Tündöklő 49 csillagozás

Rusvai Mónika: Tündöklő

Húsz éve az utolsó szigetkirályságot elpusztította a vihar képében érkezett Sárkány. A tengerik népe az addig tiltott, ősvadonnal borított szárazföldre menekült, hogy ott építsen fel új birodalmat.
Erthol, a fiatal lovász, aki sosem ismerte a régi világot, a titokzatos Viharhozó nyomába eredve akaratlanul is részese lesz egy átkoktól sötét és féligazságokból összeálló legendának, amely hamarosan nemcsak az ő sorsát, de egész országáét is a pusztulás peremére sodorja. A válaszok a múltban rejlenek – de gyökerek híján ki tudná megmondani, mi igaz a babonákból és mi nem? A Sárkány előhírnökei, a sárkánykígyók pedig már az új világban is megjelennek, hogy beteljesítsék a régi birodalomban kimondott átkokat.
A Tündöklő egyszerre emberközeli és hősregéket idéző történet, amelynek világában, ha a természetfelettit szólítja az ember, a válaszban nincs köszönet.

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
GABO, Budapest, 2019
424 oldal · ISBN: 9789634068518
>!
GABO, Budapest, 2019
424 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634067924

Enciklopédia 5


Kedvencelte 3

Most olvassa 4

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 98

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Az elmúlt években jelentősen változtak az SFF zsáner trendjei, s bár ezt többnyire pozitívként éltem meg, de úgy érzem, hogy a reformer lendületben néhány olyan erény is méltatlanul leértékelődött, ami miatt annak idején kiskamaszként elkezdtem tömegével sci-fit és fantasyt olvasni.
A klasszikus sztorikban ugyanis izgulni kellett és lehetett a főhősökért, nem pedig aggódni értük. Az ő a helyzetükbe, kalandjaikba az olvasó beleélhette magát, s nem pedig kívülállóként követhette mindazt, amit tettek. Sőt, pozitív énképet építve könnyen azonosulhatott is a hősökkel.
Személy szerint szomorúnak tartom, hogy ezek az erények mostanában elsősorban az ifjúsági regényekben jelennek meg. Jellemzően sajnos olyan ifjúsági regényekben, amelyek számos szinten – úgy is, mint karakterépítés, hiteles konfliktusok, igényes irodalmi megfogalmazás – menthetetlenek, s egy közepesen szőrős szívű ítész előtt is elvéreznek.

Nem mondom, hogy a manapság hódító grimdark módra cinikus vagy kiábrándultan és keserűen realista alapvetésű regények méltatlanul lettek népszerűek. Az én kedvenceim között is sok ilyen található, de úgy gondolom, hogy nem csak az epikus, egész világot fenyegető veszély ellen köpenyt lobogtatva felsorakozó gáncstalan hősök miatt kaphat csömört az olvasó, de a bukott és megtört vagy a földhözragadtan hétköznapi problémákkal küszködő szereplőktől is.
Röviden szólva, úgy gondolom, hogy a klasszikus elődök munkásságát továbbgondoló, alkalmanként inkább idealizált, mint a rögrealistásra törekvő, hiteles karakterekre építő fantasynek igenis van létjogosultsága a XXI. században is, és úgy vélem, hogy a Tündöklő erre akkor is jó példa, ha maga a szöveg még néhány, de sajnos markáns elsőkönyves hibával terhelt.

De a hibái helyett kezdem inkább az erényekkel: a regény nyelvezete kimondottan választékos, a megfogalmazás gördülékeny és jól esik olvasni a mondatokat. A világ, ahol a történet kibontakozik, konzekvensen van felépítve: az apró jelekből és elszórt utalásokból számomra egy kicsit a kuruc kori Magyarországra emlékeztető birodalom képe rajzolódott ki, amelynek nem a Habsburg elnyomás, hanem egy régi átok nyomán egyre szaporodó és veszélyesebbé váló sárkánygyíkok ellen kell megküzdeni, spoiler.
A szereplők árnyalása, egymáshoz való viszonyának valamint jellemfejlődésüknek bemutatása is jól sikerült, de itt már érezhető a megbicsaklás. A főszereplő, a fiatal lovász, Erthol figuráját nem sikerült eléggé érdekessé* és egyedivé tenni ahhoz, hogy a történet egészben betöltött szerepét spoiler ne érezzem félrecsúszottnak. Hasonlóan kiaknázatlannak éreztem az átkok és azok kiteljesedésének rendszerét, pedig ez az érezhetően a magyar folklórban gyökerező szál nagyban erősített a regény egyedi és hangulatos mágikus világképét.

