Rupáner-konyha (Rupáner-konyha 1.) 15 csillagozás

Rupáner-Gallé Margó: Rupáner-konyha

Mi ​a Rupáner-konyha? Hát az a sok-sok gasztronómiai telitalálat, melyekkel a Lányok a kastélyból című romantikus kisregény-sorozat szerzőjeként megismert Rupáner-Gallé Margó az elmúlt két évben megörvendeztette rajongóinak immár százezres táborát. És ez az a hely, ahol létezik tíz perc alatt fánk és pizzatészta, ahol a lángost nem dagasztjuk és nem szívja meg magát olajjal, ahol a mézeskalács rögtön puha és rögtön süthető, a smarni nem ragad le, a palacsinta kicsusszan a serpenyőből, a húsleves pedig gyöngyözik…
„Az az igazság, hogy előbb lettem leleményes háziasszony, mint író, hiszen a családomról akkor is gondoskodnom kellett, amikor még csak az íróasztalomnak írtam. Gyorsan és egyszerűen kellett finomságokat előállítanom, hogy a két pici gyerek mellett amúgy is alig létező szabad óráimból egyet-egyet elcsenhessek az írásra. Na, így keletkeztek először a gyorsított, majd idővel a bögrés receptek” – nyilatkozta a szerző az egyik női magazinnak.
És mivel az eddig… (tovább)

>!
Aba, Budapest, 2021
142 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155332708
>!
Atlantic Press, Budapest, 2015
144 oldal · ISBN: 9786155332708

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 29


Kiemelt értékelések

nicosia P>!
Rupáner-Gallé Margó: Rupáner-konyha

Kifejezetten hasznos könyveske a hozzám hasonló konyhai antitálentumoknak. Egyszerű, megvalósítható receptek, beszerezhető hozzávalók, és egyik ételhez sem kellett fejenállva hármat tapsolni (teljesen jól kivitelezhetőek). Formailag is mutatós. Nem minden recept a kedvencem, de összességében a könyvet szeretem.

Niki_>!
Rupáner-Gallé Margó: Rupáner-konyha

Imádom Margó receptjeit, ezt többször említettem már itt is. Rendszeresen figyelem a blogját és nagyon sok receptjét kipróbáltam már. Csalódni pedig egyikben se csalódtam még. Így nagyon örülök annak, hogy a praktikái megjelentek nyomtatásban is.
Ha igazán jó szakácskönyvet kerestek, mely tele van finomságokkal, akkor szívből tudom nektek a figyelmetekbe ajánlani ezt a kötetet.
64 recept található benne, hihetetlenül ínycsiklandozó képekkel az eredményekről. Legyen szó akár hot-dog kifliről, ötperces ír kenyérről, smarniról, szirnyikiről, fánksütiről, vajas pogácsáról vagy csak húslevesről.
Bővebben: http://azajtom.blogspot.hu/2018/02/rupaner-galle-margo-…

Judy22>!
Rupáner-Gallé Margó: Rupáner-konyha

Egyszerű, gyorsan kivitelezhető receptek. Szép, gusztusos képek, amik igazán kedvcsinálók. A hozzá tartozó leírás világosan fogalmas, érthető.
A kis szösszenetek meg aranyosak.
Eddig kipróbáltuk a csokis tortát, sajtos rudat, pizzát, borsópörköltet, papast,sajtgolyót, amerikai palacsintát, muffint és minden isteni lett.
Mára a lángos kerül sorra.

Mondjuk meglepő, hogy az egyszerű palacsinta és tejbegríz is helyet kapott, de csak mint gyakorló szakácsnő. Aki most kezdi „szakács” pályafutását, az is bátran kézbe veheti.
Ráadásul nincsenek olyan alkotóelemek, amik beszerezhetetlenek.

Danadia>!
Rupáner-Gallé Margó: Rupáner-konyha

Bögre mértékegység van a receptekben (aminek amúgy szerintem nem sok értelme van) és néhány receptben indokolatlanul használják a „dagasztás nélkül” kifejezést.
Amúgy ötletadónak jó a szakácskönyv és szépek a képek.

Lyx>!
Rupáner-Gallé Margó: Rupáner-konyha

Az egyik legkedvesebb szakácskönyvem. Egyszerű, de finom ételek vannak benne, örök kedvenc.

Aemitta>!
Rupáner-Gallé Margó: Rupáner-konyha

Sajnos a képek egy hányada nagyon pixeles, homályos, gagyi. A bevezető szövegek fárasztóak. A receptek egy része számomra a nem és nem kategóriába esnek: pl. az én tökéletes lángos tésztámba soha nem kerül tojás, stb. De rájöttem, hogy hiába tűnnek időtakarékosabbnak és egyszerűbbnek a bögrés receptek, nekem ezek távoli dolgok, mert a szemmértékkel ezerszer jobban boldogulok. Tudom, nem mindenki van így ezzel, azoknak a bögrés mérce a legpraktikusabb, de nem vagyunk egyformák.


A sorozat következő kötete

Rupáner-Gallé Margó: Rupáner-konyha 2. Újabb bögrés finomságok!

Rupáner-konyha sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Borbás Marcsi: Édes békeidők
Horváth Ilona: Szakácskönyv
Lajos Mari – Hemző Károly: 66 karácsonyi édesség
Péter Jánosné: Süteményeskönyv
Ötvös Zsuzsanna: Régi receptek, mai desszertek
Kárai Dávid: 50 édesség, amit el kell készítened
Gabula András – Halmos Monika – Korpádi Péter – Patyi Árpád: Nagy Süteménykönyv
Tóthné Libor Mária: Limara vendégvárói
Náray Tamás: Utolsó reggeli Párizsban
Fördős Zé: Megúszós sütik