Ruffy Péter – önmagáról:
"Az első világháború hadüzenetének napján, 1914. július 28-án születtem Nagyváradon. Gödöllőn érettségiztem, s egy évig hallgatója voltam a párizsi Sorbonne mellett szervezett újságíró-iskolának.
Szülővárosomon kívül éltem Párizsban, Aradon, Brassóban, Kolozsvárt, s több mint harminc éve ugyanazon a helyen, ugyanabban az utcában lakom Budán.
A szibériai Irkutszktól Monte-Carlóig sokat utaztam. A legtöbbet Magyarországon. A térképen már alig találok olyan magyar falut, amelyet még nem láttam.
Tizenhét éves koromban szegődtem az újságírás „igájába” Nagyváradon. Negyvenhárom éve hordom ezt a nehezéket, amely nem iga nekem, inkább madárszárny, amely fölemel, kibontva előttem minden messzeséget. A Brassói Lapok szerkesztőségében váltam újságíróvá. Most már évek óta a Magyar Nemzet főmunkatársa vagyok.
Első könyvem, amelyet még Schöpflin Aladár jelentett meg, regény volt. Több regényt nem írtam. Csak… (tovább)
Ruffy Péter – önmagáról:
"Az első világháború hadüzenetének napján, 1914. július 28-án születtem Nagyváradon. Gödöllőn érettségiztem, s egy évig hallgatója voltam a párizsi Sorbonne mellett szervezett újságíró-iskolának.
Szülővárosomon kívül éltem Párizsban, Aradon, Brassóban, Kolozsvárt, s több mint harminc éve ugyanazon a helyen, ugyanabban az utcában lakom Budán.
A szibériai Irkutszktól Monte-Carlóig sokat utaztam. A legtöbbet Magyarországon. A térképen már alig találok olyan magyar falut, amelyet még nem láttam.
Tizenhét éves koromban szegődtem az újságírás „igájába” Nagyváradon. Negyvenhárom éve hordom ezt a nehezéket, amely nem iga nekem, inkább madárszárny, amely fölemel, kibontva előttem minden messzeséget. A Brassói Lapok szerkesztőségében váltam újságíróvá. Most már évek óta a Magyar Nemzet főmunkatársa vagyok.
Első könyvem, amelyet még Schöpflin Aladár jelentett meg, regény volt. Több regényt nem írtam. Csak riportokat. A világ valósága, benne a hazai valóság érdekelt. Ezekben az írásokban emléket szerettem volna, emléket szeretnék állítani annak a népnek, amelyhez tartozom. Kik voltak, mik voltak, hogyan éltek, miféle tüskés bozótban, milyen fényben, szélfúvásban? Több mint negyven éve, Erdélyben és Magyarországon, ez az emlékformálás a dolgom. Ezt végzem jól-rosszul, azzal a szenvedéllyel s szenvedéssel, amely kitölti az emberöltőt."
Ruffy Pétert az olvasók sokoldalú, minden iránt érdeklődő, színesen és igényesen író publicistaként tartják számon, s nem ok nélkül: riportjaiban az egész emberi valóságot igyekszik megjeleníteni, olyan emberi magatartásokat írásban rögzíteni, melyek méltók az általános figyelemre, méltók arra, hogy példájukkal hassanak, hogy megmaradjanak az emberek emlékezetében.
A magyar valóság érdekli kiváltképpen, s ha külföldről vagy külföldiről ír, akkor is voltaképpen a hazai valóság láttatására keres új nézőpontot. Szenvedélyesen érdekli a magyar diaszpóra, külföldre elszármazott honfitársaink sorsa, és külön ciklusban mutatja be a világban szétszóródott híres és kevésbé híres magyarokat, a nemzetközi hírű amerikai professzort éppúgy, mint a nagybecskereki gimnáziumi volt növendékeit.
Hazai flóra című ciklusában kitűnő arcképeket fest a világhírű Pető András orvosprofesszorról, Szőke Péterről, a madárhangok tudós gyűjtőjéről, Bari Károly költőről, a fizikus diákról, az indiai gyermekrajz-pályázaton nyertes fehérvári kislányról, a fiatal munkásnőről.
Ruffy Péter sokat utazik, és minden utazása egy-egy remekbe készült útirajz ihletője. Így született a szabadszentkirályi változásokról írt szociografikus riportja, őrségi lírai útinaplója, így keletkeztek szlovákiai riportjai, melyekben Balassi, Mednyánszky, Szinyei Merse, Mikszáth nyomait kutatja, s így írta ihletett nyugat-európai, lengyelországi, kazahsztáni útirajzait is.