Összességében azonban hibái és néha érezhetően félrecsúszó fókusza ellenére tetszett a regény. Rusvai Mónika nem csak jól ötvözte a klasszikus fantasyk és kalandregények toposzait a modern olvasói elvárásokkal, hanem mindezt jó stílusban és olvasmányosan tette, ezért remélem, hogy a következő írásaiban a cselekmény is sokkal fókuszáltabb lesz, mert akkor egy minden ízében remek regény – remélhetőleg ehhez hasonlóan klasszikus fantasy – kerülhet az olvasók elé.

*spoiler

7 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

A könyvet a borító és a sárkányos téma miatt vettem meg. Mindig rizikós első könyves magyar írótól olvasni, de a Gabo kiadó választásaiban (pl. Horgonyhely) idáig még nem csalódtam. Nem értem miért áll ez a könyv csak 78%-on, ennél többet adott, főleg, ha más elsőkönyves magyar szerzők könyveivel összehasonlítom. Nagyon tetszett a világfelépítés, a szigetkirályságok, a csillagokban való hitük, bár bővebb információt e témakörben tudtam volna méltányolni. Kicsit népmesei volt az elbeszélés, de ahogy haladtam előre az olvasásban, egyre jobban beszippantott. Akiknek tetszett az Eragon, azoknak minden bizonnyal Erthol kalandjai is tetszeni fognak. Bár a lovászfiú nem valami nagy kiválasztott, megvan a magához való esze, és tudja is használni
Érdekes módon nem volt a történetben egy tipikusan gonosz vagy ellenszenves figura sem, nem mintha hiányzott volna.
Összességében nem okozott csalódást, legközelebb is szívesen olvasok majd a szerzőtől.

marschlako P>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Kellemes meglepetés lett Rusvai Mónika regénye. Gyakran tapasztalom, hogy a mainstream fantasy regények, néhány kivételtől eltekintve, nem tudnak megérinteni, ugyanakkor a (nép)mese(i )elemekre építő fantasykat nagyon meg tudom kedvelni.* Nem nőttem még ki ugyanis a meséket, a gyerekeknek szólókat is mindmáig szívesen olvasom (s nem csak a gyerekeimnek). Nem bánom, ha egy történetben a jó van kidomborítva, ha nem folyik a vér minden oldalon, s különösen szeretem, ha egyfajta különleges atmoszférája is van a regénynek. Könyvtárból olvastam, de beszerzem otthonra is, hátha pár év múlva a lányom leemeli majd a polcról.

*Polcot is csináltam nekikspoiler, s alig jártam e kötet negyedénél, egyből fel is került rá.

14 hozzászólás
NewL P>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Nekem ez a regény egy olyan fantasy ami inkább a mesékre emlékeztet, azokra amiket egyre többször meséltek el a fogadókban, és amik így egyre változtak a mesélés közben. A történet akár egy történelmi regény is lehetne, attól eltekintve, hogy egy elképzelt királyságban játszódik. Lassú folydogálású, szép mondatokkal megírt, a vidék, a városkák, várak és a mindennapi élet leírása elég részletes ahhoz, hogy filmként vetítsen le mindent. Nem is a fantasy része volt a kiemelkedő, hanem ami mögötte van. Amikor a szereplők eljutnak oda, hogy nem kell elfogadni a sorsot, az átkot, hanem mindent meg kell próbálni, hogy megváltozzon az amit előtte megváltozhatatlannak éreztünk.
Összességében nagyon tetszett ez a könyv, és ahhoz képest hogy a szerzője szerint ez egy tanulóregény, egy jól megírt, és jól szerkesztett könyvet kaptam, amiben a végére minden szál összeért, és minden kérdésemre választ kaptam.

