére diadalmaskodik. Ráadásul olyan mese, amelyben a gonoszok és rosszak nem meglakolnak, hanem megcsillantják a bennük rejlő jót.

A Gulág történetéről, a sokáig elhallgatott deportálásokról, milliók haláláról ma már viszonylag nagy mennyiségű irodalom áll rendelkezésünkre (annak ellenére, hogy véleményem szerint még mindig túl kevés figyelmet szentelünk a témának, túlságosan háttérbe szorítjuk pédául a holokauszt jelenségével szemben. Ennek lehetséges okaiba most hadd ne menjünk bele). Elég ezekből az írásokból vagy akár hasonló határhelyzetekről szóló művekből egy-kettőt elolvasni ahhoz, hogy tudjuk, az élet nem hollywoodi limonádé, hogy ne mondjak habostortát. Az ember korántsem úgy működik, ahogy Sepetys regénye sugallja. Nem megőrzi, hanem ellenkezőleg, levetkőzi magáról a civilizáció, társadalmi normák által ráaggatott köntöst – azokat a magatartásformákat, amelyeket normális esetben, a hétköznapokban magunkra öltünk. Ott, ahol az éhezés, a betegség, a túlélésért való harc, a pusztulás és a halál határozza meg a játékszabályokat, az ember nem önzetlen és áldozatvállaló, hanem inkább önzővé válik, nem ad, hanem elvesz, nem közösségben, hanem egyénben gondolkodik – nem is gondolkodik, hanem átadja magát ösztöneinek. Persze mindez a kiszolgáltatottság és a nyomor mértékének függvénye, és mindig van kivétel is, ez tagadhatatlan, de inkább csak azért, hogy a szabályt erősítse. Csoda, és nem mindennapi normalitás.
Nem, az ember nem olyan, amilyennek Sepetys regénye mutatja. Még a hétköznapokban sem, nemhogy ilyen kiélezett helyzetben. A deportálás és a Gulág sem teljesen olyan volt, mint ahogyan a regényből kirajzolódik, annak ellenére, hogy egyes realisztikus mozzanatok akár konkrét események rekonstruálásai is lehetnek. A Gulág elsősorban az, ami kimaradt ebből a regényből. Ami meg belekerült, az csak néhány általánosság, néhány sematikus jelzés, anélkül, hogy a lényeget érintené. (Ez amúgy érvényes karakter- és környezetábrázolásra meg cselekménybonyolításra egyaránt.)
Mi értelme van annak, hogy becsapjuk az olvasókat? Hogy érzelmes szappanoperákkal traktáljuk őket? Hogy felhígítsuk és cukorsziruppal édesítsük a témát?
És itt van a művészet megtartó erejének motívuma is. Persze a művészet az, amely megőrizheti az emlékeket, továbbadhatja azokat, de Sepetys mintha itt is túlságosan elvetné a súlykot. Vannak élethelyzetek, amikor nem feltétlenül a megörökítés a legfontosabb probléma, és amikor nem az igazi papírra való rajzolás és a megfelelő fényviszonyok kérdése körül forog a világ. A deportálás kellős közepén, üres gyomorral vagy épp a halál küszöbén, tizenöt évesen mennyire hiteles a tanúskodás, a világnak való híradás iránti elkötelezettség elszántsága?
Mintha Sepetys kiválogatta volna a láger- és gulágírások, valamint a hozzájuk kapcsolódó narratívák néhány (saját céljának – történelemlecke, erkölcsi nevelés stb. – legmegfelelőbb) sablonját, hogy ezeket egy sematikus tiniponyvával keresztezze. Mindaz, ami sokaknál működik, mert megélt, megszenvedett valóság áll a hátterében, amely az értelmezés szándékával és a megjelenítés erejével társul, itt üresen lebegő lufi. Ez nem jelenti azt, hogy Sepetys regénye nem egy gondosan és tudatosan – a bestsellereknél lassan elengedhetetlen írócsoport segítségével – felépített regény. Hibái, tévedései, gyakori hiteltelensége ellenére érződik rajta a belefektetett munka. Az első személyű elbeszélés, a láger- és gulágírások szerkezetéhez, időkezeléséhez való hasonlóság* arról tanúskodik, hogy a szerző nemcsak a tények, történelmi események után kutatott, de ennek irodalmát, a gulágemlékezéseket is ismeri bizonyos mértékben. Ennek ellenére úgy érzem, csak akkor lehet hasznos a célközönség számára ennek a műnek a megírása, amennyiben felkelti az érdeklődést, és a témában megjelent komolyabb írások felé irányítja. Mert önmagában nagyon kevés, és ismételten megkockáztatom: inkább árt, mint használ a felkarolt ügynek. Sajnálom, hogy ismét csalódnom kellett.

* L. pl. a kedeti periódus részletesebb, hosszadalmasabb leírását, majd az ezt követő évek sűrítő, kihagyásos, kiemelkedő eseményekre koncentrált elbeszélését.

