Az ​ötödik evangélium 3 csillagozás

Rudolf Steiner: Az ötödik evangélium

Péter tudatában az egymást felváltó képek közül kiemelkedett a Golgotán álló kereszt, a sötétség és a rengés. Most már tudott valamit, amit előzőleg az általános tudatával nem tudott: azt, hogy a golgotai esemény megtörtént, és hogy a keresztre feszített test ugyanaz a test volt, mint akivel életében gyakran együtt vándorolt. Most már tudta, hogy Jézus meghalt a kereszten, és hogy ez a halál valójában egy születés volt: annak a szellemnek a születése, aki most mint mindenható Szeretet kiáradt a Pünkösdkor egybegyűlt apostolok lelkébe. Péter lelkét elárasztotta a mérhetetlen igazság: csak látszat, hogy a kereszten egy halál következett be; világossá vált számára, hogy abban a pillanatban, amikor a Názáreti Jézus meghalt a Golgota keresztjén, a Föld számára megszületett valami, ami addig csak a Kozmoszban volt jelen. A Názáreti Jézus halála a mindenható kozmikus Szeretet születése volt a Föld szférájában.

>!
Genius, 2013
362 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639772090

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Emil Bock: A három év
Váradi Tibor: Márk evangéliuma a szellemtudomány fényében
Székely István: A két tudás
Szentírás
Biblia
David Wilkerson: Kés és kereszt
Liu Csen-Jing: A Mennyei Ember
Reinhard Bonnke: Szent tűzben égve
Buji Ferenc: Az elfelejtett evangélium
Biblia neked