3 hozzászólás
Lisie87 P>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Kellemes meglepetést okozott, valamiért tartottam tőle, nem túl magas százalék molyon, első könyv az írónőtől. De minden jó, ha a vége jó! :))
Klasszikus fantasy feeling, meseszerű elemekkel, fiatal felnőtt szereplők, átkok, sárkány (ami sajnos kevés szerepet kap) és sárkánygyíkok. A történet jó mederben haladt, nem volt üres járat. Kicsit ki lehetett volna még dolgozni a múltbéli szálat, a szigetvilág hiedelemvilágát, a csillagokkal való kapcsolatukat, de ehhez egy rész biztos kevés lett volna, annak viszont nagyon örültem, hogy nem sorozat!!!

7 hozzászólás
luthienlovemagic IP>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Szeretem, mikor egy regény meg tud lepni, és Rusvai Mónika első regénye ezt tette. A fülszöveg alapján egy klasszikus sárkányos fantasykat idéző, és teljesen azok toposzait használó történetre számítottam, de kellemesen csalódtam. Felhasználja ugyan a meglévő írói elemeket, de azokat jól és okosan teszi, és többször eltér tőlük. Mert végső soron ez egy felnőtteknek szóló mese, amit áthat a mitológia, a babonák, az istenek, de inkább a nemlétük/tétlenségük, és az emberi hit ereje.

Éreztem rajta Tolkien hatását, ez viszont egyáltalán nem zavart, sőt, nagyon élveztem a barangolást az írónő Tolkien-értelmezésében, de úgy istenigazából az ettől eltérő részek fogtak meg igazán, és amikből volt szép számmal. Ezeken éreztem leginkább a magyar népmesék hatását. Látszik a sok kutatómunka a háttérvilágon, ami leginkább a sárkányábrázolásában és a köré épülő titkok kibontásában elevenedik meg. A választott szemszögkaraktert is jónak éreztem, mert az ő szűrőjén keresztül számomra érdekesebbek voltak az események. A lassú cselekményvezetés zavart kissé, tekintve, hogy egy alig több mint négyszáz oldalas regényről van szó, de az érzékletes, szinte megelevenedő leírások és a végére határozott ívet befutó, lezárt cselekmény ezt ellensúlyozta.

Bővebben (A bejegyzés spoilert tartalmazhat!):
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.com/2019/10/rusvai-…

Dominik_Blasir>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Szerethető regény – mármint olyan értelemben, hogy egy sokkal ártatlanabb és ártalmatlanabb korra emlékeztetett. (Valószínűleg ez utóbbi miatt hangzik el sokszor a „YA” kifejezés, amivel speciel egyet nem értek, de kétségtelenül olyan regénynek érzem, amit bátran oda lehet adni fiatal olvasóknak is.)
Legutóbb talán a Hangakirállyal kezdődő sorozat volt a legközelebb a klasszikus high fantasyhez az olvasmányaim közül, és a Tündöklő is mintha efelé a zsáner felé célozna, de epikus vonal nélkül (nem is hiányzik persze), meglepően szűk fókusszal, a hagyományos jellemzők közül a lassú építkezést legjobban kedvelve. Csak kicsit olyan érzésem volt, hogy ebben a kombinációban mintha minden az ellen dolgozna, hogy tényleg érdekes legyen, hogy tényleg magával ragadjon: a fókusz, a nézőpont-karakter, a cselekmény, a háttérvilág, a stílus…
Egyes szálak feleslegesnek érződnek, az egész felépítése kérdéses, szokatlanul eseménytelen, sőt, olykor lényegtelen a cselekmény, ráadásul a „mellékszereplő a saját történetében” nézőpont koncepciója (akármennyire is értékelném a benne rejlő dekonstrukciót) ebben a formában alig-alig tűnt működőképesnek (érzésem szerint csak azért volt mégis az, mert nem volt kontraszt, az Aragorn-hasonmás főszereplőt még a nézőpontunknál is kevésbé éreztem érdekesnek). A soft fantasy szerintem akkor igazán nagyon jó, ha képesek megelevenedni a szereplők (lásd ugye Robin Hobb), de a Tündöklőben nem éreztem annyi erőt, hogy erre a varázslatra képes legyen.
Vannak benne nagyon jól eltalált pillanatok és jelenetek (a végső megoldás a kiszámíthatóságával is tetszett), érezhetően jól kigondolt a regény (és a nyelve), csak pont az hiányzik belőle, amitől emlékezetes tudna maradni. Látom az esélyt később sokkal jobb regényekre is – részemről nem veszett el a bizalom.

ViraMors P>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Még senkit sem látott ilyen határozottan mozogni a viharban.

