A ​férjem 83% 38 csillagozás

Csupa nemszeretem novella, mindegyik szúr, vág, szorít, fáj, ahogy néhanapján az igazság szokott fájni.
Tizenegy házasság valahol Macedóniában, Szkopje mellett, és különböző okokból valamennyi leszálló ágban. Frusztráció, elfojtott feszültség és minden percben kitörni készülő agresszió a láthatáron.
Ami egészen kényelmetlenné teszi a rövid történetek olvasását, az az, hogy egyetlen szerethető szereplőt sem lehet találni a férjek és feleségek között, és néha egészen komoly erőfeszítést kíván, hogy az olvasó egy kevéske empátiát ki tudjon csiholni magából irántuk, és belássa, hogy mennyire mélyen emberiek a tetteik, amiket eltorzult kapcsolataik végül kihoznak belőlük.
A stílus néhol nyers és szókimondó, és gyakori az igencsak dicstelen befejezés. Néhány novella egészen izgalmas és figyelemreméltó. Akárcsak a kortárs délszláv irodalom.

Milyen is egy házasság valójában? Semmiképpen nem olyan, mint ahogy a szirupos amerikai filmekben látjuk. Rumena Buzsarovszka 11 alternatívát mutat nekünk a mai közép – kelet – európai házasságra a nők szemszögéből. Van közöttük idősebb és fiatalabb, megcsaló és megcsalatott, reménykedő és reményvesztett, hazudozó és hazugságban tartott, de mindegyikükben közös pont a kíméletlen őszinteség. Az egyes szám első személyű, vallomásszerű elbeszélések karcosak, némelyik zavarba ejtő, idegesítő, vagy megbotránkoztató, de az biztos, hogy kimozdítják az olvasót a jól megszokott kis komfortzónájából. Az írónő egy cseppet sem törekszik arra, hogy szimpátiát, vagy empátiát próbáljon meg kicsiholni a szereplői iránt, szókimondóan és értékítélet mentesen tárja elénk ennek a 11 nőnek a mindennapjait. A kötetet letéve az olvasó pedig továbbra is gondolkodhat azon, hogy (m)ilyen is lehet egy házasság a valóságban.

Nem is tudom… Egyetértek @szadrienn – nel, szerintem is nemszeretem novellák… Mindenki hárítja a felelőséget, mindig a másik a hibás, az „iszákos”, a „felbújtó”, mindig a másiknak kell megfelelni – és ebbe belerokkannak a szereplők; soha nem lehet őszintének lenni; minden nagyon átlagos vagy éppenséggel hitvány, és még az „áldozatok”, a „vesztesek” sem kapnak igazán feloldozást: alig váltanak ki sajnálatot… Tulajdonképpen a megvetés volt, ami összefűzte ezt a novelláskötetet, ugyanis szinte minden szereplő iránt ezt éreztem…
A mindennapi élet mocsara ez a könyv…

Nem nagyon tudnám megmondani, mi tetszett eme tizenegy történet láncolatában, de tetszett, jó volt olvasni. Lendületesen, gördülékenyen megírt, pont megfelelő hosszúságú történeteket kapunk egy-egy szkopjei család életéből, a feleségek szemszögéből.

Kivételesen igaza van a fülszövegnek: tényleg ismerősek a jelenetek, a környezet, a reakciók – még akkor is, ha a könyv témájában nem vagyok érintett. Különös módon a Lile címet viselő történet maradt meg bennem, pedig talán az tetszett a legkevésbé. ( Vagy a Nőnap?, nem is tudom…)

Szerintem ez egy nagyon jó elbeszélés-kötet – pont nekem való a maga objektív, de énelbeszélő leírásaival. Nem értékel, nem prédikál, nem akar empátiát kicsiholni az olvasóból. Leír, elmond. Aztán majd az olvasó értékel. Szeretem az ilyet.

Tartottam tőle, hogy az egész elmegy egy kvázi feminista, minden-nő-el-van-nyomva irányba, de egyáltalán nem. Itt az elbeszélők nem „szegény áldozatok”, vagy „erős nők”. Ennél sokkal komplexebb a kép.

Nem mondom, néha félre kellett tennem, mert kell gyomor hozzá. Még sokáig fogok gondolkodni az egyes elbeszéléseken – van mit átgondolni, és szeretem, ha egy könyv gondolkodásra késztet.

