Értékelések 32

Aaren>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

A 2018-as GABO-s „Az év magyar science fiction és fantasy novellái” kötetben figyeltem fel az írónő novellájára, ami kétséget sem hagyott afelől, hogy tud írni, és érti, mitől működik egy történet. Ezen állításomat a regény elolvasása után is fenntartom: az írónő kiválóan ismeri a klasszikus fantasy minden zegét-zugát, otthonosan mozog a zsánermotívumok, archetípusok, történetek között.
A Tündöklőt olvasni kifejezetten nosztalgikus érzés volt, visszarepített Robin Hobb, Patrick Rothfuss és Joe Abercrombie regényeihez. Fel-felvillantak ismerős elemek, karakterek, motívumok. Mintha valamiféle amalgámja lenne más történeteknek, de ez még önmagában nem von le az élvezetből, mesterien van összerakva.
A karakterek barátságosak, jóindulatúak (kicsit talán túlságosan is), átérezhetőek, hibáznak is, van benne minden, mi szem-szájnak ingere spoiler.
Az a bajom ezzel a könyvvel, hogy többet vártam. Több kreativitást, merészebb ötleteket, a zsáner kiforgatását. Nyilván nem tett jót neki, hogy pont az Ezüstkéz után került a kezembe… Persze, a maga módján hozza azt, amit akar, első regényként arra mindenképpen jó, hogy az írónő megmutassa, érti a dolgát (ahogy le is írja, tanulóregény). Már csak arra várok, hogy levetkőzze a korlátait, és valami igazán egyedivel álljon elő, mert úgy érzem, megvan benne a potenciál. Ez így önmagában ugyanaz a klasszikus fantasy, amit már éppen eleget olvastam. 8/10.

Lisie87 P>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Kellemes meglepetést okozott, valamiért tartottam tőle, nem túl magas százalék molyon, első könyv az írónőtől. De minden jó, ha a vége jó! :))
Klasszikus fantasy feeling, meseszerű elemekkel, fiatal felnőtt szereplők, átkok, sárkány (ami sajnos kevés szerepet kap) és sárkánygyíkok. A történet jó mederben haladt, nem volt üres járat. Kicsit ki lehetett volna még dolgozni a múltbéli szálat, a szigetvilág hiedelemvilágát, a csillagokkal való kapcsolatukat, de ehhez egy rész biztos kevés lett volna, annak viszont nagyon örültem, hogy nem sorozat!!!

7 hozzászólás
Veron P>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

(Eredetileg négy csillag volt ez gondolatban, de aztán rájöttem, hogy abból az időszakból ez az egyik (ha nem is legjobb, azt nem tudom, mi de) legkedvesebb emlékem, szóval legyen ez egy kezdő írókat bátorító négyésfél)
Nem volt egy elsőkörös musthave könyv, de azért kíváncsi voltam, és ha már kölcsön kaphattam (és női fantasy), mindenképp meg kellett próbálni. (itt is köszi @makitra :) )
Nem volt tökéletes élmény, nekem ez az egy mesélős (még csak nem is főhős), klasszik, andalgós fantasy valahogy nem feküdt (volna) annyira. Ami megmentette, hogy a szereplőket valahogy nagyon meg tudtam kedvelni, és rá tudott venni, hogy kíváncsi legyek a végére, az átokra, a sárkányra… meg mindenre. Plusz meg kell adni, a szöveg kifejezetten szép és igényes, messzemenőkig el tudott ringatni. (Hibára talán egyre sem emlékszem, ez is igen jól esett).
Szóval nekem nem lett kedvenc, de azért szerettem, ha lesz második könyv, olvasóként biztos benevezek rá. Ha pedig valaki pont ezt a klasszikusabb, andalgósabb vonalat szereti, az mindenképp adjon neki egy esélyt :)

SMK>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

A legjobban a hangulatát szerettem ennek a regénynek. Olyan volt, mint egy mese, amit például egy öreg kincstárnok mesél el neked, miközben hársfateát kortyolgattok a kandalló mellett. :) Csodás, érdekes, mégis szomorú és nehéz történetet mond, kíváncsian és izgatottan várod, hogy mi lesz a szereplők sorsa, együtt örülsz és sírsz velük, annak ellenére, hogy tudod, az egész nem igaz. (Meg azt is tudod, hogy az. :))
Szóval jólesett elmerülni ebben a világban, szívesen olvastam volna még tovább is. :)

Hirdetés
ViraMors P>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Még senkit sem látott ilyen határozottan mozogni a viharban.

– Ahhoz, hogy legyen mit előadni, először meg kell várni, hogy a történetek megszülessenek.

– Én egy dolgot tudtam adni Rabánnak – szólalt meg Anothian, amikor továbbindultak –, a döntés lehetőségét. Ez pedig azt jelenti, hogy el kellett fogadnom a válaszát.