– Ahhoz, hogy legyen mit előadni, először meg kell várni, hogy a történetek megszülessenek.

– Én egy dolgot tudtam adni Rabánnak – szólalt meg Anothian, amikor továbbindultak –, a döntés lehetőségét. Ez pedig azt jelenti, hogy el kellett fogadnom a válaszát.

Nagyon szerettem volna szeretni a könyvet, de sajnos nagyon nem sikerült összecsiszolódnunk. Hiába van tele potenciálisan érdekes elemekkel, mint sárkányok, sárkánykígyók, átkok spoiler, családi viszályok és ellentétek múltban és jelenben, közelgő világvége stb… úgy éreztem, hiányzik az egyensúly, az események közül, és nem arra került a hangsúly, ami a történet szempontjából megérdemelte volna. spoiler
A helyzetemet az sem segítette, hogy nem tudtam, mit is kéne kezdenem a nézőpontkarakterrel. Kezdetben Erthol nagyjából annyival tudott többet nálam a világról, hogy értette a lovakhoz, és kevés kivételtől eltekintve később is csak sodródott az eseményekkel – és néha foglalkozott a lovakkal. Komolyan voltak pillanatai, amikor nem értettem, hogy nincs tisztában olyan dolgokkal, amit a többi szereplő egyértelműként kezelt… Pedig a könyv tele volt potenciálisan érdekes karaktererekkel is. Kiemelt kedvenceim a színészek és az előadásaik, de Karvaly, a herceg és a három testvér sem volt rossz.
Összességében sajnálom, mert lehetett volna sokkal erősebb és kiegyensúlyozottabb is. Ettől függetlenül kiemelném, hogy stílusát, fogalmazását tekintve szépen megírt, gondos szöveg. Kíváncsi leszek, mit olvashatunk még később az írónőtől.

_Nikki>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

"A rettentő izgalmasnak ígérkező történet eleje részemről hamar enyhe érdektelenségbe csapott át, miután oldalakon keresztül úgy éreztem, hogy nem akar beindulni a történet. A világépítés nagy része ekkor történik, de bevallom férfiasan (vagy inkább nőiesen…), hogy a rengeteg részlet és a magyarázat a múlt eseményei és a jelen kapcsolódásai között tett róla, hogy elég alaposan elvesszek a cselekményben. Nagyon sok információ a történet előrehaladtával kattant csak a helyére és nem tudom, hogy ez azért történt-e így, mert kivételesen feszített tempóban olvastam vagy mert túl sok új információt sikerült adagolni egy teljesen új világról túlságosan is gyorsan. Csak a dekoncentráltság érzése maradt meg végül, de feltehetőleg ez inkább az én hibám, mintsem a szerzőé.

Amikor először megkértek arra, hogy foglaljam össze a történetet röviden, nagyon sokáig kellett gondolkoznom, hogy aztán rettentően zavarba is jöjjek a feladattól… Ekkor jöttem rá ugyanis, hogy mi zavart a történetben és egy a szerzővel készült interjú után arra is rájöttem, hogy ennek mi volt az oka. Logikus lenne ugyanis, hogy Erthol a főszereplőnk, de amikor meg kellett volna fogalmaznom, hogy merre haladt a karakter útja, milyen cselekedeteket hajtott végre, egyáltalán hogy milyen célból, akkor csak néztem kukán. Ugyanis Erthol nem fő-, hanem pusztán mellékszereplője a könyvnek, ami a nézőpontok tekintetében egy igen izgalmasnak tűnő megoldás a szerző részéről. Ezt a lehetőséget kiaknázni viszont elképesztően nehéz és úgy éreztem nem is sikerült teljesen. Célok és jelentős kapcsolódási pontok nélkül csak elsikkad a karakter, mert hiába volt mindig valamilyen oka, amiért ment előre, mindez mintha csak azért történt volna, hogy ott lehessen az események sűrűjében és az ő szemén keresztül láthassuk a történéseket. Számomra kicsit elképzelhetetlen, hogy az egyszerű lovászfiút és egy névleges cím örökösét állandóan magával rángassanak hercegek és (fő)urak, csak azért, hogy a tűzközelben lehessen.

