Az ​élet értelme és értéke 2 csillagozás

Rudolf Eucken: Az élet értelme és értéke Rudolf Eucken: Az élet értelme és értéke

Az ​élet értelme és értéke felőli kérdés éppenséggel nem magától értetődő: olyan időkben támad fel, amikor az egyes ember kezd zavarba jönni a környezete által nyújtott élettartalom felől s ez a kétség azt jelenti, hogy a hagyományos összefüggések nem elégítik ki azokat a követelményeket, melyeket az élet haladása felállít. Mikor azonban aztán a gondolkodás a maga erejéből kívánna erre a kérdésre felelni, akkor nagyon bajos helyzetben találja magát. A töprengő gondolati munka előtérbe helyezése rendszerint a messzeségbe szorítja vissza a világot, mindjobban kiszélesíti a szakadékot közte és köztünk s végül a világ sokkal idegenebbé lesz, semhogy fel tudna világosítani az életünk értelme felől. Miután így a dolgok visszautasítják, az ember önmaga felé fordul és megvizsgálja a saját lelkét; úgy tűnik fel, hogy életének, ha valahol, hát itt kell célt és utakat találnia. Az ilyen kísérlet azonban hamar meggyőzi arról, hogy az élet a világtól való elszakadás által mindjobban… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1908

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kultúra és tudomány Franklin-Társulat

>!
120 oldal · ISBN: 9789635595969
>!
Franklin-Társulat, Budapest, 1925
208 oldal · Fordította: Schöpflin Aladár
>!
Franklin-Társulat, Budapest, 1915
204 oldal · keménytáblás · Fordította: Schöpflin Aladár

Kedvencelte 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

frankysilver P>!
Rudolf Eucken: Az élet értelme és értéke

Elképesztő, hogy milyen sok új gondolatot ébreszt bennem ez a könyv. Nagyon nehéz olvasni. Nemcsak a régies nyelvezet miatt, hanem a gondolatok kifejtésének tömörsége miatt is, de mindennek ellenére nagyon megéri. Még nem értem a végére, és nem állíthatom, hogy száz százalékban értem az egészet, de már most sok felismerésem volt, rengeteg mindenre kaptam magyarázatot, és ezért nagyon nagyon hálás vagyok az írónak. Ezeket a felismeréseket nem fejteném ki bővebben, illetve nem írom le konkrétan, mert merőben személyes jellegűek, de bátran állíthatom, hogy ezekben a pillanatokban óriási fordulat következett be az életemben. Úgy érzem, ez nem egy „egyszer olvasós” könyv lesz.


Hasonló könyvek címkék alapján

Jean-Paul Sartre: Drámák I-II.
Hermann Hesse: Sziddhártha
Alexandre Dumas – Jean-Paul Sartre: Kean, a színész
Kertész Imre: A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt
Jean-Paul Sartre: A szabadságról
Henri Bergson: Idő és szabadság
Bertrand Russell: Miért nem vagyok keresztény?
Henri Bergson: A gondolkodás és a mozgó
Bertrand Russell: Miszticizmus és logika
Jean-Paul Sartre: Mi az irodalom?