A ​Rózsakeresztesek teozófiája 3 csillagozás

Rudolf Steiner: A Rózsakeresztesek teozófiája

„A ​szellemi mozgalomnak határozott célja van, nevezetesen, hogy előre formálja a jövő emberiségét. Ez a cél csak a szellemi bölcsesség magunkba fogadása révén érhető el. Ez az a gondolat, amely abban a lélekben él, aki a szellemtudományt az emberiség nagy feladataként fogja fel, s úgy tekinti azt, mint a fejlődéstől elválaszthatatlant. Az ilyen lélek nemcsak vágyik a szellemtudományra, hanem kötelességének tartja ez irányú ismereteit belevinni a gyakorlati életbe. Minél inkább elismerjük ezt, annál inkább meggyorsítjuk az emberiség átalakítását olyanná, amilyennek a hatodik korszakban lennie kell. Amint a régi Atlantiszon – a mai Írország közelében – az előrehaladott emberek Kelet felé vonultak, hogy ott új kultúrákat alapítsanak, ma az a feladatunk, hogy a hatodik korszak érdekében munkálkodjunk, amikor is be fog következni az emberiség nagy szellemi felemelkedése! Meg kell kísérelnünk újból kikerülni a materializmusból – a spirituális társaságok feladata az, hogy ebben vezető… (tovább)

14 előadás: München, 1907. május 22 – június 6.

>!
Új Mani-Fest, Budapest, 2000
152 oldal · ISBN: 9630047268

Kedvencelte 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 7


Népszerű idézetek

Zero_equal_Two>!

Aki igazat beszél, ténylegesen elősegíti az emberiség fejlődését; aki hazudik, akadályozza azt.

55. oldal

1 hozzászólás
Zero_equal_Two>!

…a Föld fejlődési folyamatát egyfajta tisztulásnak kell tekintenünk, mint ahogy magának az emberiségnek a fejlődése is egy tisztulási folyamat.

111. oldal

Zero_equal_Two>!

Az utolsó állatfajta, amely majdnem elérte az emberi fejlődés fokát, de mégis gyenge volt az egyéni lélek befogadására, a jelenlegi majom. De a majmok sem voltak az ember ősei, hanem olyan lények, amelyek idővel elkorcsosultak.

110. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Hamvas Béla: Arkhai
Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől
Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra
Viktor E. Frankl: Mégis mondj igent az életre! / Logoterápia dióhéjban
Byung-Chul Han: A rítus eltűnése
Mark Fisher: Kapitalista realizmus
Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!
Török-Szabó Balázs: A teoretika
Albert Soesman: Tizenkét érzék
Kristin Neff: Együttérzés önmagunkkal