Nagyon szerettem volna szeretni a könyvet, de sajnos nagyon nem sikerült összecsiszolódnunk. Hiába van tele potenciálisan érdekes elemekkel, mint sárkányok, sárkánykígyók, átkok spoiler, családi viszályok és ellentétek múltban és jelenben, közelgő világvége stb… úgy éreztem, hiányzik az egyensúly, az események közül, és nem arra került a hangsúly, ami a történet szempontjából megérdemelte volna. spoiler
A helyzetemet az sem segítette, hogy nem tudtam, mit is kéne kezdenem a nézőpontkarakterrel. Kezdetben Erthol nagyjából annyival tudott többet nálam a világról, hogy értette a lovakhoz, és kevés kivételtől eltekintve később is csak sodródott az eseményekkel – és néha foglalkozott a lovakkal. Komolyan voltak pillanatai, amikor nem értettem, hogy nincs tisztában olyan dolgokkal, amit a többi szereplő egyértelműként kezelt… Pedig a könyv tele volt potenciálisan érdekes karaktererekkel is. Kiemelt kedvenceim a színészek és az előadásaik, de Karvaly, a herceg és a három testvér sem volt rossz.
Összességében sajnálom, mert lehetett volna sokkal erősebb és kiegyensúlyozottabb is. Ettől függetlenül kiemelném, hogy stílusát, fogalmazását tekintve szépen megírt, gondos szöveg. Kíváncsi leszek, mit olvashatunk még később az írónőtől.

vicomte P>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Az elmúlt években jelentősen változtak az SFF zsáner trendjei, s bár ezt többnyire pozitívként éltem meg, de úgy érzem, hogy a reformer lendületben néhány olyan erény is méltatlanul leértékelődött, ami miatt annak idején kiskamaszként elkezdtem tömegével sci-fit és fantasyt olvasni.
A klasszikus sztorikban ugyanis izgulni kellett és lehetett a főhősökért, nem pedig aggódni értük. Az ő a helyzetükbe, kalandjaikba az olvasó beleélhette magát, s nem pedig kívülállóként követhette mindazt, amit tettek. Sőt, pozitív énképet építve könnyen azonosulhatott is a hősökkel.
Személy szerint szomorúnak tartom, hogy ezek az erények mostanában elsősorban az ifjúsági regényekben jelennek meg. Jellemzően sajnos olyan ifjúsági regényekben, amelyek számos szinten – úgy is, mint karakterépítés, hiteles konfliktusok, igényes irodalmi megfogalmazás – menthetetlenek, s egy közepesen szőrős szívű ítész előtt is elvéreznek.

Nem mondom, hogy a manapság hódító grimdark módra cinikus vagy kiábrándultan és keserűen realista alapvetésű regények méltatlanul lettek népszerűek. Az én kedvenceim között is sok ilyen található, de úgy gondolom, hogy nem csak az epikus, egész világot fenyegető veszély ellen köpenyt lobogtatva felsorakozó gáncstalan hősök miatt kaphat csömört az olvasó, de a bukott és megtört vagy a földhözragadtan hétköznapi problémákkal küszködő szereplőktől is.
Röviden szólva, úgy gondolom, hogy a klasszikus elődök munkásságát továbbgondoló, alkalmanként inkább idealizált, mint a rögrealistásra törekvő, hiteles karakterekre építő fantasynek igenis van létjogosultsága a XXI. században is, és úgy vélem, hogy a Tündöklő erre akkor is jó példa, ha maga a szöveg még néhány, de sajnos markáns elsőkönyves hibával terhelt.

De a hibái helyett kezdem inkább az erényekkel: a regény nyelvezete kimondottan választékos, a megfogalmazás gördülékeny és jól esik olvasni a mondatokat. A világ, ahol a történet kibontakozik, konzekvensen van felépítve: az apró jelekből és elszórt utalásokból számomra egy kicsit a kuruc kori Magyarországra emlékeztető birodalom képe rajzolódott ki, amelynek nem a Habsburg elnyomás, hanem egy régi átok nyomán egyre szaporodó és veszélyesebbé váló sárkánygyíkok ellen kell megküzdeni, spoiler.
A szereplők árnyalása, egymáshoz való viszonyának valamint jellemfejlődésüknek bemutatása is jól sikerült, de itt már érezhető a megbicsaklás. A főszereplő, a fiatal lovász, Erthol figuráját nem sikerült eléggé érdekessé* és egyedivé tenni ahhoz, hogy a történet egészben betöltött szerepét spoiler ne érezzem félrecsúszottnak. Hasonlóan kiaknázatlannak éreztem az átkok és azok kiteljesedésének rendszerét, pedig ez az érezhetően a magyar folklórban gyökerező szál nagyban erősített a regény egyedi és hangulatos mágikus világképét.

Összességében azonban hibái és néha érezhetően félrecsúszó fókusza ellenére tetszett a regény. Rusvai Mónika nem csak jól ötvözte a klasszikus fantasyk és kalandregények toposzait a modern olvasói elvárásokkal, hanem mindezt jó stílusban és olvasmányosan tette, ezért remélem, hogy a következő írásaiban a cselekmény is sokkal fókuszáltabb lesz, mert akkor egy minden ízében remek regény – remélhetőleg ehhez hasonlóan klasszikus fantasy – kerülhet az olvasók elé.

*spoiler

7 hozzászólás