Igazából irreális, miért szeretem ennyire a Makedón Köztársaságot meg Szkopjét meg Ohridot stb., de hát ez van. A sztorik meg nem is történetek, csak szeletek egy-egy férjezett nő életéből, megtörténhetnének akárhol, mégis szívet melengető volt pl. a Vodnóról olvasni. Kár, hogy csupa fővárosi „sztori” volt.

Rumena Buzsarovszka novelláskötete egyszerre mutatja be a házasélet lehetőségeit és kötöttségeit is. Az elbeszélői hang minden történetben a feleségé, és minden történet másmilyen férjet mutat be, legyen szó akár egy fiatal nőkkel flörtölő, idősebb férjről, egy anyaszerepben létező apáról, vagy egy önjelölt művészről, aki valójában nőgyógyász. A gyereknevelés, a szexualitás megváltozása (lecsökkenése) vagy éppen a szerető keresése olyan természetes egyszerűséggel ágyazódnak bele az elbeszélésekbe, mintha a megjelenésük semmiféle problémát, vagy dilemmát nem okozott volna soha a társas kapcsolatokban.
A kötet macedón írónő műve, 2019-ben jelent meg magyar nyelvű fordítása. Néhány balkáni hangulatot idéző étel, ital, fordulat használatától eltekintve a novellák hangulatából bármelyik (közép-kelet-)európai országra is asszociálhat az olvasó.

Igazából a feleségemnek vettük ezt a kötetet, de úgy gondoltam elolvasom én is. Elég vegyesek az érzelmeim a történetekkel kapcsolatosan. Tényleg ilyenek lennének a házasságok? Sajnos sokszor úgy éreztem a sztorik alatt, hogy borzasztóan utálva vagyunk mi férfiak, férjek. Remélem azért ez nem így van. :)

Elsődlegesen azért vettem meg ezt a könyvet, mert nem sokára Macedóniába utazunk és szerettem volna elolvasni egy ottani író könyvét, hátha így jobban képbe kerülök az ottani helyzettel. Több helyen belefutottam, és érdekelt a leírások alapján, úgyhogy adta magát, hogy elolvassam.
Őszintén szólva nem teljesen erre számítottam, de egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. Először is a macedónokról nem tudtam meg sokkal többet, egy történetnél derült csak ki, hogy Szkopje mellett vagyunk, amúgy bárhol máshol is játszódhatna Európában. Tehát erre vonatkozó tippem nem jött be. A másik, hogy meglepődve tapasztaltam, hogy egyáltalán nem a nők elnyomásáról szól, hanem egy sokkal árnyaltabb képet mutatott. Ezek alapján én nem biztos, hogy ezt a címet adtam volna neki, de ha azt vesszük minden történetben megjelentek a férjek valamilyen formában, szóval mégse annyira mellényúlás.
A történetek nagyon sokrétűek, és mindegyik eléggé más, viszont mindegyiknél I/1-ben hallgathatjuk a női mesélőt. Szóba kerülnek a házasságok, megcsalások, gyereknevelések, elnyomott frusztrációk és sok minden más is. Fura mód, sokszor a mesélő az igazi bűnös a történetekben, vagy a gyengébb jellemű, ezzel totálisan meglepett az írónő. Egy-két történet igen csak nyomasztó volt, és mint sok más novellás kötetnél hullámzott a színvonal, és egy-két történet igen csak nyomasztóra sikerült, de összességében megérte elolvasni.

Néha nem is lehet értékelni objektíven az olyan könyveket, amik ennyire nyomot hagynak az olvasó ember lelkén. Mert nyomaszt. És a nyomasztó nem tudom, hogy jó-e irodalmilag, mert szubjektíven leterített a gonosz. A ronda.
És Buzsarovszka férjei, vagy feleségei ilyen gonoszak is tudnak lenni.
Ez, *A férjem*…, a merő negativizmus, a problémák hegységében. Oly sok (számomra) kellemetlen, hogy nem akarok gondolkodni, hanem csak iszonyodok. Amikor már nem is tetszik az, amit olvasok. Mert nem akarom elhinni, hogy csak a rossz dolgokról lehet írni egy házasság kapcsán. Nem hiszem el, hogy 200 oldalba nem fér bele legalább egy szép történet, ahol nincs halál, nincs megcsalás, nincs utálat, nincs szomorúság, nincs hazugság, nincs a feleség alárendelt szerepe, nincs a férj utálatos kibeszélése.
Igazából jó, hogy elolvastam, de éppen a fenti gondolataim miatt most sem tudok csillagozni.