Ha már szóba hoztam Ertholt, akkor érdemes megemlítenem azt is, amit különösen érdekesnek találtam, vagyis hogy nincsenek a történetben igazán „gonosz” karakterek. A potenciális rosszfiúk ugyanis sosem lépik át azt a határt, ami igazán elvetemültté vagy egyáltalán negatív szereplővé varázsolja őket. Nagyon fura és abszolút új élmény volt ez, hiszen több karakter kapcsán is vártam valami pálfordulást, ami aztán végül sosem következett be. Ebből és az előző bekezdésben tárgyaltakból is látszik, hogy nagyon sok új és frappáns írástechnikai megoldással kísérletezik a szerző, ami amúgy abszolút plusz pont, mert még ha némelyiket csiszolni is kellene, mindenképp valami új ízt kölcsönöz a Tündöklőnek a fantasyk végtelen sorában."

A teljes értékelés: https://nemfelunkakonyvektol.blogspot.com/2019/06/rusva…

Odett>!
Rusvai Mónika: Tündöklő

Egy fantasyvilág, amely poszttraumás stressztől szenved, gondoltam, hiszen majdnem minden karakter nyögi annak a súlyát, hogy húsz éve elpusztult a szigetkirályság, és ők menekülni voltak kénytelenek. A távoli múltban felrémlik egy Le Guin szigetvilágához hasonló nagyszerű, tengeri civilizáció, amelyhez képest a jelenlegi tengerik csupán csökevényes leszármazóknak tűnnek. Milyen nyomokat hagy az örökösökön a dicstelen vagy dicső múlt terhe? – ez volt az egyik fő kérdés. Ugyanis itt nincs kimondottan cselekmény, ehelyett inkább azt mondanám, narratikus kérdés-felvetések vannak, és az az érdekes, hogy a Tündöklő világa milyen válaszokat/lehetséges értelmezéseket villant fel. Másrészt számomra nagyon idegnyugtatóan hatott, ahogy ráérősen bekalandozza és bemutatja ezt a világot, a természetközeliségével, a megelevenedő leírásokkal magnetikusan vonzott a szöveg. És jaj, végre valaki ért a lovakhoz, OMG, még mindig elevenen él bennem a Kincsem emléke… Nagyon szerettem olvasni, nem tudok másra gondolni, de azért meglátszik egy szövegen, hogy szeretettel és kedvtelve írták és gondozták, és nem izzadságszaggal, mert abba valahogy olvasóként én is sokkal szívesebben belehelyezkedem. Nagyon jó tollú szerzőről van szó. Merészen újraértelmezi a szóbajöhető nézőpontkaraktereket, hiszen olyan ez a mese, mintha a Gyűrűk Urát Samu szemszögéből mesélték volna el, és szerintem nagyon is működik. Bár észrevettem, hogy a mai emberek nagyon szeretnek omnipotens hősökkel azonosulni, akik tökéletesek, gyönyörűek, és mellesleg megmentik a világot, én annyira nem, mert érzem a végességem, és számomra Ertholon keresztül sokkal emberléptékűbb, befogadhatóbb, emészthetőbb lett ez a kaland. Szerettem, hogy a karakterek végig szorosan emberek maradtak, azaz szürkék, jó és rossz tulajdonságokkal, itt nincs Szauron-szerű főgonosz, mert igazából tapasztalatom szerint a mindennapi valóságban is inkább emberek futkosnak, ilyen-olyan tulajdonságokkal. Az átkok bizony mindkét térfélen elhangzanak, mindkét oldal követ el hibákat, és mindkét oldal nézőpontját meg lehet érteni. spoiler
Másrészt mint említettem, nagyon megragadtak a kérdések, amelyeket a történet olvasása során megfogalmazódhatnak, úgy mint, mennyire lehetséges a nyomásztó múlt árnyékán keresztüllépni, kell-e az utódoknak a felmenőik „karmáját” továbbvinni, vagy ez törvényszerű, hogy az utódok öröklik az apáik bűnét. Mennyire tudjuk tevőlegesen alakítani az életünk, vagy van sors/végzet, amelyet be kell töltenünk? Manapság nagyon divatosak a te alakítod a sorsod szlogenek, és milyen ellentmondó, a transzgenerációs problémák feltárása is egyre inkább bekerül a köztudatba, az Örökölt sors mint olyan, egyre inkább elterjedt fogalom.
Szerettem, ahogy a regény újraértelmezi a frontier mítoszt :D Általában van egy határvonal, lásd Tűz és jég dalában a fal, amely a civilizációt elválasztja az ismeretlen területtől, amelyre ember még nem tette be a lábát. Ez lehet egy meghódításra váró ősvadon, vagy az űr végtelenje stb. Ezek a Terra incogniták gyakran a tudattalan szimbólumává válnak, és az emberi képzelet mindenféle mitikus szörnyekkel népesíti be. Ezért tekergődzik a középkori térképeken az ismeretlen vizek hullámai közt sárkánykígyó. Itt viszont, minő poén, a szörnyek elkerülik a vadont, hiába gondolják a könyv világnak a lakói, hogy arrafelé fordulnak elő, valójában nagyon is ott aktívak és ott dúlnak, ahol a legsűrűbb a népesség. Hurcoljuk magunkkal a szörnyeinket is?
Még pár észrevétel:
Érdekes volt, ahogy az alkotó folyamat, amelyet így elsőre passzívnak gondolnék, aktív, sorsfordító erőként közreműködött a könyvben.
Elsőre azt gondoltam, hogy a regény világa egy olyan átmeneti korban játszódik, amikor a mitikus hősöknek éppen leáldozik, és megjelenik az átlagember, aki már nem képes kapcsolatot teremteni az Égiekkel. Nekem elsőre nagyon tetszett volna az az értelmezési lehetőség, spoiler


