Az első kötetben megismerhettük Georgie és Vektal történetét, a Barbarian Alienben ezúttal Lizen és Raahosh-on a sor. A Barbarian Alien hasonlóan az Ice Planet Barbarianshez egy gyorsan és könnyen olvasható, rövid történet, ami hozza az első fejezet alatt megszokott hangulatot, ugyanakkor valamivel mélyebb betekintést is ad Vektal törzsének működésébe. Bevallom, én nagyon vártam ezt a részt, mert Liz valami haláli egy lány, Raahosh annyira nem győzött meg az elő részben, viszont tiszta lappal indítottam neki az olvasásnak, és nagyon jól tettem.
Az Ice Planet Barbarians valahol ott ért véget Liz számára, hogy megkapta a fényférget, és utána Raahosh elfutott vele a messzeségbe. Igen ám, de Liz elmeséli, hogyan is volt mindez. Már ahogy belevágtam éreztem, hogy jól fogok szórakozni, mert Liz gondoskodik róla. Nemcsak ő, de Raahosh is elég sokat belerak magából, ami miatt csak még élvezetesebb ez a második rész. Ha eddig nem lett volna egyértelmű, akkor ennél a résznél azzá vált, hogy nekem ez a sorozat a guilty pleasure-öm. Nem elég, hogy folytatódik a jégbarbárokkal folytatott túlélési akció, de még egy enemies to lovers szálat is kaptunk, ahol a női karakter nem hagyja magát, a sarkára áll, és nem engedi, hogy holmi fényférgek befolyásolják az érzéseit, és azt sem engedi, hogy ez döntsön az életével kapcsolatban. Liz kiáll ott, ahol Georgie elfogadó volt és sodródott az árral. Liz maga az áramlat, amit meg kell lovagolni ahhoz, hogy irányítani tudd, és még akkor sem biztos, hogy nem folyt meg, illetve nem merülsz el benne. Liz az az akarat, ami Raahosh-nak kellett, az az elemi nyers erő, ami a mogorva kék srácnak kell. Tökéletesebb párost nem is találhatott volna az írónő. Két makacs eszme ha összecsap, ott kő kövön nem marad. Ez nem is lehetne igazabb Lizre és Raahosh-ra. Önfejűek, kemények, ugyanakkor ha titkon is, de vágynak a másikra.
Liz végig hű marad önmagához, néhol szarkasztikus, néhol vicces, de a komolyabb helyzetekben bizony előkerül a komoly Liz is, akin nehéz átgázolni, ugyanakkor megvan a határozott véleménye, és azt is tudja, hogy mikor érdemes engedni, és mikor kell a sarkára állnia. Az elejétől kezdve az enemies to lovers hangulat uralkodik a Barbarian Alienen, és elég sokáig el is kísér minket ez a légkör. Eleinte szórakoztató, majd ahogy évődnek, úgy lesz egyre frusztráltabb a helyzet. Tetszett ez az egész 'nem kaphatsz meg, nem vagyok a tiéd és nem érdekel a fényféreg vibrálása sem' dolog.
Raahosh sokáig nem volt szimpatikus, de szerintem nem is arra játszott az írónő, hogy az legyen, hanem arra, hogy megleljük a külső és a mufurc stílus mögött a valódi értékeket és belássunk az álarc mögé. Raahosh birtokló, nehezen fogad el nemleges választ, ugyanakkor tűzön-vizen át küzd a szeretteiért, és azért, amiben hisz. Nehéz múltat szán neki az írónő, de hiszem, hogy a végére sikerült egyenlítenie ezen.
Maga a történet mint már említettem gyorsan haladós, az eleje jobban ki van bontva, utána pedig csak úgy sodródunk az árral. Van benne bőven függetlenség, érzelmek, banter, szexuális feszültség, fülledt jelenetek és a már oly jól ismert alien romantika, ami bármennyire is furán hangzik, de eléggé működőképes ️️️. Kicsit birtokló, kicsit kisajátítós, viszont nagyon talpraesett, és pont emiatt szerethető annyira az Ice Planet Barbarians második része.
Véleményem szerint a Barbarian Alien valamivel komolyabb felütést kapott. A kezdeti bizonytalanságot felváltotta az alkalmazkodás, az élni akarás, és az elfogadás egysége. Nemcsak Liz, hanem a többiek is visszaköszönnek egy ponton, ezzel együtt teret hagyva a következő párosnak is. Megjelenik újból Georgie és Vektal, továbbá a törzs dinamikája és törvényei is jobban kibontakoznak. Megmutatkozik a tettek következménye, és a döntések súlya.
Talán, ami hasonló Raahosh és Vektál történetében az az, hogy mind a ketten cinnamon roll karakterek, akiket a csajok kenyérre tudnak kenni. Liz emellett badass is, akinek megvan a maga véleménye, és nem fél azt hangoztatni. A fated mates még mindig nagyon jól áll a sorozatnak, és habár egy kaptafája épülnek fel, mégis van ebben a részben valami új, valami más, ami miatt mégsem lehet azt mondani, hogy ugyanolyan, mint az első rész, mert nem. Lehet úgy játszani az azonos zsánerekkel, hogy a végén más legyen a benyomás és az összhang, ami Ruby Dixonnak teljes mértékben sikerült is.
A váltott szemszögért még mindig odáig vagyok, és imádtam elmerülni Liz és Raahosh gondolataiban, abban ahogy ők látják ezt az egész rezonálok a másikra dolgot, és azt a bűnt, amit Raahosh már az elején elkövet. Habár a szexuális része nem annyira hangsúlyos, mint Georgie és Vektal esetében, azért még így is kapunk bőven pajzán jeleneteket, a kötet végéről nem is beszélve. De úgy érzem, hogy a Barbarian Alienben inkább a másik megismerésén és elfogadásán van a hangsúly. Jóval lassabban alakul ki a kötődés (nem a rezonálás), mint az első részben és talán emiatt is hihetőbb a két fél egymásra hangolódása. Míg Raahosh számára szerelem első látásra, vagy ha stílusosak akarunk lenni, első rezonálásra, addig Liz elég sokáig ellenáll, és próbál küzdeni egy olyan sors ellen, amit nehéz, vagyis inkább szinte lehetetlen kikerülni. Összességében szerettem ezt a részt, biztos vagyok benne, hogy fogunk még hallani Lizékről, és talán pont amiatt, hogy ilyen rövid a történet, szívesen olvastam volna még tovább. Ha nyitott vagy az alien romance iránt, és esetleg már olvastad az Ice Planet Barbarianst, és tetszett is, ne hagyd ki Liz és Raahosh szórakoztató, ám igencsak kalandos románcát se!
