Az ​új gondolatolvasók 2 csillagozás

Mit árul el gondolatainkról az agyi képalkotás (és mi az, amit nem?)
Russell A. Poldrack: Az új gondolatolvasók

Az ​agy működésének megértése kétségkívül napjaink legnagyobb kihívást jelentő tudományos problémája. Hogyan képes kevesebb mint másfél kilogramm élő emberi szövet olyan szellemi teljesítményt produkálni, amely még a világ legkifinomultabb számítógépeit is kihívás elé állítja, miközben annyi energiát sem emészt fel, mint egy alig pislákoló villanykörte? Az idegtudománnyal foglalkozó szakemberek számára e kérdés megválaszolása hosszú ideje fontos célt képez, jelen kötet pedig annak izgalmas történetét mutatja be, hogyan vált képessé a tudomány az emberi agy minden eddiginél részletesebb megfigyelésére.

Az agy és az emberi gondolkodást vizsgáló leghatékonyabb eszközök agyi képalkotó eljárásokként lettek ismertek, a mágneses rezonanciavizsgálat (MRI) pedig az utóbbi évtizedben forradalmasította az aggyal kapcsolatos képalkotást. Alkalmazásuk lehetővé teszi, hogy felvételeket készítsünk az emberi agyról, amelynek révén kideríthetjük, hogy egyes funkciók ellátása során, mely… (tovább)

>!
Pallas Athéné Books, Budapest, Magyarország, 2019
228 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155884597

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 8


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel G. Amen: Egészséges agy, jobb memória mindennap
Daniel G. Amen: A boldogság egy szokás
Bessel van der Kolk: A test mindent számontart
Caroline Leaf: Tisztítsd meg elméd zűrzavarát
Maia Szalavitz – Bruce D. Perry: Szeretni születtünk
Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét
Nick Trenton: Ne agyald túl – a gyakorlatban
Daniel Siegel – Tina Payne Bryson: A gyermeki elme
Barbara Tversky: Mozgásban az elme
Susan Blackmore: A mémgépezet