9 hozzászólás
>!
Bélabá P
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Ruta Sepetys első könyve, az Árnyalatnyi remény olyan történet, amely tele van érzelemmel. Megható, felkavaró, sokszor szörnyülködtem. Pedig olvastam már hasonló könyveket a szibériai fogságról. Azok valahogy kevésbé voltak ennyire hatásosak érzelmek terén. Sem az Ivan Gyenyiszovics egy napja, sem pedig Dosztojevszkij: Feljegyzések a holtak házából nem tudtak úgy lelkemre hatni, mint ez a litván regény.
Hogy mi lehet a titok, jó kérdés… Az biztos – tudni az írónő zárszavából –, hogy a szereplők kitalált személyek a doktort leszámítva ellenben az események, történtek az életben maradt és szabadult rabok beszámolóiból származnak.
Sepetys remek elegyet talált a valóság és fantázia között. Talán női lelkülete segítette abban, hogy ennyire hatásos legyen a regény.
Olyan történet, amit olvasni kell és nem elmesélni. Mert képtelenség lenne olyan jól előadni, ahogy meg van írva. Azt sejteni lehetett előre, hogy borzalmas nélkülözések, kínok, betegségek, lelki őrlődések mennek végbe a szereplőkben, de a dramaturgia és karakterek jelleme minden előrevetített tervem felülírta. Nem is tudok értelmes mondatokat írni, még „hat„ a könyv.
Amin viszont nagyon meglepődtem, hogy a kiadó ifjúsági könyvként, és „álom válogatásként” bélyegzi. Nos ezt a címkét el kéne feledni! Nem ifjúsági téma, egyáltalán nem az és nem is nevezhető álom luxuskivitelben-nek sem… Egy kőkemény történet, amit ennél jobban nehéz lett volna megalkotni. Nos, a fent elhangzottak miatt természetesen ötös jár érte (4,9 pont) majdnem kedvenc, de mégsem. Megható, szívbemarkoló könyv, amit csak előzetes rákészülés után célszerű olvasni. Valós történelmi alapjai miatt a história barátainak is jó szívvel ajánlom.

12 hozzászólás
>!
csillagka P
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Üljünk le egy tiszta fehér asztalhoz, hozzátok térképeket, körzőt, vonalzót és együtt döntsük el a határokat. Mindenki egyetért, akkor nem lehet itt hiba, az ellenállást mostantól együtt tapossuk el. A huszadik század új korszakot hozott a népek történetében, a nagy-antant győztesei együtt alkották meg a Trianoni békedekrétumot, Sykes–Picot-egyezményt, Molotov–Ribbentrop (német-orosz) paktumot, Jaltai konferencia érdekzónáit…. a nagyhatalmak egymást segítve, játszották ki a kis népek függetlenségi, önrendelkezési jogát, egyik se jobb, mint a másik, egyszerűen erőből, tűzzel-vassal terjesztették a számukra megfelelő ideológiát, állami berendezkedést.
A forgatókönyv szinte mindig azonos, először a templomokat és az iskolákat kell ellehetetleníteni. A tanárokat, katonatiszteket, papokat el kell takarítani, akkor a nép hit, erő és ész nélkül, csendben tűrni fog.
„S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.”
Senki nem maradhat, aki egy kicsit is mást gondolni mer. A CCCP különösen kegyetlenül fogott hozzá a Baltikum megregulázásához és az Ukránok betöréséhez. Az iskolában valahogy ezek a részek kimaradtak a történelem órán, hogy a nagy orosz testvér hány embert gyilkolt le, vitt el rabszolgának, vagy egyszerűn hajított a szemétdombra egy hagymázas idea, véres valóságaként. Nem szólt ez másról csak a terület megszerzéséről és a későbbi csend fenntartásáról. Szeretem az ilyen könyveket, mert belül mindig támaszt adnak a gerincemnek és azt gondolom ha olvassuk és ismerjük, akkor talán tudunk tenni az ellen, hogy még egyszer bárhol a világon ilyen vagy hasonló borzalmak történhessen. (bár bevallom ez már nem biztos, hogy mindig áll, az ember sajnos elég gyorsan felejt)

>!
pattsims97
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Vannak olyan regények, amik még ha nem is tökéletesek, te akkor is annak látod őket. Én tökéletesnek látom ezt könyvet!

Miután elolvastam az írónő másik sikerkönyvét, a Salt to the Sea-t, és rettentően beleszerettem, egyértelmű volt számomra, hogy ez a könyv is hasonló érzelmeket fog kiváltani belőlem. Így is történt.

Tragikus, de ugyanakkor gyönyörű történet a családi összetartásról, az emberségesnek maradásról, az önzetlen segítségnyújtásról.

Az, hogy a két történet (gondolok a Salt to the Sea-re) kapcsolódtak egymáshoz, csak még jobban növelte a könyvek iránti rajongásomat.

Lina és Joana történetei megmutatják, hogy miket kell kiállnia egy tinédzsernek az emberiség egyik legsötétebb időszakában. Az írónő pedig csodálatos módon mesélte el ezeket a történeteket!