Népszerű idézetek

ViraMors P>!

A legnagyobb helyet könyvek foglalták el: nemcsak a szekrényeket töltötték meg, hanem az íróasztalon és a padlón is ott magasodtak ingatag tornyaik.

Odett>!

A jó mesélő legfontosabb tulajdonsága a figyelem. Észre kell vennie azt is, ami mások számára láthatatlan.

223

ViraMors P>!

– Kár, hogy csak akkor jövünk rá, mi tarthatta volna össze a dolgokat, amikor már minden szétesett.

Dávidmoly>!

Elege volt abból, hogy mindig csak az kérdezhet, akinél lándzsa van, és csak azon lehet számonkérni valamit, akinél nincs.

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: számonkérés
ViraMors P>!

Lehet, hogy tolvaj vagyok, de az ígéreteimet igyekszem betartani.

LucaWolf>!

Ranomir közelebb lépett, de csak a botja végével kocogtatta meg a kígyókoponyát.
– Úgy hallottam, megint terjedőben van az a babona, hogy a sárkánykígyó csontja képes megóvni a sárkánykígyótól – fordult hátra Ertholhoz és Rienhez. – Nem gondoltam, hogy működhet, de úgy látszik, csak annyi a titok, hogy jó nagy csontot kell választani, és jól meg kell lendíteni.

156. oldal

LucaWolf>!

A Sárkány az istenek nélküli sötétség. A lezuhanó égbolt. A szél, az eső és a jég, a pusztító fergeteg, amely sajgó emlékeket hasít a föld szívébe. (…) A Sárkány nem lehel tüzet. A Sárkány maga a tűz, amely lángra lobbant mindent, amihez hozzáér.

348. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sárkány
Dávidmoly>!

– Rabán vagyok. Te pedig?
– A lovászom – lépett oda hozzájuk Golthin, mielőtt még Erthol megszólalhatott volna.
– A lovászod? – húzta el a száját Éjfél, és körbepillantott. – Azt hittem, gyalog jöttél.
– Attól még lehet lovászom, nem?

83. oldal

Dávidmoly>!

– Őszintén szólva, én azt képzeltem, hogy ez egy isten. Nekem senki nem mondta, hogy ők nem lehetnek szörnyetegek.

393. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten
Dávidmoly>!

– Halálra fogom unni magam – nyögte, és láthatóan semmit sem fogott fel abból, amivel Erthol vigasztalni próbálta.
– Remek elfoglaltság – állapította meg Erthol, látva, hogy hiába erőlködik. – Addig én beállok valamelyik sarokba, hogy ne zavarjalak benne, jó?

407. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás
Helena Silence: Ezüsthíd
Krencz Nóra: A hófehér másvilág
Kleinheincz Csilla: Üveghegy
J. Goldenlane: Isteni balhé
Virág Emília: Sárkánycsalogató
Vavyan Fable: Álmok Tengere
Gaura Ágnes: Túlontúl
Könyves Karolina: A sárkányok titka
Gaál Viktor: Varázserdő