>!
Roni_olvas
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Nagyon nehéz összeszedett értékelést írni egy könyvről akkor, amikor úgy kavarognak a gondolatok és az érzelmek az ember fejében és lelkében, mint a por, vagy a hamu, amit felkapott a szél…
Tudtam, hogy a téma kemény lesz, tudtam, hogy felkavaró…mégsem hittem volna,hogy elsírom az összes könnyemet – azt pedig végképp nem, hogy nem elsősorban a fájdalom miatt, amit okoz, sokkal inkább a megindulás, a meghatottság, az emberségesség és embertelenség miatt, amit közvetít….
A könyv nem csupán egy lány deportálásának, fájdalmának, felnőtté válásának története, hanem történet a szeretetről, szerelemről, barátságról, összetartásról, emberségről és a reményről…Mert akármilyen gonoszságokkal és kegyetlenségekkel is kell szembesülnie Linának fájdalmas útja során, mindig, minden körülmények között felvillan egy mosoly, rávillan egy tekintet, rátalál egy érintés, ami mind-mind egy-egy apró jel, ami mutatja neki: van remény! Van remény a jóra, van remény az összetartásra, van remény az emberségre. Megtanít, hogyan nézz a dolgok háta mögé, hogy nem minden az, aminek látszik, hogy rátalálj az élet legapróbb örömeire, hogy észrevedd a csodát életed minden percében.
És amikor becsuktad a könyvet, hálát adj a Sorsnak, az Égnek vagy Istennek: itt élsz, most élsz és az életed sokkal, de sokkal jobb, mint valaha hitted….
A maga kegyetlen fájdalmában is gyönyörű könyv.

>!
Doreen
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Amint becsuktam a könyvet, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok, mert van házunk, ételünk és mert ebbe a korba születtem, ahol nincsenek olyan szörnyűségek, amik akkor voltak. Ezentúl igyekszem minden apró dolgot megbecsülni, mert ez a könyv megtanított arra, hogy mindig van remény és mindig meg lehet találni azt a bizonyos jó dolgot a sok rossz között és igenis lehet örülni még a legszörnyűbb körülmények között is.
Megrázó könyv, tele érzelmekkel. Van benne szeretet, gyűlölet, vidámság, remény, siralom, kegyetlenség és még sorolhatnám. Egy igazi hullámvasút, csakis jó értelemben.
Elgondolkodtat, megindít, megragad.
Szörnyű, hogy nem is olyan régen miket műveltek egymással az emberek. Hogy csak azért kegyetlenül viselkednek valakivel, mert más a származása, a vallása, esetleg a családja miatt. És igen, sajnos még most is hamar ítélkezünk, de úgy gondolom, nem ennyire vészesen. Mindig gondolkodjuk el, mielőtt kimondunk valamit, vagy elítélünk valakit. Mert hidd el, mindenkinek vannak nehéz pillanatai és később lehet, hogy az fog neked segíteni, akit annyira megvetettél. És kiderül hogy nem minden olyan rossz, aminek látszik.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
wallery

Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.

27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lina Vilkas
>!
Roni_olvas

– Ne félj! Ne adj nekik semmit! Még a félelmedet sem, Lina!

244. oldal

>!
Roni_olvas

Az óceán fenekéről próbáltuk elérni az eget. Rájöttem, ha felemeljük egymást, talán kicsit közelebb érünk hozzá.

313. oldal

>!
kulturmosoly

Meghalni nehezebb, vagy annak nehezebb, aki életben maradt?

325. oldal

>!
Roni_olvas

[…] a gonoszság addig uralkodik, amíg a jó emberek, férfiak és nők rá nem szánják magukat a cselekvésre.

344. oldal

>!
Roni_olvas

A kedvesség néha esetlenül nyilvánul meg. De a maga esetlenségében is őszintébb, mint azok az előkelő férfiak, akikről a regényekben lehet olvasni.

161. oldal

>!
Roni_olvas

A jó emberek gyakran inkább gyakorlatiasak, mint szépek.

162. oldal

>!
Szimszim

Fém kongott és csikordult. Kezdték szétakasztani a vagonokat. Aztán mást is hallottunk.
– Figyeljenek! – kiáltottam. – A férfiak! – Egyre hangosabb és hangosabb lett. A férfiak énekeltek. Teli torokból. Andrius is velük tartott, aztán az öcsém, és az ősz hajú férfi is. Végül a kopasz férfi is velük énekelte a nemzeti himnuszunkat. Litvánia, hősök földje…
Zokogtam.

60-61. oldal

1 hozzászólás
>!
Szimszim

Apa mesélte, hogy a tudósok feltételezése szerint a holdról kék színű a föld. Azon az éjszakán ezt el is hittem. Kékre festettem volna, könnyektől súlyosnak.

40. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Grigorij Kanovics: A bolondok könnyei és imái
Monica Hesse: A kék kabátos lány
Libba Bray: Rettentő gyönyörűség
Robin LaFevers: Sötét diadal
Maria Kuncewiczowa: Az erdész
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Celia Rees: Bűbájos Mary
Dénes Zsófia: Zrínyi Ilona